Új blog nyílt

Sziasztok!

Sajnálom, hogy mostanában nem igen tudtam frissíteni, de igyekszem összekaparni magam. Gépem még sajnos most sincs...szóval.:/  

De  a bejegyzés témája nem ez.

Szóval.

Az új blog, melyben csak mint szerkesztő vagyok jelen, megnyílt, és már is olvashattok rajta 2 érdekes novellát, illetve egy dráma elejét, melynek folytatása hamarosan felkerül. 

Az új blog írónk, David Raem, aki úgy döntött szeretné megosztani veletek korábbi és legfrissebb szerzeményeit is. Amik most olvashatók, azok mind pályázatra készültek, s a novellákkal elnyerte az első helyezést is! :)

Frissítések most még gyakrabban, de a későbbiekben ahogy elkészülnek, s megkapják végleges formájukat. (kb 2 hét-1 hónap)

Nézzetek be hozzá, és bátorítsátok, kérdezzek tőle nyugodtan, szívesen fog válaszolni nektek. :)
David Raem blogja

Blog további sorsa, és új sztorik születőben

Sziasztok!

Nos, azt hiszem, hogy nem kezdek el magyarázkodni. Nem lenne értelme.

A mondanivalóm velősen annyi, hogy elveszett az összes feljegyzésem a Nap és Hold-ról. Minden.

Tönkre ment a gépem is...teljesen nullán vagyok.

Még túlságosan bánt ez az egész, de nem zárom be a blogot, folytatni fogom, csak az időpontot nem tudom...:$

A másik ok amiért írok, az az, hogy bejelentsek két újabb blogot, melyek hamarosan megnyílnak.

Az egyik, saját történet lesz, mit én fogok írni.

A másikat pedig egy nagyon jó íróval fogom megosztani. (Az Ő könyvét harangoztam be nem is olyan régen (Az egyezség).)

A saját történetemről tudok bővebben nyilatkozni.

Mindenképpen megérdemel egy 16os karikát. Egy elég érzékeny témát érintek meg, és ezzel egy új világot mutatok be.

(Mivel egy régebbi felmérésem szerint járnak errefelé egészen kicsik is, így kérem bocsássátok meg nekem, hogy ilyen ködösen fogalmazok.)

A történet egy lányról szól, Barbie Smiling-ről...pontosabban az ő életéről.

Végig kísérhetitek az őt azon az úton, amin egy lány végig mehet, már ha okosan játszik a lapokkal, és nem engedi kihullani azt az ablakon. Barbie különös munkát vállal el fiatalon, majd családot alapít, és a férjével együtt üzlettel foglalkozik. Barbie egyre feljebb kerül a ranglétrán. Saját céget alapít, egy igen jól menő céget, amely nem tetszik az ellenlábasoknak, s próbálják letaszítani őt "trónjáról". Napvilágra kerülnek régi dolgok, amiket Barbie sosem akart elárulni senkinek. Meg kell küzdenie az igazáért, s a szeretteiért, mindeközben betegségét is le kell küzdenie.

Vajon képes lesz ezt a nyomást elviselni?

Túléli Barbie a különleges betegséget?

Sikerül megtartania, vagy elveszít mindent?

Az elnöknő honlapját itt találjátok, s hamarosan megcsinálom.

Külön bejegyzésben hirdetem meg majd a közös blogot is, erről is további információkat később.


Sok puszi:*

Novella részlet-Bűnös vágyak

Sziasztok!

Sajnálom, hogy megint ritkás lett a fejezetek száma. Nem is akarok most mentegetőzni. Gondolom nem vagytok rá kíváncsiak, és én sem akarlak traktálni titeket felesleges részletekkel.

Hoztam egy részletet az egyik novellámból, amin mostanában dolgozom.:

Bűnös vágyak

Hanna szíve megszakadt a fiúért, akit őszintén kedvelt. Több volt az amit iránta érzett. Szerelem lenne? De hát még csak alig ismerik egymást. És neki ott van Aaron. Őt szereti, őt választotta, Teddy helyett. Most mégis zokog az ágyán, siratja, azt aki sosem volt az övé, de mégis. Mintha egy világ omlott volna össze benne. A bimbódzó szerelem, a hozzá fűződő vágy felemészti a lelkét.

Bántottam. Fájdalmat okoztam neki, ezért hagyott el.-gondolta Hanna keserűen, jogosan hibáztatva magát a történtekért.- Amilyen szépen kezdődött, olyan fájdalmas lett vége...Elvesztettem őt. Elment, és csak ez a levél maradt utána. Vajon láthatom e még őszinte mosolyát, gyönyörű csokoládé szemeit ragyogni ahogy rám néz? Vajon láthatom e , megpillanthatom e őt boldogságtól telve? Bár elvehetném a fájdalmát... mindet! Azt akarom, hogy csak nekem fájjon az elválás.

Hannát az ágyon, bús magányában elnyomta az álom. Álmában is Őt látta. Hallgatta a dallamos medve dörmögést, de neki a legszebb dallam volt, mit valaha hallott. Álmában boldogok voltak. Együtt voltak, szerelemben, boldogságban.

Mikor felébredt, még mindig a levelet szorongatta, még álmában is sírt. Fájt neki, hogy elvesztette Teddy-t, de nem tehetett mást. Választania kellett. És ő Aaron-t választotta. Adott neki még egy esélyt a boldogságukért.

Nap és Hold-23.fejezet/2.rész

Meghoztam az év első fejezetét, és ez úton kívánok minden kedves olvasómnak Sikerekben gazdag, Boldog Új Esztendőt:) <:o)

Oldalra kitettem egy szavazást melyben eldönthetitek mi legyen Maria sorsa.:)

Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást nektek Kedveseim!^^

23.fejezet

Szerelmi próba 2. rész

(Jasper szemszöge)

Bella egy angyal. Ebben biztos vagyok. Nem lehet más. Egyszerűen nem érdemlek meg ilyen tisztaságú szerelmet, mint az övé. Lehetetlen, hogy az én bűnös lelkem (már ha van még olyan nekem) egy ilyen tüneményt kapjon létezése hátralévő részében. Először azt hittem, hogy majd kidob, hogy el fog hagyni engem. De Ő nem. És én? Lehetek olyan önző, hogy elvegyem a lelkét? Lehetek e olyan szemét, hogy elvegyem a boldogságát? Hiszen, nem lehet mellettem normális élete...nem várhatja 9 hónapig a gyermekét, ahogy annak lennie kell, nem fogja élvezni egy cseppet sem. Nem lesz sem ideje, sem ereje élvezni az. Én csak fájdalmat okoznék neki azzal, ha gyermeket kénre tőlem. És az átváltozása? Az átváltozás szörnyűséges, pokoli fájdalom. Nem öregedhet meg , és nem halhat meg úgy, ahogy annak lennie kell. És azt tudom már, hogy át akar majd változni...olyan szörnyeteggé, mint én vagyok... De mégis..túlságosan szeretem Őt. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy lemondjak róla. Gyenge vagyok ahhoz, hogy megfosszam magam tőle...Önző vagyok. Egy önző, szemétláda!

-Jasper! Kérlek! Hagyd már abba ezt a hülyeséget! -szólt rám Edward.

-Nem tehetek róla Edward. Egyszerűen nem hiszem el, hogy Balla az enyém. Hogy csak engem akar.-válaszoltam neki, mikor előbukkant a fák közül, belépve a kis tisztásra.

-Jasper, tudod, hogy őrültségeket gondoltál az előbb. Bella hozzád tartozik. Neked teremtették. Nincs, és nem is lesz más nő amíg létezik a világ. Fogadd el végre, hogy téged szeret, és tarts ki mellette, míg léteztek! Tudod, nekem is megfordult a fejemben párszor, ami most neked. Amikor Rose az első babánkat vesztette el...az sokkal pokolibb volt, mint az átváltozás 3 napja...-komorodott el Edward arca, és éreztem, hogy visszahívja azt a szörnyű érzést az emlékeiből. Megborzongtam.

-Nem, én sosem lennék képes rá...Bellának, ekkora fájdalmat okozni..előbb ölném meg magam, minthogy átélje ugyan ezt, mint ti Rose-zal.

-Tudom testvér, tudom. De tudod, akkor én is táncoltam egyet ezzel az ördögi érzéssel, de mikor Rose megérezte, mit forgatok a fejemben, ő azt mondta, hogy nem tudna nélkülem élni. Azt mondta, inkább lemond a gyerekekről, minthogy nélkülem keljen élnie.-Edwardot elöntötte az emlék által átélt öröm, és mérhetetlen nagy szerelem. Szárazon nyeltem.- És azóta? Nézz meg minket Jasper! Hányszor próbálkoztunk már a család alapítással? De mi mégis együtt maradtunk, mégis próbálkozunk még, és mind ezt miért? Mert szeretjük egymást. És ez így van rendjén.

-El akarom venni feleségül. Gyerekeket akarok tőle. Az életemnél is jobban szeretem Bellát. Azt mondod ez nem önzőség?-néztem rá bizonytalanul, Edward pedig felnevetett.

-Igen Jasper, ez egy fajtája az önzőségnek. Úgy hívják szerelem. A mi esetünkben egy létezésen át tartó szerelem.-mondta könnyedén, mintha nem látnám a fától az erdőt. -Ne nekem kelljen már kioktatni a nagy érzelem szakértőt!-vigyorgott rám kihívón.

-Talán igazad van...sőt...igazad is van! Meg is fogom mondani neki. Meg fogom kérni a kezét. Carlisle és Esme esküvője után..... de mi lesz Maira-val? -bizonytalanodtam el újra.

-Maira-val ne foglalkozz! Az a lényeg, hogy szereted Bellát, és nem fogod elhagyni. Ha megint ide jön, mond el neki is nyíltan, hogy te már Bellához tartozol, és ő hozzád. Le fog kopni, ha meg mégsem, hát elintézhetjük csúnyán is a dolgot.- vigyorgott még mindig.

-Jézusom! Mintha megszállt volna Emmett! Mi van veled Edward, visszajött a láz?- Edward csak nevetett, de igen is tetszett az ötlete, így engedtem, hogy átragadjon rám a jókedve.

-Nem Jesper, csak úgy néz ki az én Rosem terhes.- csillantak meg szemei az örömhírtől.

-Hát ez remek! Mennyi idős?

-5 napos! -felelte izgatottan. Annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy nem is figyeltem oda igazán Edward érzéseire.- Teljesen be vagyok sózva, úgyhogy Alice elküldött, hogy megkeresselek, és pumpáljak át beléd az én jókedvemből. Először nem értettem, de most már tudom mire gondolt pontosan.

-Hát, úgy tűnik sikerült a terve, mert jobban érzem magam. Köszönöm. -hálálkodtam

-Ugyan, semmiség! Tudom, hogy te is megtennéd értem. Mit szólnál egy kis vadászathoz most kettesben? A lányok így is el vannak foglalva az esküvővel. Emmettre hagyhatnánk ama megtisztelő feladatot, hogy segítsen a lányoknak.-vigyorgott még mindig, mint a tejbe tök. Tényleg majd kicsattant a boldogságtól az öcskös. Talán én is ilyen boldog leszek, ha Bella várja majd a mi babánkat?- Természetesen! Ezt garantálom! Ennél jobb érzés talán csak a tudat, hogy szeretjük egymást Rose-zal.-válaszolt is helyben a kérdésemre. Úgy tűnik az izgatottsága miatt elfelejtette, vagy egyszerűen nem tudja kikapcsolni a képességét, de most kivételesen nem bántam, hogy nem maradt meg örök kérdésnek.

Edward és én azon a délutánon vadásztunk, aztán még beszélgettünk kicsit. Edward elmesélte, hogy hogyan jött rá Rose terhességére. Igen muris volt, ahogy Edward elmesélte hogyan járt túl az eszén Kedvese. Rose ugyanis gyakran elment valahová, de csak most derült ki számára (és számomra is), hogy Rose ételért ment be a városba. Már annyira régen próbálkoztak, hogy már szinte ösztönösen jött az, hogy mit kell tennie a kisbabájáért. Gyümölcsöket evett, és más tápláló dolgokat, amik csak is a kicsinek tettek jót. Edward legtöbbször igyekezett nem belehallgatni mások fejébe, kikapcsolta a képességét, de amikor már nagyon gyanús volt neki felesége, bele akart hallgatni a fejébe, de mint kiderült erre nem volt szükség. Rose ugyan is véletlenül elárulta magát azzal, hogy gyerek dalt dúdolgatott, és a hasát simogatta, mikor Edward hazaért a várárlásból a lányokkal. Rose nagyon jól titkolta a terhességét, senki nem vett észre semmit. Talán Alice tudott róla, és talán valamivel sikerült megzsarolnia, hogy ne árulja el senkinek.

(pár nappal később az esküvő után)

Carlisle és Esme az esküvő után még pár napig itthon maradtak, hogy biztosak lehessenek abban, hogy Maria nem fog e megint visszajönni. Megnyugtattam őket, hogy nem lesz semmi baj, elintézem őt, menjenek nyugodtan nászútra. Sikerült is meggyőznöm őket, és még a képességemre is alig-alig volt szükség, hiszen tényleg terveztem, hogy megkeresem és elintézem őt végleg. Bella nyugtalan volt ugyan a tervem hallatán, de biztosítottam róla, hogy nem lesz baj. Maria elvileg egy okos vámpír, de legnagyobb sajnálatára nem ért a szép szóból. Carlisle a lelkemre kötötte, hogy ha valami baj van, akkor szóljunk nekik és azonnal hazajönnek. Nem lesz rá szükség, nem fogom megzavarni őket a pihenésben. Miután elmentek, mindenkinek kijelentettem: bármi is történjék, nem fogunk szólni nekik! Nincs szükség arra, hogy feleslegesen aggódjanak. Mindenki hevesen bólogatott.

(Maria szemszöge)

Már eltelt egy hét is mióta megjelentem az esküvőn. Be kell vallanom, hogy nagyon meglepett Jasper. Eddig tényleg nem volt senki, aki ellent mert volna mondani nekem ,a gyermekim közül pedig egyenesen lehetetlennek tartottam...eddig.

Jasper megváltozott. Már nem az aki akkor volt a csatamezőn. Kaptam róla híreket az idő múlásával, így tudtam meg azt is, hogy a Cullenekhez tartozik már egy jó ideje...arról viszont nem kaptam hírt, hogy egy emberlánnyal akarja összekötni az új életét..azt az életet amit én adtam neki. Én teremtettem, így jogom is van hozzá! Jasper hozzám tartozik, ő az enyém!-dühöngtem megint, mint egy felbőszített bika.

Azért, hogy csillapítsam a dühömet, elmentem vadászni. Éjszaka volt, így bemehettem a városba is elcsábítani az ételemet. Az emberek csak olyanok, mint nekik a haszonállatok. Csak arra jók, hogy megegyük őket...de néha hasznosítani is lehet őket. Alattvalókat lehet toborozni belőlük, így haszonállatoknak lehet besorolni a mocskos emberi fajt. Hálás vagyok a teremtőmnek azért, hogy kiválasztott, és új életet adott nekem. Nem szerettem soha az emberi életem. Borzalmas, egy fertő az egész. Gondolataimból Jasper váratlan felbukkanása szakított ki.

-Jasper!-szólítottam meg. Csak nem meggondolta magát, és visszajön hozzám?

-Maria.-Nem úgy szólított, ahogy az egy megtért báránykához illik, de azért tovább próbálkoztam.

-Mi járatban vagy? Csak nem visszajöttél hozzám?-kérdeztem őszinte meglepettséget színlelve, de megint elcsúsztam, mint ahogy azt régen is tettem.

-Ne játszd meg magad Maira! Tudom, hogy mit érzel.-figyelmeztetett újra a képességére.

-Jasper Drágám, elmondanád, hogy miért vagy itt most velem?-Ahelyett, hogy azt az undorító kis emberlányt dajkálnád, mint egy szánalmas baromfi csirkét.-tettem hozzá magamban merő utálattal.

-Ne merj rosszat gondolni a menyasszonyomról, mert megbánod azt is hogy a világra jöttél!-jött a fenyegetés.

-Hah! Még vicsorogni mersz rám? Rám, aki új életet adott neked?-háborodtam fel, és teljes joggal! Hogy beszél velem ez a kölyök!

-Idefigyelj Maria! Vagy békén hagysz minket, vagy tényleg súlyosabb következménye lesz annak, hogy idejöttél! -jött az újabb fenyegetés, aztán hirtelen témát váltott- A történtek után, ennyi idővel azután, hogy cserbenhagytál, mégis mit vártál tőlem? Azt hitted, hogy majd a nyakadba fogok borulni, és elsírom neked mi történt velem, mint egy gyerek?-valami olyasmi...gondoltam magamban, de megint lebuktam.- Hát Maria ezt igazán elszámítottad , nem gondolod? És nincs jogod felettem uralkodni! Elfelejtetted, hogy az életem átadtad a Volturinak? Te lemondtál mindenről ami én vagyok, tehát a jogról is, hogy a sajátodnak nevezhess! Megtagadtál, eladtál, mint egy tárgyat, ami nem ért a szemedben semmit az életedhez képest.

-Ez nem teljesen igaz! Jót cselekedtem! Megmaradt az életed, és nem is volt olyan szörnyű a Volturinál az élet, mint ahogy elhallottam. Megmentettem a Te életedet is azzal, hogy náluk hagytalak...

-Náluk hagytál?-beszélt bele a mondandómba.

-Jasper! Ez igazán faragatlan viselkedés tőled! Hogy mersz megszakítani miközben beszélek? Megáll az eszem te gyerek! Hát hogy neveltelek téged? Elkanászodtál mióta...

-Mióta náluk hagytál? Te így nevezed? Úgy beszélsz, mintha egy ostoba kölyök lennék, akit a rokonoknál hagytál a nyári szünetre!-vágott megint a szavamba. Most már kezdtem igazán dühös lenni.

-Jasper Withlock! Azonnal hagyd abba ezt a viselkedést! Nem vagyok hajlandó eltűrni!

-Hát pedig jobb lesz ha elfogadod a tényt, hogy már nem tartozom hozzád, és még inkább azt, hogy nem vagyok egy gyerek, akit utasítgathatsz bármire is!

-Elég volt! Betelt a pohár!-kezet emeltem rá, de elkapott mielőtt megragadhattam volna a fülénél fogva. Minden gyermekemmel így bántam, ha nem voltak jók. Büntetésül megharaptam őket, így megtanulták hol a helyük, és hogy hogy illik beszélni velem. Az új családja előtt nem beszélhettem így még azt hitték volna, hogy megőrültem. Pedig ez nem igaz. Jasper tudta, hogy hogy működik velem az élet, tudhatta, hogy ha kettesben maradunk újra úgy fogok vele bánni, ahogy annak idején is tettem. Jasper hátracsavarta a karomat, és mögém került.

-Nálam is betelt a pohár Maria! Ennyi volt! Eddig és ne tovább, különben tényleg baj lesz! -sziszegte a fülembe, aztán hirtelen el akart engedni, csakhogy most én kaptam el a karját. Jasper nem tudhatta, de nekem is volt erőm, méghozzá az, hogy el tudtam szívni minden erejét. Nem sokszor használtam a képességemet, csak igazán ritkán..úgy 50-100 évente egyszer. Nem is tudott róla senki más csak a teremtőm, én, és akiken használtam. Ez igazán kevés vámpírt jelent. Jasper-t elhagyta minden ereje, és mint egy rongybaba hullott volna a földre, de elkaptam, és elfutottam vele abba a barlangba ahol az utóbbi hetet töltöttem.

Remek. Most van pár napom, hogy kitaláljam mit tegyek vele...

Nap és Hold-23.fejezet/1.rész

Ahogy ígértem itt van az új fejezet.:) remélem tetszeni fog.:) És igen, jól látjátok, megint részekre bontottam ezt a fejezetet;) Próbálom minél hamarabb hozni a frisst. örülök hogy kaptam egy kis visszajelzést az előző bejegyzésemre, nagyon jól esett látni hogy még vissza-vissza néztek hozzám^^

23. fejezet

Szerelmi próba 1.rész

(Bella szemszöge)

Jasper története ...először azt hittem, hogy valami olyasmi ami a mostani életére is kihat..hogy valami olyasmi amit most is művel a hátam mögött. Azt hittem megcsal, ezzel a ..Mariaval. De szerencsére nem így van. Minden amit mondott az a múltban történt. Olyan régen, hogy el sem tudom igazán képzelni, még meg sem születtem, sőt még gondolatban sem voltam akkor, mikor ezek a borzalmak történtek Kedvesemmel. Sok szörnyűség történt vele, de ennek már vége, és a másik fontos dolog, hogy nem szereti Maria-t, sőt, nem is szerette soha. Ez a tény megnyugtatott. Csak engem szeret, és nincs semmi titkos

dolog. Ezzel az ismerettel, már nyugodt szívvel gondolhattam arra, hogy soha többé nem kell látnom azt a nőt, és vidáman segítettem anyára az esküvői ruháját.

Igen, pont ma van a nagy nap. Anya és Carlisle végre összeházasodnak. A ház gyönyörű lett, a vendégek megérkeztek. Alice mindent mentetrendszerűen megtervezett: Mikor kell anyának felkelni, lezuhanyozni, megcsinálni a haját, sminkjét, és minden egyéb dolgot. A vendégek a nappaliban gyülekeztek, egy nagy asztal volt elhelyezve ott mindenféle finomsággal, és italokkal. A kert is gyönyörű lett. Tele volt

díszkkel, csokrokkal, székekkel, és asztalokkal. Az egész ház és a kert tele volt hófehér orchideákkal, rózsákkal és ezüstös gyöngyös díszekkel.

A vendégeknek szóltunk, hogy hamarosan kezdetét veszi a ceremónia, hogy fáradjanak ki a kertbe, és foglalják el a helyüket. Mikor már mindenki kiment, visszasiettem anyához. Már csak az utolsó simítások voltak hátra. Mint kiderült a Cullen család megtartotta azt a hagyományt, hogy a menyasszonynak adni kell valami újat,

valami régit és valami kéket.

Ebben az esetben Alice adta az újat, ami egy gyönyörű Swarovski köves karkötőt jelentett. A Nagyi adta a régit, ami már volt anyánál: egy szép hajtűt, és én adtam valami kéket, ami egy harisnyakötő lett. Ezután halkan bekopogott Jasper a csokorral, amit átadott Anyának, és a karját nyújtotta. Mi is felkaptuk a csokrainkat, és előreindultunk. Amint Anya leért a nappaliba, Alice egy ügyes mozdulattal elindította a zenét, és felhangzott a minden esküvőről jól ismert dallam. Anya előtt szépen ballagva sorban kivonultunk a kertbe, elfoglaltuk a helyünket, és mikor anya kiért, Kedvesem szépen átcsúsztatta apja kezébe anyám kezét. Az egész szertartás olyan szép volt. Anya is, és Carlisle is elmondták az esküjüket, melyben sírig tartó szerelemet esküdtek egymásnak...jelen esetünkben ez elég hosszú időnek ígérkezik, de természetesen mivel voltak halandó vendégek is ezt nem mondhattuk ki.

Miután elcsattant az első hitvesi csók, anyuék fogadták a gratulációkat. Ezután átmentünk a kert másik felébe, ahol az asztalok várakoztak, és egy nagyobb tánctér.

Mind leültünk, és elkezdődött a vacsora (tekintettel arra, hogy Alice elég későre helyezte a kerti ceremóniát, amit a nap miatt nem lett volna szerencsés a Cullen család számára előrébb tenni). Miután mindenki befejezte az evést, Anya és Carlisle felálltak az asztaltól, és táncolni kezdtek. Az első dal egy lassú zongora szám volt, amit Edward játszott a kertbe helyezett zongorán. Saját szerzemény volt, amit természetesen Edward írt. Ő ezt a dalt adta az "ifjú" párnak.

Mikor vége lett Edward dalának, megtapsoltuk anyáékat és Edward játékát. Edward tovább játszott a zongorán, és már mi is táncoltunk. A parti hivatalosan éjfélig tart. Tehát addig lesznek vendégek a házban, de persze mi tovább folytatjuk az ünneplést a saját kereteink között.

Természetesen publikus esküvői játékaink is voltak. Így például a menyasszonyrablás, és a tojásos -, és a harisnyakötős játék is. Anya új asszony ruhája is nagyon szép volt. Egy püspöklila térdig érő ruha, szép dekoltázs vonallal.

Egy óra körül már csak mi maradtunk. Mindenki a párjával táncolt, középen Anyáék, és mi “gyerekek” pedig körülöttük keringtünk. Csak a Nagyi maradt ki, de Carlisle és a többi fiú, rendesen megtáncoltatták őt is. De mégis, az a pillanat volt szerintem a második legszebb, amikor csak mi nyolcan keringtünk a parketten. Anya gyönyörű volt, és sugárzott róla a boldogság. Tudom, hogy szerette apámat, de amikor Carlisle-ra néz, az olyan ...mint amit én látok Jasper szemeiben mikor rám néz. Az a végtelen szerelem a szemeiben, és viszont látni a szerelmet a másikéban. Az valami olyan, amit senki nem tehet tönkre.

-Szerelmes szívek találkozójának is lehet hívni ezentúl az estét.-mondta halkan a fülembe Edward, amikor Rose-zal elsuhantak mellettünk. Rámosolyogtam, és bólintottam. Így igaz Edward.-üzentem neki. Aztán hirtelen megálltam.

-Edward!! Te..Te hallottad mit gondoltam?-mondtam teljesen megdöbbenve. Edward csak nevetett, de aztán oda pördültek hozzánk.

-Igen Bella! Rájöttem, hogy csak akkor hallom a gondolataidat mikor az a valami nem fedi az agyhullámaidat. Pár napja hallottam először, amikor..izé..mindegy mikor... Aztán már figyelni is kezdtem. Nem akartam szólni, de olyan szép gondolat volt, hogy nem bírtam megállni válasz nélkül.-mosolygott rám angyalian.

-Na de Edward! Szólnod kellett volna!

-Mi a baj kishúgi?-kérdezte nevetve Emmett. Mintha nem tudná...

-Az, hogy az öcséd elhallgatott előlem egy fontos dolgot. Hallja az én gondolataimat is!-méltatlankodtam.

-Ugyan Bella. Nem mindig hallom őket, ahogy Elisabeth sem hallja.

-Nagyi! Még Te is.- ez egyre jobban kiakasztott. Az én gondolataim eddig védve voltak, de valami miatt megszűnt a védettségem.- Miért?

-Mit miért? Nézett rám értetlenül Edward.

-Miért hallod most már a gondolataimat, és előtte miért nem?

-Ez egyszerű. Akkor hallom a gondolataid, amikor már fáradt vagy. Nyilván van valami pajzs az elméden ami megvéd. Ha elfáradsz, vagy túlságosan lefoglal valami..öhm...akkor hallom a gondolataid.-vigyorodott el újra.

-Remek.-mondtam elhúzott szájjal.

-Ugyan Kicsim! Ez semmi! A mi gondolatainkat folyton hallja. Később már nem leszel fáradt... és akkor már nem fog hallani.-nyugtatott Jasper.

-Aham, persze..később..és azután már csak akkor fog hallani ha... - na itt elhallgattam.

-Jaj már Húgi! Mit aggódsz már ezen! Úgyis mindenki hallja mit művelsz az én szegény kis öcsikémmel az emeleten. Kész csoda hogy Forx egész lakossága nem hallja, és azon túl az én öcskösöm képessége is elég nyilvánvalóvá teszi, hogy mit csináltok épp.-kacsintott rám Emmett.

-Köszi. Megnyugtató tény, hogy ha már mi együtt vagyunk, akkor nektek nincs más választásotok.-nevettem zavaromban.

-És akkor én mit mondjak? Nektek még van kivel csinálnotok! De nekem?-nevetett a Nagyi is. Hát igen. Szegény Nagyi mindig elmegy ha épp..akció van a házban. Kedvesem nem tudja kezelni akkor a képességét. Ami megjegyzem aranyos dolog, hiszen máskor mindig kordában tartja, csak akkor nem amikor velem van..úgy. Most már az én mosolyom is széles volt.

-Ezt is hallottuk ám Drágám.-mondta a Nagyi vigyorogva.

-Oké, azt hiszem, hogy az én kis szerelmem már nagyon fáradt.-mentett meg Szerelmem.

-Jó éjt mindenkinek!- köszöntem el mikor Jasper az ölébe kapott.

-Szép estét!-mondta egy hang ami nem a családunk köréből származott.

-Maria!-fordult felé Jasper velem a karjaiban, így én is láthattam azt az…azt a nőt. –Mit keresel itt?-kérdezte

-Hát mielőtt elmennétek, gondoltam beköszönök.-mondta mézes mázosan, mintha csak egy ragadós új szomszéd lenne.

-Azt gondolom, hogy kihagytam volna ezt a köszönést.-mondta Jasper hűvös nyugalommal.

-Maria.- szólt Carlisle - Ha nem haragszol, mi most elmennénk pihenni. Remélem megérted, hogy ma van az esküvőnk napja, és nem szeretnénk kellemetlenséget egy ilyen fontos napon, mint a mai.-próbálta kedvesen lerázni őt, de nem sikerült valami udvariasra, a “kellemetlen” szóval még így is enyhén fogalmazott.

-Óh! Ugyan! Csak egy kis ajándékot hoztam nektek, és gondoltam talán nem haragszotok meg, ha kicsit beszélnék az én Jasperemmel.

-Ő nem a tiéd! Nem tartozik hozzád!-most már elég volt ebből a szukából! Mit képzel ez? Csak úgy idejön, és sajátjának nevezi az ÉN Kedvesemet.-Jasper engedj el!-próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de nem engedett el, csak letett a földre.

-Nyugalom kiscica! Ha jelenetet akartam volna már rég idejöttem volna. Nagyon szép volt a szertartás, és igen viccesek voltak a játékok is.-címezte utolsó mondatát Anyáméknak.- Jasper, beszélhetnénk négyszemközt és..lehetőleg négy fülközt.-nem volt kérdés a hangjában, mégis úgy formálta a mondatot. Mintha úgy gondolná felesleges kérdeznie, úgy is megteszi. Megszorítottam Jasper kezét, jelezve hogy én ebbe nem egyezem bele.

-Ha valamit mondani akarsz, azt itt is elmondhatod, a családom, és a Szerelmem előtt. Nincsenek titkaink.-válaszolta Jasper a szerelem szót kihangsúlyozva. Maria mintha meglepődött volna, de csak egy pillanatra ült ki csodálkozás az arcára, már vissza is rendezte vonásait.

-Megváltoztál. Régen sosem mondtál nekem nemet.-mosolyodott el csábosan. Gondolom nem csak a katonai parancsaira gondolt.

-Igen Maria, megváltoztam. De úgy látom, te még mindig az vagy aki voltál.- Maria felnevetett röviden, mintha élvezné, hogy mit sem változott mióta “elváltak útjaik”.

-Köszönöm a bókot Kedves.-mosolygott Jasperre.- Amit mondani akarok az igen is személyes jellegű. Nem hiszem, hogy a kis barátnőd - éreztem némi gúnyt a szóban - örülne ha hallaná.- mondta mézes-mázosan.

-Nem Maria. Úgy is elmondanám Bellának, bármit is akarsz mondani.

-Azt hiszem mi azért bemegyünk a házba. Kezd hűvös lenni.-mondta Edward Anyára nézve.

-Oké. Menjetek csak. –mondta Jasper. Mindenki bement a házba, csak mi maradtuk kint hárman. De amint becsukódott az ajtó már nyílt is. Alice hozott ki nekem egy kabátot. Elmotyogtam egy köszönömöt, és már nem is volt ott.

-Mond mit akarsz itt.-szólt Jasper

-Amit a múltkor is. Azt akarom, hogy gyere vissza hozzám. Ez elég egyértelmű nem? – úgy mondta mintha maga a kérdés is sértené, hogy nem emlékeznek a követelésére.

-Nem.-mondtuk egyszerre, ugyan úgy, mint aznap mikor először jött ide.

-De miért nem? Csak azt ne mond, hogy egy egyszerű emberlány elcsavarta a fejed annyira, hogy nem bírsz nélküle meglenni. Egyszerűen dobd el!-kelt ki magából kissé Maria.

-Maria. Azt hiszem pont rátapintottál a lényegre! Szerelemes vagyok Bellába. Úgy szeretem őt, mint még senkit egész létezésem során. El fogom venni Őt feleségül, gyermekeket tervezek vele, és hogy átváltoztatom, amikor itt lesz az ideje.-ez annyira aranyos volt. Ha lehet most még jobban belé szerettem mint eddig. Belemondta a régi szeretője szemébe, hogy én vagyok neki a legfontosabb nő, és akitől gyereket szeretne. Megengedtem magamnak, hogy elmorzsoljak egy könnycseppet, míg egymással farkasszemet néztek.

-Hallottad. Ő már nem tartozik hozzád. A válasza egyértelműen nemleges volt.-adtam ki Maria útját egy hosszú pillanat után.

-Azt hiszed, hogy magadhoz láncolhatod őt? Hogy elszakíthatod tőlem Jaspert?-nevetett Maria.- Jasper, Drágám, tudod mi történik ha valaki nem engedelmeskedik nekem. Most elmegyek. De még visszajövök. Hallani fogtok még rólam, ezt megígérhetem.-mondta gonoszan, már semmi máz nem volt a hangjában. Aztán egy szempillantás alatt eltűnt.

-Jasper, köszönöm.-néztem rá Szerelmemre.

-Mit?-nézett bele szemembe értetlenül.

-Amit mondtál.Hogy csak engem szerettél, hogy el akarsz venni feleségül, hogy gyereket szeretnél tőlem...-bár kissé homályosan láttam a szemembe szökő könnyektől, de még midig tartottam a szemkontaktust.

-Ez, amit most mondtam, mind igaz volt. Minden egyes szó szívből jött.

-Tehát ez volt a legnagyobb igazság. Ha valami szívből jön az csak igaz lehet.Nem igaz?

-De igen. Ez így igaz Szerelem.-mosolygott rám, aztán hirtelen felkapott, és mire észbe kaptam már a szobánkban voltunk. Óvatosan, mintha porcelánból lennék, letett az ágyra, levette a cipőmet, közben én levettem a kabátot amit Alice adott. Egyből megéreztem Szerelmem vágyát ahogy meglátott.-Tudod, elképesztően nagy önuralomra volt szükségem ma, mikor megláttalak ebben a ruhában.-mormolta a bőrömbe- Csodálatosan áll neked a kék, és ahogy mozogtál, egy gazella kecsességét szégyenítetted meg.- igazán hízelgő volt amit mondott és nagyon jól esett hogy ennyire kívánt egész nap.

-Tehát egész nap arra vártál, hogy mikor leszünk végre kettesben újra?

-Igen. Bár megfordult a fejemben, hogy elrabollak..de Alice mindig lebeszélt róla...-fintorodott el, én pedig jóízűen felnevettem elgyötört arcát látva.

-Kis butus.-motyogtam még mindig mosolyogva, csókot leheltem kívánatos ajkaira.-Tudod ma én is nagyon nehezen fértem a bőrömbe. Iszonyatosan szexi voltál ma ebben az öltönyben.-mosolyogtam rá.

-Óh igen?-vigyorodott el ördögien, amit megint csak szexinek találtam.

-Igen. Tudod nem volt egyszerű, de még egy kis féltékenység is becsúszott a napomba.-fintorodtam el most én.

-Féltékenység?-kérdezett vissza meglepődve -Kire?

-Az összes nőre aki megfordult ma körülötted.-nevettem fel zavartan.

-Buta Bella. Ugye tudod, hogy sosem néznék más nőre rajtad kívül. Nem is létezik más nő számomra, csak Te.

-Igen. Most már tudom. De egész nap lestem minden mozdulatod, és sosem láttam, hogy megbámulnál valaki mást is rajtam kívül, úgyhogy nem sokat törődtem ezzel a féltékenység dologgal.-vontam meg a vállam mosolyogva. Eddig is tudtam, hogy Jasper nem alázna meg így, de azért jól esett megbizonyosodni róla.

Újra itt, újra dolgozom:)

Szervusztok újra itt a blogomon..tudom hogy már egy fél éve nem írtam egy sort sem..amit igazán sajnálok..az ok, amiért nem írtam..hát az az ihlet hiánya volt..mindig úgy írtam, hogy mondatot írtam mondat után, nem nagyon terveztem meg mit írok egy adott részbe...:/:$

Mivel a suli lefoglal, és egyéb kötelezettségeim is vannak, emelett sajnos csak egy ember vagyok, átlagos képességekkel, ezentúl nem fogok ígérgetni. Nem fogom előre megadni hogy mikor hozom a frisst, kivéve akkor ha konkrétan tudom. :$

Kérek mindenkit hogy ne haragudjon rám.
És bocsánat hogy ennyire elhanyagoltalak titeket. Remélem nem hagytok el teljesen, és továbbra is tudunk együtt izgulni a karaktereim boldogságáért, és együtt sírni, esetleg megdöbbenni az adott helyeteken.

Igyekszem ezentúl színessé tenni a fejezeteket, pörgőssé tenni az eseményeket, de megmaradni a hosszúságnál.:)

Csak reménykedni tudok abban, hogy továbbra is izgat titeket mi lesz Bellával és Jasperrel, illetve, hogy alakul majd Esme és Carlisle házassága illetve, hogy milyen szerepet fog betölteni Maira, sikerül e terve.:) Még sok akadályt terveztek a történetbe mielőtt végre révbe érnek kedvenc vámpírjaink.:)

Hamarosan hozom Nektek a frisst. Dolgozni kezdtem újra az egészen.:)

Sok puszit, és Boldog Karácsonyt mindenkinek aki erre téved még:)

Nap és Hold- 22.fejezet

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen későn kerül fel a fejezet, de még péntek van;)

Mint látjátok, történt némi változás. Az első maga a fejezet címén történt, ugyanis kissé elszámoltam magam:$:$

A másik pedig a tartalom. Nem tudtam mindent beleírni ebbe a fejezetbe, mert túl hosszú lett volna megint csak.:$ szóval ami kimaradt az majd a kövi fejiben jelenik meg. Remélem így is tetszik majd nektek ez a rész.

Sok puszit és jó olvasást!:*

22.fejezet

A jelentől 104 lépés vissza

(Jasper szemszöge)

Éreztem, hogy Bella dühe elszáll, helyét viszont a döbbenet vette át. Hátrálva leült a kanapéra, majd maga elé meredve nem szólt egy szót sem.

Ettől féltem végig. Ha megtudja, hogy mit tettem..el fogom veszíteni Őt. De tudom, hogy előbb vagy utóbb el kellett volna mondanom neki mindent, hogy mit történt velem míg nem találkoztunk.

Pár percig csend volt. Ha nem tudom, hogy ember, azt hittem volna, hogy egy vámpír ül előttem. Bella sápadt mozdulatlanságát, csak a halk légzése, és ritmusos szívverése törte meg.

-Mit tettél?-hallottam meg a csendes kérdést. Nem éreztem sem vádat, sem szomorúságot felőle.- El kell mesélned mi történt veled.-jelentette ki kicsit hangosabban

-Bella, kérlek...

-Nem Jasper. Ezt meg kell tenned értem.

-Persze. Megteszek érted bármit, amit csak kérsz.- mondtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni. Hogy is tehetném? hiszen elhallgattam előle mindent ami én voltam...amit tettem, megbocsáthatatlan.

-Rendben.- ahogy kiejtette. Mintha gyenge emberi testre ostorcsapást mértek volna. Annyira távolságtartó volt a hangja..de az érzései még jobban fájtak nekem. Úgy érzi becsaptam őt...sajnos ezzel nem tudok szembeszállni.-Kezd a legelejétől, kérlek.-hallottam meg csendes, de határozott hangját.

-Rendben, ahogy akarod.-mélyet sóhajtottam, majd belekezdtem életem legszörnyűbb és legsötétebb részébe: a múltamba.

-Az eredeti nevem Jasper Whitlock. 1861-ben őrnagy voltam, éppen 20 éves , mikor Maria átváltoztatott. Szolgálatban voltam, épp egy csapat civilt helyeztem biztonságba Houston-ban. Mikor visszaindultam a másik csoporthoz...Akkor láttam meg a 3 nőt az úton. Nem láttam őket tisztán, hiszen este volt, és felhős ég. De mikor leszálltam a lóról, hogy megkérdezzem mi történt velük, előbukkant a hold, és megláttam az arcukat...3 gyönyörű nő állt előttem, a hold sápadt fényében, úgy éreztem ez a leggyönyörűbb, amit valaha láttam. Sugdolóztak egymás között, majd Maria megkérdezte mi a nevem. Autómatikusan, reflexszeűen válaszoltam: Jasper Whitlock, őrnagy szolgálatukra hölgyeim.

-Tovább sugdolóztak, én pedig közelebb léptem hozzájuk, hogy jobban halljam őket. Pár másodperccel később a két másik lány elsietett mellettem, abba az irányba ahol a csoportot hagytam. Nem is szóltam utánuk, nem is néztem rájuk, csak Maria-t láttam. Sosem hittem a babonáknak. De akkor azt hittem, egy fekete angyalt látok. Az angyal közelebb lépett hozzám, belesuttogta a fülembe, hogy ezentúl hozzá tartozom, majd megharapott... - felpillantottam Bellára, hogy lássam mit szól mindehhez, de ő csak maga elé meredt , mint aki még mindig nem tudja mit kezdjen az információval. Légzése, szívverése nyugodt volt, de egy arcizma sem mozdult, érzései még mindig kavarogtak.

- 3 nappal később, mikor felébredtem, akkor kezdődött igazán minden borzalom. Maria, Nettie és Lucy volt a nevük. Nemrégen voltak együtt - Maria gyűjtötte össze a másik kettőt. Maria a képességem miatt változtatott át engem. Hasznára váltam a harcokban. Újszülött vámpírokat kellett kiképeznem, és harcolnom velük. Ez volt a feladatom. Mivel már emberkoromban is harcos voltam, és a képességemmel is megtanultam bánni, Maria-nak egyre értékesebb lettem...Idővel rájöttem, hogy vonzódik hozzám. -itt nyeltem egyet és megint Bellára sandítottam. -fintorgott egyet, ezzel jelezve nem tetszését. Vártam pár pillanatot, de mikor nem szólalt meg folytattam..ha már mindenképp el kell mondanom, hát megteszem amit kért tőlem.

- Maria és én kis idő elteltével nem csak szövetségesek voltunk már, hanem társak is. Én azt akartam, hogy Maria boldog legyen mellettem, és ő csak akkor volt elégedett, ha újabb és újabb területeket szerzett neki a kiképzett csapatom. Az irányításom alatt- vagyis a képességemnek köszönhetően, - gyorsan és eredményesen, majdhogynem veszteség nélkül haladtunk. Ez így ment 3 évtizedig. Sokáig kitartottam amellett, hogy ez így van jól. Ennek így kell lennie, ez a helyes, a vámpír világ rendje. A mi hadseregünk erős volt, ugyanis csak újszülött vámpírokból állt. Persze cserélnünk kellett őket. Mivel egy újszülött vámpír csak egy éves koráig van birtokában hatalmas erőnek, így egy évenként kellett ezt megtennem.

-De volt egy katonám, aki más volt. Nem szerette a harcot, de nagyon jó volt benne. Peter-nek hívják őt. Maria megengedte, hogy megtartsam őt, mert látta, hogy jó harcos. Így ezek után már együtt harcoltunk, együtt képeztük ki az újszülötteket, jó barátom lett. Pár évvel később megint itt volt az idő a cserére. Csendesen kellett csinálnunk, hogy a többi ne akarjon megszökni. Sorban haladtunk, de az egyik nőnél Peter izgatott lett, mondhatni ideges. Nem engedte a közelembe, elállta az utamat. Ekkor értettem meg: szerette azt a vámpírnőt. Charlotte-nak hívták, éppen egy éves volt. Peter tudta, hogy ha akarnám már rég végeztem volna mindkettőjükkel. De én csak álltam ott, és hagytam, hogy elfussanak tőlem. Ekkor döbbentem rá arra, hogy belefáradtam, hogy nem is szeretem Maria-t igazán.

-Mikor végeztem a többivel, Maria nem kérdezett semmit, így én sem szóltam. Tovább folytattuk a harcot, és egyre jobban kezdtem belefásulni az egészbe. Maria nem figyelt rám, de ha bármit is megérzett volna az sem jelentett volna gondot. 3 évvel azután, hogy elengedtem Peter-t és Charlotte-t, az egyik este Maria kedveskedni kezdett nekem. Nem értettem semmit, csak éreztem, hogy hátsószándéka van. Leállítottam, és kiszedtem belőle mit akar. Kijelentette, hogy el akarja foglalni azt a két tábort, amit még vámpírok uralnak. Belementem. Kidolgoztam a tervet, de rájöttem, hogy a két tábor összefogott ellenünk, és többen vannak mint mi. Ezért én is több katonát állíttattam elő Maria-val. Mikor elérkezett a harc ideje...túl sokan voltunk, mi és az ellenséges két tábor vámpírjai. A mieink képesek lettek volna a csendes leigázásra, de az ellenség nem. Észrevettek minket az emberek, és itt történt meg az, ami megint csavar volt létezésem során.- újra felpillantottam Bellára, de ő csak csendben nézett maga elé, kicsit mintha felengedett volna...az érzései is kezdtek visszaállni: kezdett megbékülni a helyzettel. Ez meglepett.

-Mi történt akkor?-kérdezte végül mikor nem folytattam, újabb meglepetést szerezve ezzel nekem.

-Öhm..persze ...Szóval. A csata közepe táján, mikor már épp nyerésre álltunk megjelent egy másik csapat. Maria hátraarcot csinált, ahogy meglátta a sötét köpenyes alakokat, így utána siettem és megfogtam a karját. El akart futni előlem, de nem engedtem el. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy elsötétül előttem a világ elszáll belőlem az erő, és kicsúszik a kezeim közül Maria karja. - most már végig Bellát néztem, félrebillentett fejjel figyeltem mit felel, vagy felel e egyáltalán. Mivel nem szólt, így folytattam.

- Mikor felébredtem, sötét cellában voltam, aminek végül is nem volt jelentőssége, mivel így is tökéletesen látunk. De a szomj annál aggasztóbb tény volt. Úgy saccoltam körülbelül 3-4 napja lehetek ott. Maria nem volt sehol. Kis idővel később zajokat hallottam, pár pillanattal később kinyílt a cella ajtaja. "A Mester látni kíván." jelentette be egy fiatal kislány. Mikor nem mozdultam iszonyatos fájdalmat éreztem. Később rájöttem, hogy ez egy képesség volt, és a vámpír neve pedig Jane. A Mesterről már hallottál Carlisle elmesélte Neked és Esme-nek, hogy kik ők.

-A Volturira gondolsz, akik Itáliában uralkodnak? -kérdezte kissé homlok ráncolva.

-Igen rájuk. Mikor Jane felvezetett a trónterembe, megláttam Maria-t és a 3 vezetőt, és persze a testőreiket. Maria szánakozva nézett rám, érzelmeiben pedig félelem, és csalódottság volt. Aro felállt, köszöntötte engem, kezét nyújtotta. Akkor még nem tudtam, hogy mi a képessége, csak miután elengedett. Kiderült, hogy azért vagyok ott, mert Maria meg akart menekülni a Volturi ítéletétől. Felajánlott engem, cserébe az életéért.

-Hogy micsoda??-pattant fel hirtelen Bella ültéből.-Mi? Mégis hogy képzelte?- dühöngött, amit én meg is értettem, csak nem számítottam rá.

-Bella, kérlek, nyugodj meg. -intettem, hogy üljön vissza, és küldtem felé egy nagyobb nyugalom hullámot. - Igen, ez az amit Maria úgy kezelt, mint egy apró dolgot, mintha csak elfelejtett volna eljönni egy randevúra...-fintorodtam el. Maria az én életemet ajánlotta fel a sajátja helyett..ezért sem kerestem meg őt később. Aro megbizonyosodott, hogy Maria igazat beszél e a képességemet illetően. Maira pedig tudta, hogy én elegendő leszek váltságnak, mivel Aro gyűjti a tehetséges , azaz képességgel rendelkező vámpírokat. Az alku megköttetett. Maria-t elengedték azzal a feltétellel, hogy nem szervez többé olyan harcot, ami veszélyezteti a faj sötétben maradását. Az egyetlen törvény az, hogy védd a titkot. Maria és a másik két tábor vezetője ezt megszegte. Mindenkit kivégeztek, kivéve kettőnket.

Aro ezután beillesztett engem is a többi kedvence közé. Újabb évtizedek következtek, amit immár a Volturinál kellett töltenem. Mindig tudtam, hogy én más vagyok, mint a többi kedvenc. Én nem csak kedvenc, és alattvaló voltam, hanem egyben rab is. Persze Aro próbálta ezt a tényt elfelejtettnek venni, de én mégsem szabadultam tőle. Tény, hogy jobb sorsom volt, mint Maria mellett. Nyugodtabb volt a létezés, de mégsem volt jó ott nekem.

Aztán az egyik este megjelent a város határán egy ismeretlen vámpír. Átutazóban volt, mint ahogy egy ember szokott...Nem éreztem felőle semmi rosszat, egyszerűen csak zavart, hogy a béke és nyugalom árad belőle. Elé léptem, és felvittem a kastélyba. Ez a vámpír volt Carlisle. Tőle tudod, hogy ott élt velünk a kastélyban. Vendég volt, ahogy nem szokott más. Azt is tudod, hogy próbálta a vezetőket áttéríteni az állatvérre. Carlisle azt viszont már nem mesélte el, hogy nálam sikerült változást is elérnie. Ugyanis én rájöttem, hogy jobb nekem ha nem kell embert ölnöm. Így nem érzem a félelmüket, és nem kell újra és úja átélnem az átváltozásom pillanatait. Mielőtt Carlisle elment volna, beszéltünk még, azt mondta, ha letelik egyszer a szolgálatom, keressem meg. Így is tettem.

Carlisle távozása után, én már csak állati vért fogyasztottam..persze volt mikor nem bírtam ellenállni a kísértésnek ..de mindig megkaptam érte azt az érzést..azokat az érzelmeket. Azokban az időkben úgy éreztem magam, mint egy kiskutya..aki megkapja a büntetést, ha rosszat tesz..az én esetemben az érzelmek, és a rossz emlékek voltak a büntetés. Egy idő után már csak állati vért ittam. Ekkor már Aro is felfigyelt erre. 1965-ben eljöttem a Volturi-tól és megkerestem Carlisle-t. Akkor már itt volt mindenki más ...persze rajtad és Esme-n, na meg Elisabeth-en kívül.

64 évet szolgáltam a Volturinál, és 40 évet Maria-nak. Emberi életemben még nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig leszek háború és katonasorban.-fejeztem be végül eddigi szörnyű életem súlyos beszámolóját.

Vártam, hogy Bella majd elküld-e, vagy kérdez e még valamit.

-Értem.

Ennyit mondott, és én újra felnéztem rá.

-Nem a Te hibád volt.

Még mindig nem értettem, mit akar mondani. Az érzelmei még mindig nyugodtak voltak. Semmi harag, gyűlölet, vagy megvetés.

-Bella..én megöltem egy csomó embert..összeszámolni sem tudom, hogy mennyit. Nem tudom már, hány embert öltem meg táplálkozás céljából, vagy vámpírrá tettem őket Maria által. Ha nem is a harcokban estek el, egy évvel később még a lehetőségét is elvettem annak, hogy esetleg majd így vámpírként élhetnének tovább. Amit tettem az szörnyű...sőt..talán nincs is erre igazán szó..egy hidegvérű gyilkos vagyok...-kezdtem már én elveszíteni a józan eszemet..már ha volt nekem egyáltalán ilyesmim. Hogy mondhatja, hogy nem az én hibám volt? Nem hiszem el, hogy ezt mondta.

-Jasper -térdelt le elém, két keze közé fogta arcomat, és úgy magyarázta el. - Te nem tehetsz erről. Nem te akartad megölni azokat az embereket, vagy később vámpírokat. Te csak parancsot teljesítettél. Aki mindezért vétkes az Maria, és nem Te. Érted már?-mosolygott rám kedvesen

-Bella...felfogtad, hogy mit mondtam? Én öltem meg őket azért, hogy valakinek a kedvében járjak.

-Én megértettem. a kérdés már csak az, hogy Te megértetted e amit én mondtam?-mosolygott még mindig, angyali arcáról csak a megkönnyebbülés, és a szerelem volt leolvasható...A szerelem???

-Bella... Te...ezek után is képes vagy engem szeretni?? Így, hogy gyilkos vagyok?? -ez borzasztó..most vallottam be, hogy annyi ember halt meg a kezeim között, hogy megszámolni sem tudom, erre ő még csak nem is undorodik tőlem, el sem húzódik, sőt hozzám bújik. Ez lehetetlen. Nem lehet igaz.

-Igen, Jasper Whitlock Cullen. Én ettől függetlenül, vagy inkább jobban mondva ezzel együtt szeretlek. És ez nem fog megváltozni, csakmert ez a Maria felbukkant, és tönkre akar tenni minket. De egyvalamit meg kell ígérned nekem!- nézett rám szigorúan

-Mi lenne az? Bármit kérj, megteszem.

-Azt, hogy elküldöd ezt a nőt innen. Nem érdekel, hogy hogyan, de nem akarom még egyszer a közeledben tudni.

-Rendben van. Megteszem. Ez nem akadály.-mosolyodtam el végül én is. Olyan boldog vagyok, hogy nem haragszik rám egyáltalán. Nem is értem, hogy lehet ennyire jóságos, ennyire tiszta, és tökéletes nő az enyém. Egy biztos: megérte Rá várni...akár kétszer ennyi időt is vártam volna rá ha tudom, hogy egy ilyen angyal végül az enyém lesz.