8.fejezet
Kórházi napok(1.rész)
(Bella szemszöge)
-Hogy érted azt, hogy megvan akihez majd hozzámegyek?-kérdeztem anyát már kissé idegesen.
-Sajnálom kincsem. De érzem, hogy ő lesz az. Akkor is ha nem akarod. Mert ő úgy fogja intézni.
-Várj! Hogy érted ezt? És még is ki az az Ő?-már elvesztettem a fonalat...
-Hát Ő! A halál!-mondta anya most már suttogva.
-A halál? Hogy érted ezt? Ez nem lehet! Én...én nem megyek férjhez! Én nem szülök gyereket! Tanulni akarok! Nem pedig fiatal anyuka lenni!
-Sajnálom kicsim. De ennek így kell lennie.
-NEM!- üvöltöttem magamból kikelve és kirohantam a házból, egyenesen a kocsimig. Beszálltam és elhajtottam a háztól.
-Minél messzebb innen annál jobb lesz!- mormogtam csak úgy magamnak.
Szakadni kezdet az eső, és alig láttam ki a szél védőn, amikor megcsúszott az autóm, nagy fényességet láttam magam előtt, és tudtam, hogy ezt az ütközést nem élem túl...
Mikor magamhoz tértem, láttam egy pillanatra az angyalomat, de aztán megint csak nagy sötétség. Lebegtem, a semmiben. Láttam azt a férfit az álmomból. Odajött hozzám, és azt mondta:
-Isabella.Tudom, hogy tudsz az én kis játékomról. És azt is, hogy az anyád elmondott majdnem minden játék szabályt is.
-Majdnem mindent?-kérdeztem.
-Igen. Egy része még előtte is homályos, és van amit elhallgatott, de van olyan is amit csak most, miattad hoztam meg.
-Mégis mik ezek?
-Vagy békén hagynak minket Cullenék, vagy megölöm az egész családot! Válassz! Meghagyod a titokzatos angyalod, és családja életét, vagy inkább öljem meg őket?
-Nem! Ebbe nem megyek bele! Nem engedem, hogy bántsd őt!-mondtam feldühödve. Mire ő csak felkacagott. A hangja egészen a bensőmig hatolt. Gyönyörű volt, mégis undorodtam tőle.
-Nem a beleegyezésedet kértem, csak elmondtam az új ...hmm..lehetőségeket, hogy így mondjam. Megmentheted őt, ha teljesül az új szabály.Válasz: megmented, vagy megölöd?-mosolygott rám-Viszlát szépségem! Oh és még valami: Nem mondhatjátok el nekik a mi kis játékunkat!-mondta még, és utána a nagy sötétségből visszakerültem a fénybe.
Felébredtem, és ahogy elfordítottam a fejem, anyut láttam meg.
-Bella! Kicsikém!-mondta anyu kisírt szemekkel.
-Anyu. Mi történt?-ez volt a legértelmesebb amit kérdezni tudtam, mivel kissé össze voltam zavarodva ettől a furcsa találkozástól.
-Bella, baleseted volt. Miután 2 nappal ezelőtt elmentél...
-2 napja?-kérdeztem anya szavába vágva.
-Igen kicsim. 2 napja volt a baleseted, este amikor elmentél otthonról. Sajnálom, nem kellett volna elengednem téged este.- láttam anya arcán a bűntudatot, de nem értettem igazán, hogy miért van bűntudata, amikor én rohantam el...
-Nem anya, nem a te hibád. Dühös voltam, de nem rád, és nem miattad történt a baleset, hanem az eső miatt.
-Igen kicsim ez igaz, de én nem tettem semmit, hogy megállítsalak, csak hagytam hogy kimenj az éjszakába.
-Anyu. Semmi baj. Jól vagyok.-és tényleg így volt. Nem éreztem magam betegnek,sem fáradtnak, csak annyira mint mikor felébredek reggelente.
-Jasper, szólnál az apádnak, hogy Bella felébredt, kérlek?-mondta anyu, és én nem tudtam, hogy kinek is szólt, amíg meg nem láttam Őt. Hát így hívják! Jasper...
-Persze.-mondta azon a gyönyörű búgó hangon, és elment.
