Sajnálom, hogy megint ritkás lett a fejezetek száma. Nem is akarok most mentegetőzni. Gondolom nem vagytok rá kíváncsiak, és én sem akarlak traktálni titeket felesleges részletekkel.
Hoztam egy részletet az egyik novellámból, amin mostanában dolgozom.:
Hanna szíve megszakadt a fiúért, akit őszintén kedvelt. Több volt az amit iránta érzett. Szerelem lenne? De hát még csak alig ismerik egymást. És neki ott van Aaron. Őt szereti, őt választotta, Teddy helyett. Most mégis zokog az ágyán, siratja, azt aki sosem volt az övé, de mégis. Mintha egy világ omlott volna össze benne. A bimbódzó szerelem, a hozzá fűződő vágy felemészti a lelkét.
Bántottam. Fájdalmat okoztam neki, ezért hagyott el.-gondolta Hanna keserűen, jogosan hibáztatva magát a történtekért.- Amilyen szépen kezdődött, olyan fájdalmas lett vége...Elvesztettem őt. Elment, és csak ez a levél maradt utána. Vajon láthatom e még őszinte mosolyát, gyönyörű csokoládé szemeit ragyogni ahogy rám néz? Vajon láthatom e , megpillanthatom e őt boldogságtól telve? Bár elvehetném a fájdalmát... mindet! Azt akarom, hogy csak nekem fájjon az elválás.
Hannát az ágyon, bús magányában elnyomta az álom. Álmában is Őt látta. Hallgatta a dallamos medve dörmögést, de neki a legszebb dallam volt, mit valaha hallott. Álmában boldogok voltak. Együtt voltak, szerelemben, boldogságban.
Mikor felébredt, még mindig a levelet szorongatta, még álmában is sírt. Fájt neki, hogy elvesztette Teddy-t, de nem tehetett mást. Választania kellett. És ő Aaron-t választotta. Adott neki még egy esélyt a boldogságukért.
