Nap és Hold-4.fejezet

Meghoztam a fejezetet!:D Ez fontos rész, mert most...na de nem mondom el, hogy mi fog történni, mert akkor lelőném a poént!:D Jó olvasást, és komikat kérek!

4.fejezet
Szép mese, és a csúf valóság

(Esme szemszöge)

Mikor lányom már gyönyörű herceg nővé vált, nekem még, mindig ugyan az a kis csöppség maradt aki régen volt. Isabella kitűnő nevelést kapott tőlem, és Mollytól. Nagyon okos , bátor, gondoskodó, egy kicsit ügyetlen, de életvidám lett.
Ezekben az időkben próbáltam elmesélni neki életünk megrontó tényezőjét.

Isabella 17. születésnapját rendezgette , mikor arra kértem, hogy jöjjön velem, mert mutatni szeretnék valamit. Amint beértünk a szobámba, odamentem a könyvespolchoz, és kihúztam egy kicsit a felső részét az egyik könyvnek. Miután ezt megtettem az egész könyvespolc kijjebb jött, így elénk tárulhatott egy terem, ahol sokat időztem az elmúlt években. Itt tartottam azt az egy könyvet, amit még nem, hogy nem olvasott, de még ki sem nyitotta, és még nem is tudott róla ,hogy létezik ilyen könyv a házban. Isabella csak úgy falta a könyveket ,mint az apja. Sokat mondogattam neki, hogy nagyon hasonlít rá. A lehető legtöbb könyvet elolvasta már, de ha nem is olvasta el, legalább belenézett, kezébe vette, bár nem sok ilyen volt. Ezt a könyvet viszont eldugtam, ebbe a helyiségbe, a kutatásaimmal együtt. A történetet már ismerte. Kicsi korában sokszor elmeséltem neki, persze némi módosításra szorult a megfogalmazás, de lényegében ugyan az volt.

Leültem az íróasztalhoz, és a mellettem lévő székre ültettem.

-Emlékszel a mesére amit minden este elmeséltem neked?- kérdeztem nyugodtan, és nosztalgikusan.

-Persze , hogy emlékszem! Ki lenne olyan buta, hogy elfelejtsen, egy olyan gyönyörű, és egyben tragikus mesét? Talán megírtad, és úgy döntöttél kiadatod?- kérdezte. Kissé megrémültem, de aztán gyorsan eltemettem ezt az érzést.

-Nem.- mondtam kicsit remegő hangon. -Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, a mese igaz?- kérdeztem kissé feszülten. Először csak rám meresztette szemeit, aztán kuncogni, majd hangosan kacagni kezdett.

-Anya...- kezdte kissé elfúló hangon, majd rendezte vonásait, és már csak egy kis mosoly bujkált a szája sarkában.
-Bocsánat.- kezdett mentegetőzni, mikor látta, hogy én nem, hogy nem nevetek vele, hanem még el is komorult az arcom.
-Bocs anya, de...- kezdte megint- ezt annyira nem tudom elhinni. Te is mondtad ,hogy ez csak mese.- mikor látta, hogy semmi változást nem ért el nálam, elkerekedtek a szemei, és csak nézett rám, mintha valamitől igazán megrémült volna. És milyen igaza volt, de az igazat nem tudja teljesen. Hallania kell az eredeti történetet, így belekezdtem a mondandómba.

-Igen, igaz. Sajnálom kicsim, de megfogadtam, hogy nem hagyom , hogy úgy tudd meg ahogy én, mikor már elveszett minden reményem.- mondtam kissé bűnbánó, és búskomor hangon.

-Hogy mondod?- kérdezett vissza, és én úgy döntöttem, hogy ma megtudja az igazságot, még a parti előtt, amit álarcos bálként hirdetett meg. Nem tudhattam, hogy ez nem vet e véget annak, amit elképzeltem. Véget kell vetnünk ennek a szörnyű ördögi körnek.
A bálra minden ismerős hivatalos volt, és én tudtam, hogy egy ilyen este lesz, az amikor megtalálja azt akit szeret. Épp ezért kell elmondanom neki , most.

-Jól hallottad Édesem. Igaz a mese, amit neked mondtam. Tudnod kell róla, hiszen csak te törheted meg a varázst. Tudom hogy te leszel az. Érzem!.....és szerintem, én vagyok az első aki ezt a mesét, ami sajnos igaz, nem hallgatta el a lánya elöl.-mondtam izgatottabban, mint kellett volna. Felállt a helyéről, majd járkálni kezdett föl s alá. Majd hangosan gondolkozni kezdett.

-Tehát azt mondod a mese igaz?-nézett rám, s én válaszoltam.

-Igen.-mondtam,majd folytatta a menetelést.

-Rendben. Vegyük azt, hogy a mese igaz. A könyv amit a kezedben tartasz erről szól, ha jól sejtem.- mondta elmélkedve tovább, majd megint megállt, s várakozás teljes arccal nézett rám.

-Így van.- válaszoltam újra, és éreztem , hogy ezt a beszélgetést ilyen formában kell megejtenünk, addig míg le nem nyugszik, így hát folytatta elmélkedését.

-Mennyiben tér el az a mese amit nekem mondtál, és az ami le van írva?- kérdezte megint, és rátapintott egy lényeges dologra.

-A mesét átírtam egy kicsit, hogy egy kislánynak is emészthető legyen.- feleltem nyugodtan.

-Rendben. Most vegyük át a történetet, és hasonlítsuk össze, illetve javítsd ki, hogy meglássam mennyire súlyos a helyzet.- felelte most már olyan komolyan, hogy azt hittem nem is vele beszélek.

-Rendben. Szerintem emlékszel szóról szóra a történetre, tehát csináljuk úgy, hogy te mondod a ferdített történetet, én pedig az eredetit.- javasoltam, hogy így még könnyebb legyen az összehasonlítás. Rábólintott, s én intettem, kezdje ő a mesélést.

-Rendben, kezdem én. Tehát a mesét úgy kezdted, hogy volt egy lány aki igazán szeleburdi, de kedves, és okos volt.- mondta, s én elkezdtem a helyeselést, javítást, illetve a mese részeket kiszedni a történetéből.

-Ez így pontosan igaz.- feleltem.

-Jól van. Tehát volt ez a lány aki épp csak 15 volt, mikor balesetet szenvedett szeleburdisága miatt, azaz leesett egy fáról. Mikor ez megtörtént, egy nagyhírű orvos jött, akit Baltazárnak hívtak, s tudásával, megmentette a lányt.- mesélte tovább.

-A baleset igaz, de nem orvos mentette meg.... Annál sokkal rosszabb volt.- tartottam szünetet.

-Ki?- kérdezte kissé izgatottan, de mégis félve.

-A könyv úgy ismerteti , hogy ő volt a halál. Aki úgy gondolta, hogy e lánynál szebb lény nincs a földön, és azt mondta neki, hogy meghagyja az életét, hogy mindenki láthassa milyen gyönyörű, és okos. A lány félt tőle, de megköszönte neki. Visszajött hát az élők közé. Nem mesélt a különös álmáról senkinek, mert úgy érezte , ha beszélne, még azt hinnék megőrült.- meséltem én az eredeti történetet.

-Tehát azt mondod, hogy nem orvos volt, hanem maga a halál?- kérdezte lányom szinte már- már hisztérikus hangon.

-Igen.- feleltem nyugodtan. Mélyeket lélegzett, majd folytatta.

-Tehát a lány meggyógyult. Felnőtt, majd feleségül ment ahhoz akit szeretett.
De ekkor a híres orvos haragra gerjedt, mert úgy vélte , mivel megmentette e szörnyű balesetből, őt illetné e jog, hogy feleségül vegye, ezt a csoda szép leányt,vagyis már nőt.- mondta tovább.

-Igen,igen. Ez így igaz, persze csak ha helyettesítjük a Halállal ezt a doktort, s még hozzá tesszük, hogy a halál, még ha úgy is gondolta, lehetetlen, hogy beleszeressen egy halandó lénybe, így volt. Beleszeretett a lányba, s tényleg haragra gerjedt, de ez inkább féltékenység volt, mintsem harag.- helyeseltem, és tettem hozzá még egy kis igazságot.

-Értem.-jelentette ki, majd tovább sétált, magába mélyedve.

-Ha jól emlékszem , te azt mesélted, hogy a doktor, féltékenységében, megölte a férfit, de a lány sem kellett már neki, s megátkozta, hogy nem lesz egész a családja, míg úgy nem dönt, hogy megbűnhődött már vétkéért.- mesélte tovább. Hát igen. Ez az a rész, amit nagyon elferdítettem.

-Hát.- kezdtem bele idegesen.- Ez nem teljesen így volt.- tartottam még egy kis szünetet, hogy össze szedjem magam, majd folytattam.

-A halál tényleg magához vette a férjet, és meg is átkozta a lányt, de az átok nem így szólt. Sajnos.

-Hát akkor?- vágott a szavamba türelmetlenül.

-Az átok így szól:- Mikor szerelmed megpecsételed, az imádott férfi az én kezemben lesz! Csak akkor szakad meg az átok, ha erős maradsz, s még szeretni tudsz! - idéztem azt a borzalmas két mondatot, ami megrontotta életünket.

-Tehát ha jól értelmezem , akkor ez az átok még most is él, és az a lány a családunk egyik tagja volt.

-Így van.- helyeseltem,s megint rátapintott a lényegre. Bár szívem szerint, cáfolnám.

-Tehát a mese így már,...nem is mese, hanem a borzasztó valóság.- mondta halkan, és szomorúan.

-Igen.

-Akkor ezért nincs velünk apa, és a nagyi?- kérdezte, most már könnyes szemekkel.

-Igen.- válaszoltam, és magamhoz öleltem őt. Úgy fáj, hogy ilyen elkeseredettnek látom, pedig eddig ezt sikerült elkerülnöm.

-Akkor tehát úgy van, hogy ha együtt vagy a szerelmeddel, úgy - mondta, és az úgy szócskát megnyújtotta - akkor már nem mentheted meg őt attól , hogy elvegye tőled. Igaz?- kérdezte, s láttam reménykedik benne , hogy válaszom nemleges lesz.

-Igaz. De én úgy gondolom, hogy te megtörheted a varázst.- jelentettem ki.

-Hogyan?- kérdezte szinte már könyörgőn.

-Megtalálod azt a férfit akit szeretsz, de ha úgy tűnik terhes lettél, tudom, hogy mi lehetne a következő lépés. Sajnos szerelmed elveszíted, de találnod kell egy másik férfit, és őt is ugyan úgy, vagy akár jobban kell szeretned.- mondtam el a tervemet, amit már rég kiforraltam.

-Azt mondod, hogy miután megtaláltam a szerelmet, hagyjam elveszni, és miután állapotos lettem, újra próbáljam keresni a szerelmet, így, özvegyen, s ráadásnak gyerekkel? Nem lenne az a férfi, aki szóba állna velem, miután özvegy, és anya lettem.-értelmezte a tervemet, és rögtön ki is gúnyolta. De én nem láttam más esélyt rá.

-Hát. Nagyjából igen. Úgy érzem , hogy a te hasonlítasz a lányra a történetben, azzal a különbséggel , hogy te nem szaladgálsz körbe a házban.- feleltem kissé elgondolkodva, egy fél mosollyal az arcomon.

-Anya, ezt most komolyan mondod?- kérdezte hüledezve.

-Tudom kincsem, hogy ez egy nagyon nehéz út, de tudom , hogy te végig tudod csinálni, és én is itt leszek melletted.- mondtam, s kicsit megszorítottam a vállait, hogy érezze tényleg mellette állok, mindenben.

-Úgy érzem , hogy most ezzel még nem tudok mit kezdeni.- mondta szomorúan.

-Tudom édesem, de úgy éreztem , hogy talán jobb, ha előtte tudod meg, mint akkor, mikor már késő, és elvesznél a bánat, és az öröm egyvelegében.

-Rendben, megértem , és köszönöm.- felelte, majd elindult volna, de én még megállítottam egy percre.

-Isabella.- szóltam utána lágyan- Ezt a könyvet neked adom, hiszen most már a tiéd.-mondtam, és átnyújtottam a könyvet. Ő elvette, s undorral nézett rá, majd megint elindult.

-Szeretlek, anya!- mondta még, majd láttam, hogy könnyet töröl arcáról.

-Én is szeretlek kincsem!- mondtam, majd elment.

Nap és Hold-3.fejezet /2.rész

Sziasztok! hoztam egy kis rövidet...igazából nem is értem, hogy miért bontottam ketté már megint...De nem baj a következővel megpróbálok sietni.:D péntek, vagy szombat lesz majd, és akkor majd hozok nektek egy sokkal-sokkal hosszabb fejezetet!:D:D Ezentúl nem bontom ketté...Ha még is, akkor ugyan ez lehet a következménye: csúszik a feji.:/ Nagyon szeretnék nektek gyakori frisset hozni, de sajnos ez nem fog menni. Úgyhogy hétvégénként lesz szerintem csak feji, vagy esetleg nagy ritkán így késő este.... Na jól van, nem magyarázok tovább, mert ez a kis monológ hosszabb lesz, mint ez a kis nyúlfarknyi rész...:/

Ezt a részt Évinek ajánlom! Szeriii!:D

Nap, és hold 3.fejezet, 2. rész

(Esme szemszöge)

A levelet úgy döntöttem, hogy nem mutatom meg senkinek. Az ajándékot pedig, elteszem a levél, és a könyv mellé, egy olyan helyre, ahol senki sem találhatja meg, csak én. Majd ha eljön az ideje, akkor majd megmutatom neki, de addig nem! Ki kell találnom, hogy hogyan tartsam biztonságban. Hogyan tudnám megvédeni őt.? Abban biztos vagyok, hogy ha nem teszek semmit, akkor abba belehalhatunk.

A gondolataimból Molly hangja rázott fel.

-Kedvesem, jól érzed magad? Hívjak egy nővért? Mit írnak?

-Semmit. Vagyis, semmi különöset, a szokásosat, hogy mennyire örülnek nekünk, és hogy sok boldogságot, meg egészséget kívánnak.- ami egy nagy hazugság volt, de mit mondtam volna? Hogy van egy pszichopata, aki tönkreteszi a családom, és hogy épp ő írt egy “szívélyes” levelet, amelyben kiköti az,t amit már eddig is sejtettem? Hát nem! Nem tudhatja meg senki sem, hogy mi folyik itt valójában, ezt a problémát a családunknak kell megoldania, vagyis nekem és a lányomnak....
Az idő csak rohant. Szinte észre sem vettem, és már el is telt az az 1 hónap.

Isabella egyre szebb lett az idő múlásával, és első partiján, már mindenki megcsodálhatta őt. Szépen, sorban köszöntötték Isabellát, és elmondásuk alapján, nem csak az én elfogultságom mondatta, hogy Isabella gyönyörű. Mindenki aki ismerte Eriket, s engem, megemlítette ,hogy nagyon jól válogatott lányom a génekből, mert az apjából, és belőlem is a szebbiket választotta.

-Ó! Esme és a csodaszép kisbabája Isabella.- ez volt a leggyakoribb köszöntő mondat.
A parti után, már mindent kézben tartottam. Elterveztem mindent, nagy vonalakban. Nehéz lesz kivitelezni az biztos, de ezt mindenképpen meg kell tennünk, ha meg akarjuk szabadítani magunkat ettől az őrülettől. Főleg Isabellának lesz nehéz. Nagyon nehéz lesz, de mire megtudja a teljes igazságot, már félig tudni is fogja. Elterveztem azt is, hogy hogyan fogom elhinteni a magokat a kis fejecskéjében. Kitaláltam, hogy meseként mondom el neki, addig amíg nem lesz elég idős ahhoz, hogy megismerje az egész, és -sajnos- valódi történetet.

Leveleket, és apróbb ajándékokat kaptam, minden egyes hónapban. Minden ajándék egy-egy különleges nyaklánc volt, és egy utasítás, hogy mindaddig látni akarja rajtam az ékszereket, amíg a hónap fordulója nem lesz, amikor megkaptam. Ha nem küld újabb ékszert akkor az elsőt kell hordanom. Nem volt ínyemre ez a kis játék, de nem tehettem mást. Meg kellett várnom a lányomat, hogy felnőjön, és hogy végre elmondhassam. Az utasítások világosak voltak: Ha nem követem azokat, elveszítem a lányom... Ezt pontosan nem tudom, hogy hogyan is értette, mivel a lányomnak élnie kell...de. Mégis tudom. Ugyan úgy fogok meghalni mint az anyám.:Hirtelen.

Nem akarom, hogy a lányomnak egyedül keljen megküzdenie ezzel. Viszont féltem. Féltem, hogy nem lesz elég időm elmondani neki az igazságot. De bíznom kellett magamban. Ha nem teszem, és nem tartom be a szabályokat, akkor mindennek vége lesz. A következő években, tovább bogarásztam a könyvet, és legendák után kutattam, na meg persze terveket szőttem, miközben az én kis Izabellám egyre csak nőtt. Mikor már úgy éreztem, hogy már közeledik az idő, arra készültem, hogy hogyan is mondjam el. Ugyanis erre valahogy nem tudtam felkészülni.

Hát ez lenne az... ugye hogy rövid lett?:S De attól függetlenül kérek visszajelzéseket,(bármilyen neműt) és szeretném megköszönni azoknak akikről tudom, hogy rendszeresen olvasnak.:DNév szerint: Bella,Wywu Vivika,és az én kép felelősöm: Évi:D nagyon szeretlek titeket!:D

Nap és Hold-3.fejezet /1.rész

Megérkezett a 3. fejezet 1. rész is.:D Remélem tetszik majd! Ez egy kicsit hosszabb lett mint az előzőek, mert úgy gondoltam, ha már ketté bontom a fejiket, akkor legalább tisztességes hosszúságúak legyenek.:D Jó olvasást, és komikat kérek!

3. fejezet, 1.rész
Döntés,és boldogság

(Esme szemszöge)

Mióta megtudtam, hogy családunkat elátkozták, és várandós vagyok, minden más lett. Már csak 3 nap volt hátra a terhességemből, és én egyre kerekebb lettem. Tudtam, hogy már csak 3 nap, hiszen az adatok amiket a könyvben olvastam, mind ezt mutatták. Nagyon örültem neki, hiszen ennél csodálatosabb nem is létezik. Miközben élveztem, a terhességem, néha elgondolkoztam rajta, hogy mit is fogok mondani, miért nincs apja. Először azt gondoltam, hogy elmondom azt, amit mindenki tudott. Az apja egy nagyon ritka, és gyógyíthatatlan betegségben hunyt el.
De mi van akkor, ha megtalálja a könyvet? Mivel kislány, lehet azonnal elhinné, s megkérdezné, hogy igaz -e? Mit felelnék neki? Elmondjam e az igazat? Vagy tagadjam le, és mondjam, hogy ilyen butaságokkal ne törődjék? Lehet. Végig gondoltam, hogy mi történne az én kicsikémmel, ha ő is úgy tudná meg, mint én az igazságot.Tulajdonképpen beleképzeltem őt, az én életembe. Elég szomorú. És én nem akarom, hogy ő szomorú legyen! Eldöntöttem, hogy inkább elmondom neki. Sőt!Megfordult a fejemben még az is, hogy talán ő lehet az aki megtöri a varázst, és békében élhetnek majd a lányom, a vejem, és az unokáim. Csodás lenne, ha látnám, hogy minden rendben van körülöttük, és így békében távozhatnék el.

Mikor ezt eldöntöttem, lefeküdtem aludni. Másnap elmentem vásárolni, hogy még felkészültebb lehessek a baba érkezésére, és mert jól esett a séta, még így, nagy pocakkal is. Vásárlás közben eszembe jutott, hogy még nem döntöttem el, mi is legyen a kicsi neve. Persze, mint minden anya, én is gondolkoztam rajta, de nem döntöttem el. A név-listámon elsőként szerepelt az édesanyám neve: Elisabeth, de persze más nevek is felkerültek,mint például: Arline, Annabelle, Catherine, Christine, Gloria, Isabella, Jasmine, Josephine, és még rengeteg név, de ezek is csak eszembe jutottak, vagyis inkább egy-egy személyhez kötöttem őket. Mind a barátaim voltak, kivéve egy név, amit nem volt kihez kötnöm. Isabella. Ez a név különösen csengett: Isabella Florientino. Így kimondva talán nem olyan szép, de ha az én nevemmel rakjuk össze: Isabella King Florientino, már egészen szép. Igen! Ez lesz az! Csodás név.

-Isabella King Florientino- ízlelgettem a nevet hangosan kimondva, inkább csak magamnak, de épp egy kis kötött cipőcskét vettem, és az eladó nő meghallotta.

-Isabella? Igazán szép név. Így fogják hívni a kicsit?- kérdezte kedvesen méregetve a nagy pocakomat.

-Igen. Azt hiszem, ezt a nevet adom majd neki.- mosolyogtam, miközben a pocakomon végigsimítottam. Kifizettem a mit vásároltam, és boldogan mentem haza.

Úgy terveztem, hogy nem megyek már sehova az elkövetkezendő pár napban, hiszen nem szeretnék az utcán szülni. A másnap csendesen, és nyugodtan telt. A kislányom szobáját rendezgettem, és épp a kiságynál voltam, mikor éles fájdalmat éreztem a hasamban.

Felkiáltottam, és megtámaszkodtam a kiságy szélén. Mikor Molly a dadus, bejött, azonnal tudta, hogy mi történik. Elküldött egy szoba lányt, hogy hívja Bernardót, és elkísért a fürdőszobába, hogy letusolhassak, míg ő előszedi a csomagokat amiket még régebben összekészítettem a kórházba. Azután a nappaliba, és onnan pedig az udvarra, hogy mihamarabb odaérjünk a kórházba. A következő pillanatban, már száguldottunk is, miközben az én fájásaim, egyre gyakoribbak lettek. Mikor odaértünk, az orvosom már ott volt, megvizsgált, és azt mondta, hogy még várnunk kell egy kicsit.

6 órányi vajúdás után, este 10-kor megszületett az én drága kis Isabellám. Olyan gyönyörű volt. Csodálatos csokoládé barna szemei, és rövid kis haja, teljesen olyanok voltak, mint az apjáé, de az arcocskája formája, a kis pisze orrocska, és az álla, az enyém volt.

-Gyönyörű vagy édesem!- mondtam neki szeretet teljes hangon. -Pontosan olyan gyönyörű vagy, mint egy kis angyalka!- duruzsoltam még, aztán elvette tőlem egy ápoló nő, és azt mondta, hogy pihenjek egy kicsit, és amíg a doktor rendbe hoz, elviszi őt is megfürdetni, és fel öltözeti. Belegyeztem, és megígértettem vele, hogy amint készen leszünk az újjabb találkozásra, azonnal visszahozza Isabellát hozzám.

Így is lett. Az orvos tette a dolgát, és miután végzett, szólt két ápoló nőnek, hogy segítsenek nekem megmosakodni. A doktor ellátott néhány jó tanáccsal még, aztán elment, és abban a pillanatban megjelent az ajtóban, egy másik ápoló nő, és betolta az én kis Isabellámat egy kis kórházi bölcsőben. Olyan boldog voltam, hogy majd kiugrottam a bőrömből. Megkértem Mollyt, hogy intézkedjen, és rendezzen az én kis Isabellámnak egy szép köszöntő estéjt. Kiment a szobából, és én végre egyedül lehettem a kisbabámmal.

Mikor visszajött azt mondta, hogy értesítettet mindenkit a kis jövevényről,és megüzentette mindenkinek, hogy az estéj pontosan 1 hónap múlva lesz. Rábólintottam, hiszen teljes mértékben megbíztam Mollyban.
Mollyt még a terhességem harmadik hónapjában vettem fel, mert úgy gondoltam, hogy idő kell ahhoz, hogy megismerjem. Ő egy igazán tapasztalt dada volt. Kitűnő ajánló levéllel érkezett, egy sok gyermekes családból. Elmesélt mindent nekem, hogy milyen módszereket használt, és használni is fog. Nagyon megtetszett nekem a stílusa. Kedves, és szeretet teljes. Elmesélte, hogy milyen jól összebarátkozott a kis lurkókkal az előző családnál. Az is tetszett, hogy elmesélésében ki lehetett hallani a csodálatot, ahogy mesélt róluk....

Másnap, mikor Molly bejött minket meglátogatni, hozott magával egykét ajándékot is. A barát nőim ajándékai voltak, ismerősöké, akik mind nagyon örültek nekünk. De volt egy kis csomag, és egy levél hozzá, amin nem volt név, csak az, hogy nekem szól. Kinyitottam először a levelet. Mikor egyszer gyorsan végig futottam a sorokon, tátva maradt a szám! Elolvastam még egyszer, és még egyszer, de nem igazán fogtam fel.

Nap és Hold-2.fejezet /2.rész

Itt a 2. rész vége.remélem tetszeni fog.:D Bocsy, hogy későn tettem fel... puszim!

2. fejezet(folytatás)
Öröm vagy bánat?

(Esme szemszöge)

-Terhes vagyok? - kérdeztem magamtól kissé fojtott hangon. - Azonnal meg kell tudnom!
Hívattam is Bernardót, és gyorsan elmentem a klinikára. Elmondtam, hogy szerintem várandós vagyok, és hogy szeretném, ha megvizsgálna. Meg is vizsgált, és miután azt mondta, hogy öltözzek fel, és megbeszéljük a továbbiakat, azonnal elmosolyodtam, és a gyanúm be is igazolódott, miután az orvos kijelentette, nagy mosollyal:

-Esme, maga tényleg várandós!

Le kellett ülnöm, mikor ezt kimondta. Terhes vagyok? Ezt nem hiszem el! Mégis igaz lenne a mese? Hiszen minden egybe vág! A férjem, most a gyerek. Anyám halála. Ó, Jézus Krisztus, Jeruzsálem őrzője! - fohászkodtam.

Miután mindent megbeszéltünk az orvossal, és hogy mikor kell visszajönnöm hozzá vizsgálatra, elbúcsúztam tőle, és azonnal hazasiettem. Felmentem a szobámba, leültem az asztalomhoz, ahol a könyvet hagytam, és kinyitottam. Elolvastam újra mindent, de most már, úgy hogy elhittem, ami történt. Elszomorodtam a végére. Elolvastam az átkot, újra és újra.
Nem tudtam eldönteni, hogy most sírjak-e, vagy örömömben táncoljak. Azt hiszem mind két érzés helyén való. A szomorúság azért, mert meghalt a férjem. A boldogság pedig azért, mert babám lesz! Abban biztos vagyok, hogy kislány lesz, hiszen ez is egy szembeötlő furcsaság. Mindig csak lányok születnek.
Elővettem egy tollat, és beírtam a listára a férjemet: Erik Florientino. élt: 1993.július 23.-ig.

Mikor ezzel végezem, elmentem vásárolni. Az egész délutánt ezzel töltöttem. Tudtam, hogy még ráérne, de nem tudtam megállni. Természetesen, csak lányos dolgokat vettem. Rózsaszín baba ágyat, rózsaszín plüssöket, rózsaszín cipőcskét, mindent ami csak rózsaszín volt.
Mikor hazaértem, az egyik szoba lány, elém sietett, hogy közölje, csomagom érkezett, melyet a dolgozó szobámban helyezett el. Bementem a szobába, és láttam, hogy az asztalomon van egy apró doboz. Leültem, és kinyitottam. Elkerekedtek a szemeim.

-Most már teljesen biztos, hogy igaz!-sóhajtottam. A dobozban, egy ezüst láncra felfűzött medalion volt. Egy kereszt volt, de az alsó szárában mintha valami vörös folyadék lenne. Egyszerű, de mégis szép, ezt nem tagadom, bár egyben kicsit ijesztő is, ha belegondolok, hogy mi is lehet az a bizonyos folyadék. Feltettem a nyakláncot, és hirtelen eszembe jutott egy kép. Anyám képe, és hogy az ő nyakában is egy ilyen furcsa, de szép nyakék volt mindig. Ez is csak alátámasztja, hogy a mese igaz, vagyis már nem csak egy szimpla mese... Ez a valóság.


Itt van Esme medalionja:

Nap és Hold-2.fejezet /1.rész

Sziasztok hoztam nektek fejit!:D Kicsit hamarabb, mint gondoltam volna, de felteszem nektek, hogy nehogy az legyen "ritka a friss"...:D Előre szeretném jelezni, hogy kissé rövid lett.Nem azért mert többre nem "futotta" ,hanem azért,mert így kicsit érdekesebb lesz.:D Narancs színnel van egy nagyon-nagyon fontos dolog benne, amit szeretném ha megjegyeznétek, mert az az egész történet kulcsa!:D Na nem magyarázok tovább jó olvasást!

2. fejezet-Öröm vagy bánat?

(Esme szemszöge)

Londonba érve azonnal kocsiba ültem, hogy minél előbb haza érhessek már végre. 20 perc múlva már otthon voltam. Nem is tudtam, hogy mit is csinálhatnék. Először is szóltam egy szoba lánynak, hogy hívjanak fel minden ismerősünket, azzal az üzenettel hogy meghalt Erik, és, hogy majd a részleteket megbeszéljük később. Nem is telt bele sok időbe, míg a temetést megszerveztem, és már 1 héttel később meg is volt a temetés.

Nagyon szomorú napjaim voltak,de eszembe jutottak a szép együtt öltött napok, és, hogy mennyit segített nekem, mikor az anyám halt meg. Úgy gondoltam, hogy nem akarná, hogy elhagyjam magam.
Erre a gondolatra, eszembe jutott az anyám ,és a könyv, amit tőle kaptunk nászajándékként. Érdekes, és régi könyvnek látszott, de még nem néztem bele. Levettem a könyvespolcról, ahová raktam.
Olvasni kezdtem. Egy nagyon érdekes mese szerűség volt benne. Egy átokról szólt, amit állítólag a családunk egyik lány tagjára szórt egy gyönyörű férfi, akit csak úgy emlegetett, hogy a halál. Az átkot azért “kapta”, mert a halál beleszeretett a lányba, de persze a lány nem viszonozta azt.

Az átok így szólt: -Mikor szerelmed megpecsételed,az imádott férfi az én kezemben lesz!Csak akkor szakad meg az átok,ha erős maradsz,s még szeretni tudsz!

Érdekes volt, az tény, de ami a könyvet illeti...nem volt benne más, csak ez a történet, és egy csomó férfi név, és alatta, hogy mikor halt meg, mellettük pedig, egy-egy lány név a születési dátummal. Nem értettem, hogy ennek milyen jelentősége van. Elolvastam megint a mesét. Végignéztem az év számokat, hónapokat. Feltűnt, hogy alig van egy év a halál eset,és a születés között.
-Furcsa.-mondtam ki hangosan.Tovább bogarásztam a feljegyzéseket, és az utolsó bejegyzésen megakadt a szemem. Az én apám neve, és az én nevem, a születési dátumommal. Kíváncsi lettem, hogy mikor halt meg. Hogy talán ismerhettem volna. Megnéztem a dátumot.

1974. március 13. írta az apám neve alá az anyám(tudtam, hogy ő írta oda ismerem az írás képét). Mellette a születési dátumom, és a nevem: 1974. december. 12. Elgondolkodtam.Alig egy évvel később születtem én. Várjunk csak! Utána számoltam. Pont 9 hónap!
-Istenem segíts! - fohászkodtam. Gyorsan megnéztem az anyám és az ő apja dátumozását is, és utánaszámoltam megint.
-9 hónap ez is.- suttogtam most már. Előrébb lapoztam, és megnézem még öt bejegyzést, véletlen szerűen. Mindegyiknél ugyan az volt a felfedezésem. 9 hónap. Mit jelenthet ez? Miért van az, hogy minden leszármazott pontosan 9 hónappal később születik, mint ahogy az apja meghalt? Elgondolkoztam. Talán igaz lenne a mese, az átokról? Ááá...dehogy! Az butaság lenne! Na de, mi van, ha mégis igaz? Mi van, ha az én férjem is emiatt halt meg olyan hirtelen? Mi van ha ...ha..ha....
-Neem! Az nem lehet! Lehetetlen!- tiltakoztam hangosan- De mi van ha mégis.....talán én is?-motyogtam fél mondatokat.-Meg kell tudom!

Díj

Köszönöm szépen Drusillának,hogy rám is gondolt!
http://drusilla1985.blogspot.com<---feltétlen nézetek be hozzá

1. Meg kell köszönnöm a díjat annak, aki gondolt rám és küldte.
2. A logót ki kell tennem a blogomba.
3. Be kell linkelnem azt, akitől kaptam.
4. Írni kell magamról 7 dolgot.
5. Tovább kell adnom a kitüntetést másik 7 blog társamnak.
6. Be kell linkelnem őket.

7. Megjegyzést kell hagynom náluk, hogy tudjanak a díjazásról.


3. http://drusilla1985.blogspot.com/
Feltétlen nézz be hozzá,nekem Ő a kedvenc íróm!:D

4.magamról 7 dolog:
1.Imádok mindent amit a Twilight- Saga-hoz kapcsolódik!
2.Nagyon szeretem az én Kedves Kedvenc Kis Íróimat!:D(ők tudják kik;))
3.Szeretném ha az én történetem is sokan olvasnák!
4.Nagyon szeretem a családomat,és a barátaimat!
A barátok közül is kiemelkedően akik már a részemmé váltak,
és egyben olyanok nekem mintha a családom tagjai lennének:
Ancsám,Nórim és Szaszám!Imádlak titeket!
5.Szeretek énekelni.:)
6.Nyaranta a Kanaszta a nyerő nálam!(Kanaszta=kártyajáték)
7.Kedvenc színeim:a sárga,és a kék:D


5.,6.
1. http://twilightfic.blogspot.com/
Szerintem Spirit Bliss nagyon megérdemli ezt a díjat!
Ő volt az az író aki "bevezetett","rávezetett" az ilyen oldalak olvasására!
Örök hála neki!És ezúton is sok szerencsét a könyve kiadatásához!

2. http://twilightfanfiction01.blogspot.com/
Isabella,ő most kezdett bele az "első története" folytatásához!

3. http://afternewdawn.blogspot.com/
Nikki, sokan adták már neki ezt a díjat,de én most megint,mert megérdemli!;)

4. http://cullen-black.blogspot.com/
Fanny, a oldalára nem olyan régen akadtam rá,de nagyon tetszik amit ír és ahogyan!

5. http://twilightfic-happybegining.blogspot.com/
Az övére már régebben, akkor indult,és szerintem nagyon ügyesen
építi fel az egészet!

6. http://lilifanfiction.blogspot.com/
Lili, neki is sokan adták már a díjat,de ez is csak azt bizonyítja,
hogy megérdemli!

7. http://mooa-lifezone.blogspot.com/
És végül,de nem utolsó sorban,Mooa!Imádom az ő történetét is!Nagyon eredeti!


Mind a 7 blog társamnak üzenem ,hogy imádlak titeket,és nagyon megérdemlitek!
És még egyszer köszönöm Drusillának a díjat,és a bíztatást!Puszi nektek!

Nap és Hold-1.fejezet

Sziasztok! Megérkezett az első fejezet! Kicsit szomorú lett, de ez egy fontos része a történetemnek!:D Tartalmaz némi Spoilert, úgyhogy előre is bocsánat.
Na jó nem magyarázok tovább, jó olvasást! puszim!

Szépséges nászútból, rém álom

(Esme szemszöge)

Boldog vagyok. Mindenem meg van. Igaz a szüleim meghaltak, de ami most igazán számít az az, hogy akit szeretek, mellettem van, és éljük a boldog kis életünket. Együtt! Összeházasodtunk már, de mielőtt elutazunk volna, az anyám az esküvőnk napján meghalt. Pont a fogadás után, mikor hazament, hogy lefeküdjön pihenni. Amikor elköszönt, olyan volt mintha utoljára találkoznánk. Én azt hittem, csak azért búcsúzkodik ennyire, mert két hétig nem leszek a közelében a nászutunk miatt. De tévedtem! Most már tudom, hogy azért búcsúzkodott, mert beteg volt. Rákos lett. Nem értettem, hogy mit mond az orvos, hiszen mi anyával mindent megbeszéltünk. Csak egymásnak voltunk, miután apa meghalt. Anyámat eltemettük, és természetesen elhalasztottuk a nászutunkat, fél évre. Apámat nem ismerhettem meg, és nem is nagyon beszélt róla anya, de annyit sikerült megtudnom, hogy még annak az évnek az elején meghalt mikor én születtem....
Épp most utazunk a nászutunk helyszínére. Amit a napsütötte Rióba szerveztünk meg. Mindig is szerettem ezt a várost, itt mindig pezseg az élet, és gyönyörűen süt a nap! Mélázásomból a férjem, Erik rázott fel.

-Szívem! Mit kérsz reggelire?- Reggel volt, és mi épp a repülőn ültünk. Már nem kellett sok idő hozzá, hogy megérkezzünk, de még így is 2 órát utaznunk kell....

-Egy kávé, és egy kis pirítós jól esne.- mosolyogtam rá,és egy csókot leheltem szerelmem ajkaira.

Miután elváltunk, vissza mosolygott, és azonnal hívta a légiutas kísérőnket, Mariettát. Kedves nő, és csinos is. Nem voltam féltékeny. Minek is lettem volna az, mikor Erik, csak engem szeret? Ezt biztosan tudom. Miután rendeltünk,visszafordult felém.

-Mióta vagy fenn?- kérdezte.

-Hát. Igazából már egykét órája fenn vagyok, de még nem jutott eszembe, hogy egyek is valamit, meg egyébként is, el voltam foglalva a gondolataimmal.- ami igaz is volt, hiszen fenn voltam már egy ideje, és tényleg nem voltam akkor éhes, de azt a világért sem mondanám el, hogy megint a szüleimre gondoltam. Erik mindig kirángatott ezek közül a gondolatok közül, hogy ne fájjon nekem. De egy idővel már nem fájt, legalábbis nem annyira, hogy ez látsszon is rajtam.

-Nem baj, így most már együtt reggelizhetünk.- nyomott még egy csókot az ajkaimra, és mosolygott, mire én is elvigyorodtam.

Az út hátralévő részét végig beszélgettük, és mint mindig, most is gyorsan elszállt az az idő amit vele töltöttem. A gép ereszkedni kezdett. Már nagyon vártam, hogy végre oda érjünk, és most, majd' kiugrottam a bőrömből. Erik csak vigyorgott és csóválta a fejét, majd annyit mondott : -Szeretlek!

Már majdnem odaértünk a szállodához, amikor Erik előre szólt a sofőrünknek, hogy inkább a kikötőbe menjen. Nem értettem a dolgot, és nem adtam hangot a “miért?”-nek, de az arcom elárulhatott, mert mikor hátradőlt az ülésben, és rám nézett, elvigyorodott.

-Meglepetés.- mondta.

A kikötőben felszálltunk egy hajóra. És mikor látta, hogy mennyire lenyűgözőnek, és szépnek találom azt mondta:

-Ez még nem a meglepetés, ez csak egy eszköz, amit a meglepetéshez kapsz tőlem.- mosolygott szív melengetően.

Elindultunk, és egy jó órányi utazás után mondta, hogy figyeljek, mert nemsokára meglátom a meglepetésemet. Pár perc múlva megláttam egy gyönyörű szép kis szigetet, és mi egyenesen oda tartottunk.

-Ez gyönyörű!- kiáltottam el magam.

-Igen, az! Pont mint te! Ezért is neveztem el Esme- szigetének.- mondta, és nekem tátva maradt a szám, olyan hirtelen jött a felismerés.
Ez az én szigetem! Egy szigetet kaptam tőle! Elvigyorodtam, és a nyakába vetettem magam.

-Ilyen szép, és nagy ajándékot még nem kaptam senkitől. Köszönöm!

Mire rájöttem, és megköszöntem, már ott is voltunk. Csókolni kezdtem, ő azonnal felkapott, és már csak arra eszméltem, hogy egy puha ágyban fekszem. Nem foglalkoztam vele. Most csak mi voltunk, és reméltem, hogy csak mi vagyunk a szigeten. Erik nagyon gyengéd volt. Hosszú, és érzéki együttlétünk után, magához húzott, és így aludtam el.

Mikor felébredtem, már nem volt mellettem, és hét ágra sütött a nap. Éreztem valami csodálatos illatot, ezért felkeltem, és magamra vettem egy köntöst, amit nyilván ő készített oda nekem. Követtem az illatokat, és próbáltam közben minden helyet megnézni. Gyönyörű volt a ház. Megérkeztem a konyhába, és Erik amint meglátott, széles mosollyal nyugtázta, hogy felébredtem.

-Hogy aludtál?- kérdezte- Ülj csak le szerelmem, és mindjárt tálalom a reggelit.- oda mentem hozzá, és megcsókoltam, majd leültem egy gyönyörű mahagóni asztalhoz.
Miután megreggeliztünk, elterveztük, hogy visszamegyünk a városba, kicsit vásárolgatni, megnézni a kedvenc helyeinket, és miután kigyönyörködtük magunkat, visszajövünk, és ki sem tesszük a lábunk innen, két teljes hétig.

Már a városban sétáltunk, mikor Erik azt mondta, hogy rosszul érzi magát. Először csak aggódtam, hogy biztos nem volt jó az étel, de aztán rájöttem, hogy valami nagyobb baj lehet, hiszen ugyanazt ettük mindketten. Így hát elmentünk a kórházba. Azt mondták az orvosok, hogy nagyon beteg, és hogy egy olyan ritka betegséget kapott el, amire eddig nem találtak ellenszert, és hogy már csak pár napja lehet maximum.
Nem értettem semmit, hiszen Erik mindig is egészséges volt, hogy lehet az, hogy nagyon beteg lett ilyen hirtelen? Nagyon elkeseredtem. Azt mondták, hogy a betegség ugyan nem fertőző, de nem lehetnek ebben sem biztosak. Igazából az sem érdekelt volna, ha fertőző, hiszen már én is rég' elkaphattam volna, ennyi idő alatt, de egyébként sem érdekelt volna, így bementem hozzá.

Nagyon rosszul nézett ki. Sápadt volt.Vele maradtam, de nem volt magánál. Az orvos kihívott engem, hogy közölje, a vizsgálatok eredményét. Azt mondta, hogy már csak pár órája van. Mikor ezt kimondta, egy nagyon éles, sípoló hangot hallottunk, mögöttem. Nem tudtam, hogy mit is jelenthet ez, aztán, minden olyan gyorsan történt. Nem fogtam fel semmit, csak láttam.

Az orvos, és a nő vérek berohantak a férjemhez, újraélesztést emlegetett az orvos. Aztán felfogtam miután a sípoló hang folyamatossá vált, és már csak annyit hallottam, hogy az orvos ezt mondja:
-A halál beállta.....-és elsötétült a világ.

Álmomban, láttam Eriket, amint a kezét felém nyújtja, és láttam egy másik alakot mögötte, aki tőlem a másik irányba húzza. Nem értem el a kezét. Nem tudtam megérinteni, és elrántani az idegentől őt....

Mikor felébredtem, egy kórházi ágyban találtam magam. Megijedtem. Én még sosem voltam kórházban. Épp abban a pillanatban, ahogy ezt magamban kimondtam, egy férfi lépett be az ajtón. Nem az volt akit vártam, hanem egy köpenyes férfi....,aki doktor volt, és...gyönyörű....

Nyugtáztam magamban, hogy még egy kicsit, nehézkes a felfogásom.

-Látom felébredt.- mondta, egy kedves, halovány mosollyal.
-Hogy érzi magát?- kérdezte már sokkal szomorúbban. Nem értettem, hogy mi volt ez a gyors hangulat váltás. Hogy miért, és mióta vagyok itt ebben a kórházban, és egyáltalán hol vagyok, és hol van Erik? Ilyen kérdések kavarogtak a fejemben, és úgy döntöttem megkérdezem az egyiket, ami a legfontosabb, és a többit megtudhatom később.

-Hol van Erik?- kérdeztem, kissé rekedt hangon, mire az orvos hozott nekem, egy pohár vizet.

-Sajnálom Esme, de a férje meghalt még a délelőtt folyamán, és maga azóta eszméletlen volt.- elkerekedtek a szemeim, és megint eszembe jutott minden.

-Igen.....már emlékszem.....Sajnos.- mondtam kissé szaggatottan, s kibuggyantak az első könnycseppek is.

-Esme, én úgy gondolom, hogy jól van.- mondta- Fizikailag.- tette még hozzá. -És úgy gondolom, hogy haza mehet. Elintéztettem már, hogy a férjét haza szállítsák, tehát a maga dolga most csak annyi, hogy haza utazik.- mondta, én megpróbáltam összehozni egy kis mosolyt, és megköszöntem.

Mielőtt elment volna, odaadta a névjegyét, hogyha bármi kérdésem, van akkor el tudjam érni. Megnéztem a nevét. Dr.Carlisle Cullen. Milyen szép név....Gondolkoztam el magamban, és elkezdtem készülődni az induláshoz. Mindent megtaláltam, és minden iratot megkaptam. Úgy gondoltam, hogy nem megyek vissza a szigetre .Minek is mennék? Hiszen minden ami kellett az nálam volt, és ami nem, azt meg könnyen tudom pótolni. Tehát felhívtam Bernardót, a sofőrünket, aztán előkésztettem a repülőm, Londonba.
Mikor megérkeztem a repülőtérre, rögtön szóltak, hogy a repülőm indulásra készen is van, így felszálltam a repülőre Bernardóval.
Olyan rossz, most, hogy nincs itt Ő.... Fáj! Nagyon fáj.
Elindultunk, és csak mi voltunk a repülőn. Én, Bernadro, a sofőr, Marietta, a légiutas kísérőm, és természetesen Eduardo, a pilóta. Olyan üresnek éreztem a gépet. Még így is, hogy négyen voltunk rajta....


Hát ez lenne az első fejezet. Kérek valami kommnetet, mert szeretném tudni, hogy mit gondoltok.:D