Nap és Hold-4.fejezet

Meghoztam a fejezetet!:D Ez fontos rész, mert most...na de nem mondom el, hogy mi fog történni, mert akkor lelőném a poént!:D Jó olvasást, és komikat kérek!

4.fejezet
Szép mese, és a csúf valóság

(Esme szemszöge)

Mikor lányom már gyönyörű herceg nővé vált, nekem még, mindig ugyan az a kis csöppség maradt aki régen volt. Isabella kitűnő nevelést kapott tőlem, és Mollytól. Nagyon okos , bátor, gondoskodó, egy kicsit ügyetlen, de életvidám lett.
Ezekben az időkben próbáltam elmesélni neki életünk megrontó tényezőjét.

Isabella 17. születésnapját rendezgette , mikor arra kértem, hogy jöjjön velem, mert mutatni szeretnék valamit. Amint beértünk a szobámba, odamentem a könyvespolchoz, és kihúztam egy kicsit a felső részét az egyik könyvnek. Miután ezt megtettem az egész könyvespolc kijjebb jött, így elénk tárulhatott egy terem, ahol sokat időztem az elmúlt években. Itt tartottam azt az egy könyvet, amit még nem, hogy nem olvasott, de még ki sem nyitotta, és még nem is tudott róla ,hogy létezik ilyen könyv a házban. Isabella csak úgy falta a könyveket ,mint az apja. Sokat mondogattam neki, hogy nagyon hasonlít rá. A lehető legtöbb könyvet elolvasta már, de ha nem is olvasta el, legalább belenézett, kezébe vette, bár nem sok ilyen volt. Ezt a könyvet viszont eldugtam, ebbe a helyiségbe, a kutatásaimmal együtt. A történetet már ismerte. Kicsi korában sokszor elmeséltem neki, persze némi módosításra szorult a megfogalmazás, de lényegében ugyan az volt.

Leültem az íróasztalhoz, és a mellettem lévő székre ültettem.

-Emlékszel a mesére amit minden este elmeséltem neked?- kérdeztem nyugodtan, és nosztalgikusan.

-Persze , hogy emlékszem! Ki lenne olyan buta, hogy elfelejtsen, egy olyan gyönyörű, és egyben tragikus mesét? Talán megírtad, és úgy döntöttél kiadatod?- kérdezte. Kissé megrémültem, de aztán gyorsan eltemettem ezt az érzést.

-Nem.- mondtam kicsit remegő hangon. -Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, a mese igaz?- kérdeztem kissé feszülten. Először csak rám meresztette szemeit, aztán kuncogni, majd hangosan kacagni kezdett.

-Anya...- kezdte kissé elfúló hangon, majd rendezte vonásait, és már csak egy kis mosoly bujkált a szája sarkában.
-Bocsánat.- kezdett mentegetőzni, mikor látta, hogy én nem, hogy nem nevetek vele, hanem még el is komorult az arcom.
-Bocs anya, de...- kezdte megint- ezt annyira nem tudom elhinni. Te is mondtad ,hogy ez csak mese.- mikor látta, hogy semmi változást nem ért el nálam, elkerekedtek a szemei, és csak nézett rám, mintha valamitől igazán megrémült volna. És milyen igaza volt, de az igazat nem tudja teljesen. Hallania kell az eredeti történetet, így belekezdtem a mondandómba.

-Igen, igaz. Sajnálom kicsim, de megfogadtam, hogy nem hagyom , hogy úgy tudd meg ahogy én, mikor már elveszett minden reményem.- mondtam kissé bűnbánó, és búskomor hangon.

-Hogy mondod?- kérdezett vissza, és én úgy döntöttem, hogy ma megtudja az igazságot, még a parti előtt, amit álarcos bálként hirdetett meg. Nem tudhattam, hogy ez nem vet e véget annak, amit elképzeltem. Véget kell vetnünk ennek a szörnyű ördögi körnek.
A bálra minden ismerős hivatalos volt, és én tudtam, hogy egy ilyen este lesz, az amikor megtalálja azt akit szeret. Épp ezért kell elmondanom neki , most.

-Jól hallottad Édesem. Igaz a mese, amit neked mondtam. Tudnod kell róla, hiszen csak te törheted meg a varázst. Tudom hogy te leszel az. Érzem!.....és szerintem, én vagyok az első aki ezt a mesét, ami sajnos igaz, nem hallgatta el a lánya elöl.-mondtam izgatottabban, mint kellett volna. Felállt a helyéről, majd járkálni kezdett föl s alá. Majd hangosan gondolkozni kezdett.

-Tehát azt mondod a mese igaz?-nézett rám, s én válaszoltam.

-Igen.-mondtam,majd folytatta a menetelést.

-Rendben. Vegyük azt, hogy a mese igaz. A könyv amit a kezedben tartasz erről szól, ha jól sejtem.- mondta elmélkedve tovább, majd megint megállt, s várakozás teljes arccal nézett rám.

-Így van.- válaszoltam újra, és éreztem , hogy ezt a beszélgetést ilyen formában kell megejtenünk, addig míg le nem nyugszik, így hát folytatta elmélkedését.

-Mennyiben tér el az a mese amit nekem mondtál, és az ami le van írva?- kérdezte megint, és rátapintott egy lényeges dologra.

-A mesét átírtam egy kicsit, hogy egy kislánynak is emészthető legyen.- feleltem nyugodtan.

-Rendben. Most vegyük át a történetet, és hasonlítsuk össze, illetve javítsd ki, hogy meglássam mennyire súlyos a helyzet.- felelte most már olyan komolyan, hogy azt hittem nem is vele beszélek.

-Rendben. Szerintem emlékszel szóról szóra a történetre, tehát csináljuk úgy, hogy te mondod a ferdített történetet, én pedig az eredetit.- javasoltam, hogy így még könnyebb legyen az összehasonlítás. Rábólintott, s én intettem, kezdje ő a mesélést.

-Rendben, kezdem én. Tehát a mesét úgy kezdted, hogy volt egy lány aki igazán szeleburdi, de kedves, és okos volt.- mondta, s én elkezdtem a helyeselést, javítást, illetve a mese részeket kiszedni a történetéből.

-Ez így pontosan igaz.- feleltem.

-Jól van. Tehát volt ez a lány aki épp csak 15 volt, mikor balesetet szenvedett szeleburdisága miatt, azaz leesett egy fáról. Mikor ez megtörtént, egy nagyhírű orvos jött, akit Baltazárnak hívtak, s tudásával, megmentette a lányt.- mesélte tovább.

-A baleset igaz, de nem orvos mentette meg.... Annál sokkal rosszabb volt.- tartottam szünetet.

-Ki?- kérdezte kissé izgatottan, de mégis félve.

-A könyv úgy ismerteti , hogy ő volt a halál. Aki úgy gondolta, hogy e lánynál szebb lény nincs a földön, és azt mondta neki, hogy meghagyja az életét, hogy mindenki láthassa milyen gyönyörű, és okos. A lány félt tőle, de megköszönte neki. Visszajött hát az élők közé. Nem mesélt a különös álmáról senkinek, mert úgy érezte , ha beszélne, még azt hinnék megőrült.- meséltem én az eredeti történetet.

-Tehát azt mondod, hogy nem orvos volt, hanem maga a halál?- kérdezte lányom szinte már- már hisztérikus hangon.

-Igen.- feleltem nyugodtan. Mélyeket lélegzett, majd folytatta.

-Tehát a lány meggyógyult. Felnőtt, majd feleségül ment ahhoz akit szeretett.
De ekkor a híres orvos haragra gerjedt, mert úgy vélte , mivel megmentette e szörnyű balesetből, őt illetné e jog, hogy feleségül vegye, ezt a csoda szép leányt,vagyis már nőt.- mondta tovább.

-Igen,igen. Ez így igaz, persze csak ha helyettesítjük a Halállal ezt a doktort, s még hozzá tesszük, hogy a halál, még ha úgy is gondolta, lehetetlen, hogy beleszeressen egy halandó lénybe, így volt. Beleszeretett a lányba, s tényleg haragra gerjedt, de ez inkább féltékenység volt, mintsem harag.- helyeseltem, és tettem hozzá még egy kis igazságot.

-Értem.-jelentette ki, majd tovább sétált, magába mélyedve.

-Ha jól emlékszem , te azt mesélted, hogy a doktor, féltékenységében, megölte a férfit, de a lány sem kellett már neki, s megátkozta, hogy nem lesz egész a családja, míg úgy nem dönt, hogy megbűnhődött már vétkéért.- mesélte tovább. Hát igen. Ez az a rész, amit nagyon elferdítettem.

-Hát.- kezdtem bele idegesen.- Ez nem teljesen így volt.- tartottam még egy kis szünetet, hogy össze szedjem magam, majd folytattam.

-A halál tényleg magához vette a férjet, és meg is átkozta a lányt, de az átok nem így szólt. Sajnos.

-Hát akkor?- vágott a szavamba türelmetlenül.

-Az átok így szól:- Mikor szerelmed megpecsételed, az imádott férfi az én kezemben lesz! Csak akkor szakad meg az átok, ha erős maradsz, s még szeretni tudsz! - idéztem azt a borzalmas két mondatot, ami megrontotta életünket.

-Tehát ha jól értelmezem , akkor ez az átok még most is él, és az a lány a családunk egyik tagja volt.

-Így van.- helyeseltem,s megint rátapintott a lényegre. Bár szívem szerint, cáfolnám.

-Tehát a mese így már,...nem is mese, hanem a borzasztó valóság.- mondta halkan, és szomorúan.

-Igen.

-Akkor ezért nincs velünk apa, és a nagyi?- kérdezte, most már könnyes szemekkel.

-Igen.- válaszoltam, és magamhoz öleltem őt. Úgy fáj, hogy ilyen elkeseredettnek látom, pedig eddig ezt sikerült elkerülnöm.

-Akkor tehát úgy van, hogy ha együtt vagy a szerelmeddel, úgy - mondta, és az úgy szócskát megnyújtotta - akkor már nem mentheted meg őt attól , hogy elvegye tőled. Igaz?- kérdezte, s láttam reménykedik benne , hogy válaszom nemleges lesz.

-Igaz. De én úgy gondolom, hogy te megtörheted a varázst.- jelentettem ki.

-Hogyan?- kérdezte szinte már könyörgőn.

-Megtalálod azt a férfit akit szeretsz, de ha úgy tűnik terhes lettél, tudom, hogy mi lehetne a következő lépés. Sajnos szerelmed elveszíted, de találnod kell egy másik férfit, és őt is ugyan úgy, vagy akár jobban kell szeretned.- mondtam el a tervemet, amit már rég kiforraltam.

-Azt mondod, hogy miután megtaláltam a szerelmet, hagyjam elveszni, és miután állapotos lettem, újra próbáljam keresni a szerelmet, így, özvegyen, s ráadásnak gyerekkel? Nem lenne az a férfi, aki szóba állna velem, miután özvegy, és anya lettem.-értelmezte a tervemet, és rögtön ki is gúnyolta. De én nem láttam más esélyt rá.

-Hát. Nagyjából igen. Úgy érzem , hogy a te hasonlítasz a lányra a történetben, azzal a különbséggel , hogy te nem szaladgálsz körbe a házban.- feleltem kissé elgondolkodva, egy fél mosollyal az arcomon.

-Anya, ezt most komolyan mondod?- kérdezte hüledezve.

-Tudom kincsem, hogy ez egy nagyon nehéz út, de tudom , hogy te végig tudod csinálni, és én is itt leszek melletted.- mondtam, s kicsit megszorítottam a vállait, hogy érezze tényleg mellette állok, mindenben.

-Úgy érzem , hogy most ezzel még nem tudok mit kezdeni.- mondta szomorúan.

-Tudom édesem, de úgy éreztem , hogy talán jobb, ha előtte tudod meg, mint akkor, mikor már késő, és elvesznél a bánat, és az öröm egyvelegében.

-Rendben, megértem , és köszönöm.- felelte, majd elindult volna, de én még megállítottam egy percre.

-Isabella.- szóltam utána lágyan- Ezt a könyvet neked adom, hiszen most már a tiéd.-mondtam, és átnyújtottam a könyvet. Ő elvette, s undorral nézett rá, majd megint elindult.

-Szeretlek, anya!- mondta még, majd láttam, hogy könnyet töröl arcáról.

-Én is szeretlek kincsem!- mondtam, majd elment.