Nap és Hold-1.fejezet

Sziasztok! Megérkezett az első fejezet! Kicsit szomorú lett, de ez egy fontos része a történetemnek!:D Tartalmaz némi Spoilert, úgyhogy előre is bocsánat.
Na jó nem magyarázok tovább, jó olvasást! puszim!

Szépséges nászútból, rém álom

(Esme szemszöge)

Boldog vagyok. Mindenem meg van. Igaz a szüleim meghaltak, de ami most igazán számít az az, hogy akit szeretek, mellettem van, és éljük a boldog kis életünket. Együtt! Összeházasodtunk már, de mielőtt elutazunk volna, az anyám az esküvőnk napján meghalt. Pont a fogadás után, mikor hazament, hogy lefeküdjön pihenni. Amikor elköszönt, olyan volt mintha utoljára találkoznánk. Én azt hittem, csak azért búcsúzkodik ennyire, mert két hétig nem leszek a közelében a nászutunk miatt. De tévedtem! Most már tudom, hogy azért búcsúzkodott, mert beteg volt. Rákos lett. Nem értettem, hogy mit mond az orvos, hiszen mi anyával mindent megbeszéltünk. Csak egymásnak voltunk, miután apa meghalt. Anyámat eltemettük, és természetesen elhalasztottuk a nászutunkat, fél évre. Apámat nem ismerhettem meg, és nem is nagyon beszélt róla anya, de annyit sikerült megtudnom, hogy még annak az évnek az elején meghalt mikor én születtem....
Épp most utazunk a nászutunk helyszínére. Amit a napsütötte Rióba szerveztünk meg. Mindig is szerettem ezt a várost, itt mindig pezseg az élet, és gyönyörűen süt a nap! Mélázásomból a férjem, Erik rázott fel.

-Szívem! Mit kérsz reggelire?- Reggel volt, és mi épp a repülőn ültünk. Már nem kellett sok idő hozzá, hogy megérkezzünk, de még így is 2 órát utaznunk kell....

-Egy kávé, és egy kis pirítós jól esne.- mosolyogtam rá,és egy csókot leheltem szerelmem ajkaira.

Miután elváltunk, vissza mosolygott, és azonnal hívta a légiutas kísérőnket, Mariettát. Kedves nő, és csinos is. Nem voltam féltékeny. Minek is lettem volna az, mikor Erik, csak engem szeret? Ezt biztosan tudom. Miután rendeltünk,visszafordult felém.

-Mióta vagy fenn?- kérdezte.

-Hát. Igazából már egykét órája fenn vagyok, de még nem jutott eszembe, hogy egyek is valamit, meg egyébként is, el voltam foglalva a gondolataimmal.- ami igaz is volt, hiszen fenn voltam már egy ideje, és tényleg nem voltam akkor éhes, de azt a világért sem mondanám el, hogy megint a szüleimre gondoltam. Erik mindig kirángatott ezek közül a gondolatok közül, hogy ne fájjon nekem. De egy idővel már nem fájt, legalábbis nem annyira, hogy ez látsszon is rajtam.

-Nem baj, így most már együtt reggelizhetünk.- nyomott még egy csókot az ajkaimra, és mosolygott, mire én is elvigyorodtam.

Az út hátralévő részét végig beszélgettük, és mint mindig, most is gyorsan elszállt az az idő amit vele töltöttem. A gép ereszkedni kezdett. Már nagyon vártam, hogy végre oda érjünk, és most, majd' kiugrottam a bőrömből. Erik csak vigyorgott és csóválta a fejét, majd annyit mondott : -Szeretlek!

Már majdnem odaértünk a szállodához, amikor Erik előre szólt a sofőrünknek, hogy inkább a kikötőbe menjen. Nem értettem a dolgot, és nem adtam hangot a “miért?”-nek, de az arcom elárulhatott, mert mikor hátradőlt az ülésben, és rám nézett, elvigyorodott.

-Meglepetés.- mondta.

A kikötőben felszálltunk egy hajóra. És mikor látta, hogy mennyire lenyűgözőnek, és szépnek találom azt mondta:

-Ez még nem a meglepetés, ez csak egy eszköz, amit a meglepetéshez kapsz tőlem.- mosolygott szív melengetően.

Elindultunk, és egy jó órányi utazás után mondta, hogy figyeljek, mert nemsokára meglátom a meglepetésemet. Pár perc múlva megláttam egy gyönyörű szép kis szigetet, és mi egyenesen oda tartottunk.

-Ez gyönyörű!- kiáltottam el magam.

-Igen, az! Pont mint te! Ezért is neveztem el Esme- szigetének.- mondta, és nekem tátva maradt a szám, olyan hirtelen jött a felismerés.
Ez az én szigetem! Egy szigetet kaptam tőle! Elvigyorodtam, és a nyakába vetettem magam.

-Ilyen szép, és nagy ajándékot még nem kaptam senkitől. Köszönöm!

Mire rájöttem, és megköszöntem, már ott is voltunk. Csókolni kezdtem, ő azonnal felkapott, és már csak arra eszméltem, hogy egy puha ágyban fekszem. Nem foglalkoztam vele. Most csak mi voltunk, és reméltem, hogy csak mi vagyunk a szigeten. Erik nagyon gyengéd volt. Hosszú, és érzéki együttlétünk után, magához húzott, és így aludtam el.

Mikor felébredtem, már nem volt mellettem, és hét ágra sütött a nap. Éreztem valami csodálatos illatot, ezért felkeltem, és magamra vettem egy köntöst, amit nyilván ő készített oda nekem. Követtem az illatokat, és próbáltam közben minden helyet megnézni. Gyönyörű volt a ház. Megérkeztem a konyhába, és Erik amint meglátott, széles mosollyal nyugtázta, hogy felébredtem.

-Hogy aludtál?- kérdezte- Ülj csak le szerelmem, és mindjárt tálalom a reggelit.- oda mentem hozzá, és megcsókoltam, majd leültem egy gyönyörű mahagóni asztalhoz.
Miután megreggeliztünk, elterveztük, hogy visszamegyünk a városba, kicsit vásárolgatni, megnézni a kedvenc helyeinket, és miután kigyönyörködtük magunkat, visszajövünk, és ki sem tesszük a lábunk innen, két teljes hétig.

Már a városban sétáltunk, mikor Erik azt mondta, hogy rosszul érzi magát. Először csak aggódtam, hogy biztos nem volt jó az étel, de aztán rájöttem, hogy valami nagyobb baj lehet, hiszen ugyanazt ettük mindketten. Így hát elmentünk a kórházba. Azt mondták az orvosok, hogy nagyon beteg, és hogy egy olyan ritka betegséget kapott el, amire eddig nem találtak ellenszert, és hogy már csak pár napja lehet maximum.
Nem értettem semmit, hiszen Erik mindig is egészséges volt, hogy lehet az, hogy nagyon beteg lett ilyen hirtelen? Nagyon elkeseredtem. Azt mondták, hogy a betegség ugyan nem fertőző, de nem lehetnek ebben sem biztosak. Igazából az sem érdekelt volna, ha fertőző, hiszen már én is rég' elkaphattam volna, ennyi idő alatt, de egyébként sem érdekelt volna, így bementem hozzá.

Nagyon rosszul nézett ki. Sápadt volt.Vele maradtam, de nem volt magánál. Az orvos kihívott engem, hogy közölje, a vizsgálatok eredményét. Azt mondta, hogy már csak pár órája van. Mikor ezt kimondta, egy nagyon éles, sípoló hangot hallottunk, mögöttem. Nem tudtam, hogy mit is jelenthet ez, aztán, minden olyan gyorsan történt. Nem fogtam fel semmit, csak láttam.

Az orvos, és a nő vérek berohantak a férjemhez, újraélesztést emlegetett az orvos. Aztán felfogtam miután a sípoló hang folyamatossá vált, és már csak annyit hallottam, hogy az orvos ezt mondja:
-A halál beállta.....-és elsötétült a világ.

Álmomban, láttam Eriket, amint a kezét felém nyújtja, és láttam egy másik alakot mögötte, aki tőlem a másik irányba húzza. Nem értem el a kezét. Nem tudtam megérinteni, és elrántani az idegentől őt....

Mikor felébredtem, egy kórházi ágyban találtam magam. Megijedtem. Én még sosem voltam kórházban. Épp abban a pillanatban, ahogy ezt magamban kimondtam, egy férfi lépett be az ajtón. Nem az volt akit vártam, hanem egy köpenyes férfi....,aki doktor volt, és...gyönyörű....

Nyugtáztam magamban, hogy még egy kicsit, nehézkes a felfogásom.

-Látom felébredt.- mondta, egy kedves, halovány mosollyal.
-Hogy érzi magát?- kérdezte már sokkal szomorúbban. Nem értettem, hogy mi volt ez a gyors hangulat váltás. Hogy miért, és mióta vagyok itt ebben a kórházban, és egyáltalán hol vagyok, és hol van Erik? Ilyen kérdések kavarogtak a fejemben, és úgy döntöttem megkérdezem az egyiket, ami a legfontosabb, és a többit megtudhatom később.

-Hol van Erik?- kérdeztem, kissé rekedt hangon, mire az orvos hozott nekem, egy pohár vizet.

-Sajnálom Esme, de a férje meghalt még a délelőtt folyamán, és maga azóta eszméletlen volt.- elkerekedtek a szemeim, és megint eszembe jutott minden.

-Igen.....már emlékszem.....Sajnos.- mondtam kissé szaggatottan, s kibuggyantak az első könnycseppek is.

-Esme, én úgy gondolom, hogy jól van.- mondta- Fizikailag.- tette még hozzá. -És úgy gondolom, hogy haza mehet. Elintéztettem már, hogy a férjét haza szállítsák, tehát a maga dolga most csak annyi, hogy haza utazik.- mondta, én megpróbáltam összehozni egy kis mosolyt, és megköszöntem.

Mielőtt elment volna, odaadta a névjegyét, hogyha bármi kérdésem, van akkor el tudjam érni. Megnéztem a nevét. Dr.Carlisle Cullen. Milyen szép név....Gondolkoztam el magamban, és elkezdtem készülődni az induláshoz. Mindent megtaláltam, és minden iratot megkaptam. Úgy gondoltam, hogy nem megyek vissza a szigetre .Minek is mennék? Hiszen minden ami kellett az nálam volt, és ami nem, azt meg könnyen tudom pótolni. Tehát felhívtam Bernardót, a sofőrünket, aztán előkésztettem a repülőm, Londonba.
Mikor megérkeztem a repülőtérre, rögtön szóltak, hogy a repülőm indulásra készen is van, így felszálltam a repülőre Bernardóval.
Olyan rossz, most, hogy nincs itt Ő.... Fáj! Nagyon fáj.
Elindultunk, és csak mi voltunk a repülőn. Én, Bernadro, a sofőr, Marietta, a légiutas kísérőm, és természetesen Eduardo, a pilóta. Olyan üresnek éreztem a gépet. Még így is, hogy négyen voltunk rajta....


Hát ez lenne az első fejezet. Kérek valami kommnetet, mert szeretném tudni, hogy mit gondoltok.:D