Sziasztok!
Mivel még mindig nincs , és nem is tudom h. mikor lesz újra net otthon, ezért úgy gondoltam, h. leírom. Legalább ennyit, h. ne aggódjatok, a blog NEM zár be, és LESZnek még frissek, csak most egy ideig nem tudom megoldani, h. fel is rakjam.:S
DE!:D
Mivel "ígértet szép szó, betartják úgy jó"-alapon megígértem, h. ha újra lesz netem, akkor egyszerre kaptok több fejit, kárpótlásként, most h. egy jó ideig nem lesz friss:S
Előreláthatólag 3-at teszek majd fel egyszerre nektek, és a novellát sem felejtettem el, mert abból is egy új résszel fogok nektek kedveskedni.:D:D
TEHÁT: 3.feji a Nap és Hold-ból, és min.1 új rész a novellából:D
Jah! El ne felejtsem! megkaptam minden díjat, én Nagyon szépen köszönöm mindenkinek, de nem tudom még kinyomozni h. kiktől is kaptam és mivel nem akarok senkit kifelejteni ezért erre még várni kell egy kicsit, h. illően megköszönjem és kirakjam a díjaimat!:S
Valószínűleg Áprilisban lesz már netem, úgyhogy kitartás!:D:D
Sok puszit nektek!!:D:*
2010. március 29., hétfő
2010. március 9., kedd
Fordul a kocka-1.rész
Sziasztok! meghoztam a meglepit!:D Kicsit előbb került fel minthogy a szavazás lezárult volna, de ez így jó!:D Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok hozzá.:D Sok- sok véleményt kérek!Puszim!
(Edward szemszög)
Bellával épp most hagytuk el a szigetet. Annyira aggódtam érte, és miközben vezettem a jachtot, egyre csak az a rész játszódott le újra és újra a fejemben, mikor Karue rájött, hogy Bella terhes, és hogy miket hadovált össze.
-Ez nem lehet igaz...-suttogta, aztán elkezdett átkozódni- Maga átkozott vérszívó!Elveszi az erejét ennek a lánynak, hogy az a féreg élhessen! Átkozott legyen maga és az egész fajtája! Nem is szabadna létezniük! Átkozott! Átkozott!-üvöltötte-~De én még megmenthetem ezt a lányt~-gondolta magában, majd elkezdett morogni az orra alatt egy ősi igét- Mikor ez a lány találkozik egy férfival ki szerelmes belé, s ezt bevallja, azonnal belé szeret ,s e férfi szerelme megmenti őt, s féregből gyermek lesz.- ezt elmondta még egy párszor, majd távozott.
Ezek a percek ismétlődtek újra és újra, míg haza nem értünk. Mikor leszálltunk a gépről Bella azonnal Rosalie karjaiba futott. Nem értettem, de nem is firtattam.
Hazaérve rögtön el akartuk kezdeni az operációt, de Rose, és Bella megtagadták ezt. Már meg is értettem, hogy mi történt a reptéren. Bella felhívta Rosaliet, míg én kivittem a csomagokat. Rose persze azonnal segített neki, hiszen minden vágya egy kisbaba volt, bár úgy tűnik, hogy ezt nem igazán gondolta át, hogy ez nem lehet egy olyan csöpp kis ártatlan gyermek, mint amilyennek lennie kellene. Ez egy parazita, egy lény, egy izé, ami nem élhet! Karue is megmondta az egy féreg.
Folyton csak arra gondoltam, hogy megöltem őt. Az a valami belőlem van, ami rossz. Én gonosz vagyok.Tehát az sem lehet jó, ami egy kicsit is tőlem származik. Ahogy egyre nőtt benne az a lény, folyamatosan járt az agyam, hogy szedhetném ki belőle, de nem jutott eszembe semmi használható, de mikor meghallottam Jacob gondolatait, végre megvilágosodtam! Karue, és az ősi igéje amit mormogott. Azt mondta, hogy ő megmentheti őt ezzel. De aztán rá kellett jönnöm, hogy hiú ábrándokba ringatom magam. Hiszen ő csak egy egyszerű ember. Hogy tudná ő megmenteni az én Bellámat? De meg kell próbálnom. Ha csak egy hajszálnyi esélye van, hogy ezt túlélje akkor megteszem.
Jacob már ide is ért. Apám ment ki elé.
-Helló, Jacob! – köszönt apám barátságosan. Jacob meglepődött ezen.
– Hogy vagy?
-Hallottam, hogy Bella élve jött vissza – mondta végül.
- Nos Jacob ez nem pont a legjobb idő. Elintézhetnénk ezt később?
- Jake? – motyogta Bella. – Jake itt van? Jake?
- Nyugalom, Bella. Nem fog bántani, nem engedjük be – mondta Rosalie.
-Miért nem? - kérdezte Bella tőlem, de nem válaszoltam.
-Gyere be, Jacob – szólt lágyan kedvesem.
Jacob belépett, küzdött, hogy ne változzon át, és öljön meg mindenkit.
-Hé,Bells!-szólt Jacob mikor meglátta Bellát. Végigmérte gyorsan, de csak az jött le neki, hogy Bella, még ember, és hogy tényleg nagyon beteg, és hogy nagyon vékony, de nagyon puffadtnak találta a hasát.
-Hogy vagy?-kérdezte -Mi a baj?-lépett oda mellé. Rose útját állta, de Bella szólt, hogy hagyja, így most már mellette ült térdein, és összekulcsolta ujjaikat.
-Segítenél Rose?-kérdezte.
-Ne állj fel Bella,nagyon betegnek tűnsz.-mondta Jacob.
-Csak válaszolok a kérdésedre.-mosolygott rá halványan Bella. Rose segített felállni szererelmemnek, míg a takaró mi eddig rá volt terítve, lassan lehullott a lábaira, és átölelte nagy hasát. Jacobnak kikerekedtek szemei, mikor felfogta végre, hogy miért is néz ki így Bella. Magában hitetlenkedett, számolgatott, és átkozódott. Mikor úgy gondoltam, hogy már nem sok kell az átváltozásához felugrottam.
-Kint Jacob!-harsogtam, mire felkapta a fejét, és dühösen rám meredt.
-Rendben!-válaszolta halkan az elfolyatott dühtől.
-Ne!-suttogta Bella. Megnyugtattam Bellát, hogy csak beszélnem kell vele, és hogy pár perc és visszajövünk. Már kint voltunk az erdőben, mikor szembe fordultam Jacobbal.
- Megöli ugye? Meg fog halni? – kérdezte hirtelen elsápadva.
- Az én hibám – suttogtam, miközben térdre rogytam. – Igen… ez megöli őt.
- Nos, miért nem csinált Carlisle valamit? – morogtam. - Ő egy orvos, igaz? Vegye ki belőle.
- Bella nem engedte meg nekünk.
Jacob azonnal tudta, hogy ez az igazi Bella, aki pontosan így reagál: harcol és védelmez. Bár én is rögtön tudtam volna ezt, mikor hazafelé jöttünk.
- Te is jól tudod, hogy milyen - suttogtam. - Milyen pontosan láttad… én nem láttam. Nem időben.
„Hogy lehet ilyen hülye vámpír? Fogd le, és altatásban vedd ki belőle!”
- Akartam – sziszegtem. Mégis mit képzelt?! – Carlisle szerette volna, de az egész család védi a parazitát- itt egy fintorba ugrott az arcom- én már nem tehetek semmit. De te igen.- tartottam egy kis szünetet. Nem értette mit akarok tőle.
-Csak azt akarom, hogy éljen. Van veled egy kapcsolata, amit én nem tudok megérteni. A része vagy, és ő is a részed. Nem akart rám hallgatni, mert azt gondolja, hogy alábecsülöm őt. Azt hiszi elég erős ehhez…- elhallgattam - Talán rád hallgatni fog. Ha gyerek kell neki megkapja- néztem rá jelentőség teljesen, hogy ne kelljen kimondanom, de Jacob még most sem fogta fel mit akarok.
-Kaphat kiskutyákat, ha akar, de azt a parazitát ki kell vennünk belőle!- Jacob hitetlenkedve nézett rám, és a gondolatai is csak csapongtak ~Mi? hogy mit mondott? Bella lehetne az enyém? Nem értem. Hogy képzeli? Elengedi Bellát miután kiszedték belőle azt a szörnyeteget, aztán pedig elsétálnék Bellával?~háborgott magában Jacob.
-Igen. Valami ilyesmire gondoltam. Csak had' szabadítsam meg attól a lénytől!-most már szinte könyörögtem.
-A fenébe is parazita megteszem! Nem kell győzködnöd!- bátorodott fel Jacob, de a gondolatai között láttam, hogy nem bízik a teljes sikerében.
-De mégis mit mondjak neki?- kérdezte, és az én szemem megvillant, ahogy ezt kérdezte, mert megint eszembe jutott Karue.
-Mond el neki, hogy mennyire szereted! Hogy szerelmes vagy belé!
-És ez miért hatná meg most?
-Az most nem fontos. Csak mond el neki, ha nem is jársz sikerrel, de legalább megpróbáltad.- próbáltam hatni Jacobra.
-Rendben. Menjünk.- mondta, és én egyszerre éreztem egy kis megnyugvást, izgalmat, reményt, és szomorúságot. Megnyugvást, mert sikerült meggyőznöm Jacobot, hogy segítsen nekem. Izgalmat, azért mert talán sikerül neki ami nekem nem ment, és végre vége lesz ennek a lidércnek. Reményt, mert így ha sikerül meggyőzni Bellát, akkor túléli ezt az egészet. Szomorúságot, mert ha sikerül akkor soha többé nem lesz az enyém Bella.
Visszamentünk a házba, és én megkértem mindenkit, hogy most hagyják magukra Bellát és Jacobot. Mindenki kiment már, csak én maradtam ott. Még egyszer látnom kellett úgy, hogy tudom még velem akar lenni. Kimentünk a házból, egészen be az erdőbe, de nem olyan messzire, így még hallottuk a beszélgetést.
-Bella.-kezdet bele Jacob, és én láttam mindent az ő szemén keresztül.- Bells én annyira szeretlek.- vágott a közepébe, és itt láttam valamit Bella arcán amit először nem tudtam beazonosítani, tehát tovább hallgatóztam.- Tudod, hogy az életemet is odaadnám érted ha kell, de kérlek, ne öld meg magad! Engedd meg a Dokinak, hogy segítsen. Aztán gyere velem. El innen...Emlékszel? Mikor még nem tudtad a titkomat, mikor azt hitted Sem bántott engem. Azt mondtad,hogy szökjünk el innen. Hogy csak mi ketten menjünk el innen. Te akkor megtetted volna értem. Most én kérlek meg rá, hogy szökj el velem. Sőt! Nem is kell szökni...-tartott szünetet, és én mindent láttam a fejében, mikor visszaemlékezett. Tényleg Bella mondta neki. Este volt, és Bella szobájában voltak. Idegesítenie kellett volna ennek, de már nem érdekelt. Csak vártam, mit felel neki az én Bellám...Bella tekintete üveges lett. Ettől megijedtem, de mire elindultam volna már vissza is tért. Olyan volt mit mikor Alice-nek látomása van.
-Rendben.-mondta Bella, és nekem leesett az állam. Sikerült? Tényleg sikerült?Körbenéztem, és megint ledöbbentem. Mindenki mosolygott! Ezt nem hiszem el! Ez nem létezik! Még Rosalie is! Na itt valami nagyon nincs rendben. Újra Jacobra koncentráltam, és úgy láttam, hogy ő is épp az állát szedegeti a földről.
-Tényleg Bella? Tényleg megteszed? Eljössz velem?
-Igen!-felelte Bella nagy mosolygás közepette, majd megcsókolta őt. Valami iszonyatos nagy fájdalmat éreztem! Úgy éreztem majd' belehalok a fájdalomba. Bár nem bántam volna egy cseppet sem. Mire feleszméltem, már mindenki a házban volt, és gratuláltak nekik. Ezt nem értettem, hiszen arra számítottam, hogy az a minimum ,hogy dührohamot kap legalább Rosalie, de nem, ő is csak mosolygott rájuk. Nem értem! Nem fér a fejembe! De akkor eszembe jutott megint Karue. Hát igaz? Tényleg igaz? El sem hiszem! Én is visszarohantam a házba, hogy megnézzem mi is történt igazán. Odamentem Bellához, hogy megnézzem, hogy van, mire ő még csak rám sem nézett, ami kicsit fájt, de legalább lényegesen jobban volt. Kicsit kisebb lett a hasa, és élettel telibb lett az arca. Jacobra néztem, aki ugyan úgy el volt képedve, mint én.
-Jacob? Mégis mi történt?
-Nem tudom Edward. Egyszer csak megváltozott, üveges lett a tekintete, de mire végeztem a mondandómmal, és észrevettem, már vissza is tért, és már csak egy mosolygós Bella ült előttem, aztán azt mondta rendben, én meg hirtelen azt sem tudtam hova legyek örömömben.
-Igen Jacob, ezt én is láttam.-mondtam szomorúan.
-Rendben. Akkor most mi legyen?- kérdezte apám, és én nagyon reméltem, hogy a „babáról” beszél. Viszont mikor megláttam mire gondolt, megint belém hasított a fájdalom. Arra gondolt, hogy hogyan tudunk segíteni költözni.
Fordul a kocka
1. rész
1. rész
(Edward szemszög)
Bellával épp most hagytuk el a szigetet. Annyira aggódtam érte, és miközben vezettem a jachtot, egyre csak az a rész játszódott le újra és újra a fejemben, mikor Karue rájött, hogy Bella terhes, és hogy miket hadovált össze.
-Ez nem lehet igaz...-suttogta, aztán elkezdett átkozódni- Maga átkozott vérszívó!Elveszi az erejét ennek a lánynak, hogy az a féreg élhessen! Átkozott legyen maga és az egész fajtája! Nem is szabadna létezniük! Átkozott! Átkozott!-üvöltötte-~De én még megmenthetem ezt a lányt~-gondolta magában, majd elkezdett morogni az orra alatt egy ősi igét- Mikor ez a lány találkozik egy férfival ki szerelmes belé, s ezt bevallja, azonnal belé szeret ,s e férfi szerelme megmenti őt, s féregből gyermek lesz.- ezt elmondta még egy párszor, majd távozott.
Ezek a percek ismétlődtek újra és újra, míg haza nem értünk. Mikor leszálltunk a gépről Bella azonnal Rosalie karjaiba futott. Nem értettem, de nem is firtattam.
Hazaérve rögtön el akartuk kezdeni az operációt, de Rose, és Bella megtagadták ezt. Már meg is értettem, hogy mi történt a reptéren. Bella felhívta Rosaliet, míg én kivittem a csomagokat. Rose persze azonnal segített neki, hiszen minden vágya egy kisbaba volt, bár úgy tűnik, hogy ezt nem igazán gondolta át, hogy ez nem lehet egy olyan csöpp kis ártatlan gyermek, mint amilyennek lennie kellene. Ez egy parazita, egy lény, egy izé, ami nem élhet! Karue is megmondta az egy féreg.
Folyton csak arra gondoltam, hogy megöltem őt. Az a valami belőlem van, ami rossz. Én gonosz vagyok.Tehát az sem lehet jó, ami egy kicsit is tőlem származik. Ahogy egyre nőtt benne az a lény, folyamatosan járt az agyam, hogy szedhetném ki belőle, de nem jutott eszembe semmi használható, de mikor meghallottam Jacob gondolatait, végre megvilágosodtam! Karue, és az ősi igéje amit mormogott. Azt mondta, hogy ő megmentheti őt ezzel. De aztán rá kellett jönnöm, hogy hiú ábrándokba ringatom magam. Hiszen ő csak egy egyszerű ember. Hogy tudná ő megmenteni az én Bellámat? De meg kell próbálnom. Ha csak egy hajszálnyi esélye van, hogy ezt túlélje akkor megteszem.
Jacob már ide is ért. Apám ment ki elé.
-Helló, Jacob! – köszönt apám barátságosan. Jacob meglepődött ezen.
– Hogy vagy?
-Hallottam, hogy Bella élve jött vissza – mondta végül.
- Nos Jacob ez nem pont a legjobb idő. Elintézhetnénk ezt később?
- Jake? – motyogta Bella. – Jake itt van? Jake?
- Nyugalom, Bella. Nem fog bántani, nem engedjük be – mondta Rosalie.
-Miért nem? - kérdezte Bella tőlem, de nem válaszoltam.
-Gyere be, Jacob – szólt lágyan kedvesem.
Jacob belépett, küzdött, hogy ne változzon át, és öljön meg mindenkit.
-Hé,Bells!-szólt Jacob mikor meglátta Bellát. Végigmérte gyorsan, de csak az jött le neki, hogy Bella, még ember, és hogy tényleg nagyon beteg, és hogy nagyon vékony, de nagyon puffadtnak találta a hasát.
-Hogy vagy?-kérdezte -Mi a baj?-lépett oda mellé. Rose útját állta, de Bella szólt, hogy hagyja, így most már mellette ült térdein, és összekulcsolta ujjaikat.
-Segítenél Rose?-kérdezte.
-Ne állj fel Bella,nagyon betegnek tűnsz.-mondta Jacob.
-Csak válaszolok a kérdésedre.-mosolygott rá halványan Bella. Rose segített felállni szererelmemnek, míg a takaró mi eddig rá volt terítve, lassan lehullott a lábaira, és átölelte nagy hasát. Jacobnak kikerekedtek szemei, mikor felfogta végre, hogy miért is néz ki így Bella. Magában hitetlenkedett, számolgatott, és átkozódott. Mikor úgy gondoltam, hogy már nem sok kell az átváltozásához felugrottam.
-Kint Jacob!-harsogtam, mire felkapta a fejét, és dühösen rám meredt.
-Rendben!-válaszolta halkan az elfolyatott dühtől.
-Ne!-suttogta Bella. Megnyugtattam Bellát, hogy csak beszélnem kell vele, és hogy pár perc és visszajövünk. Már kint voltunk az erdőben, mikor szembe fordultam Jacobbal.
- Megöli ugye? Meg fog halni? – kérdezte hirtelen elsápadva.
- Az én hibám – suttogtam, miközben térdre rogytam. – Igen… ez megöli őt.
- Nos, miért nem csinált Carlisle valamit? – morogtam. - Ő egy orvos, igaz? Vegye ki belőle.
- Bella nem engedte meg nekünk.
Jacob azonnal tudta, hogy ez az igazi Bella, aki pontosan így reagál: harcol és védelmez. Bár én is rögtön tudtam volna ezt, mikor hazafelé jöttünk.
- Te is jól tudod, hogy milyen - suttogtam. - Milyen pontosan láttad… én nem láttam. Nem időben.
„Hogy lehet ilyen hülye vámpír? Fogd le, és altatásban vedd ki belőle!”
- Akartam – sziszegtem. Mégis mit képzelt?! – Carlisle szerette volna, de az egész család védi a parazitát- itt egy fintorba ugrott az arcom- én már nem tehetek semmit. De te igen.- tartottam egy kis szünetet. Nem értette mit akarok tőle.
-Csak azt akarom, hogy éljen. Van veled egy kapcsolata, amit én nem tudok megérteni. A része vagy, és ő is a részed. Nem akart rám hallgatni, mert azt gondolja, hogy alábecsülöm őt. Azt hiszi elég erős ehhez…- elhallgattam - Talán rád hallgatni fog. Ha gyerek kell neki megkapja- néztem rá jelentőség teljesen, hogy ne kelljen kimondanom, de Jacob még most sem fogta fel mit akarok.
-Kaphat kiskutyákat, ha akar, de azt a parazitát ki kell vennünk belőle!- Jacob hitetlenkedve nézett rám, és a gondolatai is csak csapongtak ~Mi? hogy mit mondott? Bella lehetne az enyém? Nem értem. Hogy képzeli? Elengedi Bellát miután kiszedték belőle azt a szörnyeteget, aztán pedig elsétálnék Bellával?~háborgott magában Jacob.
-Igen. Valami ilyesmire gondoltam. Csak had' szabadítsam meg attól a lénytől!-most már szinte könyörögtem.
-A fenébe is parazita megteszem! Nem kell győzködnöd!- bátorodott fel Jacob, de a gondolatai között láttam, hogy nem bízik a teljes sikerében.
-De mégis mit mondjak neki?- kérdezte, és az én szemem megvillant, ahogy ezt kérdezte, mert megint eszembe jutott Karue.
-Mond el neki, hogy mennyire szereted! Hogy szerelmes vagy belé!
-És ez miért hatná meg most?
-Az most nem fontos. Csak mond el neki, ha nem is jársz sikerrel, de legalább megpróbáltad.- próbáltam hatni Jacobra.
-Rendben. Menjünk.- mondta, és én egyszerre éreztem egy kis megnyugvást, izgalmat, reményt, és szomorúságot. Megnyugvást, mert sikerült meggyőznöm Jacobot, hogy segítsen nekem. Izgalmat, azért mert talán sikerül neki ami nekem nem ment, és végre vége lesz ennek a lidércnek. Reményt, mert így ha sikerül meggyőzni Bellát, akkor túléli ezt az egészet. Szomorúságot, mert ha sikerül akkor soha többé nem lesz az enyém Bella.
Visszamentünk a házba, és én megkértem mindenkit, hogy most hagyják magukra Bellát és Jacobot. Mindenki kiment már, csak én maradtam ott. Még egyszer látnom kellett úgy, hogy tudom még velem akar lenni. Kimentünk a házból, egészen be az erdőbe, de nem olyan messzire, így még hallottuk a beszélgetést.
-Bella.-kezdet bele Jacob, és én láttam mindent az ő szemén keresztül.- Bells én annyira szeretlek.- vágott a közepébe, és itt láttam valamit Bella arcán amit először nem tudtam beazonosítani, tehát tovább hallgatóztam.- Tudod, hogy az életemet is odaadnám érted ha kell, de kérlek, ne öld meg magad! Engedd meg a Dokinak, hogy segítsen. Aztán gyere velem. El innen...Emlékszel? Mikor még nem tudtad a titkomat, mikor azt hitted Sem bántott engem. Azt mondtad,hogy szökjünk el innen. Hogy csak mi ketten menjünk el innen. Te akkor megtetted volna értem. Most én kérlek meg rá, hogy szökj el velem. Sőt! Nem is kell szökni...-tartott szünetet, és én mindent láttam a fejében, mikor visszaemlékezett. Tényleg Bella mondta neki. Este volt, és Bella szobájában voltak. Idegesítenie kellett volna ennek, de már nem érdekelt. Csak vártam, mit felel neki az én Bellám...Bella tekintete üveges lett. Ettől megijedtem, de mire elindultam volna már vissza is tért. Olyan volt mit mikor Alice-nek látomása van.
-Rendben.-mondta Bella, és nekem leesett az állam. Sikerült? Tényleg sikerült?Körbenéztem, és megint ledöbbentem. Mindenki mosolygott! Ezt nem hiszem el! Ez nem létezik! Még Rosalie is! Na itt valami nagyon nincs rendben. Újra Jacobra koncentráltam, és úgy láttam, hogy ő is épp az állát szedegeti a földről.
-Tényleg Bella? Tényleg megteszed? Eljössz velem?
-Igen!-felelte Bella nagy mosolygás közepette, majd megcsókolta őt. Valami iszonyatos nagy fájdalmat éreztem! Úgy éreztem majd' belehalok a fájdalomba. Bár nem bántam volna egy cseppet sem. Mire feleszméltem, már mindenki a házban volt, és gratuláltak nekik. Ezt nem értettem, hiszen arra számítottam, hogy az a minimum ,hogy dührohamot kap legalább Rosalie, de nem, ő is csak mosolygott rájuk. Nem értem! Nem fér a fejembe! De akkor eszembe jutott megint Karue. Hát igaz? Tényleg igaz? El sem hiszem! Én is visszarohantam a házba, hogy megnézzem mi is történt igazán. Odamentem Bellához, hogy megnézzem, hogy van, mire ő még csak rám sem nézett, ami kicsit fájt, de legalább lényegesen jobban volt. Kicsit kisebb lett a hasa, és élettel telibb lett az arca. Jacobra néztem, aki ugyan úgy el volt képedve, mint én.
-Jacob? Mégis mi történt?
-Nem tudom Edward. Egyszer csak megváltozott, üveges lett a tekintete, de mire végeztem a mondandómmal, és észrevettem, már vissza is tért, és már csak egy mosolygós Bella ült előttem, aztán azt mondta rendben, én meg hirtelen azt sem tudtam hova legyek örömömben.
-Igen Jacob, ezt én is láttam.-mondtam szomorúan.
-Rendben. Akkor most mi legyen?- kérdezte apám, és én nagyon reméltem, hogy a „babáról” beszél. Viszont mikor megláttam mire gondolt, megint belém hasított a fájdalom. Arra gondolt, hogy hogyan tudunk segíteni költözni.
Nap és Hold-6.fejezet
6. fejezet
Furcsa álom, és egy rossz beszélgetés kezdete
(Bella szemszöge)
Másnap már elég korán felébredtem ahhoz képest, hogy 3 óra körül keveredtem az ágyamba. A furcsa fiúról álmodtam. Azt álmodtam, hogy vele vagyok, és hogy nekem is olyan hófehér, és gyönyörű a bőröm mint az övé, és olyan színű a szemem is. Nagyon furcsa volt, hiszen az én szemem barna, az övé pedig, az övé viszont olyan, mint az aranyló méz! A bőr szín annyira nem is lett volna különös, hiszen az én bőröm is elég fehér, de az övéhez képest még én is élettel telibb színnel rendelkeztem. Viszont az álomnak még nem volt vége, mert mikor kiértünk egy rétre, csillogott a bőrünk. Olyan volt, mintha apró kis kristályok visszaverték volna a fényt rólunk. Igazából nagyon is tetszett a dolog. Csak ketten voltunk a réten, és én csak néztem azt a gyönyörű, aranybarna szem párt. De akkor történt valami. Az szép álmom átváltozott, rém álommá. Egy sötét hajú, vörös szemű férfi, akinek szintén hófehér volt a bőre.De míg Ő úgy festett mint egy angyal, a másik férfi, szinte ördögként hatott mellette. Harcoltak. Nagyon féltem, hogy esetleg baja esik az én angyalomnak... igen, az angyalom. De a vég kimenetelt nem láttam mert felébredtem. Ránéztem az órámra, és láttam, hogy még csak fél 8 van. Eszembe jutott, hogy milyen jó, hogy vasárnap van. Nem kellett ma csinálnom semmit. Legalábbis nem volt tervem mára, de arra gondoltam, hogy pihenek még egy kicsit .Visszafeküdtem, és már el is aludtam újra.
Mikor újra felébredtem, észre vettem, hogy valami nem stimmel. Túl sötét van. Ránéztem az órámra.
-Jézusom!- kiáltottam fel, és kipattantam az ágyból.
Már este van. Vagyis kora este. 6 óra van. Úgy döntöttem, hogy most elmegyek zuhanyozni, aztán megkeresem anyut.
Miután frissen kiléptem a szobámból, megkoldult a hasam. Felnevettem. Lesiettem a lépcsőkön a konyhába, ahol összefutottam Molly nénivel.
-Szervusz kedveském.-köszöntött kedvesen- Látom végre felébredtél. Kialudtad magad?- kérdezte kicsit piszkálódva, de neki elnézem, mert tőle mindig csak szeretetet kaptam.
-Igen. Készítenél nekem egy kis szendvicset, amíg én megkeresem anyut? Beszélnem kell vele. Tényleg, nem tudod, hogy hol lehet?-kérdeztem.
-Persze Bella! Szívesen. Anyukád pedig a szobájában van.- válaszolta kedvesen, mire én egy puszit nyomtam az arca egyik oldalára, és felsiettem a lépcsőkön.
-Anya! Anya, itt vagy?- szólongattam, mire megmozdult a könyvespolc, és kijött anya.
-Itt vagyok. Valami baj van?-kérdezte, de én nem tudtam, hogy mit is kellene válaszolnom. Elmondjam az álmomat, vagy nem kell tulajdonítanom neki nagy jelentőséget, hiszen csak egy álom volt. Úgy döntöttem hagyom.
-Nem, nincs.- válaszoltam végül.- Csak beszélni szeretnék veled.-mosolyogtam rá.
Kifújta a levegőt amit visszatartott.
-Rendben. Miről szeretnél beszélgetni?- kérdezte félve, miközben behúzott a “rejtek helyére”.
-Csak a tegnapi bálról.- feleltem még mindig mosolyogva. Olyan aranyos amikor aggódik valamiért, de most nem kellett semmiért, mert nem történt semmi baj.
-Ohh.-felelte kissé megkönnyebbülve, de még mindig nem volt nyugodt. Nem értettem miért.
-Hogy érezted magad a bálomon? Ugye szép volt?- kérdeztem, kicsit hevesebben mint kellett volna.
-Igen. Nagyon szép bált rendeztél. Minden korhű volt.-felelte anya mosolyogva. Még beszélgettünk a bálról. Kiveséztünk minden egyes témát, kivéve azt a bizonyosat nem. Önfeledten beszélgettünk,nevetgéltünk, de aztán anya arca hirtelen szomorúvá vált.
-Anya mi a baj?-kérdeztem aggódva. Rám nézett aztán belekezdett a mondandójába, aminek az első pillanattól kezdve tudtam, hogy nagyon rossz vége lesz.
-Ha jól láttam felkeltette az érdeklődésed valaki.- mondta anyám , aki mindig a lényegre tapint.
-Igen.- pirultam el.- De nem tudom a nevét, csak azt, hogy most költözött ide az apjával, és mivel csak a Cullen család költözött ide, megkérdeztem tőle, hogy így van e. Így is volt, s még azt is elmondta, hogy Alaszkából költöztek ide, de a nevét nem árulta el, mondván ez egy álarcos bál, és hogy az nem lenne szerencsés.Szerinted ez mit jelenthet pontosan?- ömlöttek belőlem a szavak, s mikor felnéztem anyámra, meglepődést láttam az arcán.
-Ó.-mondta röviden ,s én nem értettem mi történhetett .Mondtam tán olyasmit amit nem kellett volna? Visszajátszottam a mondandómat, de nem láttam benne semmi különöset.
-Anya, jól érzed magad?- kérdeztem kissé félve, de aztán felengedett.
-Oh, igen, én csak...-mondta kissé akadozva.
-Én.Persze..... Hát szerintem meg van az a férfi, akihez hozzámész majd.-mondta kissé szomorkásan, de biztatóan....
2010. március 4., csütörtök
Nap és Hold-5.fejezet
Sziasztok, hoztam nektek fejit, amiben ...de nem mondom el mi lesz benne.:D De azt igen h. a feji végén találtok képeket, amik talán segítenek elképzelni Bella ruháját.:D szavazzatok, és kommentet kérek!
(Bella szemszöge)
Elérkezett a bulim napja. Nem tudtam, hogy most mit is érezzek.Tegnap anyám elmesélt egy szörnyű titkot a családunkról, és átadott egy könyvet. Nem tudtam még feldolgozni ezt az információt, és úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele egy ideig, és inkább a bulimra koncentrálok. Úgy gondoltam, hogy a megfelelő érzés a boldogság, és az izgatottság lesz, nem pedig a szomorúság, és a folytonos fej törés, hogy mi legyen most ezzel. Készülődni kezdtem. Egy gyönyörű, tűzpiros selyem ruhát varrattam magamnak, és hozzáillő maszkot csináltattam. A bálra minden ismerősöm hivatalos volt, de volt néhány egyszerű ember, mint például a pékünk, a gyümölcsárús lány, és még egy pár ember akikkel, én is érintkeztem rendszeresen, de voltak olyanok is akiket nem ismerek.
Mire elkészültem, le is kellett mennem a bálterembe, mert már vártak rám. Mikor odaértem az ajtóhoz, kinyitották előttem a gyönyörű két szárnyú ajtót, és amint meglátott az “inas”, azonnal elkiáltotta magát.
-Megérkezett Isabella kisasszony!- ordított szinte, de ez volt a dolga, hogy mindenki tudjon róla, hogy megérkezett valaki. Rögtön megállt az élet, és én (pirulva, és kicsit botladozva) egy élő sor falon keresztül jutottam el az emelvényhez, amin már ott ült anyám, és mellette volt az én gyönyörű arany bevonatú “trón” székem. Mikor odaértem, anya felállt, és megöleltük egymást,majd megfordultam, és köszöntöttem vendégeimet,majd elmondtam a rövid kis beszédemet is, mindezt lángoló arccal. Nyilván olyan vörös voltam, mint a ruhám,de most nem foglalkoztam ezzel.
-Kedves vendégeim!- kezdtem- Nagyon megtisztelő, hogy eljöttek hozzánk, megünnepelni a 17. születésnapomat.- nagyon hangosan kellett mondanom, hogy mindenki biztosan meghallja- Ma este, mint tudják, álarcos bál van. Aki megéhezik, azokat várják mindenféle jóval megrakott svédasztalaink. Kérem, mulassanak, egyenek, igyanak, táncoljanak, érezzék jól magukat!-mondtam, vagyis inkább ordítottam, s nagy tapssal, értékelték beszédemet,majd intettem, hogy a zenét indíthatják.
Kicsit furcsa volt, mert az egész buli nem az a “megszokott” volt. Ezt inkább bálként hirdettem meg, mert szeretem a régi dolgokat. A meghívóban szerepelt is, hogy a régi korok báli ruhájában illő megjelenni, mert a születésnapomat ez a kor fogja jellemezni. Sokat olvastam bálokról, hogy hogy is néz ki. Kedvenc szerelmes történetemből a Rómeó és Júliából merítettem az ötletet. A ruhám, és a hajam is pontosan olyan, mint Júliáé volt. Sokat álmodoztam már arról, hogy egyszer majd megtalálom az én Rómeómat, de persze a mi történetünk vége más lenne. Mikor ez a gondolat végigfutott rajtam, rájöttem, hogy valószínűleg az én történetem is hasonló lesz, mint az övéké. Elszomorodtam.
A bál elején, még nem táncoltam,de aztán felkért egy-egy férfi, s illetlenség lett volna visszautasítanom. Néha amikor beleélem magam ebbe a korba, hajlamos vagyok úgy is beszélni. Azt hiszem túl sokat tanulmányozom ezt a kort. Én annyira más vagyok mint a többi korombeli lány. Ezt mindig is tudtam. Csak táncoltam, és táncoltam, s mikor már úgy éreztem, hogy mindenkivel táncoltam, lekért egy gyönyörű, (bár nem láttam az arcát teljesen, az álarc miatt) hófehér bőrű fiú. A másik természetesen engedett, megköszönte a táncot, és odébb állt. Még sosem láttam ilyen fehér bőrt, és úgy gondoltam, nem is ismerem, ezt a fiút, pedig én minden embert ismerek, ha nem is, de már láttam a városban. Őt nem ismertem egyáltalán. De aztán eszembe jutott, hogy épp most költözött a városunkba ,egy orvos, és a családja. Úgy gondoltam, hogy csak is abból a családból származhat.
-Maga most költözött ide?- kérdeztem a fiútól, akinek, úgy vettem észre, hogy nagyon hideg az érintése.Belenéztem a szemébe, és elmerültem. A szeme színe olyan volt, mint a méz. Sosem láttam még ilyen gyönyörű szempárt...
-Igen kisasszony. Most költöztem ide a családommal, Alaszkából.- mondta, s nekem elakadt a lélegzetem, ahogy megszólalt, hűvös, és mély hangján.
Kellett pár perc míg összeszedhettem magam, és csak azután kérdeztem tovább.
-Tehát maga, Dr. Cullen fia, talán?
-Igen kisasszony.-felelte, és engem megint elvarázsolt a hangja.
-Megtudhatnám a nevét?-kérdeztem, kissé pironkodva, de reméltem válaszol.
-Kisasszony. Úgy gondolom, hogy az nem volna szerencsés.- válaszolta, és egy kis mosolyt véltem felfedezni ajkai szélén. Az ajkai. Gondolkoztam el, egy fél percre.
-Miért?- kérdeztem. Ugyanis nem értettem, hogy miért lenne titok a neve.
-Azért kisasszony, mert ez egy álarcos bál. Amit történetesen ön rendezett.- mondta, majd épp ebben a pillanatban, lekért egy másik férfi, s ő megállt, majd egy kéz csókkal búcsúzott, s eltűnt a tömegben.
Én tovább táncoltam, de közben nagyon figyeltem, hátha felbukkan megint Ő. Láttam még egy-egy pillanatra, miközben a testvéreivel beszélt, de utána mind eltűntek.Tudtam, hogy a testvéreivel beszélt, mert nekik is ugyan olyan hófehér gyönyörű bőrük volt. Mikor nem láttam már egyiket sem, megijedtem, hogy hová tűnhettek, majd láttam, hogy kimennek a teremből. Megköszöntem a táncot, majd ruhámat kissé felemelve utánuk mentem. Mikor kiértem, még láttam őket, de aztán szem elől tévesztettem őket, és nem láttam őket többet az éjszaka folyamán.Visszamentem, majd jó házigazda módjára táncoltam a többi felkérővel, de végig a furcsa férfin, és családján járt a fejem. Mikor hajnali 2 felé elköszöntek a vendégek, én is felmentem a szobámba, majd egy jó fürdő után, lefeküdtem aludni.
Sajnos nem találtam olyan képet amint látszik, hogy milyen volt a ruhája, de talán ezek segítenek elképzelni:
Erre az elsőre gondoltam igazán, de fura egy kép, viszont jól látszik rajta a fűző része, a másodikon viszont a fekete masni tetszett rajta, ami szerintem nagyon passzol hozzá.:D;)
5. fejezet
A bál
A bál
(Bella szemszöge)
Elérkezett a bulim napja. Nem tudtam, hogy most mit is érezzek.Tegnap anyám elmesélt egy szörnyű titkot a családunkról, és átadott egy könyvet. Nem tudtam még feldolgozni ezt az információt, és úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele egy ideig, és inkább a bulimra koncentrálok. Úgy gondoltam, hogy a megfelelő érzés a boldogság, és az izgatottság lesz, nem pedig a szomorúság, és a folytonos fej törés, hogy mi legyen most ezzel. Készülődni kezdtem. Egy gyönyörű, tűzpiros selyem ruhát varrattam magamnak, és hozzáillő maszkot csináltattam. A bálra minden ismerősöm hivatalos volt, de volt néhány egyszerű ember, mint például a pékünk, a gyümölcsárús lány, és még egy pár ember akikkel, én is érintkeztem rendszeresen, de voltak olyanok is akiket nem ismerek.
Mire elkészültem, le is kellett mennem a bálterembe, mert már vártak rám. Mikor odaértem az ajtóhoz, kinyitották előttem a gyönyörű két szárnyú ajtót, és amint meglátott az “inas”, azonnal elkiáltotta magát.
-Megérkezett Isabella kisasszony!- ordított szinte, de ez volt a dolga, hogy mindenki tudjon róla, hogy megérkezett valaki. Rögtön megállt az élet, és én (pirulva, és kicsit botladozva) egy élő sor falon keresztül jutottam el az emelvényhez, amin már ott ült anyám, és mellette volt az én gyönyörű arany bevonatú “trón” székem. Mikor odaértem, anya felállt, és megöleltük egymást,majd megfordultam, és köszöntöttem vendégeimet,majd elmondtam a rövid kis beszédemet is, mindezt lángoló arccal. Nyilván olyan vörös voltam, mint a ruhám,de most nem foglalkoztam ezzel.
-Kedves vendégeim!- kezdtem- Nagyon megtisztelő, hogy eljöttek hozzánk, megünnepelni a 17. születésnapomat.- nagyon hangosan kellett mondanom, hogy mindenki biztosan meghallja- Ma este, mint tudják, álarcos bál van. Aki megéhezik, azokat várják mindenféle jóval megrakott svédasztalaink. Kérem, mulassanak, egyenek, igyanak, táncoljanak, érezzék jól magukat!-mondtam, vagyis inkább ordítottam, s nagy tapssal, értékelték beszédemet,majd intettem, hogy a zenét indíthatják.
Kicsit furcsa volt, mert az egész buli nem az a “megszokott” volt. Ezt inkább bálként hirdettem meg, mert szeretem a régi dolgokat. A meghívóban szerepelt is, hogy a régi korok báli ruhájában illő megjelenni, mert a születésnapomat ez a kor fogja jellemezni. Sokat olvastam bálokról, hogy hogy is néz ki. Kedvenc szerelmes történetemből a Rómeó és Júliából merítettem az ötletet. A ruhám, és a hajam is pontosan olyan, mint Júliáé volt. Sokat álmodoztam már arról, hogy egyszer majd megtalálom az én Rómeómat, de persze a mi történetünk vége más lenne. Mikor ez a gondolat végigfutott rajtam, rájöttem, hogy valószínűleg az én történetem is hasonló lesz, mint az övéké. Elszomorodtam.
A bál elején, még nem táncoltam,de aztán felkért egy-egy férfi, s illetlenség lett volna visszautasítanom. Néha amikor beleélem magam ebbe a korba, hajlamos vagyok úgy is beszélni. Azt hiszem túl sokat tanulmányozom ezt a kort. Én annyira más vagyok mint a többi korombeli lány. Ezt mindig is tudtam. Csak táncoltam, és táncoltam, s mikor már úgy éreztem, hogy mindenkivel táncoltam, lekért egy gyönyörű, (bár nem láttam az arcát teljesen, az álarc miatt) hófehér bőrű fiú. A másik természetesen engedett, megköszönte a táncot, és odébb állt. Még sosem láttam ilyen fehér bőrt, és úgy gondoltam, nem is ismerem, ezt a fiút, pedig én minden embert ismerek, ha nem is, de már láttam a városban. Őt nem ismertem egyáltalán. De aztán eszembe jutott, hogy épp most költözött a városunkba ,egy orvos, és a családja. Úgy gondoltam, hogy csak is abból a családból származhat.
-Maga most költözött ide?- kérdeztem a fiútól, akinek, úgy vettem észre, hogy nagyon hideg az érintése.Belenéztem a szemébe, és elmerültem. A szeme színe olyan volt, mint a méz. Sosem láttam még ilyen gyönyörű szempárt...
-Igen kisasszony. Most költöztem ide a családommal, Alaszkából.- mondta, s nekem elakadt a lélegzetem, ahogy megszólalt, hűvös, és mély hangján.
Kellett pár perc míg összeszedhettem magam, és csak azután kérdeztem tovább.
-Tehát maga, Dr. Cullen fia, talán?
-Igen kisasszony.-felelte, és engem megint elvarázsolt a hangja.
-Megtudhatnám a nevét?-kérdeztem, kissé pironkodva, de reméltem válaszol.
-Kisasszony. Úgy gondolom, hogy az nem volna szerencsés.- válaszolta, és egy kis mosolyt véltem felfedezni ajkai szélén. Az ajkai. Gondolkoztam el, egy fél percre.
-Miért?- kérdeztem. Ugyanis nem értettem, hogy miért lenne titok a neve.
-Azért kisasszony, mert ez egy álarcos bál. Amit történetesen ön rendezett.- mondta, majd épp ebben a pillanatban, lekért egy másik férfi, s ő megállt, majd egy kéz csókkal búcsúzott, s eltűnt a tömegben.
Én tovább táncoltam, de közben nagyon figyeltem, hátha felbukkan megint Ő. Láttam még egy-egy pillanatra, miközben a testvéreivel beszélt, de utána mind eltűntek.Tudtam, hogy a testvéreivel beszélt, mert nekik is ugyan olyan hófehér gyönyörű bőrük volt. Mikor nem láttam már egyiket sem, megijedtem, hogy hová tűnhettek, majd láttam, hogy kimennek a teremből. Megköszöntem a táncot, majd ruhámat kissé felemelve utánuk mentem. Mikor kiértem, még láttam őket, de aztán szem elől tévesztettem őket, és nem láttam őket többet az éjszaka folyamán.Visszamentem, majd jó házigazda módjára táncoltam a többi felkérővel, de végig a furcsa férfin, és családján járt a fejem. Mikor hajnali 2 felé elköszöntek a vendégek, én is felmentem a szobámba, majd egy jó fürdő után, lefeküdtem aludni.
Sajnos nem találtam olyan képet amint látszik, hogy milyen volt a ruhája, de talán ezek segítenek elképzelni:
Erre az elsőre gondoltam igazán, de fura egy kép, viszont jól látszik rajta a fűző része, a másodikon viszont a fekete masni tetszett rajta, ami szerintem nagyon passzol hozzá.:D;)
2010. március 1., hétfő
Figyelem!
Sziasztok!
Szeretném felhívni a figyelmeteket a jobb oldalon lévő szavazásra!!
A novella "ismertetője":
A Breaking Down átalakított verziója!:D
Arra gondoltam, hogy mi történt volna, ha Karue "megátkozza" Edwardot a szigeten.(tudom, nekem nagyon bejött ez az átok téma, de szerintem jó.xD)
Vagyis Bellát úgymond "megbűvöli". Ez akkor történik, mikor már tudják h. terhes. Ezt Karue is tudja, és miközben üvöltözik, fenyegetőzik, elkiabálja a dolgot.(mármint az átkot) Edward természetesen tud róla, hiszen ő érti a nyelvét. Hazamennek, minden úgy megy, mint az eredetiben, de mikor megjelenik Jacob, minden megváltozik.:D
Hogy mi köze lesz Jacobnak ehhez az egészhez, és hogy hogyan lesz minden úgy, ahogy annak lennie kell? Azt megtudjátok, ha szavaztok, és kiderítitek ti magatok, hogy hogyan is történik majd minden!:D
Szóval ha kíváncsi vagy, akkor szavazz, ha nem akkor is!?:D;)
Ez a novella kedvez azoknak akik jobban szeretik az Edward- Bella párosítást!:D
(A Volturi nem lesz benne... úgy gondolom, hogy az még egy plusz gond lenne, és akkor már nem novella lenne, ami így is elég hosszúnak ígérkezik.:D De ha már benne járunk a történetben, és úgy gondoljátok, írjam tovább, természetesen az is kivitelezhető!:D)
Puszim!
Szeretném felhívni a figyelmeteket a jobb oldalon lévő szavazásra!!
A novella "ismertetője":
A Breaking Down átalakított verziója!:D
Arra gondoltam, hogy mi történt volna, ha Karue "megátkozza" Edwardot a szigeten.(tudom, nekem nagyon bejött ez az átok téma, de szerintem jó.xD)
Vagyis Bellát úgymond "megbűvöli". Ez akkor történik, mikor már tudják h. terhes. Ezt Karue is tudja, és miközben üvöltözik, fenyegetőzik, elkiabálja a dolgot.(mármint az átkot) Edward természetesen tud róla, hiszen ő érti a nyelvét. Hazamennek, minden úgy megy, mint az eredetiben, de mikor megjelenik Jacob, minden megváltozik.:D
Hogy mi köze lesz Jacobnak ehhez az egészhez, és hogy hogyan lesz minden úgy, ahogy annak lennie kell? Azt megtudjátok, ha szavaztok, és kiderítitek ti magatok, hogy hogyan is történik majd minden!:D
Szóval ha kíváncsi vagy, akkor szavazz, ha nem akkor is!?:D;)
Ez a novella kedvez azoknak akik jobban szeretik az Edward- Bella párosítást!:D
(A Volturi nem lesz benne... úgy gondolom, hogy az még egy plusz gond lenne, és akkor már nem novella lenne, ami így is elég hosszúnak ígérkezik.:D De ha már benne járunk a történetben, és úgy gondoljátok, írjam tovább, természetesen az is kivitelezhető!:D)
Puszim!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)