Meghoztam az év első fejezetét, és ez úton kívánok minden kedves olvasómnak Sikerekben gazdag, Boldog Új Esztendőt:) <:o)
Oldalra kitettem egy szavazást melyben eldönthetitek mi legyen Maria sorsa.:)
Nem szaporítom tovább a szót, jó olvasást nektek Kedveseim!^^
23.fejezet
Szerelmi próba 2. rész
(Jasper szemszöge)
Bella egy angyal. Ebben biztos vagyok. Nem lehet más. Egyszerűen nem érdemlek meg ilyen tisztaságú szerelmet, mint az övé. Lehetetlen, hogy az én bűnös lelkem (már ha van még olyan nekem) egy ilyen tüneményt kapjon létezése hátralévő részében. Először azt hittem, hogy majd kidob, hogy el fog hagyni engem. De Ő nem. És én? Lehetek olyan önző, hogy elvegyem a lelkét? Lehetek e olyan szemét, hogy elvegyem a boldogságát? Hiszen, nem lehet mellettem normális élete...nem várhatja 9 hónapig a gyermekét, ahogy annak lennie kell, nem fogja élvezni egy cseppet sem. Nem lesz sem ideje, sem ereje élvezni az. Én csak fájdalmat okoznék neki azzal, ha gyermeket kénre tőlem. És az átváltozása? Az átváltozás szörnyűséges, pokoli fájdalom. Nem öregedhet meg , és nem halhat meg úgy, ahogy annak lennie kell. És azt tudom már, hogy át akar majd változni...olyan szörnyeteggé, mint én vagyok... De mégis..túlságosan szeretem Őt. Túl gyenge vagyok ahhoz, hogy lemondjak róla. Gyenge vagyok ahhoz, hogy megfosszam magam tőle...Önző vagyok. Egy önző, szemétláda!
-Jasper! Kérlek! Hagyd már abba ezt a hülyeséget! -szólt rám Edward.
-Nem tehetek róla Edward. Egyszerűen nem hiszem el, hogy Balla az enyém. Hogy csak engem akar.-válaszoltam neki, mikor előbukkant a fák közül, belépve a kis tisztásra.
-Jasper, tudod, hogy őrültségeket gondoltál az előbb. Bella hozzád tartozik. Neked teremtették. Nincs, és nem is lesz más nő amíg létezik a világ. Fogadd el végre, hogy téged szeret, és tarts ki mellette, míg léteztek! Tudod, nekem is megfordult a fejemben párszor, ami most neked. Amikor Rose az első babánkat vesztette el...az sokkal pokolibb volt, mint az átváltozás 3 napja...-komorodott el Edward arca, és éreztem, hogy visszahívja azt a szörnyű érzést az emlékeiből. Megborzongtam.
-Nem, én sosem lennék képes rá...Bellának, ekkora fájdalmat okozni..előbb ölném meg magam, minthogy átélje ugyan ezt, mint ti Rose-zal.
-Tudom testvér, tudom. De tudod, akkor én is táncoltam egyet ezzel az ördögi érzéssel, de mikor Rose megérezte, mit forgatok a fejemben, ő azt mondta, hogy nem tudna nélkülem élni. Azt mondta, inkább lemond a gyerekekről, minthogy nélkülem keljen élnie.-Edwardot elöntötte az emlék által átélt öröm, és mérhetetlen nagy szerelem. Szárazon nyeltem.- És azóta? Nézz meg minket Jasper! Hányszor próbálkoztunk már a család alapítással? De mi mégis együtt maradtunk, mégis próbálkozunk még, és mind ezt miért? Mert szeretjük egymást. És ez így van rendjén.
-El akarom venni feleségül. Gyerekeket akarok tőle. Az életemnél is jobban szeretem Bellát. Azt mondod ez nem önzőség?-néztem rá bizonytalanul, Edward pedig felnevetett.
-Igen Jasper, ez egy fajtája az önzőségnek. Úgy hívják szerelem. A mi esetünkben egy létezésen át tartó szerelem.-mondta könnyedén, mintha nem látnám a fától az erdőt. -Ne nekem kelljen már kioktatni a nagy érzelem szakértőt!-vigyorgott rám kihívón.
-Talán igazad van...sőt...igazad is van! Meg is fogom mondani neki. Meg fogom kérni a kezét. Carlisle és Esme esküvője után..... de mi lesz Maira-val? -bizonytalanodtam el újra.
-Maira-val ne foglalkozz! Az a lényeg, hogy szereted Bellát, és nem fogod elhagyni. Ha megint ide jön, mond el neki is nyíltan, hogy te már Bellához tartozol, és ő hozzád. Le fog kopni, ha meg mégsem, hát elintézhetjük csúnyán is a dolgot.- vigyorgott még mindig.
-Jézusom! Mintha megszállt volna Emmett! Mi van veled Edward, visszajött a láz?- Edward csak nevetett, de igen is tetszett az ötlete, így engedtem, hogy átragadjon rám a jókedve.
-Nem Jesper, csak úgy néz ki az én Rosem terhes.- csillantak meg szemei az örömhírtől.
-Hát ez remek! Mennyi idős?
-5 napos! -felelte izgatottan. Annyira bele voltam merülve a gondolataimba, hogy nem is figyeltem oda igazán Edward érzéseire.- Teljesen be vagyok sózva, úgyhogy Alice elküldött, hogy megkeresselek, és pumpáljak át beléd az én jókedvemből. Először nem értettem, de most már tudom mire gondolt pontosan.
-Hát, úgy tűnik sikerült a terve, mert jobban érzem magam. Köszönöm. -hálálkodtam
-Ugyan, semmiség! Tudom, hogy te is megtennéd értem. Mit szólnál egy kis vadászathoz most kettesben? A lányok így is el vannak foglalva az esküvővel. Emmettre hagyhatnánk ama megtisztelő feladatot, hogy segítsen a lányoknak.-vigyorgott még mindig, mint a tejbe tök. Tényleg majd kicsattant a boldogságtól az öcskös. Talán én is ilyen boldog leszek, ha Bella várja majd a mi babánkat?- Természetesen! Ezt garantálom! Ennél jobb érzés talán csak a tudat, hogy szeretjük egymást Rose-zal.-válaszolt is helyben a kérdésemre. Úgy tűnik az izgatottsága miatt elfelejtette, vagy egyszerűen nem tudja kikapcsolni a képességét, de most kivételesen nem bántam, hogy nem maradt meg örök kérdésnek.
Edward és én azon a délutánon vadásztunk, aztán még beszélgettünk kicsit. Edward elmesélte, hogy hogyan jött rá Rose terhességére. Igen muris volt, ahogy Edward elmesélte hogyan járt túl az eszén Kedvese. Rose ugyanis gyakran elment valahová, de csak most derült ki számára (és számomra is), hogy Rose ételért ment be a városba. Már annyira régen próbálkoztak, hogy már szinte ösztönösen jött az, hogy mit kell tennie a kisbabájáért. Gyümölcsöket evett, és más tápláló dolgokat, amik csak is a kicsinek tettek jót. Edward legtöbbször igyekezett nem belehallgatni mások fejébe, kikapcsolta a képességét, de amikor már nagyon gyanús volt neki felesége, bele akart hallgatni a fejébe, de mint kiderült erre nem volt szükség. Rose ugyan is véletlenül elárulta magát azzal, hogy gyerek dalt dúdolgatott, és a hasát simogatta, mikor Edward hazaért a várárlásból a lányokkal. Rose nagyon jól titkolta a terhességét, senki nem vett észre semmit. Talán Alice tudott róla, és talán valamivel sikerült megzsarolnia, hogy ne árulja el senkinek.
(pár nappal később az esküvő után)
Carlisle és Esme az esküvő után még pár napig itthon maradtak, hogy biztosak lehessenek abban, hogy Maria nem fog e megint visszajönni. Megnyugtattam őket, hogy nem lesz semmi baj, elintézem őt, menjenek nyugodtan nászútra. Sikerült is meggyőznöm őket, és még a képességemre is alig-alig volt szükség, hiszen tényleg terveztem, hogy megkeresem és elintézem őt végleg. Bella nyugtalan volt ugyan a tervem hallatán, de biztosítottam róla, hogy nem lesz baj. Maria elvileg egy okos vámpír, de legnagyobb sajnálatára nem ért a szép szóból. Carlisle a lelkemre kötötte, hogy ha valami baj van, akkor szóljunk nekik és azonnal hazajönnek. Nem lesz rá szükség, nem fogom megzavarni őket a pihenésben. Miután elmentek, mindenkinek kijelentettem: bármi is történjék, nem fogunk szólni nekik! Nincs szükség arra, hogy feleslegesen aggódjanak. Mindenki hevesen bólogatott.
(Maria szemszöge)
Már eltelt egy hét is mióta megjelentem az esküvőn. Be kell vallanom, hogy nagyon meglepett Jasper. Eddig tényleg nem volt senki, aki ellent mert volna mondani nekem ,a gyermekim közül pedig egyenesen lehetetlennek tartottam...eddig.
Jasper megváltozott. Már nem az aki akkor volt a csatamezőn. Kaptam róla híreket az idő múlásával, így tudtam meg azt is, hogy a Cullenekhez tartozik már egy jó ideje...arról viszont nem kaptam hírt, hogy egy emberlánnyal akarja összekötni az új életét..azt az életet amit én adtam neki. Én teremtettem, így jogom is van hozzá! Jasper hozzám tartozik, ő az enyém!-dühöngtem megint, mint egy felbőszített bika.
Azért, hogy csillapítsam a dühömet, elmentem vadászni. Éjszaka volt, így bemehettem a városba is elcsábítani az ételemet. Az emberek csak olyanok, mint nekik a haszonállatok. Csak arra jók, hogy megegyük őket...de néha hasznosítani is lehet őket. Alattvalókat lehet toborozni belőlük, így haszonállatoknak lehet besorolni a mocskos emberi fajt. Hálás vagyok a teremtőmnek azért, hogy kiválasztott, és új életet adott nekem. Nem szerettem soha az emberi életem. Borzalmas, egy fertő az egész. Gondolataimból Jasper váratlan felbukkanása szakított ki.
-Jasper!-szólítottam meg. Csak nem meggondolta magát, és visszajön hozzám?
-Maria.-Nem úgy szólított, ahogy az egy megtért báránykához illik, de azért tovább próbálkoztam.
-Mi járatban vagy? Csak nem visszajöttél hozzám?-kérdeztem őszinte meglepettséget színlelve, de megint elcsúsztam, mint ahogy azt régen is tettem.
-Ne játszd meg magad Maira! Tudom, hogy mit érzel.-figyelmeztetett újra a képességére.
-Jasper Drágám, elmondanád, hogy miért vagy itt most velem?-Ahelyett, hogy azt az undorító kis emberlányt dajkálnád, mint egy szánalmas baromfi csirkét.-tettem hozzá magamban merő utálattal.
-Ne merj rosszat gondolni a menyasszonyomról, mert megbánod azt is hogy a világra jöttél!-jött a fenyegetés.
-Hah! Még vicsorogni mersz rám? Rám, aki új életet adott neked?-háborodtam fel, és teljes joggal! Hogy beszél velem ez a kölyök!
-Idefigyelj Maria! Vagy békén hagysz minket, vagy tényleg súlyosabb következménye lesz annak, hogy idejöttél! -jött az újabb fenyegetés, aztán hirtelen témát váltott- A történtek után, ennyi idővel azután, hogy cserbenhagytál, mégis mit vártál tőlem? Azt hitted, hogy majd a nyakadba fogok borulni, és elsírom neked mi történt velem, mint egy gyerek?-valami olyasmi...gondoltam magamban, de megint lebuktam.- Hát Maria ezt igazán elszámítottad , nem gondolod? És nincs jogod felettem uralkodni! Elfelejtetted, hogy az életem átadtad a Volturinak? Te lemondtál mindenről ami én vagyok, tehát a jogról is, hogy a sajátodnak nevezhess! Megtagadtál, eladtál, mint egy tárgyat, ami nem ért a szemedben semmit az életedhez képest.
-Ez nem teljesen igaz! Jót cselekedtem! Megmaradt az életed, és nem is volt olyan szörnyű a Volturinál az élet, mint ahogy elhallottam. Megmentettem a Te életedet is azzal, hogy náluk hagytalak...
-Náluk hagytál?-beszélt bele a mondandómba.
-Jasper! Ez igazán faragatlan viselkedés tőled! Hogy mersz megszakítani miközben beszélek? Megáll az eszem te gyerek! Hát hogy neveltelek téged? Elkanászodtál mióta...
-Mióta náluk hagytál? Te így nevezed? Úgy beszélsz, mintha egy ostoba kölyök lennék, akit a rokonoknál hagytál a nyári szünetre!-vágott megint a szavamba. Most már kezdtem igazán dühös lenni.
-Jasper Withlock! Azonnal hagyd abba ezt a viselkedést! Nem vagyok hajlandó eltűrni!
-Hát pedig jobb lesz ha elfogadod a tényt, hogy már nem tartozom hozzád, és még inkább azt, hogy nem vagyok egy gyerek, akit utasítgathatsz bármire is!
-Elég volt! Betelt a pohár!-kezet emeltem rá, de elkapott mielőtt megragadhattam volna a fülénél fogva. Minden gyermekemmel így bántam, ha nem voltak jók. Büntetésül megharaptam őket, így megtanulták hol a helyük, és hogy hogy illik beszélni velem. Az új családja előtt nem beszélhettem így még azt hitték volna, hogy megőrültem. Pedig ez nem igaz. Jasper tudta, hogy hogy működik velem az élet, tudhatta, hogy ha kettesben maradunk újra úgy fogok vele bánni, ahogy annak idején is tettem. Jasper hátracsavarta a karomat, és mögém került.
-Nálam is betelt a pohár Maria! Ennyi volt! Eddig és ne tovább, különben tényleg baj lesz! -sziszegte a fülembe, aztán hirtelen el akart engedni, csakhogy most én kaptam el a karját. Jasper nem tudhatta, de nekem is volt erőm, méghozzá az, hogy el tudtam szívni minden erejét. Nem sokszor használtam a képességemet, csak igazán ritkán..úgy 50-100 évente egyszer. Nem is tudott róla senki más csak a teremtőm, én, és akiken használtam. Ez igazán kevés vámpírt jelent. Jasper-t elhagyta minden ereje, és mint egy rongybaba hullott volna a földre, de elkaptam, és elfutottam vele abba a barlangba ahol az utóbbi hetet töltöttem.
Remek. Most van pár napom, hogy kitaláljam mit tegyek vele...
