Karácsony ünnepén

Sziasztok! Először is, szeretnék mindenkinek, Boldog, békés karácsonyt kívánni.:) Ajándékként hoztam nektek egy kis novellát. Remélem tetszeni fog nektek.:) Holnap hozom majd a kövi fejezetet a Nap és Hold-ból, és karácsony harmad napján kaptok egy fejezetet a Fordul a kocka című novellámból is. Remélem, hogy így kellőképpen boldog és elégedett lesz mindenki. Ha szabad még annyit megjegyeznék, hogy ezzel a kis szösszenettel elárulok néhány dolgot. Szóval lehet h. lelövöm a poént, de szerintem így is lesz még elég csavar a történetben;)

Sok puszit, és ajándékot mindenkinek!:*

Karácsony ünnepén

(Bella szemszöge)

Már 15 éve annak, hogy vámpír lettem, és 5 éve annak, hogy világra hoztam Jasperrel közös gyermekünket. Tomas nagyon hasonlít az apjára, de persze az én vonásaim is felfedezhetők benne. Tom, és az apja elmentek vadászni, még az ünneplés előtt, én addig igyekszem megvenni az ajándékokat.

-Bella! Bella!- szaladt hozzám Emma, Alice és Emmett kislánya.

-Igen?-fordultam vissza az ajtóból.

-Hoznál nekem még almákat? Tudod, olyan aranyat és pirosat. Kellene még két tucat a fára.- nézett rám boci szemekkel. Pont mint az anyukája.

-Persze kicsim. Kell még valami?-kérdeztem rá. Ahogy ismerem, úgyis kell még valami.

-Hát ami azt illeti igen.-pirult el.

-Na és mire lenne még szükséged Bogaram?- jött le a lépcsőn Emmett.

-Égősorra. De ez most más. Arany és piros fényűt szeretnék, nem fehéret.-magyarázta nagyon komolyan. Tényleg mintha az anyukáját látnám...csak kicsiben.

-Rendben, az is meglesz. Még valamit?-kérdeztem újra, mosolyogva.

-Igen.-most már vörös volt, mint a piros alma. Nagyon szép szín, a hófehér márvány bőréhez.

-Mit szeretnél még?-kérdeztem kedvesen, de már tudtam, hogy egy egész lista áll a fejében, mire lenne szüksége még a díszítéshez.

Ez az első olyan karácsony, amikor Emma díszíti a házat, és nem az anyukája, mert Alice még csak nem is ezen a földrészen van, hanem odaát Európában, beszerezni az ajándékokat. Már egy hete elment, és úgy látta nem ér haza időben ahhoz, hogy feldíszítse "rendesen" a házat...és mindent 200 méterre a háztól. Ezért meghagyott mindent Emmának. Teljesen szabad kezet kapott, amit szerintem Alice csak azért engedett, mert előre látta, hogy tökéletes lesz.

-Girlandok, és boák, természetesen piros, és arany színekben.-motyogta pironkodva.

- Öltözz fel gyorsan, és elviszlek magammal, hogy megvehess mindent amire szükséged van még. Rendben?-kérdeztem nevetve, mert láttam, hogy felcsillan a szeme a lehetőségtől.

-Oké! Rohanok!- ugrándozott örömében, és már el is szaladt az emeletre.

-Ugye tudod, hogy mire vállalkoztál Bella?-nézett rám Emmett úgy, mint egy őrültre.

-Hát persze. Volt már elég időm megszokni Alice vásárlási rohamait, és nem is vártam volna mást, mint hogy a lányotok is ilyen legyen.-vigyorogtam Emmettre

-Oké kislány. Te tudod! Én csak figyelmeztetlek, hogy majd csak holnap reggel találkozunk.-szomorodott el a képe, de úgyis tudtam, hogy egy cseppet sem bánja hogy nem leszünk itthon mi sem.

-Naaa! Ne vágj már ilyen szomorú képet, mert menten elbőgöm magam!-konyult nekem is lefelé a szám. Emmett még szomorúbbra vette a figurát, én meg belementem a játékába.- Gyere ide te nagy mackó! Had' öleljelek meg!-és úgy indultam el felé, mint az öreg nénikék a kisgyerekek felé.-Egyem meg azt a kis cukor pofikádat!-gügyögtem Emmettnek miközben csipkedem az arcát, mire ő feladta az egészet.

-Áhh! Bella! Te olyan gonosz vagy! Tudod, hogy utálom az ilyen nyanyás játékodat! -mormogott

-Tudtam, hogy feladod!-nevettem el magam

-Oh te kis perszóna!-vigyorodott el, mire én hátrálni kezdtem.

-Emmett! Ne most kérlek! El kell mennem ajándékokat venni, és Emma is mindjárt kész lesz az indulásra, úgyhogy ezt most hagyd abba!-szólítottam fel komolyan.

-Nem-nem! Ezt most nem úszod meg hó nélkül húgocskám!-nézet rám ördögien vigyorogva

-Apa! Kérlek! Most igazán nincs idő ilyesmire!-szólalt meg Emma, a megmentőm. Tudtam, hogy ha a lánya kéri meg bármire is, megteszi, csak hogy Emma boldog legyen.

-Oké, de ha hazajöttetek még számolunk!- fenyegetőzött Emmett.

-Rendben, de most már tényleg spuri! Nem lesz elég időm ahhoz hogy el tudjam rejteni az ajándékokat.

-Szeretlek Apu! Majd jövünk.-búcsúzott Emma egy puszival, aztán már ki is perdült a házból.

-Pont mint az anyja!-kuncogtam, és láttam, hogy Emmett csak megcsóválja a fejét mosolyogva.

A dzsippel mentünk, hogy biztos minden ajándék, és dísz beférjen a kocsiba. Fél órával később pedig már Port Angeles bevásárlóközpontjában voltunk.

Emma szinte mindent megvett ami piros volt, illetve arany. Volt itt girland, szaloncukor,piros-fehér pálcanyalóka, gyertyák, gömbök, az elmaradhatatlan almák, fénysorok( azt hiszem azt már kiszállítással, mert 1-1 raklapnyit vett), terítők, székpárnák (amiből már vett pirosat, de most vett még aranyszínűt is), szalagok, masnik.

-Emma szívem! Ezekre tényleg szükséged van a díszítéshez?-néztem a csomagokra kikerekedett szemekkel

-Azt hiszem igen.-mosolygott rám

-Rendben te tudod.-mondtam, és ennyiben is maradt.

Miközben Emma vásárolt, én is vásároltam szorgalmasan az ajándékokat. Már rég megvolt minden a fejemben, most már csak meg kellett vennem őket. Szépen becsomagoltattam, és már vittem is a kocsihoz, közben Emma is végzett nagy nehezen, úgy gondolta már mindent megvett, és mindenből elegendő mennyiségűt. Még szerencse hogy a pénz nem gond, mert ha nem így lenne, akkor nagyon korlátozottak lennének ami kis lakberendezőink.

Mire haza értünk, Jasper, és Tom is otthon volt, így megint lecsúsztam arról, hogy elrejthessem az ajándékokat. Emma újra nekiállt a díszítésnek. Pont kedvez neki a vámpír gyorsaság.

Bementem a konyhába, ahol anya sütött főzött a gyerekeknek.

-Szia Anya! Segíthetek?

-Szia Bella! Ha van kedved, természetesen segíthetsz.-mosolygott kedvesen

-Carlisle?-kérdeztem miközben felkötöttem magamra a köténykémet.

-Még a kórházban. Tudod milyen. Amíg lehet a kórházban van, de már nem sokára ő is itt lesz.

Míg segítettem anyunak, lassan összegyűlt a család. Már csak Alice, Edward, és Rose hiányzott, de Ők is hamarosan betoppannak. Emmett kiment értük a repülőtérre.

-Emma. Kész vagy?-kérdeztem meg, csak hogy biztos legyek benne, minden készen áll az ünneplésre.

-Majdnem.-felelte

-Segíthetek valamiben?

-Azt hiszem igen. Behoznád az ajándékaidat létszíves? A többieket már megkértem. Egyébként már csak az utolsó simításokat végzem, és kész vagyok.

-Rendben.-mondtam és elindultam kivenni a csomagokat a kocsiból, ugyanis nem volt időm kipakolni, mert meglátták volna.

Szépen beraktam az ajándékokat a fa alá, a szokott helyükre. Érdekes, de be van osztva a fa alatt is a hely.Mindenkinek van egy-egy sáv, ahová pakolhatja az ajándékait. Már a legtöbb ajándék ott volt a helyén, természetesen Alice, Rose, és Edward ajándékai hiányoztak még, de nemsokkal később azok is a helyükre kerültek.

Ezután leültünk az asztalhoz a gyerekekkel, megvártuk, míg minden fogást megettek. Miután megvacsoráztak, mindenki átvonult a nappaliba, a karácsonyfához.

Minden ajándéknak más és más színű volt a papírja, de mind fehér pöttyös volt, szalaggal átkötve.

Először Esme ajándékozott, az ő ajándékai mind levendula színűek voltak.

Aztán természetesen Carlisle, az ő ajándékai ezüst színűek. Elizabeth nagyi ajándékai narancssárgák; Will (szerk.:Elizabeth kedvese) ajándékai türkiz színűek voltak.

Ezután sorban mi következtünk: előbb Edward, mint rangidős " első gyermek" kék ajándékokkal; Rose, piros ajándékokkal; Jasper zöld ajándékcsomagokkal; én aranyszínű csomagokkal; Alice rózsaszín dobozokkal; Emmett fényes-barna színűekkel.

Utánunk jött a második generáció: Emma arany-piros csomagokkal; Tom kék-fehérekkel; Holly (szerk.:Rose és Edward kislánya) ezüst-pirosakkal; Nina és Nick( szerk.:Esme és Carlisle ikrei) piros és kék ajándékokkal.

Az ajándékozás után együtt énekeltük a karácsonyi dalokat. Átbeszélgettük az éjszakát. Mikor már világosodott, a gyerekek lefeküdtek aludni. Mi pedig elraktuk az ajándékokat a szobákban, aztán mindenki a párjával ment a saját szobájukba.

Jasper és én, ledőltünk az ágyunkba, és élveztük a csendet magunk körül. Elgondolkoztam az elmúlt éven, ahogy mindig. Jó visszaemlékezni az együtt átélt dolgokra, mi minden történt velünk, mi mindent tettünk meg egymásért, a családért. Mire mindent végiggondoltam, úgy éreztem szerelmem is végiggondolt mindent. Felnéztem rá, ő pedig rám, és együtt ejtettük ki a már megszokott mondatot.

-Szeretem a karácsonyt, együtt, szeretetben, és békességben.

Mikulás járt errefelé;)

Hahóó gyerekek!;)

Nálam most járt épp a Mikulás, és azt súgta nekem, hogy tegyek fel ajándékként pár mikulásos/karácsonyos képet:)

Most teljesítem ezt a kérését. Íme a Mikulásra szánt képecskék Mosi anyótól;):P
Ha szeretnéd, bátran töltsd le mindet!:)

















Ui.: Várom a véleményeket, és hamarosan jövök több ajándékkal.:)

Sok puszit, és jó Mikulást mindenkinek!

Díj:D

Köszönöm szépen a díjat, így mikulásra Trixy-nek:)

Így Mikulás alkalmából én továbbküldeném mindenkinek.:)
Aki szeretné az nyugodtan vegye csak át innen a díjat.:):*

Akiket kiemelnék így külön:
Spirit Bliss
Drusilla
Dorcy
Kácsa
CC&CE
Freeb

Boldog Mikulást nektek csajok, és mindenkinek aki erre téved:)

Nap és Hold-16.fejezet

16.fejezet

Előkészületek 1.rész

(Jasper szemszöge)

-Jönnek!-suttogta Alice

-Mikor?-kérdeztem rögtön, és éreztem, hogy mindenki feszült lett a házban.

-Hamarosan..1 hét múlva.-mondta

-Hányan jönnek pontosan?-kérdezte Emmett

-Nyolcan.-jelentette ki Alice, és pislogott kettőt

-Nyolcan? Eddig csak hétről volt szó!-hördült fel Em

-Láttam még egy vámpírt, de ő még bizonytalan volt. Arazell a 6 vámpírral jön, és még van egy aki hozzá tartozik, de ő még hezitál. Hol melléjük áll, hol mellénk.-magyarázkodott Alice

-Értem.-mondtam feszesen.-Akkor el kell kezdenünk az edzéseket, és a tervet is véglegesíteni kell.-mondtam, és éreztem, hogy Bellában rengeteg érzelem kavarog: a szerelem, a féltés, a remény, a reménytelenség, és a félelem. Nem akartam, hogy féljen, ezért egy enyhe nyugalom hullámmal próbálkoztam nála, és Esme-nél is. Részben megnyugodtak, de még mindig ott volt bennük az érzés. Sajnos nem tudom eltüntetni, mert bennem is pont ezek kavarognak, ráadásnak még ott van a szomjam is.

-Jasper, el kéne mennetek vadászni. Mi addig vigyázunk a lányokra.-szólalt meg Edward, a gondolataimat hallva. Egyet biccentettem felé.

-Elmegyek vele, ha visszajöttünk, ti mentek el Rosalie-val, utána Emmett Alice-val.-vázolta apánk a vadászat menetét. Mind bólintottunk, majd elbúcsúztunk egy rövid időre a lányoktól. Nem megyünk messzire, de mégis fájdalmat okozott elválnom tőle.

Carlisle, és én már leterítettünk pár szarvast, és visszafelé futottunk a házba. Éreztem, hogy Carlisle is ugyan úgy aggódik a lányokért mint én.

-Megvédjük őket, és nem lesz semmi baj.-mondtam neki biztatóan. A képességemet még nem mertem használni, mert akkor még az én idegességemet is érezné, az pedig nem segítene semmin.

-Igen, elintézzük most már végleg ezt a szadistát.-válaszolta határozottan-Tudod, ha ennek az egésznek vége, elviszem Esmet valahová, hogy csak mi legyünk.-mosolygott rám, és éreztem hogy már menyire túl akar lenni ezen az egészen.

-Az biztosan jó lesz. Azt hiszem, mind a ketten megtaláltuk örök életünkre a társat, akikre vártunk.-mosolyodtam el én is.

-Igen. Ha kell a létemet is odaadnám Esmeért. Bármit csak ne hagyjon el engem.-mondta azt amit már én is érzek egy jó ideje Bella iránt.

-A létezésem értelme lett most már, és mindig is az lesz.-bólintottam. Miután ezt megbeszéltük már a ház előtt is voltunk. Jól esett kimondani azt amit igazán érzek, és Carlisle-ra is rászállt ez a jól eső érzés. Teljesen megnyugodtam, amint újra a karomba zárhattam Bellát. A házban pedig elkezdtem mindenki felé sugározni ezt a nyugalmat, és magabiztosságot amit érzek.

Miután mindenki visszatért a vadászatokról, újra az ebédlő felé vettük az irányt. Mindenki leült a már megszokott helyére.(Szerk.:Carlisle az asztalfőre, jobb oldalán Esme,mellette Edward,Rose; bal oldalon Carlisle mellett Bella, mellette Jasper, Alice, az asztal másik végén Emmett)

-Oké, kupaktanács összeült, most pedig tervezzük meg a bunyót!-konferált vigyorogva Emmett

-Így van.-kezdett bele apa- Alice, a te képességed most nagyon fontos lesz! Folyamatosan figyelned kell őket, hogy minél részletesebben ki tudjuk dolgozni a tervet. Edward, Jasper, Emmett, és én tervezni fogunk. Mindent pontosan ki kell találnunk.

-Minél kevesebb lehetőséget adjunk a vereségre.-bólintottam

-Esme, te segíthetnél nekünk azzal hogy részletesen elmondasz mindent amit tudsz Arazellről.-Esme is helyeslően bólintott.

-Bella-szívem, ne idegeskedj, kérlek.-mosolyogtam Kedvesemre

-Próbálok, de nem megy.-válaszolta csüggedten

-Bella, volna kedved feljönni velem a szobámba? Mutatnék valamit.-mosolygott kedvesen Rose.

-Persze szívesen.-válaszolt Bella

Alice felment a szobájába, hogy jobban tudjon koncentrálni, utána ment Rose és Bella, mi pedig ott maradtunk megtervezni, hogy hogyan is szabadítsuk meg a földet Arazelltől.

Díj

A Blogom megkapta a 8. díját is, amit köszönök szépen legújabb ismerősömnek,Trixy-nek.:)

Akinek tovább küldöm:
Dorcy:Farkas lány a vámpíroknál-,
Kácsa: Bella más életet él-,
Wedó: Mystic Forks-
Című irományaikért kapják tőlem ezt a díjat, amit nagyon is megérdemelnek.:);)

A nap és a hold találkozása (Holdfény szonáta-Moonlight sonata).

Sziasztok!

Most találtam ezt a videót, a nap és a hold találkozásáról.:)
Igaz, hogy nincs sok köze az én történetemhez, de a cím(Nap és a hold találkozása),pont ide illő.
Ha van pár percetek, olvassátok végig. Szerintem ez egy szép történet.:)


Ui.: oldalra kitettem egy szavazást! Kérlek titeket, hogy szavazzatok!:)

Puszim:*

Nap és Hold-15. fejezet

Halihó!:D itt a friss!:) Már tegnap is kész volt, de nem tudtam feltenni.:/Remélem tetszik majd ez a fejit is^^ Mint látjátok, a blog meújult!:) Kaptam új fejlécet, és egy bannert is!:D A fejlécet köszönöm szépen Szilnek a munkát, és Bellsnek, a közbenjárásért. A bannert pedig köszönöm Kácsa bnőmnek!:) Puszit nektek csajok!;):*

PLS!! Komit kérek!:) 7 oldal lett officeban, sz. igazán kérhetek ennyit, h. legalább 1-1 mondatot írjatok rá.:D

Mindenkinek jó olvasást, és jó hétvégét!Puszim:*

15.fejezet

Családi kör

(Esme szemszöge)

-Mit szeretnétek csinálni?-kérdeztem érdeklődve fogadott lányaim

-Nem is tudom...-gondolkozott Rose

-Én igen!-vigyorgott Alice, gondolom láthatta előre, mit készítünk el- egy három forgásos vacsorát fogunk csinálni! Előételnek borsóleves, főételnek csirkemellhús, hozzá köretnek sült krumplival, -sorolta az ételeket- és desszertnek megcsinálhatod Esme, azt a süteményt, ami a titkos recepted alapján készül.-kacsintott rám

-Rendben, ez remekül hangzik.-egyeztem bele mosolyogva. ezek a kedvenceink Bellával.

-Hát akkor kezdjünk is neki.- mosolygott Rose- Csak mond mi kell, és mi elővesszük.

-Oké, hát akkor először csináljuk meg a levest. Kell hozzá....-kezdtem el sorolni a hozzávalókat, és a lányok seperc alatt ki is tettek mindent a pultra.

Rose, és Alice lesték minden mozdulatomat, hogy megtanulhassák tőlem ezeket az ételeket elkészíteni. Mindent kommentáltam,mit miért, és hogyan teszek, és egyszerűbb feladatokkal láttam el őket.

Míg Rose kisütötte a már bepanírozott húst, addig Alice a sült krumpli elkészítésén fáradozott, én pedig elkezdtem összeállítani egy kisebb adagot az extra édes tortámból. Ez egyébként egy fehér csokoládés mascarpone torta erdei gyümölcs öntettel. Mikor kész lettem, beraktam a hűtőbe, hogy összeérjenek benne az ízek.

-Kész vagytok ti is?-kérdeztem a lányokat

-Igen.-válaszolták mindketten.

-Oké, én szólok Bellának, hogy jöjjön le vacsorázni

-Mi pedig megterítünk.-mondtam, majd Rosalie-val együtt, átmentünk az ebédlőbe.

Mikor végeztünk az evéssel, és beraktuk a mosogatógépbe a koszos edényeket, beültünk a nappaliba beszélgetni.Csupa jó dolog került elő, és persze vicces helyzetek.

-Na és amikor Emmettet büntetésképp elvittük egy héten keresztül vásárolni?-nevetett Rose

-Látnotok kellett volna milyen arcot vágott az én Mackóm!-bólogatott hevesen Alice.

-Haha..nagyon vicces volt...-hallottuk meg Emmett-et kintről

-Igen is vicces volt! Főleg mert én nyertem meg a fogadást!-húzta ki magát vigyorogva Jasper

-Na és amikor én belelöktem Rose-t a vízbe? Pont az után, miután hazajött a fodrásztól. Úgy nézett ki mint egy ázott kiscica, amikor kimászott a folyóból!-mesélte nagy nevetve már bent Emmett

-Haha, nagyon vicces volt- utánozta Rose Emmett hangját- az egy teljesen új ruha volt, amit nekem terveztek, és utána egyből fordulhattam is vissza a fodrászhoz, persze csak azután, hogy jól elláttam a baját, kedvenc bátyámnak.-fejtette ki Rose.

Csak szálltak a régi történetek, közben mi is meséltünk párat, Emmett el is játszott a saját történeteiből, mi persze végig nevettünk. Nagyon jó hangulatunk volt, így együtt. Miután elcsendesedtek a kedélyek, Emmett visszament Edwardhoz, mi pedig általános dolgokról beszélgettünk tovább, kerülve azt a bizonyos kínos témát, amiről nem szívesen beszélgettünk. Szóba került a berendezés is, én a csillagokig dicsértem a berendezést, és ebben Bella is velem tartott.

Észrevettem már, hogy Carlisle dolgozó szobájának egyik fala tele volt képekkel. Amik nagyon szépek voltak, és egyben nagyon réginek, és nagyon értékesnek tűntek.

-Carlisle, elmeséled nekünk, hogy mik azok a képek a dolgozó szobádban?-néztem rá kíváncsian. Nagyon érdekelt, hogy mért pont ezeket a képeket gyűjtötte össze hosszú évei során.

-Persze, szívesen.-állt fel mellőlem.-Gyertek megmutatom őket, és közben elmesélem a történetüket.-mondta nekem és Bellának, majd mind a hárman elindultunk a dolgozója felé. A többiek maradtak, nyilván azért, mert ők már tudják a történetet. Mikor beléptünk,azonnal a képek elé vezetett minket.

(Carlisle szemszöge)

-Ez itt -mutattam a kereszt felé- apám keresztje volt. Úgy értem ő faragta saját kezűleg, az 1630-as években készült, apám szószéke fölött foglalt helyet. Apám anglikán lelkész volt. Én 1645-ben születtem- itt megálltam és rájuk nézem. Esme elámult, Bella viszont egy árnyalattal fehérebb lett- Az egyetlen fia voltam, édesanyámat nem ismertem, sajnos belehalt a szülésbe.-némultam el szomorúan

-Sajnálom.-nézett rám sajnálkozva Esme, és Bella. Rájuk mosolyogtam köszönetképp.

-Apám fanatikus elveivel nagyon nehezen értettem egyet. Megszállottan üldözte azokat, akik nem abban, és nem úgy hittek, mint ő, és erősen hitt a gonosz létezésében is. Boszorkányok, vér farkasok, és vámpírok voltak az üldözések célpontjai. Sajnos rengeteg ártatlan ember halt meg akkor sóhajtottam lemondóan- az igazi “bűnösöket” nem volt egyszerű elkapni. Mikor apám megöregedett, rám bízta a vadászatokat. Eleinte csalódást okoztam, mert nem vádoltam meg mindig ártatlan embereket, mint ahogy azt ő tette. Később egy csapat valódi vámpírra bukkantam, de csak azután említettem meg apámnak ,miután biztosra mentem. Londonban ekkor sok vámpír élt a csatornákban. Az emberek fáklyákkal és vasvillákkal követtek engem oda,ahol már láttam előbújni őket esténként. Végül egy vámpír előbukkant a csatornából, nagyon szomjas lehetett már, és mikor megérzett bennünket futni kezdett, mi pedig utána vetettük magunkat. Én futottam legelöl, utánam lemaradva a tömeg. 23 éves voltam, és nagyon fürge, viszont az idős vámpír még így is könnyedén lehagyhatott volna, de nagyon szomjas lehetett már, így visszafordult és megtámadott. A tömeg beért minket, és rájuk támadt, majd elmenekült, a csőcselék pedig utána.... Tudtam mit tenne az apám: mindent amit a szörnyeteg megfertőzött, meg kell semmisíteni. Mentettem a saját életemet, elrejtőztem egy pincében, és ott maradtam három napig. Szerencsére nem talált rám senki, és mikor vége lett, rádöbbentem, hogy mi lett belőlem.-csendesedtem el, majd a mellette lévő képre mutattam -Fiatalságom Londonja, az 1650-es években.-jegyeztem meg, majd folytattam a történetemet- Rájöttem, hogy mi vagyok, és úgy döntöttem, nem akarom ezt a létezés formát.-tartottam egy kis szünetet, a lányokra néztem, hogy lássam a reakciójukat a következő mondatomra- Ezért megpróbáltam elpusztítani magam.-Emse megremegett, Bella pedig még fehérebb lett mint az előbb, de az élet funkciói kielégítőek voltak.

-Hogyan...akartad?-kérdezte Esme lefelé görbülő ajkakkal

-Szédítő magasságokból ugrottam le,próbáltam az óceánba fojtani magam...de nem sikerült ez sem. Az ugrástól egy karcolás sem esett rajtam, az óceán pedig...akkor még nem tudtam, hogy nincs szükségünk levegőre...

-Nincs?-kérdezte Bella kikerekedett szemekkel

-Nem, nincs. Csak régi berögződés..reflex szerű.-válaszoltam könnyedén

-És mi történt azután.-kérdezte Esme, mintha kicsit megkönnyebbült volna a ténytől, hogy megtudta nem lett semmi bajom ezektől.

-Azután úgy döntöttem, halálra éheztetem magam...-válaszoltam csendesen

-Ez lehetséges?-kérdezte Kedvesem ijedten

-Nem, ez sem használt- feleltem nevetve- mivel ezen már túl vagyunk.-mosolyogtam rá, és vártam mi lesz a válasz. Féltem, talán ez majd taszítja őket, főleg Esme reakciójától féltem. De ő nem húzódott el tőlem, inkább megint megnyugvást véltem felfedezni vonásain, és Bella is kissé felengedett, gondolom mindketten csak azt a következtetést vonták le, hogy nem lehet nekünk ártani. Ez mosolyt csalt az szám szegletébe.

-És erre hogy jöttél rá?-kérdezett Esme- mármint, hogy állati vért is ihattok

-ez akkor történt, mikor már gyengültem, és elszigeteltem magam az emberektől, hogy ne bántsam őket. Az erdőben futottam, mikor megéreztem egy csapat szarvast, nem messze tőlem. Azonnal arra futottam, szinte rájuk vetettem magam, és rájöttem, hogy mi is történt valójában. Hogy nem kell emberek vérét ontanom, van más megoldás is, így nem leszek szörnyeteg. Alaposan átgondoltam a dolgot, és ez lett az én élet filozófiám.

Ezek után próbáltam hasznosan eltölteni az időmet. Nagy volt bennem a tudásvágy, már emberként is, most pedig annyi időm van míg világ a világ. Éjszaka tanultam, nappal a rejtekhelyemen terveztem, mit hogyan, milyen sorrendben szeretnék. Átúsztam Franciaországba, és...

-Hogy érted azt hogy átúsztad?-kérdezte döbbenten Bella

-A szó- szoros értelmében.-mosolyogtam rá halványan- Kitűnő úszók vagyunk, az emberek közelébe nem igazán mertem menni.-csak bólintott, hogy megérti

-Szóval Franciaország után bejártam egész Európát. Megismertem minden kultúrát, és a legjobb egyetemekre iratkoztam be, persze csak éjszakai szakokra. Zenét, természet tudományt, és orvos tudományt hallgattam. Mindhárom nagyon érdekel, de igazán az orvoslás volt az ami szöget ütött a fejemben. Az orvosok segítik az embereket, és nem megölik. Pontos ellentéte a vámpírságnak. Orvos akartam lenni, ezzel úgy gondoltam, és még most is így gondolom, hogy ez egyfajta vezeklés Isten, és az emberek felé is. Igaz, hogy két évszázad kellett ahhoz, hogy tökéletes legyen az önuralmam, de mára már szinte nem is érzem a vér szagát. Így tudom végezni azt a munkát amit szeretek- ismét szünetet tartottam, és megvizsgáltam a lányok arcát, és élet funkcióikat.Esme mosolygott, Bella pedig mintha belemerült volna a történetembe.Minden rendeltetés szerűen működött, így a következő képre mutattam.- Olaszország, és a Volturi vezetői.-mutattam a következő képre.

-Aro, Marcus, és Caius- mutattam rájuk egyenként

-Az ott te lennél?-kérdezte döbbenten Esme

-Igen, én vagyok az.-mosolyogtam rá- Mikor Olaszországba érkeztem, akkor találkoztam velük. Pár évtizedet velük töltöttem, de később eljöttem tőlük, mert ők arról akartak meggyőzni, hogy ember vért igyak, én meg őket arról, hogy próbáljanak állati vért inni.Sajnos nem tudtam meggyőzni őket.-sóhajtottam- Ezután megpróbálkoztam az “Újvilággal”. Azt gondoltam talán itt találkozom olyanokkal, mint én. Sajnos nem találtam senkit. Viszont lassan, ahogy teltek az évtizedek, az emberek körében elterjedt az a hit, hogy szörnyetegek nem is léteznek. Miután ez megszilárdulni látszott, úgy gondoltam, most már végre orvosként elvegyülhetek. Éjszakánként a chicagói kórházban dolgoztam, amikor kitört a járvány.-meséltem tovább, közben kifelé tereltem a lányokat, vissza a nappaliba- Rég gondolkoztam már rajta, hogy ha nem sikerült hozzám hasonlót találni, akkor majd teremtek egyet.-itt elhallgattam, és Edwardnak címeztem egy gondolatomat: Még most sem tudom igazán, hogy biztosan jól tettem e, amit tettem.

-Igen,biztosan jól tetted.-jött a válasz kintről

-Köszönöm.- Esme kérdőn nézett rám, én pedig megráztam a fejem, jelezve hogy nem fontos.-Ekkor találtam rá Edwardra.-folytattam a történetet, miután leültünk a kanapéra.-Edward nagyon beteg volt, spanyol náthában szenvedett,haldoklott.-folytattam csendesen elmerülve az emlékben,magam elé képzelve a nagyon beteg fiút.-Tudtam, hogy csak kevés idelye van hátra. Az édesanyját is én kezeltem. Csodálatos nő volt. Erős, és mindennél jobban szerette a fiát.-mosolyogtam .-Elöbb Edward lett beteg, az édesanyja folyton ott volt mellette el sem mozdult az ágya mellől.Szinte nem is aludt, nem pihet egy percet sem, így ő is beteg lett. Addig ápolta egyetlen fiát, míg ő is belátta, igazam volt abban, hogy feküdnie kell. Az utolsó napján, utolsó perceiben ott voltam mellette . Tudta, hogy meg fog halni, és utolsó mondataival, arra kért, mentsem meg a fiát. Azt mondta tudja, hogy mi vagyok. Ez meglepett, de megígértem neki, hogy meggyógyítom a fiát. Azt akarta, hogy Edward is olyan legyen mint én. Azt mondta, hogy én egy igazi angyal lehetek a fajtám között.- mosolyogtam ennek a kérésnek az abszurditásán. Az emlék, hogy egy haldokló nő, utolsó perceiben arra kér pont engem, hogy változtassam át olyan szőrnyeteggé a fiát, mint amilyen én vagyok...meglepő volt, és egyben őrültség azt kívánni a fiának, hogy szenvedjen az idők végezetéig. Szerintem ő csak arra gondolt, hogy így megmenekülhet a fia. Örökké élhet, és egészséges lesz. Ez igaz is volt. És azt hiszem, talán még így is boldog Roselie-val. A gondolat menetem végére Edwardra sandítottam, aki az üveg fal mögött a tisztás szélén bukkant fel, mosolygott az eszmefuttatásomon, és bólintott, jelezve, hogy tényleg boldog a feleségével, aztán el is tünt az erdőben.

-Azt hiszem igaza volt.-mosolygott rám kedvesen Esme, aztán hozzátette-ti mind angyalok vagytok.-ahogy ezt mondta, hirtelen olyan erős vágy kerített hatalmába, hogy megcsókolhassam. Az a tűz a szemeiben, az őszinte igazság tüze. Azt hittem, elégek ebben a pillantásban, majd ajkaimat az övéhez érintettem, egy lágy csókra, hogy kifejezzem köszönetemet azért, hogy ezt így gondolja.

-Khm..-köszörülte meg a torkát mellettünk Jasper.-úgy gondolom, folytatnod kellene a történetet.-mosolygott ránk.

-Igen.-válaszoltam-Tehát eldőlt. Edwardot változtattam át. Az ígéretem az édesanyjának, és a saját vágyam miatt is, hogy legyen mellettem egy társ. Nagyon nagy bűntudatom volt akkor és még most is, hogy elvettem az életét. Viszont ha nem teszem meg, meghal, így viszont valamilyen formában mégis él.

-Ez így igaz, és most már egy jó idelye tudom, hogy ezzel a tetteddel, hogy átváltoztattál, megmentetted az életemet, és megadtad az esélyt hogy boldog legyek, és megismerhessem a szerelmet.- fejtette ki Edward, miközben leült szerelme mellé, átkarolva őt.

Gondolatban üzentem neki: Folytatod a mesélést? én addig kimegyek Emmetthez, átvenni a helyedet. Edward csak bólintott, én pedig kisurrantam az ajtón.

(Edward szemszöge)

Carlisle átadta nekem a mesélés feladatást, így folytattam a történetet, a saját szemszögemből.

-Emberi életemben katona akartam lenni. 17 éves voltam ekkor, az édesanyám ellenezte ezt, mert az apám háborúban halt meg, és nem akart engem is elveszíteni...Miután Carlsile átváltoztatott, elmesélt nekem mindent.:A fajtánkról, hogy ő hogy változott át, és hogy mért engem választott. Kezdetben nagyon nehéz volt. A szomjúság érzése, és a tudat, hogy szörnyeteg lettem...hogy a lelkem elveszett.-mondam csendesen- De mióta Rose az életembe lépett-mosolyogtam Rose-ra.- Ő az életem értelme.

-Na és hogy találkoztatok?-kíváncsiskodott Bella, Esme pedig bólogatott, hogy ő is pont erre kíváncsi. Igen, igen. Ti hogy találkoztatok? Alice már elmesélte, mi történt velük, kíváncsi vagyok a ti történetetekre is.- szugerálta nekem Esme. Érdekes, hogy ő is gondolatban üzen nekem, mint Carlisle.

-Hát ez akkor történt, amikor Carslisle megtalált engem az utcán, 1933 áprilisában, Rochesterben.-vette át a szót tőlem Rose-Megtámadtak: a vőlegényem, és a barátai.-itt fintorgott egyet.Tudtam, hogy még mindig gyűlöli őket azért amit vele tettek.Láttam mindent a fejében. A sötét utcát, és a részeg csapatot. Láttam az egész borzasztó eseményt.-Mikor Carlisle átváltoztatott,-és miután bosszútáltam rajtuk-gondolta Rose, és láttam a fejében újra lejátszódni bosszúja perceit. Tustam akkor is h. mire készül, és engedtem. Úgy gondoltam, hogy megérdemili, hogy elrendezze emberi élete utolsó szálait.-Edwarddal nem kedveltük egymást kezdetben.-mosolygott rám

-De mikor meghallottam, hogy mit szeretett volna elérni emberként, hogy mi volt akkor a leghőbb vágya...-folytattam én a történetet.

-Amikor Edward elmondta nekem, hogy ő is ugyan azt szeretné mint én...-mondta Rose és én folytattam

-Elkezdtünk beszélgetni, megismerni egymást...

-És a végén szerelem lett belőle...-mosolygott szerelmem

-Majd házasság...-mondtam

-És talán kisbabánk is lesz hamarosan-fejezte be az én Rosem.

-Nahát! Ez igazán...édes-mosolygott ránk csillogó szemekkel Bella, és közelebb bújt Jasperhez.

-Igen, tényleg szép történet, viszont megtudhatjuk, hogy mi pontosan mindkettőtök vágya?-mosolygott ránk kedvesen Esme, majd gondolatban hozzátette: igazán szép pár, és milyen harmónikus kapcsolat! egymás mondatát fejzik be.-Esme gondolatai mosolyt csaltak az arcomra.

-Az egyetlen vágyam, egy család:egy férj aki engem szeret,és gyerekek, majd később unokák, mindezt szép, és elegáns családi házzal.-mosolygott Esmere Kedvesem.

-És nekem ugyan ez.-néztem szerelmemre, majd gyengéden megcsókoltam őt.

-Kérdezhetek?-kérdezte Bella, kicsit szégyenlősen. Idegesítő volt, hogy nem látok a fejébe, így most sem tudtam mit akar kérdezni.

-Persze.-mosolygott bíztatóan Rose.

-Ha ezt szeretnétek mindketten,... akkor mért nincs babátok?-kérdezte félénken Bella, és én Rose-ra néztem, aki elszomorodott ettől a kérdéstől.

-Ez nem olyan egyszerű nállunk, mint az embereknél Bella.-válaszoltam, de láttam rajta, hogy nem érti pontosan mit akarok mondani.-Nálunk vámpíroknál nehezebb egy terhesség. A vámpírnők teste nehezen változik. Sokáig azt hittük lehetetlen, hogy egy vámpírnak saját gyermeke lehessen, de később kiderült, hogy ez nem így van. Megfelelő körülmények kellenek hozzá. Egy vámpír testhőmérséklete jéghideg. Majdnem, hogy fagyottnak lehet mondani. Ahhoz, hogy egy baba megfoganjon, meleg kell. Nagyon meleg. Mi próbálkoztunk már ezzel, Rose teherbe is esett, de a babák...sajnos nem maradtak életben.-komorultam el én is.

-Carlisle szerint ez nem azért van, mert vámpír vagyok, vagy mert nem teszek meg mindent érte.-felelte szomorúan Rose.- Szerinte ez az embernőknél is előfordul. Sok ilyen nővel találkozott már, akik elvetéltek. Azt gondolja, mert fisfiúk lettek volna, és a fiúbabák rendszerint gyengébbek, mint a lányok.

-Ezen elméklet szerint, nekünk eddig fiaink születtek volna.-mosolyogtam gyengédséggel Rose-ra, és szorosabban öleltem őt.

-Sajnálom.-felelte együttérzéssel Esme.

-Én is sajnálom, hogy nem sikerült eddig, és azt is hogy ezzel felzaklattalak Rosalie.-nézett Rose-ra bocsánatkérően Bella.

-Nem, semmi baj.-felelt halvány mosollyal.

-Nekünk azért nincs babánk még, mert mi még nem szeretnénk.-szólalt meg Alice, hogy kicsit oldja a hanglulatot.-Talán majd egy kicsit később..-gondolkozott el Alice, szemei egy pillanattal később megvillantak- Talán majd akkor, ha te is babát szeretnél Bella. Mit gondolsz? Szerintem nagyon jó lenne, ha együtt lennénk terhesek!-vigyorgott Ballára, aki hirtelen elpirult

-Igen, azt hiszem, hogy az jó lenne-válaszolt csndesen, majd félénken Jasperre pillantott, hogy lássa, mit szól ehhez a tervhez fívérem.

-Remek gondolat.-mosolyodott el Jasper.

-JUJ! Hát ez szuper!-tapsikolt Alice.

-Szerintem is szuper lesz Bogárkám!-jött be az ajtón Emmett, és Carlisle.

-Nahát, itt már tervezve is vannak a babák? Micsoda öröm lesz, ha sok kis lurkó fog itt szaladgálni.-mondta Carlisle, majd leült Esme mellé, míg Emmett ölébe húzta Alice-t.

-Igen szerintem is jó lenne.-válaszolt Esme, majd gondolatban hozzátette: és milyen jó lenne ha nekünk is lehetne egy közös babánk.

-Szerintem is jó lenne Esme.-mondtam gonoszan. Szerettem volna ha kimondja ezt hangosan.Esme elpirult, amint rájött, hogy hallottam amit az előbb gondolt.

-Én is úgy gondolom Edward.-pirult még mindig, majd Carlisle-ra pillantott. Minhta Bella lett volna. Ugyan az volt a reakciójuk, amikor az került szóba, hogy esetleg nekik is lehetne babájuk.

-Mit pusmogtok itt ti ketten?-kérdezte Carlisle, vigyorogva. Ő már sejtette, hogy miről is van szó.

-Hát..csak hogy..esetleg..nekünk is..egy baba...-válaszolt zavarban Esme, és még jobban elpirult.

-Tényleg remek gondolat Kedvesem.-mosolygott Esme-re apa.

-Hát ez nagyszerű! Akkor négy baba érkezik hamarosan a házba!-vigyorgott Alice, és csilingelő hangján nevetett, majd hirtelen abbahagyta, és szemei ködössé váltak.

-Alice!-ölelte erősebben Emmett-Mit látsz Kedvesem?-kérdezte gyengéden

-Jönnek!-suttogta

Díj!:D

Sziasztok!

Kaptam egy díjat, amit köszöntök szépen Kácsa barátnőmnek.:)

3 dolog:
-imádok olvasni (ki hitte volna:OxD)
-szeretek enni (főleg édességet:P)
-Imádom a blogos barátnőimet!:D (Kácsa, és Bells;))

3 blogtársam akinek tovább adom:
-Bells
-Isy (azaz Szalai Cintia Isabella:))
-CC&EC



Fejezet: dolgozom rajta. Elég hosszú lesz.:D eddig 5 és fél oldalas, és még lesz egy-két dolog benne..kb. 7 oldalas lesz szerintem.:D

Sok puszit!:*

Carlisle főszereplős DÍJ ;):D

Sziasztok!

Tegnap kaptam egy új díjat!:D:D

Köszönöm szépen CC&EC-nek!( Köszi h. olvasol, és a válaszokat is;))
http://csillagok-boldogsaga.blogspot.com/


3 dolog Carlisle-ról:
-minden vágya, hogy miután letudták Arazell-t, elutazzon Kedvesével..csak ők ketten;)
-megkéri szerelme kezét
-saját(!) gyermeke lesz (természetesen Esme-től);)

2 blogíró társam, akiknek továbbküldöm:

-Spirit Bliss- Gyógyító pilleszárnyak című ficcével
http://twilightfic.blogspot.com/search/label/Gy%C3%B3gy%C3%ADt%C3%B3%20pillesz%C3%A1rnyak

-Drusilla- Történet szerelemről, és családról című ficcével
http://drusilla1985.blogspot.com/


Puszi:*

Nap és Hold-14.fejezet

Sziasztok! Hoztam a Frisset!:D Jó hosszú lett, bő 5 oldal lett, szóval van mit olvasni;)

Viszont a Banner-készítésre még nem jelentkezett senki.:S Örülnék neki, ha volna rá pályázó. Mint látjátok, ez egy hosszú fejezet lett..persze ezt nem tudhattátok előre. Minden esetre áll még az ajánlatom, viszont december 1. a határidő.

Sok puszit,és jó olvasást!:*

14.fejezet

Napok

(Carlisle szemszög)

Amint hazaértünk, a dolgozó szobámba siettem Esmevel, aki épp elszenderedett a karjaimban. Alice láthatta, hogy meg akarom vizsgálni, mert fent már minden át volt alakítva rendelővé. Lefektettem az ágyra Kedvesemet, majd aprólékosan, centiről-centire megvizsgáltam. Eltört egy bordája, és az arcán jól látszik Arazell keze nyoma. Iszonyatos düh öntött el megint:Haragudtam magamra, mert nem tudtam őt megvédeni ettől, és haragudtam arra a nyomorultra is, mert bántani merészelte.

Mikor elláttam Esme-t lementem a nappaliba.

-Alice? Mi volt ez az egész?-kérdeztem

-Láttam, hogy meg akar ölni téged, és nem volt jobb ötletem, hogy húzzam az időt, mint ez. Azonnal elindultak a fiúk, és tudtam, ha nem tartom fel addig amíg oda nem érnek...-fintorgott.

-Rendben. Mi a terved arra az estre, ha felhívna?

-Találkozom vele...

-És?

-A többit még nem tudom. Előbb el kell döntenie mit akar. Folyton változik a jövő. Valószínűleg megpróbálja kijátszani a képességem.

-Rendben. Addig is, vigyáznunk kell a lányokra.

(Esme szemszöge)

-Carlisle, Bella....Arazell...NEEE!!-kiáltottam, és hirtelen ültem fel,rém álmomból.

-Csss..nyugodj meg Kedvesem.-csitított finoman Carlisle. -Semmi baj. Most már biztonságban vagy.-mondta, majd visszanyomott a párnák közé. Körbenéztem, és láttam, Carlsile szobájában vagyok.

-Oké, rendben.-válaszoltam csendesen.-Mi történt?

-Arazell elmenekült...hazahoztunk, és most gyógyulsz, pár napja...

-Pár napja?

-Igen, 2 napja. Jasper altatásban tartott téged, hogy gyorsabban gyógyulhass.-mosolygott rám.

-Hol van Bella?

-Itt van ő is.

-Itt vagyok anyu.-lépett be az ajtón egy tálcával.-Tessék ezt edd meg, forró leves, ahogy azt te szereted.

-Csak lassan!-intett Carlisle,mert elkezdtem fészkelődni, hogy felülhessek az ágyban.

-Rendben. Nincs semmi bajom.-vettem el a tálcát Bellától.-És most? Mit teszünk?

-Hát..megvárjuk amíg kiderül, hogy mit tervez Arazell, aztán felkészülünk rá, bármi is legyen az. Addig is, itthon lesz mindenki, ketten-ketten mindig kint lesznek a ház körül...

-Te gyógyulsz, mi pedig vigyázunk rád anyu.-vázolták a tervet.

-Rendben. Mást úgysem tehetünk, igaz?-húztam el a számat.

-Nem. Egyenlőre.-fintorgott Carlisle is.

(Bella szemszög)

Már 1 hét is eltelt azóta, hogy anyu, és a többiek visszajöttek. Nagyon aggódtam érte, de Jasper azt mondta, most többet nem tehetünk, minthogy várunk. Várunk...Micsoda egy idegőrlő folyamat?!

-Bella!-hallottam meg a számomra legszebb hangot.

-Igen?-néztem fel rá.

-Van kedved megnézni velem egy filmet?-mosolygott rám angyalian. Hogy tudnék nemet mondani neki? Őrület!

-Persze, szívesen.-egyeztem bele. Megfogta a kezemet, és maga után húzott a szobájába. Szeretek itt lenni. Olyan biztonságban érzem itt magam.-Mit nézünk?-kérdeztem, mikor leültem az ágyra, szemben a hatalmas tévével.

-Hmm... Mit szólnál az Üvöltő szelekhez, vagy esetleg a Szerelmünk Lapjai? Vagy esetleg máshoz lenne kedved?

-Üvöltő szelek. Azt szeretném megnézni.-mosolyogtam rá, ő pedig már tette is be a filmet a lejátszóba.

Ez egy nagyon érdekes történet. A könyvet már rongyosra olvastam. Ez az egyik kedvencem. Jasper leült mellém, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig cirógatta a hajam. Mindig így nézzük a filmeket. Nagyon kényelmes így nekem, és szerintem neki is tetszik, hogy ilyen közel vagyok hozzá, mert mindig nyugodtság árad belőle ilyenkor.

A film közepén viszont laposakat pislogtam már, ezért inkább felültem, mert most nem akartam elaludni a filmen. Jasper csak mosolygott rajtam, viszont a film vége felé -mikor már teljesen felébredtem- megint visszafeküdtem a “megszokott helyemre”. Így sokkal kényelmesebb volt mellette.

-Lemegyünk, hogy egyél valamit?-kérdezte mikor vége lett a filmnek.

-Igen. Szívesen ennék valamit, amit te készítesz nekem.-mosolyogtam fel rá.

-Igen is hölgyem.-szalutált mosolyogva, majd felhúzott az ágyról, és lementünk a konyhába.

-Mihez lenne kedved?-kérdezte félig a hűtőben matatva.

-Nem is tudom. Valami édességet ennék talán...-mosolyogtam elpirulva.

-Megint egy kis mazsolás-narancsos vailiafagylaltot szeretnél csokoládé sziruppal, és egy kis somlói-galuskát hozzá?-vigyorgott rám.

-Igen, az jólesne..-pirultam még jobban. Az elmúlt pár napban csak ezt ettem édességnek.

-Rendben. Semmi akadálya.-vigyorgott még mindig, közben már elkezdte kiszedni a fagyit, a szirupot, és a somlói-galuskát a hűtőből.

-Kár, hogy te nem szereted az ilyesmit.-mondtam mikor elém helyezte a kelyheket, és egy nagy pohár tejet.

-Ugyan! Még jobb is így, mert nekem nem maradna.-nevetett, aztán mellém ült, én pedig csúnyán néztem rá, miközben egy falat somlóit tömtem magamba.

-Tudod, nem szabadna ennyire elkényeztetned.-dorgáltam, mikor lenyeltem a falatot, de utána már a számban volt a következő falat.

-Hát aki megérdemli, azt mért ne lehetne elkényeztetni? Amúgy meg nem is kényeztetlek el. Egyszerűen csak szeretném megadni neked, amit kérsz. Ez egyáltalán nem elkényeztetés.-magyarázta nekem nagy komolyan.

-Pont ezt hívják elkényeztetésnek.-mutattam rá a kanalammal.

-Hát jó. Akkor elkényeztetlek.-vigyorodott el.-De mért is olyan nagy baj ez?-kérdezte

-Mert így el fogok hízni. Aztán majd csak gurulni fogok, mint egy kismalac.-fintorodtam el.

-Te? Elhízni? Dehogy fogsz! De ha mégis elhíznál, attól én még szeretni foglak.-mondta, és nekem torkomon akadt a falat.-Bella!- kiáltott fel mellettem -Bella mi a baj?-kérdezgette Jazz, nekem pedig köhögés rohamom lett, amint sikerült lenyelni a falatot.

-Mit...mit..mit mondtál?-kérdeztem köhögve.

-Én...én csak azt mondtam, hogy...szeretlek Bella.-döbbent le ő is, amint felfogta mit is mondott.

-Igen...ezt...én is hallottam.-köhögtem tovább, és ittam egy korty tejet.

-Bella, én...

-Nem, semmi baj.-mosolyogtam rá.-Tudod csak meglepődtem, mert kimondtad, hogy szeretsz.

-Ohh...

-De most én is mondok valamit...-mondtam, és magam felé fordítottam az arcát -Én is szeretlek téged.-mosolyogtam rá, ő pedig csillogó szemekkel, mosolyogva nézett rám.

-Tényleg? Te szeretsz engem?-hitetlenkedett

-Igen. Szeretlek téged Jasper Whitlock Cullen!-erősítettem meg amit az előbb mondtam.

-Ohh Bella!!-kiáltotta boldogan, miközben felemelt, és megpörgetett a levegőben.

-Jasper, elég! Tegyél le!-nevettem. Óvatosan a földre tett, aztán mélyen a szemembe nézett, és hosszúnak tűnő ideig, az arca közeledett felém. Alig bírtam tartani magam, hogy ne ugorjak a nyakába, és én csókoljam meg őt, de türelmesen vártam. A várakozásomnak pedig meg lett a csodálatos eredménye. Ajkunk összeért. Először csak egy leheletnyit érintkezett az ajka az enyémhez, aztán egyre bátrabb lett. Finoman ízlelgette a felső ajkam, majd az alsót, utána apró csókokat kaptam tőle, és már nem bírtam tovább. Ujjaimat a selymes, méz szőke hajába fúrtam, és még közelebb húztam magamhoz. Ekkor vége lett a csókunknak, mert elájultam.

-Bella!-kapott utánam Jasper -Bella mi történt?-kérdezte ijedten, közben lefektetett a padlóra.

-Azt hiszem, hogy elájultam.-motyogtam kótyagosan.-Elfelejtettem levegőt venni.

-Hogy lehet elfelejteni levegőt venni? Te ember vagy, még gondolkoznod sem kell rajta.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.

-Ez a te hatásod.-mutattam rá, már kicsit tisztább fejjel, még mindig a földön fekve.

-Jobban érzed magad?-kérdezte gyengéden, és láttam, hogy a fél család már ott van körülöttem.

-Igen, azt hiszem már jól vagyok.-sóhajtottam, majd óvatosan felültem.

-Bella jól vagy?-kérdezte anyu .

-Igen, persze.-pirultam el. Ilyet?! Elájulni az első csókunk közben.

-Jobb lesz, ha felviszlek a szobánkba.-jelentette ki Szerelmem, majd gyengéden az ölébe vett, és felvitt a szobánkba.

-Sajnálom...-nyögtem ki fülig vörösödve.

-Ugyan Bella. Semmi baj, csak megijedtem.

-Sajnálom.-kértem elnézést újra.

-Felhozzam az édességedet?-kérdezte mosolyogva.

-Igen, azt megköszönném.-mire ezt kimondtam, már vissza is tért hozzám, kezében a finomságokkal.

A délutánt végig beszélgettük, közben apró csókokat lopva a másiktól.

Estére anya, és a lányok sütöttek, főztek. 8 órakkor Alice szólt, hogy kész a vacsi, így elindultam lefelé, viszont mikor felálltam, Jasper megfogta a kezem, összekulcsoltam ujjainkat, és így mentünk le a lépcsőn, kéz a kézben.

(Carlisle szemszöge)

Esme bordája már begyógyult. Furcsállottam, hogy ilyen gyorsan meggyógyult, aztán rájöttünk, hogy ez nyilván Arazell erejének hatása. Legalább ennyi pozitivuma van, ennek a szörnyetegnek.

-Esme!

-Tessék.

-Volna kedved megnézni velem egy filmet?-kérdeztem. Tudtam, hogy Jasper is ezt tervezi Bellával, és jó ötletnek tűnt.

-Szivesen.-mosolygott rám kedvesen, én pedig a szobám felé vezettem. Míg Esme leült az ágyra, én a DVD-lejátszóhoz sétáltam.

-Mihez lenne kedved?-kérdeztem hátrafordulva a szekrényből.

-Nem is tudom. Mindegy. Amit szeretnél.-hagyta rám a választást.

-Rendben. Mit szólnál a Macskákhoz? Esetleg egy Love story?

-A Macskák az jó lesz. Rég láttam már.-én pedig azonnal raktam be a lejátszóba. Megfogtam a távirányítót, és leültem Esme-hez. Ő pedig, szinte amutómatikusan mellém bújt akár egy kiscica, és a vállamra hajtotta a fejét, én pedig átöleltem őt a derekánál. Érdekes volt, hogy ez a második filmnézésünknél már így volt. De kifejezetten tetszett. Jó volt ilyen közel lenni hozzá. Átölelni, biztonságban tudni. A musical közepe táján, felnézett rám. Rózsa szépségű ajkait felkínálva nekem, én pedig szinte gondolkozás nélkül lecsaptam ajkaira. Finoman csókoltam érzéki ajkait, aztán elengedtem őt. Behugyt szemmel mosolygott fel rám.

-Köszönöm.-suttogta

-Részemről az öröm.-somolyogtam csodaszép arcát nézve, és ő visszanézett rám, aztán visszafordult a tévé felé, engem pedig beszippantott első csókunk emléke.

Pont ugyanígy ültünk, a film véget ért, egy szerelmes történetet néztünk, félhomály uralkodott a szobában. Esme felnézett rám, kissé ködös tekintettel, kipirult arccal. Annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtam ellenállni neki. Megsimítottam gyönyörű rózsás arcrát, óvatosan, figyelve reakcióit a közeledésemre, de nem tudtam mást leolvasni arcáról, mint az izgatott várakozást. Közelebb hajoltam hozzá, és végre elértem kívánatos ajkait.

Csodálatos volt. Mire magamhoz tértem az ábrándozásból, már vége is lett a filmnek. Amit annyira nem bántam, mert így újra magamra vonhattam a figylemét, és újra megcsókolhattam.

Mikor végetért a csókunk, Esme felült, és beszélgetni kezdtünk. Azután hallottuk Jasper rémült kiáltását.

-Bella! Bella mi történt?-egyszmásra néztünk Esme-vel, és már indultunk is ki a konyhába.

-Azt hiszem, hogy elájultam.-motyogta-Elfelejtettem levegőt venni.

-Hogy lehet elfelejteni levegőt venni? Te ember vagy, még gondolkoznod sem kell rajta.-hallottam őket, a konyhapult mögül.

-Ez a te hatásod.-mondta Bella vádlón.

-Jobban érzed magad?-kérdezte gyengéden Jasper, Bella már észrevett minket is.

-Igen, azt hiszem már jól vagyok.-sóhajtotta, majd óvatosan felült.

-Bella jól vagy?-kérdezte Esme.

-Igen, persze.-pirult el.

-Jobb lesz, ha felviszlek a szobánkba.-jelentette ki Jasper, majd óvatosan felnyalábolta Bellát a földről, és felvitte. Úgy gondoltam, hogy nem lenne értelme utánuk menni, hiszen biztos nem történt nagyobb baj, mit hogy elájult. Csak pihenésre van szüksége...és persze levegővételekre.

-Jasper? Mi történt?-kérdeztem, és Esme helyeslően bólogatott.

-Megcsókoltam Bellát, és ő elájult, mert nem vett levegőt közben.-sóhajtotta félmosollyal, majd megfogta a két kelyhet, és a pohár tejet amik a pulton voltak, egy tálcára tette, és már vissza is ment Bellához.

-Nahát.-csodálkozott el Szerelmem.-Ezek a mai fiatalok.-csóválta a fejét somolyogva.

-Esme! Esme!

-Igen? Itt vagyok a konyhában.-válaszolt Kedvesem.

-Tudtam, hogy itt vagytok ám!-kacsintott ránk Alice.- Volna kedved főzőcskézni velünk?-csillant fel a szeme.

-Hát persze, örömmel.-egyezett bele Esme azonnal.-Ugye nem bánod, ha a lányaimmal leszek estig?-nézett rám kérdőn.

-Hát persze, hogy nem.

-Rendben.-nyomott egy gyors csókot a számra Esme.-Szólsz Roselie-nak is Alice? Biztosan szivesen tartana velünk ő is.

-Presze. Itt vgyok.-libbent be Rose is a konyhába.

-Oké, amíg ti főztök, én addig kimegyek a fiúkhoz.-mondtam, majd még egy csókot loptam Szerelmem ajkairól, és kimentem Edwardhoz, és Emmetthez.

-Történt valami?

-Igen és nem. Nem történt, mert itt a ház körül nem történt semmi, viszont Alice-nek látomása volt.-válaszolt Edward.

-És mit látott?

-Arazell eldöntötte. Vármpírokat gyűjt maga köré. Alice homályosan, de látta, hogy kiket akar megkérni, egyikük másikuk még fiatal, képességek nélküli vámpírok. Úgy hisszük azért, mert nekik csak az erejük kell, hogy legyőzzenek minket, és úgy gondolhatja, nincs esélyünk egy csapat vámpír ellen.

-Tudjuk hányan jönnek majd?-hirtelen ideges lettem

-Igen. Mindegyikünkre egy-egy vámpírt szán, plusz ő maga jön. Kissé lebecsüli az erőnket.-morgott Emmett

-Akkor az 7 vámpírt jelent. Tudjuk azt is, hogy mikor jönnek?-kérdezetm

-Igen.