Nap és Hold-15. fejezet

Halihó!:D itt a friss!:) Már tegnap is kész volt, de nem tudtam feltenni.:/Remélem tetszik majd ez a fejit is^^ Mint látjátok, a blog meújult!:) Kaptam új fejlécet, és egy bannert is!:D A fejlécet köszönöm szépen Szilnek a munkát, és Bellsnek, a közbenjárásért. A bannert pedig köszönöm Kácsa bnőmnek!:) Puszit nektek csajok!;):*

PLS!! Komit kérek!:) 7 oldal lett officeban, sz. igazán kérhetek ennyit, h. legalább 1-1 mondatot írjatok rá.:D

Mindenkinek jó olvasást, és jó hétvégét!Puszim:*

15.fejezet

Családi kör

(Esme szemszöge)

-Mit szeretnétek csinálni?-kérdeztem érdeklődve fogadott lányaim

-Nem is tudom...-gondolkozott Rose

-Én igen!-vigyorgott Alice, gondolom láthatta előre, mit készítünk el- egy három forgásos vacsorát fogunk csinálni! Előételnek borsóleves, főételnek csirkemellhús, hozzá köretnek sült krumplival, -sorolta az ételeket- és desszertnek megcsinálhatod Esme, azt a süteményt, ami a titkos recepted alapján készül.-kacsintott rám

-Rendben, ez remekül hangzik.-egyeztem bele mosolyogva. ezek a kedvenceink Bellával.

-Hát akkor kezdjünk is neki.- mosolygott Rose- Csak mond mi kell, és mi elővesszük.

-Oké, hát akkor először csináljuk meg a levest. Kell hozzá....-kezdtem el sorolni a hozzávalókat, és a lányok seperc alatt ki is tettek mindent a pultra.

Rose, és Alice lesték minden mozdulatomat, hogy megtanulhassák tőlem ezeket az ételeket elkészíteni. Mindent kommentáltam,mit miért, és hogyan teszek, és egyszerűbb feladatokkal láttam el őket.

Míg Rose kisütötte a már bepanírozott húst, addig Alice a sült krumpli elkészítésén fáradozott, én pedig elkezdtem összeállítani egy kisebb adagot az extra édes tortámból. Ez egyébként egy fehér csokoládés mascarpone torta erdei gyümölcs öntettel. Mikor kész lettem, beraktam a hűtőbe, hogy összeérjenek benne az ízek.

-Kész vagytok ti is?-kérdeztem a lányokat

-Igen.-válaszolták mindketten.

-Oké, én szólok Bellának, hogy jöjjön le vacsorázni

-Mi pedig megterítünk.-mondtam, majd Rosalie-val együtt, átmentünk az ebédlőbe.

Mikor végeztünk az evéssel, és beraktuk a mosogatógépbe a koszos edényeket, beültünk a nappaliba beszélgetni.Csupa jó dolog került elő, és persze vicces helyzetek.

-Na és amikor Emmettet büntetésképp elvittük egy héten keresztül vásárolni?-nevetett Rose

-Látnotok kellett volna milyen arcot vágott az én Mackóm!-bólogatott hevesen Alice.

-Haha..nagyon vicces volt...-hallottuk meg Emmett-et kintről

-Igen is vicces volt! Főleg mert én nyertem meg a fogadást!-húzta ki magát vigyorogva Jasper

-Na és amikor én belelöktem Rose-t a vízbe? Pont az után, miután hazajött a fodrásztól. Úgy nézett ki mint egy ázott kiscica, amikor kimászott a folyóból!-mesélte nagy nevetve már bent Emmett

-Haha, nagyon vicces volt- utánozta Rose Emmett hangját- az egy teljesen új ruha volt, amit nekem terveztek, és utána egyből fordulhattam is vissza a fodrászhoz, persze csak azután, hogy jól elláttam a baját, kedvenc bátyámnak.-fejtette ki Rose.

Csak szálltak a régi történetek, közben mi is meséltünk párat, Emmett el is játszott a saját történeteiből, mi persze végig nevettünk. Nagyon jó hangulatunk volt, így együtt. Miután elcsendesedtek a kedélyek, Emmett visszament Edwardhoz, mi pedig általános dolgokról beszélgettünk tovább, kerülve azt a bizonyos kínos témát, amiről nem szívesen beszélgettünk. Szóba került a berendezés is, én a csillagokig dicsértem a berendezést, és ebben Bella is velem tartott.

Észrevettem már, hogy Carlisle dolgozó szobájának egyik fala tele volt képekkel. Amik nagyon szépek voltak, és egyben nagyon réginek, és nagyon értékesnek tűntek.

-Carlisle, elmeséled nekünk, hogy mik azok a képek a dolgozó szobádban?-néztem rá kíváncsian. Nagyon érdekelt, hogy mért pont ezeket a képeket gyűjtötte össze hosszú évei során.

-Persze, szívesen.-állt fel mellőlem.-Gyertek megmutatom őket, és közben elmesélem a történetüket.-mondta nekem és Bellának, majd mind a hárman elindultunk a dolgozója felé. A többiek maradtak, nyilván azért, mert ők már tudják a történetet. Mikor beléptünk,azonnal a képek elé vezetett minket.

(Carlisle szemszöge)

-Ez itt -mutattam a kereszt felé- apám keresztje volt. Úgy értem ő faragta saját kezűleg, az 1630-as években készült, apám szószéke fölött foglalt helyet. Apám anglikán lelkész volt. Én 1645-ben születtem- itt megálltam és rájuk nézem. Esme elámult, Bella viszont egy árnyalattal fehérebb lett- Az egyetlen fia voltam, édesanyámat nem ismertem, sajnos belehalt a szülésbe.-némultam el szomorúan

-Sajnálom.-nézett rám sajnálkozva Esme, és Bella. Rájuk mosolyogtam köszönetképp.

-Apám fanatikus elveivel nagyon nehezen értettem egyet. Megszállottan üldözte azokat, akik nem abban, és nem úgy hittek, mint ő, és erősen hitt a gonosz létezésében is. Boszorkányok, vér farkasok, és vámpírok voltak az üldözések célpontjai. Sajnos rengeteg ártatlan ember halt meg akkor sóhajtottam lemondóan- az igazi “bűnösöket” nem volt egyszerű elkapni. Mikor apám megöregedett, rám bízta a vadászatokat. Eleinte csalódást okoztam, mert nem vádoltam meg mindig ártatlan embereket, mint ahogy azt ő tette. Később egy csapat valódi vámpírra bukkantam, de csak azután említettem meg apámnak ,miután biztosra mentem. Londonban ekkor sok vámpír élt a csatornákban. Az emberek fáklyákkal és vasvillákkal követtek engem oda,ahol már láttam előbújni őket esténként. Végül egy vámpír előbukkant a csatornából, nagyon szomjas lehetett már, és mikor megérzett bennünket futni kezdett, mi pedig utána vetettük magunkat. Én futottam legelöl, utánam lemaradva a tömeg. 23 éves voltam, és nagyon fürge, viszont az idős vámpír még így is könnyedén lehagyhatott volna, de nagyon szomjas lehetett már, így visszafordult és megtámadott. A tömeg beért minket, és rájuk támadt, majd elmenekült, a csőcselék pedig utána.... Tudtam mit tenne az apám: mindent amit a szörnyeteg megfertőzött, meg kell semmisíteni. Mentettem a saját életemet, elrejtőztem egy pincében, és ott maradtam három napig. Szerencsére nem talált rám senki, és mikor vége lett, rádöbbentem, hogy mi lett belőlem.-csendesedtem el, majd a mellette lévő képre mutattam -Fiatalságom Londonja, az 1650-es években.-jegyeztem meg, majd folytattam a történetemet- Rájöttem, hogy mi vagyok, és úgy döntöttem, nem akarom ezt a létezés formát.-tartottam egy kis szünetet, a lányokra néztem, hogy lássam a reakciójukat a következő mondatomra- Ezért megpróbáltam elpusztítani magam.-Emse megremegett, Bella pedig még fehérebb lett mint az előbb, de az élet funkciói kielégítőek voltak.

-Hogyan...akartad?-kérdezte Esme lefelé görbülő ajkakkal

-Szédítő magasságokból ugrottam le,próbáltam az óceánba fojtani magam...de nem sikerült ez sem. Az ugrástól egy karcolás sem esett rajtam, az óceán pedig...akkor még nem tudtam, hogy nincs szükségünk levegőre...

-Nincs?-kérdezte Bella kikerekedett szemekkel

-Nem, nincs. Csak régi berögződés..reflex szerű.-válaszoltam könnyedén

-És mi történt azután.-kérdezte Esme, mintha kicsit megkönnyebbült volna a ténytől, hogy megtudta nem lett semmi bajom ezektől.

-Azután úgy döntöttem, halálra éheztetem magam...-válaszoltam csendesen

-Ez lehetséges?-kérdezte Kedvesem ijedten

-Nem, ez sem használt- feleltem nevetve- mivel ezen már túl vagyunk.-mosolyogtam rá, és vártam mi lesz a válasz. Féltem, talán ez majd taszítja őket, főleg Esme reakciójától féltem. De ő nem húzódott el tőlem, inkább megint megnyugvást véltem felfedezni vonásain, és Bella is kissé felengedett, gondolom mindketten csak azt a következtetést vonták le, hogy nem lehet nekünk ártani. Ez mosolyt csalt az szám szegletébe.

-És erre hogy jöttél rá?-kérdezett Esme- mármint, hogy állati vért is ihattok

-ez akkor történt, mikor már gyengültem, és elszigeteltem magam az emberektől, hogy ne bántsam őket. Az erdőben futottam, mikor megéreztem egy csapat szarvast, nem messze tőlem. Azonnal arra futottam, szinte rájuk vetettem magam, és rájöttem, hogy mi is történt valójában. Hogy nem kell emberek vérét ontanom, van más megoldás is, így nem leszek szörnyeteg. Alaposan átgondoltam a dolgot, és ez lett az én élet filozófiám.

Ezek után próbáltam hasznosan eltölteni az időmet. Nagy volt bennem a tudásvágy, már emberként is, most pedig annyi időm van míg világ a világ. Éjszaka tanultam, nappal a rejtekhelyemen terveztem, mit hogyan, milyen sorrendben szeretnék. Átúsztam Franciaországba, és...

-Hogy érted azt hogy átúsztad?-kérdezte döbbenten Bella

-A szó- szoros értelmében.-mosolyogtam rá halványan- Kitűnő úszók vagyunk, az emberek közelébe nem igazán mertem menni.-csak bólintott, hogy megérti

-Szóval Franciaország után bejártam egész Európát. Megismertem minden kultúrát, és a legjobb egyetemekre iratkoztam be, persze csak éjszakai szakokra. Zenét, természet tudományt, és orvos tudományt hallgattam. Mindhárom nagyon érdekel, de igazán az orvoslás volt az ami szöget ütött a fejemben. Az orvosok segítik az embereket, és nem megölik. Pontos ellentéte a vámpírságnak. Orvos akartam lenni, ezzel úgy gondoltam, és még most is így gondolom, hogy ez egyfajta vezeklés Isten, és az emberek felé is. Igaz, hogy két évszázad kellett ahhoz, hogy tökéletes legyen az önuralmam, de mára már szinte nem is érzem a vér szagát. Így tudom végezni azt a munkát amit szeretek- ismét szünetet tartottam, és megvizsgáltam a lányok arcát, és élet funkcióikat.Esme mosolygott, Bella pedig mintha belemerült volna a történetembe.Minden rendeltetés szerűen működött, így a következő képre mutattam.- Olaszország, és a Volturi vezetői.-mutattam a következő képre.

-Aro, Marcus, és Caius- mutattam rájuk egyenként

-Az ott te lennél?-kérdezte döbbenten Esme

-Igen, én vagyok az.-mosolyogtam rá- Mikor Olaszországba érkeztem, akkor találkoztam velük. Pár évtizedet velük töltöttem, de később eljöttem tőlük, mert ők arról akartak meggyőzni, hogy ember vért igyak, én meg őket arról, hogy próbáljanak állati vért inni.Sajnos nem tudtam meggyőzni őket.-sóhajtottam- Ezután megpróbálkoztam az “Újvilággal”. Azt gondoltam talán itt találkozom olyanokkal, mint én. Sajnos nem találtam senkit. Viszont lassan, ahogy teltek az évtizedek, az emberek körében elterjedt az a hit, hogy szörnyetegek nem is léteznek. Miután ez megszilárdulni látszott, úgy gondoltam, most már végre orvosként elvegyülhetek. Éjszakánként a chicagói kórházban dolgoztam, amikor kitört a járvány.-meséltem tovább, közben kifelé tereltem a lányokat, vissza a nappaliba- Rég gondolkoztam már rajta, hogy ha nem sikerült hozzám hasonlót találni, akkor majd teremtek egyet.-itt elhallgattam, és Edwardnak címeztem egy gondolatomat: Még most sem tudom igazán, hogy biztosan jól tettem e, amit tettem.

-Igen,biztosan jól tetted.-jött a válasz kintről

-Köszönöm.- Esme kérdőn nézett rám, én pedig megráztam a fejem, jelezve hogy nem fontos.-Ekkor találtam rá Edwardra.-folytattam a történetet, miután leültünk a kanapéra.-Edward nagyon beteg volt, spanyol náthában szenvedett,haldoklott.-folytattam csendesen elmerülve az emlékben,magam elé képzelve a nagyon beteg fiút.-Tudtam, hogy csak kevés idelye van hátra. Az édesanyját is én kezeltem. Csodálatos nő volt. Erős, és mindennél jobban szerette a fiát.-mosolyogtam .-Elöbb Edward lett beteg, az édesanyja folyton ott volt mellette el sem mozdult az ágya mellől.Szinte nem is aludt, nem pihet egy percet sem, így ő is beteg lett. Addig ápolta egyetlen fiát, míg ő is belátta, igazam volt abban, hogy feküdnie kell. Az utolsó napján, utolsó perceiben ott voltam mellette . Tudta, hogy meg fog halni, és utolsó mondataival, arra kért, mentsem meg a fiát. Azt mondta tudja, hogy mi vagyok. Ez meglepett, de megígértem neki, hogy meggyógyítom a fiát. Azt akarta, hogy Edward is olyan legyen mint én. Azt mondta, hogy én egy igazi angyal lehetek a fajtám között.- mosolyogtam ennek a kérésnek az abszurditásán. Az emlék, hogy egy haldokló nő, utolsó perceiben arra kér pont engem, hogy változtassam át olyan szőrnyeteggé a fiát, mint amilyen én vagyok...meglepő volt, és egyben őrültség azt kívánni a fiának, hogy szenvedjen az idők végezetéig. Szerintem ő csak arra gondolt, hogy így megmenekülhet a fia. Örökké élhet, és egészséges lesz. Ez igaz is volt. És azt hiszem, talán még így is boldog Roselie-val. A gondolat menetem végére Edwardra sandítottam, aki az üveg fal mögött a tisztás szélén bukkant fel, mosolygott az eszmefuttatásomon, és bólintott, jelezve, hogy tényleg boldog a feleségével, aztán el is tünt az erdőben.

-Azt hiszem igaza volt.-mosolygott rám kedvesen Esme, aztán hozzátette-ti mind angyalok vagytok.-ahogy ezt mondta, hirtelen olyan erős vágy kerített hatalmába, hogy megcsókolhassam. Az a tűz a szemeiben, az őszinte igazság tüze. Azt hittem, elégek ebben a pillantásban, majd ajkaimat az övéhez érintettem, egy lágy csókra, hogy kifejezzem köszönetemet azért, hogy ezt így gondolja.

-Khm..-köszörülte meg a torkát mellettünk Jasper.-úgy gondolom, folytatnod kellene a történetet.-mosolygott ránk.

-Igen.-válaszoltam-Tehát eldőlt. Edwardot változtattam át. Az ígéretem az édesanyjának, és a saját vágyam miatt is, hogy legyen mellettem egy társ. Nagyon nagy bűntudatom volt akkor és még most is, hogy elvettem az életét. Viszont ha nem teszem meg, meghal, így viszont valamilyen formában mégis él.

-Ez így igaz, és most már egy jó idelye tudom, hogy ezzel a tetteddel, hogy átváltoztattál, megmentetted az életemet, és megadtad az esélyt hogy boldog legyek, és megismerhessem a szerelmet.- fejtette ki Edward, miközben leült szerelme mellé, átkarolva őt.

Gondolatban üzentem neki: Folytatod a mesélést? én addig kimegyek Emmetthez, átvenni a helyedet. Edward csak bólintott, én pedig kisurrantam az ajtón.

(Edward szemszöge)

Carlisle átadta nekem a mesélés feladatást, így folytattam a történetet, a saját szemszögemből.

-Emberi életemben katona akartam lenni. 17 éves voltam ekkor, az édesanyám ellenezte ezt, mert az apám háborúban halt meg, és nem akart engem is elveszíteni...Miután Carlsile átváltoztatott, elmesélt nekem mindent.:A fajtánkról, hogy ő hogy változott át, és hogy mért engem választott. Kezdetben nagyon nehéz volt. A szomjúság érzése, és a tudat, hogy szörnyeteg lettem...hogy a lelkem elveszett.-mondam csendesen- De mióta Rose az életembe lépett-mosolyogtam Rose-ra.- Ő az életem értelme.

-Na és hogy találkoztatok?-kíváncsiskodott Bella, Esme pedig bólogatott, hogy ő is pont erre kíváncsi. Igen, igen. Ti hogy találkoztatok? Alice már elmesélte, mi történt velük, kíváncsi vagyok a ti történetetekre is.- szugerálta nekem Esme. Érdekes, hogy ő is gondolatban üzen nekem, mint Carlisle.

-Hát ez akkor történt, amikor Carslisle megtalált engem az utcán, 1933 áprilisában, Rochesterben.-vette át a szót tőlem Rose-Megtámadtak: a vőlegényem, és a barátai.-itt fintorgott egyet.Tudtam, hogy még mindig gyűlöli őket azért amit vele tettek.Láttam mindent a fejében. A sötét utcát, és a részeg csapatot. Láttam az egész borzasztó eseményt.-Mikor Carlisle átváltoztatott,-és miután bosszútáltam rajtuk-gondolta Rose, és láttam a fejében újra lejátszódni bosszúja perceit. Tustam akkor is h. mire készül, és engedtem. Úgy gondoltam, hogy megérdemili, hogy elrendezze emberi élete utolsó szálait.-Edwarddal nem kedveltük egymást kezdetben.-mosolygott rám

-De mikor meghallottam, hogy mit szeretett volna elérni emberként, hogy mi volt akkor a leghőbb vágya...-folytattam én a történetet.

-Amikor Edward elmondta nekem, hogy ő is ugyan azt szeretné mint én...-mondta Rose és én folytattam

-Elkezdtünk beszélgetni, megismerni egymást...

-És a végén szerelem lett belőle...-mosolygott szerelmem

-Majd házasság...-mondtam

-És talán kisbabánk is lesz hamarosan-fejezte be az én Rosem.

-Nahát! Ez igazán...édes-mosolygott ránk csillogó szemekkel Bella, és közelebb bújt Jasperhez.

-Igen, tényleg szép történet, viszont megtudhatjuk, hogy mi pontosan mindkettőtök vágya?-mosolygott ránk kedvesen Esme, majd gondolatban hozzátette: igazán szép pár, és milyen harmónikus kapcsolat! egymás mondatát fejzik be.-Esme gondolatai mosolyt csaltak az arcomra.

-Az egyetlen vágyam, egy család:egy férj aki engem szeret,és gyerekek, majd később unokák, mindezt szép, és elegáns családi házzal.-mosolygott Esmere Kedvesem.

-És nekem ugyan ez.-néztem szerelmemre, majd gyengéden megcsókoltam őt.

-Kérdezhetek?-kérdezte Bella, kicsit szégyenlősen. Idegesítő volt, hogy nem látok a fejébe, így most sem tudtam mit akar kérdezni.

-Persze.-mosolygott bíztatóan Rose.

-Ha ezt szeretnétek mindketten,... akkor mért nincs babátok?-kérdezte félénken Bella, és én Rose-ra néztem, aki elszomorodott ettől a kérdéstől.

-Ez nem olyan egyszerű nállunk, mint az embereknél Bella.-válaszoltam, de láttam rajta, hogy nem érti pontosan mit akarok mondani.-Nálunk vámpíroknál nehezebb egy terhesség. A vámpírnők teste nehezen változik. Sokáig azt hittük lehetetlen, hogy egy vámpírnak saját gyermeke lehessen, de később kiderült, hogy ez nem így van. Megfelelő körülmények kellenek hozzá. Egy vámpír testhőmérséklete jéghideg. Majdnem, hogy fagyottnak lehet mondani. Ahhoz, hogy egy baba megfoganjon, meleg kell. Nagyon meleg. Mi próbálkoztunk már ezzel, Rose teherbe is esett, de a babák...sajnos nem maradtak életben.-komorultam el én is.

-Carlisle szerint ez nem azért van, mert vámpír vagyok, vagy mert nem teszek meg mindent érte.-felelte szomorúan Rose.- Szerinte ez az embernőknél is előfordul. Sok ilyen nővel találkozott már, akik elvetéltek. Azt gondolja, mert fisfiúk lettek volna, és a fiúbabák rendszerint gyengébbek, mint a lányok.

-Ezen elméklet szerint, nekünk eddig fiaink születtek volna.-mosolyogtam gyengédséggel Rose-ra, és szorosabban öleltem őt.

-Sajnálom.-felelte együttérzéssel Esme.

-Én is sajnálom, hogy nem sikerült eddig, és azt is hogy ezzel felzaklattalak Rosalie.-nézett Rose-ra bocsánatkérően Bella.

-Nem, semmi baj.-felelt halvány mosollyal.

-Nekünk azért nincs babánk még, mert mi még nem szeretnénk.-szólalt meg Alice, hogy kicsit oldja a hanglulatot.-Talán majd egy kicsit később..-gondolkozott el Alice, szemei egy pillanattal később megvillantak- Talán majd akkor, ha te is babát szeretnél Bella. Mit gondolsz? Szerintem nagyon jó lenne, ha együtt lennénk terhesek!-vigyorgott Ballára, aki hirtelen elpirult

-Igen, azt hiszem, hogy az jó lenne-válaszolt csndesen, majd félénken Jasperre pillantott, hogy lássa, mit szól ehhez a tervhez fívérem.

-Remek gondolat.-mosolyodott el Jasper.

-JUJ! Hát ez szuper!-tapsikolt Alice.

-Szerintem is szuper lesz Bogárkám!-jött be az ajtón Emmett, és Carlisle.

-Nahát, itt már tervezve is vannak a babák? Micsoda öröm lesz, ha sok kis lurkó fog itt szaladgálni.-mondta Carlisle, majd leült Esme mellé, míg Emmett ölébe húzta Alice-t.

-Igen szerintem is jó lenne.-válaszolt Esme, majd gondolatban hozzátette: és milyen jó lenne ha nekünk is lehetne egy közös babánk.

-Szerintem is jó lenne Esme.-mondtam gonoszan. Szerettem volna ha kimondja ezt hangosan.Esme elpirult, amint rájött, hogy hallottam amit az előbb gondolt.

-Én is úgy gondolom Edward.-pirult még mindig, majd Carlisle-ra pillantott. Minhta Bella lett volna. Ugyan az volt a reakciójuk, amikor az került szóba, hogy esetleg nekik is lehetne babájuk.

-Mit pusmogtok itt ti ketten?-kérdezte Carlisle, vigyorogva. Ő már sejtette, hogy miről is van szó.

-Hát..csak hogy..esetleg..nekünk is..egy baba...-válaszolt zavarban Esme, és még jobban elpirult.

-Tényleg remek gondolat Kedvesem.-mosolygott Esme-re apa.

-Hát ez nagyszerű! Akkor négy baba érkezik hamarosan a házba!-vigyorgott Alice, és csilingelő hangján nevetett, majd hirtelen abbahagyta, és szemei ködössé váltak.

-Alice!-ölelte erősebben Emmett-Mit látsz Kedvesem?-kérdezte gyengéden

-Jönnek!-suttogta