Sziasztok! Gondolom láttátok, hogy új dizit adtam az oldalnak, viszont a fejléc, valahogy nem illeszkedik.:S Szeretnék kiírni egy pályázatot! Csináljatok új fejlécet az oldalnak!( természetesen, a sztorival kapcsolatos legyen.) Küldjétek el nekem, és a nyertes előbb olvashatja a következő fejezetet, és kérdezhet tőlem akármit a történettel kapcsolatosan!:D:D Erre a címre várom a fejléceket:bafa@citromail.hu Kommentbe kérdezhettek ezzel kapcsolatban.
És hoztam a fejezethez egy képet is, amin Arazell van!:D
És el kell mondanom: nekem valahogy nem tetszik ez a fejezet, de lehet csak azért mert a végén, nem sikerül a csel.:/:D Remélem azért nektek tetszik. Sok puszit nektek:*
(Carlisle szemszöge)
-Apa! Kiáltott utánam Edward, de én nem álltam meg. Azonnal Esme keresésére indultam. Nem veszíthetem el őt! Nem, mikor már megtaláltam a szerelmemet.Éreztem Arazell illatát, és Esme finom aromáját. Így követtem őt. Még nem jutottak messzire, de mégis elkerültem őket. Egy idő után megzavarodtam.Minden irányból éreztem az illatukat, de aztán mégis megtaláltam a helyes utat...legalábbis reméltem hogy az a helyes út.
Három napig követtem őket, és végül egy vízesésnél kötöttem ki. Éreztem az illatukat, de a víz miatt nem tudtam pontosan hogy merre mentek. A környéken csak Arazell illata volt, Esmejé, pedig csak ott, ahonnan jöttek. Füleltem, hátha meghallom Esme-t. Hallottam a szívdobogását, kicsit halk volt. A vízesés felől jött, tehát arra felé igyekeztem. Felugrottam a vízeséshez, és bementem mögé.
-Esme!- odasiettem hozzá és a karjaimba zártam őt. Az arca sápadt volt, jobb oldalán egy csúnya kék-zöld folt, és ki volt kötve egy sziklába vájt lánccal.
-Carlisle.-jött a halk, rekedt válasz.-Csapda...menekülj...innen.-suttogta alig hallhatóan.
-Nem. Elviszlek innen. Annyira sajnálom Esme. Kérlek bocsáss meg nekem.-mondtam, mire hangos tapsolás jött a hátam mögül.
-Bravó! Csodálatos! Milyen szív szorító jelenet.-tapsolt tovább gúnyosan, színpadiasan letörölve, egy odaképzelt könnycseppet.
-Ne merészelj közelebb jönni!- figyelmez tettem morogva.
-Ooo! De félek!- játszott tovább- Mert mi lesz ha közelebb megyek?-kérdezte megkomolyodva, és közelebb lépett egyet.
-Hát ez!-válaszoltam vicsorogva, majd Esmét óvatosan visszadöntöttem a földre, és neki támadtam Arazellnek. De mire elérhettem, hirtelen megdermedtem.
-Micsoda karakter!-nevetett.-Azt hitted hogy elkaphatsz? Azt hitted legyőzhetsz engem?-kérdezte vigyorogva tőlem. Válaszoltam volna, hogy: igen, megöllek ,és darabokra téplek, ha bántod Esmet! Olyan dühös voltam, mint még soha.
-Hát had világosítsalak fel, drága hős lovag! Nem tudod megmenteni! Ő, és a bájos kislánya, Bella, az enyém!-folytatta tovább.-Nem tudod elvenni tőlem Esmet! Mindennek úgy kell lennie mint ahogy annak lennie kellett volna...hmm..Mennyi is Drágám?-fordult most Esme-hez látszólagosan elgondolkozva- Ó meg is van! Körülbelül röpke 100 éve.-nevetett megint, miközben odasétált Esmehez, és durván maga felé fordította az arcát.-Tudtad, Drága Esme, hogy pont ma van az évfordulónk? Képzeld! Pontosan ma 100 éve, hogy a családotokban vagyok.-húzta ki magát önelégülten. Mintha csak ma lett volna, hogy a te drága rokonod, Rachel, kikosarazott engem. ENGEM!?-háborodott fel az emléktől.-Nem is értem, hogy volt benne ekkora bátorság, hogy ellenem merjen fordulni. De most, csak ennyi év után csillapodott a dühöm. Folt esett a becsületemen, mert az a kis fruska, inkább máshoz ment, mint hozzám. Megmentettem az életét, erre ő? Hálátlanul máshoz ment.-fortyogott tovább.-De te, kedvesem, most egy olyan ajánlatot kapsz tőlem, amit szerény véleményem szerint, nem utasíthatsz vissza.-szólt ismét undorító, nyájas hangján Esme-hez.-Feleségül jöhetsz hozzám, ezzel megmentve az imádott leányod, akit persze magaddal hozol majd, és nevemre veszem. -ajánlotta nagy kegyesen, aztán hozzátette- Attól függetlenül, hogy egy fattyú!
-Az én lányom nem fattyú!-felelte alig hallhatóan Esme.
-Ó igaz is, csakhogy Bella nem tőlem van. Én mégis a nevemre veszem.
-Soha.-mondta szerelmem valamicskét erőteljesebben.
-Na de Esme! Ne dönts ilyen elhamarkodottan.-csóválta a fejét.-De hogy lásd milyen úriember vagyok, kapsz tőlem egy kis gondolkozási időt. És te!-fordult most újra hozzám.- Nézd csak meg, jó alaposan, mit tettél vele.-játszotta a kétségbe esettet.-Az én gyönyörű menyasszonyomat, miattad kellett megbüntetnem.-nézet rá megjátszott bűnbánattal.-Viszont tudod e? Milyen kis vadmacska az én Esmém? Úgy küzdött ellenem mint egy kis cica,aki tigrisnek képzeli magát- mondta, és egy gyöngyöző kacaj tört fel a torkából.-De aztán mégis engedte magát. Megfogadta a tanácsom, miszerint jobb élvezni, mint elszenvedni.-vigyorgott Esme-re, én pedig döbbenten néztem rájuk, aztán dühös lettem, és éreztem: az arcom már nincs megdermedve, így üvöltöttem dühömben
-Te szadista állat! Hogy merészelted !?
-Carlisle ez nem igaz- suttogta szerelmem.
-Ó dehogyis nem.-vigyorgott tovább, aztán elgondolkozva folytatta- Bár az igaz , hogy még az elején elvesztetted az eszméletedet, egy jókora pofon után, tehát te végül is nem élvezted, csak én. Ó, ha tudnád milyen csodálatos voltál még úgy is.-áradozott.- Én pedig éreztem, hogy kezdek felengedni. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
-Nahát!-pattant fel Arazell, és kivette a zsebemből a telefont, majd felpattintotta.
-Halló!-szólt bele csevegő hangon. A vonal másik végén pedig megszólalt Alice:
-Arazell!
-Ó igen, én vagyok, miben segíthetek, kedves kis Alice.-szólalt meg nyájasan.
-Csak szeretnélek megkérni valamire.-válaszolt Alice ugyan olyan hangon.
-És mégis mire, ha szabad érdeklődnöm.-kíváncsiskodott Arazell.
-Ó csak egy apró kis csekélység az egész. Semmi fontos.-leserkedett Alice, és tudtam, valamire készülnek.
-Na de mégis. Csak van valami okod, hogy pont engem kérsz meg valamire.
-Hát igen, van.-Éreztem, hogy csak húzni akarja az időt.
-Hát akkor? Mond már mert majd megöl a kíváncsiság!-mondta, mire Alice gyöngyözően felkacagott a telefonba.
-Csak annyit hogy örülnék, ha találkoznál velem. Tudod szeretnék csatlakozni hozzád.-nem mondom hogy nem lepett meg, de sejtettem, hogy ez csak egy csel. Bárcsak tudnám, mit akar Alice.
-Nocsak! Ez igazán kellemes meglepetés. Elárulnád nekem, kedvesem, hogy mégis mért higgyek neked?
-Ó hát ez igazán egyszerű. Mert én is meg akarom kóstolni Emse vérét.-hallottam, hogy mosolyog, miközben beszél.
-Rendben. Viszont tudnod kell, hogy Esme nem fog meghalni. Ő a feleségem lesz. A nászajándékom neki, hogy átváltoztatom.-felelt csevegő hangon, én pedig még dühösebb lettem. Nem tudom hogy Arazell tudta e, de már majdnem elmúlt a dermedés. Már csak a bal lábam volt fogságban, viszont ugyan úgy maradtam, mint amikor megdermesztett.
-Hát ez nagyszerű! Micsoda hír. Esme igazán szerencsés! Rendezhetem én, az esküvőtöket? Nagyon jó esküvő szervező vagyok.-lelkesedett Alice.
-Ó hát persze! Örülnék ha te szerveznéd. De hol találkozzunk? Oh, majd elfelejtettem, hozd majd magaddal Bellát is, ő lesz a koszorús lány, viszont a többi Cullent nem akarom az esküvőmön látni. Tudod van egy kis problémám a családod tagjaival.-magyarázott tovább, közben én hallottam valamit a vízesés mögül. Messze volt, még , és nagyon halk is. De én meghallottam, viszont nagyon reméltem, hogy Arazell ,nem hallotta meg,és túlságosan lefoglalta a beszélgetés Alice-val.
-Rendben, viszont azt neked kell tudnod, hogy ők már nem a családom. Ezt elmondhatod Carlisle-nak is, és azt is, hogy elegem van az ön megtartóztatásból. Vámpír vagyok, és nem ember. Az emberek pedig csak arra valók, hogy kielégítsék a szomjukat. Nem igaz?-felelt Alice.Tudtam hogy nem mond igazat. Ő soha sem ivott ember vért. Még akkor sem, mikor felébredt. Teljesen egyedül volt szegény, de mégis volt akkora önuralma már akkor is.
-Hallottad, Carlisle? Épp az imént tagadott meg a drága lánykád.-szólt hozzám, megjátszott döbbenettel.
-Nem vagyok a lánya! Sosem voltam az.-háborodott fel Alice.
-Ó bocsáss meg Kedveském. Nem akartalak megbántani.- szímpadiaskodott tovább.
-Rendben van, megbocsájtok. Szóval hol találkozzunk?
-Hmmm..Legyen valami jó kis hely, ahol elbújhatunk. Tudod mit? Nem szeretném a mi kis hercegünk orrára kötni ezt az információt.-vigyorgott rám. -Majd később felhívlak. Most van egy kis elintézni valóm, ha nem haragszol meg. Épp csak egy kis apróság az egész. Meg kell ölnöm Carlisle herceget.-úgy beszélt mintha csak azt mondta volna, hogy be kell mennie a boltba egy kis süteményért.
-Ó rendben. Sajnálom hogy nem lehetek ott.-kesergett Alice. Ha nem lettünk volna ilyen helyzetben, biztosan elnevetem magam.
-Ó ne keseregj kedvesem.Esmeből kaphatsz majd egy kicsit, és te szervezed az esküvőnket.-vigasztalta Arazell.-De most mennem kell, később hívlak.-búcsúzott el jókedvűen.
-Rendben, de ne felejts el felhívni engem, lehetőleg hamar!-figyelmeztette Alice.
-Nem fogom elfelejteni.-nevetett Arazell, aztán összecsukta a telefont.-Tudod, igazán kezdem megkedvelni Alice-t. Igazán vicces lány.-nevetett még mindig- De most, mint mondtam,megöllek, aztán elmegyünk innen a menyasszonyommal, hogy találkozhassunk Alice-val. Micsoda boldogság. Pont mint ahogy annak lennie kell: leánykérés, aztán az előkészületek, virágok, ruhák, kár hogy tortát nem kell választani. De majd helyette elmegyünk vadászni.-kezdte el sorolni a teendőket, ujjain számolgatva. Ekkor már teljesen felengedtem, és hallottam hogy valaki felugrott a vízeséshez. Igen halk volt, de meghallottam, sajnos Arazell is, mert azonnal arra fordult.
-Nocsak vendégünk van.-indult el, s mikor elhaladt mellettem, rávetetem magam. Lefogtam a karjait, miközben megjelent Edward, Jasper és Emmett is. Mind a hárman odaléptek hozzánk, majd egyszerre akartuk széttépni Arazellt, de megint nem sikerült. Mind a négyünket megdermesztett.
-Komolyan nem értelek titeket!-nézett ránk bosszúsan, amint kiszabadította magát.-Nem fogjátok fel? Hogy engem, a képességem miatt, soha, de soha nem tudtok legyőzni?Igazán bosszantó egy társaság vagytok ám ti, Cullenek!-csóválta a fejét, mintha kisgyerekekkel beszélne, akik rossz fát tettek a tűzre. Most hagylak még titeket futni, de ha még egyszer, keresztül húzzátok a számításaimat, esküszöm, hogy megölöm az egész családotokat!-fenyegetőzött.-És te kedvesem! Nagyon rossz családba keveredtél tudod e? Téged most itt hagylak, de később, találkozunk, hogy megbeszéljük a részleteket, az esküvővel kapcsolatban.-mondta még, aztán elmenekült.10 perccel később, elmúlt a hatás. Én azonnal Esme-hez siettem, és átöleltem őt.
-Esme, jól vagy kedvesem?-kérdeztem aggódva.
-Igen, jól vagyok, csak nagyon gyöngének érzem magam.-válaszolt csendesen.
-Semmi baj, aludhatsz nyugodtan, majd én viszlek.-mondtam kedvesen, majd leszedtem a karjáról a láncot, és a karjaimba vettem őt, úgy fordultam a többiekhez.
-Miért ment el?-kérdeztem
-Azért, mert attól hogy lebénított, még tudtam, használni a képességem.Azt éreztettem vele, hogy futnia kell innen, mindegy merre, csak elég messze tőlünk. Még most is árasztom felé ezt az érzést, de nem hiszem, hogy sokáig tudok még hatni rá.
-Vigyük haza Esme-t. Meg kell vizsgálnom őt.-mondtam a fiaimnak.
-Rendben, induljunk.
