Nap és Hold-23.fejezet/1.rész

Ahogy ígértem itt van az új fejezet.:) remélem tetszeni fog.:) És igen, jól látjátok, megint részekre bontottam ezt a fejezetet;) Próbálom minél hamarabb hozni a frisst. örülök hogy kaptam egy kis visszajelzést az előző bejegyzésemre, nagyon jól esett látni hogy még vissza-vissza néztek hozzám^^

23. fejezet

Szerelmi próba 1.rész

(Bella szemszöge)

Jasper története ...először azt hittem, hogy valami olyasmi ami a mostani életére is kihat..hogy valami olyasmi amit most is művel a hátam mögött. Azt hittem megcsal, ezzel a ..Mariaval. De szerencsére nem így van. Minden amit mondott az a múltban történt. Olyan régen, hogy el sem tudom igazán képzelni, még meg sem születtem, sőt még gondolatban sem voltam akkor, mikor ezek a borzalmak történtek Kedvesemmel. Sok szörnyűség történt vele, de ennek már vége, és a másik fontos dolog, hogy nem szereti Maria-t, sőt, nem is szerette soha. Ez a tény megnyugtatott. Csak engem szeret, és nincs semmi titkos

dolog. Ezzel az ismerettel, már nyugodt szívvel gondolhattam arra, hogy soha többé nem kell látnom azt a nőt, és vidáman segítettem anyára az esküvői ruháját.

Igen, pont ma van a nagy nap. Anya és Carlisle végre összeházasodnak. A ház gyönyörű lett, a vendégek megérkeztek. Alice mindent mentetrendszerűen megtervezett: Mikor kell anyának felkelni, lezuhanyozni, megcsinálni a haját, sminkjét, és minden egyéb dolgot. A vendégek a nappaliban gyülekeztek, egy nagy asztal volt elhelyezve ott mindenféle finomsággal, és italokkal. A kert is gyönyörű lett. Tele volt

díszkkel, csokrokkal, székekkel, és asztalokkal. Az egész ház és a kert tele volt hófehér orchideákkal, rózsákkal és ezüstös gyöngyös díszekkel.

A vendégeknek szóltunk, hogy hamarosan kezdetét veszi a ceremónia, hogy fáradjanak ki a kertbe, és foglalják el a helyüket. Mikor már mindenki kiment, visszasiettem anyához. Már csak az utolsó simítások voltak hátra. Mint kiderült a Cullen család megtartotta azt a hagyományt, hogy a menyasszonynak adni kell valami újat,

valami régit és valami kéket.

Ebben az esetben Alice adta az újat, ami egy gyönyörű Swarovski köves karkötőt jelentett. A Nagyi adta a régit, ami már volt anyánál: egy szép hajtűt, és én adtam valami kéket, ami egy harisnyakötő lett. Ezután halkan bekopogott Jasper a csokorral, amit átadott Anyának, és a karját nyújtotta. Mi is felkaptuk a csokrainkat, és előreindultunk. Amint Anya leért a nappaliba, Alice egy ügyes mozdulattal elindította a zenét, és felhangzott a minden esküvőről jól ismert dallam. Anya előtt szépen ballagva sorban kivonultunk a kertbe, elfoglaltuk a helyünket, és mikor anya kiért, Kedvesem szépen átcsúsztatta apja kezébe anyám kezét. Az egész szertartás olyan szép volt. Anya is, és Carlisle is elmondták az esküjüket, melyben sírig tartó szerelemet esküdtek egymásnak...jelen esetünkben ez elég hosszú időnek ígérkezik, de természetesen mivel voltak halandó vendégek is ezt nem mondhattuk ki.

Miután elcsattant az első hitvesi csók, anyuék fogadták a gratulációkat. Ezután átmentünk a kert másik felébe, ahol az asztalok várakoztak, és egy nagyobb tánctér.

Mind leültünk, és elkezdődött a vacsora (tekintettel arra, hogy Alice elég későre helyezte a kerti ceremóniát, amit a nap miatt nem lett volna szerencsés a Cullen család számára előrébb tenni). Miután mindenki befejezte az evést, Anya és Carlisle felálltak az asztaltól, és táncolni kezdtek. Az első dal egy lassú zongora szám volt, amit Edward játszott a kertbe helyezett zongorán. Saját szerzemény volt, amit természetesen Edward írt. Ő ezt a dalt adta az "ifjú" párnak.

Mikor vége lett Edward dalának, megtapsoltuk anyáékat és Edward játékát. Edward tovább játszott a zongorán, és már mi is táncoltunk. A parti hivatalosan éjfélig tart. Tehát addig lesznek vendégek a házban, de persze mi tovább folytatjuk az ünneplést a saját kereteink között.

Természetesen publikus esküvői játékaink is voltak. Így például a menyasszonyrablás, és a tojásos -, és a harisnyakötős játék is. Anya új asszony ruhája is nagyon szép volt. Egy püspöklila térdig érő ruha, szép dekoltázs vonallal.

Egy óra körül már csak mi maradtunk. Mindenki a párjával táncolt, középen Anyáék, és mi “gyerekek” pedig körülöttük keringtünk. Csak a Nagyi maradt ki, de Carlisle és a többi fiú, rendesen megtáncoltatták őt is. De mégis, az a pillanat volt szerintem a második legszebb, amikor csak mi nyolcan keringtünk a parketten. Anya gyönyörű volt, és sugárzott róla a boldogság. Tudom, hogy szerette apámat, de amikor Carlisle-ra néz, az olyan ...mint amit én látok Jasper szemeiben mikor rám néz. Az a végtelen szerelem a szemeiben, és viszont látni a szerelmet a másikéban. Az valami olyan, amit senki nem tehet tönkre.

-Szerelmes szívek találkozójának is lehet hívni ezentúl az estét.-mondta halkan a fülembe Edward, amikor Rose-zal elsuhantak mellettünk. Rámosolyogtam, és bólintottam. Így igaz Edward.-üzentem neki. Aztán hirtelen megálltam.

-Edward!! Te..Te hallottad mit gondoltam?-mondtam teljesen megdöbbenve. Edward csak nevetett, de aztán oda pördültek hozzánk.

-Igen Bella! Rájöttem, hogy csak akkor hallom a gondolataidat mikor az a valami nem fedi az agyhullámaidat. Pár napja hallottam először, amikor..izé..mindegy mikor... Aztán már figyelni is kezdtem. Nem akartam szólni, de olyan szép gondolat volt, hogy nem bírtam megállni válasz nélkül.-mosolygott rám angyalian.

-Na de Edward! Szólnod kellett volna!

-Mi a baj kishúgi?-kérdezte nevetve Emmett. Mintha nem tudná...

-Az, hogy az öcséd elhallgatott előlem egy fontos dolgot. Hallja az én gondolataimat is!-méltatlankodtam.

-Ugyan Bella. Nem mindig hallom őket, ahogy Elisabeth sem hallja.

-Nagyi! Még Te is.- ez egyre jobban kiakasztott. Az én gondolataim eddig védve voltak, de valami miatt megszűnt a védettségem.- Miért?

-Mit miért? Nézett rám értetlenül Edward.

-Miért hallod most már a gondolataimat, és előtte miért nem?

-Ez egyszerű. Akkor hallom a gondolataid, amikor már fáradt vagy. Nyilván van valami pajzs az elméden ami megvéd. Ha elfáradsz, vagy túlságosan lefoglal valami..öhm...akkor hallom a gondolataid.-vigyorodott el újra.

-Remek.-mondtam elhúzott szájjal.

-Ugyan Kicsim! Ez semmi! A mi gondolatainkat folyton hallja. Később már nem leszel fáradt... és akkor már nem fog hallani.-nyugtatott Jasper.

-Aham, persze..később..és azután már csak akkor fog hallani ha... - na itt elhallgattam.

-Jaj már Húgi! Mit aggódsz már ezen! Úgyis mindenki hallja mit művelsz az én szegény kis öcsikémmel az emeleten. Kész csoda hogy Forx egész lakossága nem hallja, és azon túl az én öcskösöm képessége is elég nyilvánvalóvá teszi, hogy mit csináltok épp.-kacsintott rám Emmett.

-Köszi. Megnyugtató tény, hogy ha már mi együtt vagyunk, akkor nektek nincs más választásotok.-nevettem zavaromban.

-És akkor én mit mondjak? Nektek még van kivel csinálnotok! De nekem?-nevetett a Nagyi is. Hát igen. Szegény Nagyi mindig elmegy ha épp..akció van a házban. Kedvesem nem tudja kezelni akkor a képességét. Ami megjegyzem aranyos dolog, hiszen máskor mindig kordában tartja, csak akkor nem amikor velem van..úgy. Most már az én mosolyom is széles volt.

-Ezt is hallottuk ám Drágám.-mondta a Nagyi vigyorogva.

-Oké, azt hiszem, hogy az én kis szerelmem már nagyon fáradt.-mentett meg Szerelmem.

-Jó éjt mindenkinek!- köszöntem el mikor Jasper az ölébe kapott.

-Szép estét!-mondta egy hang ami nem a családunk köréből származott.

-Maria!-fordult felé Jasper velem a karjaiban, így én is láthattam azt az…azt a nőt. –Mit keresel itt?-kérdezte

-Hát mielőtt elmennétek, gondoltam beköszönök.-mondta mézes mázosan, mintha csak egy ragadós új szomszéd lenne.

-Azt gondolom, hogy kihagytam volna ezt a köszönést.-mondta Jasper hűvös nyugalommal.

-Maria.- szólt Carlisle - Ha nem haragszol, mi most elmennénk pihenni. Remélem megérted, hogy ma van az esküvőnk napja, és nem szeretnénk kellemetlenséget egy ilyen fontos napon, mint a mai.-próbálta kedvesen lerázni őt, de nem sikerült valami udvariasra, a “kellemetlen” szóval még így is enyhén fogalmazott.

-Óh! Ugyan! Csak egy kis ajándékot hoztam nektek, és gondoltam talán nem haragszotok meg, ha kicsit beszélnék az én Jasperemmel.

-Ő nem a tiéd! Nem tartozik hozzád!-most már elég volt ebből a szukából! Mit képzel ez? Csak úgy idejön, és sajátjának nevezi az ÉN Kedvesemet.-Jasper engedj el!-próbáltam kiszabadulni a kezei közül, de nem engedett el, csak letett a földre.

-Nyugalom kiscica! Ha jelenetet akartam volna már rég idejöttem volna. Nagyon szép volt a szertartás, és igen viccesek voltak a játékok is.-címezte utolsó mondatát Anyáméknak.- Jasper, beszélhetnénk négyszemközt és..lehetőleg négy fülközt.-nem volt kérdés a hangjában, mégis úgy formálta a mondatot. Mintha úgy gondolná felesleges kérdeznie, úgy is megteszi. Megszorítottam Jasper kezét, jelezve hogy én ebbe nem egyezem bele.

-Ha valamit mondani akarsz, azt itt is elmondhatod, a családom, és a Szerelmem előtt. Nincsenek titkaink.-válaszolta Jasper a szerelem szót kihangsúlyozva. Maria mintha meglepődött volna, de csak egy pillanatra ült ki csodálkozás az arcára, már vissza is rendezte vonásait.

-Megváltoztál. Régen sosem mondtál nekem nemet.-mosolyodott el csábosan. Gondolom nem csak a katonai parancsaira gondolt.

-Igen Maria, megváltoztam. De úgy látom, te még mindig az vagy aki voltál.- Maria felnevetett röviden, mintha élvezné, hogy mit sem változott mióta “elváltak útjaik”.

-Köszönöm a bókot Kedves.-mosolygott Jasperre.- Amit mondani akarok az igen is személyes jellegű. Nem hiszem, hogy a kis barátnőd - éreztem némi gúnyt a szóban - örülne ha hallaná.- mondta mézes-mázosan.

-Nem Maria. Úgy is elmondanám Bellának, bármit is akarsz mondani.

-Azt hiszem mi azért bemegyünk a házba. Kezd hűvös lenni.-mondta Edward Anyára nézve.

-Oké. Menjetek csak. –mondta Jasper. Mindenki bement a házba, csak mi maradtuk kint hárman. De amint becsukódott az ajtó már nyílt is. Alice hozott ki nekem egy kabátot. Elmotyogtam egy köszönömöt, és már nem is volt ott.

-Mond mit akarsz itt.-szólt Jasper

-Amit a múltkor is. Azt akarom, hogy gyere vissza hozzám. Ez elég egyértelmű nem? – úgy mondta mintha maga a kérdés is sértené, hogy nem emlékeznek a követelésére.

-Nem.-mondtuk egyszerre, ugyan úgy, mint aznap mikor először jött ide.

-De miért nem? Csak azt ne mond, hogy egy egyszerű emberlány elcsavarta a fejed annyira, hogy nem bírsz nélküle meglenni. Egyszerűen dobd el!-kelt ki magából kissé Maria.

-Maria. Azt hiszem pont rátapintottál a lényegre! Szerelemes vagyok Bellába. Úgy szeretem őt, mint még senkit egész létezésem során. El fogom venni Őt feleségül, gyermekeket tervezek vele, és hogy átváltoztatom, amikor itt lesz az ideje.-ez annyira aranyos volt. Ha lehet most még jobban belé szerettem mint eddig. Belemondta a régi szeretője szemébe, hogy én vagyok neki a legfontosabb nő, és akitől gyereket szeretne. Megengedtem magamnak, hogy elmorzsoljak egy könnycseppet, míg egymással farkasszemet néztek.

-Hallottad. Ő már nem tartozik hozzád. A válasza egyértelműen nemleges volt.-adtam ki Maria útját egy hosszú pillanat után.

-Azt hiszed, hogy magadhoz láncolhatod őt? Hogy elszakíthatod tőlem Jaspert?-nevetett Maria.- Jasper, Drágám, tudod mi történik ha valaki nem engedelmeskedik nekem. Most elmegyek. De még visszajövök. Hallani fogtok még rólam, ezt megígérhetem.-mondta gonoszan, már semmi máz nem volt a hangjában. Aztán egy szempillantás alatt eltűnt.

-Jasper, köszönöm.-néztem rá Szerelmemre.

-Mit?-nézett bele szemembe értetlenül.

-Amit mondtál.Hogy csak engem szerettél, hogy el akarsz venni feleségül, hogy gyereket szeretnél tőlem...-bár kissé homályosan láttam a szemembe szökő könnyektől, de még midig tartottam a szemkontaktust.

-Ez, amit most mondtam, mind igaz volt. Minden egyes szó szívből jött.

-Tehát ez volt a legnagyobb igazság. Ha valami szívből jön az csak igaz lehet.Nem igaz?

-De igen. Ez így igaz Szerelem.-mosolygott rám, aztán hirtelen felkapott, és mire észbe kaptam már a szobánkban voltunk. Óvatosan, mintha porcelánból lennék, letett az ágyra, levette a cipőmet, közben én levettem a kabátot amit Alice adott. Egyből megéreztem Szerelmem vágyát ahogy meglátott.-Tudod, elképesztően nagy önuralomra volt szükségem ma, mikor megláttalak ebben a ruhában.-mormolta a bőrömbe- Csodálatosan áll neked a kék, és ahogy mozogtál, egy gazella kecsességét szégyenítetted meg.- igazán hízelgő volt amit mondott és nagyon jól esett hogy ennyire kívánt egész nap.

-Tehát egész nap arra vártál, hogy mikor leszünk végre kettesben újra?

-Igen. Bár megfordult a fejemben, hogy elrabollak..de Alice mindig lebeszélt róla...-fintorodott el, én pedig jóízűen felnevettem elgyötört arcát látva.

-Kis butus.-motyogtam még mindig mosolyogva, csókot leheltem kívánatos ajkaira.-Tudod ma én is nagyon nehezen fértem a bőrömbe. Iszonyatosan szexi voltál ma ebben az öltönyben.-mosolyogtam rá.

-Óh igen?-vigyorodott el ördögien, amit megint csak szexinek találtam.

-Igen. Tudod nem volt egyszerű, de még egy kis féltékenység is becsúszott a napomba.-fintorodtam el most én.

-Féltékenység?-kérdezett vissza meglepődve -Kire?

-Az összes nőre aki megfordult ma körülötted.-nevettem fel zavartan.

-Buta Bella. Ugye tudod, hogy sosem néznék más nőre rajtad kívül. Nem is létezik más nő számomra, csak Te.

-Igen. Most már tudom. De egész nap lestem minden mozdulatod, és sosem láttam, hogy megbámulnál valaki mást is rajtam kívül, úgyhogy nem sokat törődtem ezzel a féltékenység dologgal.-vontam meg a vállam mosolyogva. Eddig is tudtam, hogy Jasper nem alázna meg így, de azért jól esett megbizonyosodni róla.

Újra itt, újra dolgozom:)

Szervusztok újra itt a blogomon..tudom hogy már egy fél éve nem írtam egy sort sem..amit igazán sajnálok..az ok, amiért nem írtam..hát az az ihlet hiánya volt..mindig úgy írtam, hogy mondatot írtam mondat után, nem nagyon terveztem meg mit írok egy adott részbe...:/:$

Mivel a suli lefoglal, és egyéb kötelezettségeim is vannak, emelett sajnos csak egy ember vagyok, átlagos képességekkel, ezentúl nem fogok ígérgetni. Nem fogom előre megadni hogy mikor hozom a frisst, kivéve akkor ha konkrétan tudom. :$

Kérek mindenkit hogy ne haragudjon rám.
És bocsánat hogy ennyire elhanyagoltalak titeket. Remélem nem hagytok el teljesen, és továbbra is tudunk együtt izgulni a karaktereim boldogságáért, és együtt sírni, esetleg megdöbbenni az adott helyeteken.

Igyekszem ezentúl színessé tenni a fejezeteket, pörgőssé tenni az eseményeket, de megmaradni a hosszúságnál.:)

Csak reménykedni tudok abban, hogy továbbra is izgat titeket mi lesz Bellával és Jasperrel, illetve, hogy alakul majd Esme és Carlisle házassága illetve, hogy milyen szerepet fog betölteni Maira, sikerül e terve.:) Még sok akadályt terveztek a történetbe mielőtt végre révbe érnek kedvenc vámpírjaink.:)

Hamarosan hozom Nektek a frisst. Dolgozni kezdtem újra az egészen.:)

Sok puszit, és Boldog Karácsonyt mindenkinek aki erre téved még:)

Nap és Hold- 22.fejezet

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen későn kerül fel a fejezet, de még péntek van;)

Mint látjátok, történt némi változás. Az első maga a fejezet címén történt, ugyanis kissé elszámoltam magam:$:$

A másik pedig a tartalom. Nem tudtam mindent beleírni ebbe a fejezetbe, mert túl hosszú lett volna megint csak.:$ szóval ami kimaradt az majd a kövi fejiben jelenik meg. Remélem így is tetszik majd nektek ez a rész.

Sok puszit és jó olvasást!:*

22.fejezet

A jelentől 104 lépés vissza

(Jasper szemszöge)

Éreztem, hogy Bella dühe elszáll, helyét viszont a döbbenet vette át. Hátrálva leült a kanapéra, majd maga elé meredve nem szólt egy szót sem.

Ettől féltem végig. Ha megtudja, hogy mit tettem..el fogom veszíteni Őt. De tudom, hogy előbb vagy utóbb el kellett volna mondanom neki mindent, hogy mit történt velem míg nem találkoztunk.

Pár percig csend volt. Ha nem tudom, hogy ember, azt hittem volna, hogy egy vámpír ül előttem. Bella sápadt mozdulatlanságát, csak a halk légzése, és ritmusos szívverése törte meg.

-Mit tettél?-hallottam meg a csendes kérdést. Nem éreztem sem vádat, sem szomorúságot felőle.- El kell mesélned mi történt veled.-jelentette ki kicsit hangosabban

-Bella, kérlek...

-Nem Jasper. Ezt meg kell tenned értem.

-Persze. Megteszek érted bármit, amit csak kérsz.- mondtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni. Hogy is tehetném? hiszen elhallgattam előle mindent ami én voltam...amit tettem, megbocsáthatatlan.

-Rendben.- ahogy kiejtette. Mintha gyenge emberi testre ostorcsapást mértek volna. Annyira távolságtartó volt a hangja..de az érzései még jobban fájtak nekem. Úgy érzi becsaptam őt...sajnos ezzel nem tudok szembeszállni.-Kezd a legelejétől, kérlek.-hallottam meg csendes, de határozott hangját.

-Rendben, ahogy akarod.-mélyet sóhajtottam, majd belekezdtem életem legszörnyűbb és legsötétebb részébe: a múltamba.

-Az eredeti nevem Jasper Whitlock. 1861-ben őrnagy voltam, éppen 20 éves , mikor Maria átváltoztatott. Szolgálatban voltam, épp egy csapat civilt helyeztem biztonságba Houston-ban. Mikor visszaindultam a másik csoporthoz...Akkor láttam meg a 3 nőt az úton. Nem láttam őket tisztán, hiszen este volt, és felhős ég. De mikor leszálltam a lóról, hogy megkérdezzem mi történt velük, előbukkant a hold, és megláttam az arcukat...3 gyönyörű nő állt előttem, a hold sápadt fényében, úgy éreztem ez a leggyönyörűbb, amit valaha láttam. Sugdolóztak egymás között, majd Maria megkérdezte mi a nevem. Autómatikusan, reflexszeűen válaszoltam: Jasper Whitlock, őrnagy szolgálatukra hölgyeim.

-Tovább sugdolóztak, én pedig közelebb léptem hozzájuk, hogy jobban halljam őket. Pár másodperccel később a két másik lány elsietett mellettem, abba az irányba ahol a csoportot hagytam. Nem is szóltam utánuk, nem is néztem rájuk, csak Maria-t láttam. Sosem hittem a babonáknak. De akkor azt hittem, egy fekete angyalt látok. Az angyal közelebb lépett hozzám, belesuttogta a fülembe, hogy ezentúl hozzá tartozom, majd megharapott... - felpillantottam Bellára, hogy lássam mit szól mindehhez, de ő csak maga elé meredt , mint aki még mindig nem tudja mit kezdjen az információval. Légzése, szívverése nyugodt volt, de egy arcizma sem mozdult, érzései még mindig kavarogtak.

- 3 nappal később, mikor felébredtem, akkor kezdődött igazán minden borzalom. Maria, Nettie és Lucy volt a nevük. Nemrégen voltak együtt - Maria gyűjtötte össze a másik kettőt. Maria a képességem miatt változtatott át engem. Hasznára váltam a harcokban. Újszülött vámpírokat kellett kiképeznem, és harcolnom velük. Ez volt a feladatom. Mivel már emberkoromban is harcos voltam, és a képességemmel is megtanultam bánni, Maria-nak egyre értékesebb lettem...Idővel rájöttem, hogy vonzódik hozzám. -itt nyeltem egyet és megint Bellára sandítottam. -fintorgott egyet, ezzel jelezve nem tetszését. Vártam pár pillanatot, de mikor nem szólalt meg folytattam..ha már mindenképp el kell mondanom, hát megteszem amit kért tőlem.

- Maria és én kis idő elteltével nem csak szövetségesek voltunk már, hanem társak is. Én azt akartam, hogy Maria boldog legyen mellettem, és ő csak akkor volt elégedett, ha újabb és újabb területeket szerzett neki a kiképzett csapatom. Az irányításom alatt- vagyis a képességemnek köszönhetően, - gyorsan és eredményesen, majdhogynem veszteség nélkül haladtunk. Ez így ment 3 évtizedig. Sokáig kitartottam amellett, hogy ez így van jól. Ennek így kell lennie, ez a helyes, a vámpír világ rendje. A mi hadseregünk erős volt, ugyanis csak újszülött vámpírokból állt. Persze cserélnünk kellett őket. Mivel egy újszülött vámpír csak egy éves koráig van birtokában hatalmas erőnek, így egy évenként kellett ezt megtennem.

-De volt egy katonám, aki más volt. Nem szerette a harcot, de nagyon jó volt benne. Peter-nek hívják őt. Maria megengedte, hogy megtartsam őt, mert látta, hogy jó harcos. Így ezek után már együtt harcoltunk, együtt képeztük ki az újszülötteket, jó barátom lett. Pár évvel később megint itt volt az idő a cserére. Csendesen kellett csinálnunk, hogy a többi ne akarjon megszökni. Sorban haladtunk, de az egyik nőnél Peter izgatott lett, mondhatni ideges. Nem engedte a közelembe, elállta az utamat. Ekkor értettem meg: szerette azt a vámpírnőt. Charlotte-nak hívták, éppen egy éves volt. Peter tudta, hogy ha akarnám már rég végeztem volna mindkettőjükkel. De én csak álltam ott, és hagytam, hogy elfussanak tőlem. Ekkor döbbentem rá arra, hogy belefáradtam, hogy nem is szeretem Maria-t igazán.

-Mikor végeztem a többivel, Maria nem kérdezett semmit, így én sem szóltam. Tovább folytattuk a harcot, és egyre jobban kezdtem belefásulni az egészbe. Maria nem figyelt rám, de ha bármit is megérzett volna az sem jelentett volna gondot. 3 évvel azután, hogy elengedtem Peter-t és Charlotte-t, az egyik este Maria kedveskedni kezdett nekem. Nem értettem semmit, csak éreztem, hogy hátsószándéka van. Leállítottam, és kiszedtem belőle mit akar. Kijelentette, hogy el akarja foglalni azt a két tábort, amit még vámpírok uralnak. Belementem. Kidolgoztam a tervet, de rájöttem, hogy a két tábor összefogott ellenünk, és többen vannak mint mi. Ezért én is több katonát állíttattam elő Maria-val. Mikor elérkezett a harc ideje...túl sokan voltunk, mi és az ellenséges két tábor vámpírjai. A mieink képesek lettek volna a csendes leigázásra, de az ellenség nem. Észrevettek minket az emberek, és itt történt meg az, ami megint csavar volt létezésem során.- újra felpillantottam Bellára, de ő csak csendben nézett maga elé, kicsit mintha felengedett volna...az érzései is kezdtek visszaállni: kezdett megbékülni a helyzettel. Ez meglepett.

-Mi történt akkor?-kérdezte végül mikor nem folytattam, újabb meglepetést szerezve ezzel nekem.

-Öhm..persze ...Szóval. A csata közepe táján, mikor már épp nyerésre álltunk megjelent egy másik csapat. Maria hátraarcot csinált, ahogy meglátta a sötét köpenyes alakokat, így utána siettem és megfogtam a karját. El akart futni előlem, de nem engedtem el. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy elsötétül előttem a világ elszáll belőlem az erő, és kicsúszik a kezeim közül Maria karja. - most már végig Bellát néztem, félrebillentett fejjel figyeltem mit felel, vagy felel e egyáltalán. Mivel nem szólt, így folytattam.

- Mikor felébredtem, sötét cellában voltam, aminek végül is nem volt jelentőssége, mivel így is tökéletesen látunk. De a szomj annál aggasztóbb tény volt. Úgy saccoltam körülbelül 3-4 napja lehetek ott. Maria nem volt sehol. Kis idővel később zajokat hallottam, pár pillanattal később kinyílt a cella ajtaja. "A Mester látni kíván." jelentette be egy fiatal kislány. Mikor nem mozdultam iszonyatos fájdalmat éreztem. Később rájöttem, hogy ez egy képesség volt, és a vámpír neve pedig Jane. A Mesterről már hallottál Carlisle elmesélte Neked és Esme-nek, hogy kik ők.

-A Volturira gondolsz, akik Itáliában uralkodnak? -kérdezte kissé homlok ráncolva.

-Igen rájuk. Mikor Jane felvezetett a trónterembe, megláttam Maria-t és a 3 vezetőt, és persze a testőreiket. Maria szánakozva nézett rám, érzelmeiben pedig félelem, és csalódottság volt. Aro felállt, köszöntötte engem, kezét nyújtotta. Akkor még nem tudtam, hogy mi a képessége, csak miután elengedett. Kiderült, hogy azért vagyok ott, mert Maria meg akart menekülni a Volturi ítéletétől. Felajánlott engem, cserébe az életéért.

-Hogy micsoda??-pattant fel hirtelen Bella ültéből.-Mi? Mégis hogy képzelte?- dühöngött, amit én meg is értettem, csak nem számítottam rá.

-Bella, kérlek, nyugodj meg. -intettem, hogy üljön vissza, és küldtem felé egy nagyobb nyugalom hullámot. - Igen, ez az amit Maria úgy kezelt, mint egy apró dolgot, mintha csak elfelejtett volna eljönni egy randevúra...-fintorodtam el. Maria az én életemet ajánlotta fel a sajátja helyett..ezért sem kerestem meg őt később. Aro megbizonyosodott, hogy Maria igazat beszél e a képességemet illetően. Maira pedig tudta, hogy én elegendő leszek váltságnak, mivel Aro gyűjti a tehetséges , azaz képességgel rendelkező vámpírokat. Az alku megköttetett. Maria-t elengedték azzal a feltétellel, hogy nem szervez többé olyan harcot, ami veszélyezteti a faj sötétben maradását. Az egyetlen törvény az, hogy védd a titkot. Maria és a másik két tábor vezetője ezt megszegte. Mindenkit kivégeztek, kivéve kettőnket.

Aro ezután beillesztett engem is a többi kedvence közé. Újabb évtizedek következtek, amit immár a Volturinál kellett töltenem. Mindig tudtam, hogy én más vagyok, mint a többi kedvenc. Én nem csak kedvenc, és alattvaló voltam, hanem egyben rab is. Persze Aro próbálta ezt a tényt elfelejtettnek venni, de én mégsem szabadultam tőle. Tény, hogy jobb sorsom volt, mint Maria mellett. Nyugodtabb volt a létezés, de mégsem volt jó ott nekem.

Aztán az egyik este megjelent a város határán egy ismeretlen vámpír. Átutazóban volt, mint ahogy egy ember szokott...Nem éreztem felőle semmi rosszat, egyszerűen csak zavart, hogy a béke és nyugalom árad belőle. Elé léptem, és felvittem a kastélyba. Ez a vámpír volt Carlisle. Tőle tudod, hogy ott élt velünk a kastélyban. Vendég volt, ahogy nem szokott más. Azt is tudod, hogy próbálta a vezetőket áttéríteni az állatvérre. Carlisle azt viszont már nem mesélte el, hogy nálam sikerült változást is elérnie. Ugyanis én rájöttem, hogy jobb nekem ha nem kell embert ölnöm. Így nem érzem a félelmüket, és nem kell újra és úja átélnem az átváltozásom pillanatait. Mielőtt Carlisle elment volna, beszéltünk még, azt mondta, ha letelik egyszer a szolgálatom, keressem meg. Így is tettem.

Carlisle távozása után, én már csak állati vért fogyasztottam..persze volt mikor nem bírtam ellenállni a kísértésnek ..de mindig megkaptam érte azt az érzést..azokat az érzelmeket. Azokban az időkben úgy éreztem magam, mint egy kiskutya..aki megkapja a büntetést, ha rosszat tesz..az én esetemben az érzelmek, és a rossz emlékek voltak a büntetés. Egy idő után már csak állati vért ittam. Ekkor már Aro is felfigyelt erre. 1965-ben eljöttem a Volturi-tól és megkerestem Carlisle-t. Akkor már itt volt mindenki más ...persze rajtad és Esme-n, na meg Elisabeth-en kívül.

64 évet szolgáltam a Volturinál, és 40 évet Maria-nak. Emberi életemben még nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig leszek háború és katonasorban.-fejeztem be végül eddigi szörnyű életem súlyos beszámolóját.

Vártam, hogy Bella majd elküld-e, vagy kérdez e még valamit.

-Értem.

Ennyit mondott, és én újra felnéztem rá.

-Nem a Te hibád volt.

Még mindig nem értettem, mit akar mondani. Az érzelmei még mindig nyugodtak voltak. Semmi harag, gyűlölet, vagy megvetés.

-Bella..én megöltem egy csomó embert..összeszámolni sem tudom, hogy mennyit. Nem tudom már, hány embert öltem meg táplálkozás céljából, vagy vámpírrá tettem őket Maria által. Ha nem is a harcokban estek el, egy évvel később még a lehetőségét is elvettem annak, hogy esetleg majd így vámpírként élhetnének tovább. Amit tettem az szörnyű...sőt..talán nincs is erre igazán szó..egy hidegvérű gyilkos vagyok...-kezdtem már én elveszíteni a józan eszemet..már ha volt nekem egyáltalán ilyesmim. Hogy mondhatja, hogy nem az én hibám volt? Nem hiszem el, hogy ezt mondta.

-Jasper -térdelt le elém, két keze közé fogta arcomat, és úgy magyarázta el. - Te nem tehetsz erről. Nem te akartad megölni azokat az embereket, vagy később vámpírokat. Te csak parancsot teljesítettél. Aki mindezért vétkes az Maria, és nem Te. Érted már?-mosolygott rám kedvesen

-Bella...felfogtad, hogy mit mondtam? Én öltem meg őket azért, hogy valakinek a kedvében járjak.

-Én megértettem. a kérdés már csak az, hogy Te megértetted e amit én mondtam?-mosolygott még mindig, angyali arcáról csak a megkönnyebbülés, és a szerelem volt leolvasható...A szerelem???

-Bella... Te...ezek után is képes vagy engem szeretni?? Így, hogy gyilkos vagyok?? -ez borzasztó..most vallottam be, hogy annyi ember halt meg a kezeim között, hogy megszámolni sem tudom, erre ő még csak nem is undorodik tőlem, el sem húzódik, sőt hozzám bújik. Ez lehetetlen. Nem lehet igaz.

-Igen, Jasper Whitlock Cullen. Én ettől függetlenül, vagy inkább jobban mondva ezzel együtt szeretlek. És ez nem fog megváltozni, csakmert ez a Maria felbukkant, és tönkre akar tenni minket. De egyvalamit meg kell ígérned nekem!- nézett rám szigorúan

-Mi lenne az? Bármit kérj, megteszem.

-Azt, hogy elküldöd ezt a nőt innen. Nem érdekel, hogy hogyan, de nem akarom még egyszer a közeledben tudni.

-Rendben van. Megteszem. Ez nem akadály.-mosolyodtam el végül én is. Olyan boldog vagyok, hogy nem haragszik rám egyáltalán. Nem is értem, hogy lehet ennyire jóságos, ennyire tiszta, és tökéletes nő az enyém. Egy biztos: megérte Rá várni...akár kétszer ennyi időt is vártam volna rá ha tudom, hogy egy ilyen angyal végül az enyém lesz.

Nap és Hold-21.fejezet/4. részlet

Sziasztok! Mint ígértem itt van a befejező részlet:D Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ehhez a fordulathoz! Kérek szépen pár komit, de megelégszem a kis gombokkal való vélemény nyilvánítással is. Ugyanis észrevettem, hogy sokan használják, aminek én kifejezetten örülök. Természetesen, most jobban örülnék a gondolataitoknak, de nem vagyok nagyravágyó.:)

Sok puszit és jó olvasást!:*

21.fejezet/4.-befejező részlet
A boldogság kapujában...?

(Bella szemszöge)

Másnap reggel nem volt olyan kíméletes Alice, mint az előző nap. Olyan hangosan kopogott, hogy azt hittem betöri az ajtónkat.

-Bella! Kelj fel, indulunk nemsokára!-kiáltotta

-Alice! Hagyd már!-torolta le Jasper, belépve az ajtón, kezében a reggelimmel.- Hoztam neked reggelit Kedvesem.-mondta lágyan, és az ölembe rakta a tálcát, majd bebújt mellém.- Hogy érzi magát az én Gyönyörűm ma reggel?- kérdezte felém nyújtva egy szőlő szemet.

-Csodálatosan.-válaszoltam csillogó szemekkel, emlékezve az éjszaka gyönyörűségeire - Soha sem voltam még ilyen boldog.-mondtam miután lenyeltem a szőlőt, megcsókolva őt.

-Örülök, hogy jól érzed magad Édesem.-csókolt vissza.

-És te, hogy érzed magad ma reggel?-kérdeztem megsimítva az arcát.

-Szavakkal el sem tudom mondani, hogy mennyire csodálatosan jól. - mosolygott, majd elkapva csuklómat, belecsókolt a tenyerembe.

-Édes vagy.-mosolyogtam, majd pár pillanatig egymást néztük,

részemről csodálattal,hogy egy ilyen csodálatos férfi az enyém. De a pillanat megszakadt, amint Alice ránk szólt.

-Gyerekek! Majd ha este hazajövünk, akkor folytathatjátok! Most nem érünk rá!-Csattant Alice szigorú parancsa, Emmett pedig nevetve hozzátette, olyan hangosan, hogy még én is hallottam.

-A kis gerlice párunk nem tudja mi a határ, ezt nevezem én szerelemnek! Hajrá gyerekek!-hujjogatott, mint egy meccsen a szurkolók, majd hangos csattanás, és Emmett feljajdult.

-Emmett Cullen! Moderáld magad! Most nem érünk rá!-kiáltotta mérgesen Alice, nyílván egy pofonnal kente meg Emmett reggelét.

-Jól van na Bogárkám! Ne haragudj már rám. Tudod, hogy csak vicceltem. - kérlelte feleségét Emmett.

Mikor felöltöztem, és lementünk Alice még mindig harapós kedvében volt.

-Na végre! Mi tartott ilyen sokáig!-morgolódott- Vegye mindenki a

kabátját, és indulás!- durcáskodott, aztán mikor elindultunk és jó messze voltunk a háztól elnevette magát.

-Beléd meg mi ütött lányom?-kérdezte értetlenül a Nagyi.

-Semmi különös, csak imádom amikor kijátszom Emmettet. Mindig azt hiszi, hogy egy bocsánat kérés, és bókok majd mindent megoldanak.

Már olyan rég próbálom elérni, hogy megértse, néha tapintatosabbnak kell lennie, különben könnyen megsérthet másokat. Ha engedtem volna, hogy tovább folytassa, nem mertél volna lejönni Bella az emeletről. Így jobbnak láttam egy kis durcit bevágni, mert ez addig is elterelte a figyelmét. Mikor kiléptünk a házból, még mindig azon rágódott, hogyan tehetné jóvá. Este pedig elvisz engem a vidámparkba, mivel tudja, hogy az a kedvenc helyem. - magyarázott mosolyogva Alice.

Mi pedig vigyorogva bólogattunk. Mikor beértünk a ruha szalonba már ott voltak a frissen varrott gyönyörű ruhák. A szalontulajdonosa azt mondta, hogy épp tegnap éjjel érkeztek.

Először mi vettük fel a koszorús lány ruháinkat. Mindenkinek más és más volt, de az egyéniségéhez tökéletesen illő ruhák.

Az enyém sötétkék éppen térd fölé érő egyszerű, de nagyon szép ruha, nekem nagyon tetszett.

A Nagyi ruhája is nagyon szép lett, az övé csokoládébarna, térd alá érő ruha, mell alatt világosabb barna csíkkal díszítve.

Rosalie ruhája is szép volt. Amikor felvette, szem kápráztató volt. Az övé egy térdig érő rikító rózsaszín spagetti pántos ruhácska volt. azt hiszem Edwardnak nehéz napja lesz amikor meglátja ebben a ruhában kedvesét.-kuncogtam magamban.

Alice viszont egy visszafogottabb sötétlila , térdig érő kis ruhát választott magának, amiben könnyen tud majd mozogni.(vagy inkább rohangálni az esküvő előtt, alatt és között)

És végül, anya felvette a menyasszonyi ruháját.

Mikor kijött a fülkéből, azt hittem káprázik a szemem. Egy gyönyörű hófehér ruha volt, mély dekoltázzsal, és arany díszítéssel.

A ruha felső része, cizellált mintával és gyöngyökkel volt kirakva,mell alatt egy aranyszínű gyöngyös csíkkal, a ruha alján a szegély szintén aranyszínű csík futott végig, a szoknyát pedig egy ugyancsak gyönyörű cizellált díszítés ékesítette.

Mi tátott szájjal nézük anyámat, Alice ugrált örömében, Anyám pedig azt sem tudta merre foruljon, hogy minden oldalról láthassa magát.

-Tetszik?-kérdezte csillogó szemekkel Alice

-Nagyon szép!-mondta Rose- Gyönyörűséges!- én - Elragadó!- a Nagyi

-Káprázatos!- végül anyám, szemében köny csillant.

******

Mikor végre kigyönyörködtük magunkat, és kifizettük a ruhákat, elindultunk haza. Kicsit korábban, mint gondoltam volna, de hát mást mára nem terveztünk.

Alice kijelentette, hogy innentől kezdve, csak neki lesz elfoglaltága, nekünk nem kell tennünk semmi mást.

Részemről örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy végre Szerelmemmel lehetek megint.

Mikor hazaértünk, a kocsifelhajtón Rose megállt.

-Mi a baj?-kérdeztük

-Ti nem érzitek? Valaki idegen van a házunkban.-sziszegte Rose. Sosem szereti ha valaki idegen van a közelünkben.

-Nem Alice, nem láttam semmit, ahogy te sem, Kedvesem.-mondta a Nagyi, nyilvánvalóan Alice gondolatára válaszolva.

-Ti maradjatok itt.-rendelkezett Rose, és beviharzott a házba.

Kezdtem már ideges lenni, de 5 perccel később megjelent a kocsi mellett.

-Bejöhettek. Bár nem ismerem ki ez a nő, de Jasperhez jött. -Nézett rám Rosalie, és én kipattantam a kocsiból. Amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a házba, megnézni, hogy mégis ki az a nő, aki az én Jasperemhez jött.

-Jasper!- szólítottam Kedvesemet

-Itt vagyok Bella, a nappaliban.-válaszolta, és én a nappaliba siettem

-Bella, kérlek, nyugodj meg Kedvesem.-szólt Jasper amint meglátott, odajött hozzám.

-Nyugodt vagyok.-morogtam

-Szóval te vagy a híres Bella.-szólalt meg egy női hang, aztán felállt a nekünk hátal álló fotelből.

-Te ki vagy?-kérdeztem a lehető legudvariasabb hangot elővéve amit csak tudtam.

-Ejnye Jasper! Drágám, hát nem is mutatsz be a barátnődnek?-a barátnőd szónál egy kis gúnyt véltem kihallani.

- Légy szíves, ne produkáld magad, viselkedj! Tartsd tiszteletben a Szerelmemet, ha jót akarsz magadnak!-válaszolt Kedvesem fenyegető higgatságal.

-Jól van, nem akarok én semmi..rosszat.-mosolygott ravaszan.

-Bella, Kedvesem, Ő itt Maria. Ő volt az aki átváltoztatott engem.

-Ó szóval ő az.-morogtam ellenségesen. Cseppet sem tetszett, hogy a házunkban van ez a nőszemély. Semmi keresnivalója a családom közelében, és főleg nem Jasper közelében.- Mit tehetünk érted?- kérdeztem nyájasan, hellyel kínálva.

-Óh,... de kedves.-vágott egy grimaszt Jaspernek, amikor azt hitte nem látom. Látszik rajta, hogy vámpír, de ő nem tudja, hogy én nem vagyok egy átlagos egyszerű kis ember. Leültünk mi is Jasperrel a kanapéra.

-Maira azért jött, hogy...-kezdett bele Jasper, de elhallgatott, mert nem tudta a folytatását a mondatának.

-Azért jöttem, hogy megkérjelek, gyere vissza velem, a csatamezőkre Jasper.

-Nem.-válaszoltuk egyszerre.

-Na de Jasper! Olyan jó csapat voltunk, azért nem haragudhatsz rám, ami a múltban történt. Hiszen én adtam neked új életet, ezt ne felejtsd el.-úgy tűnt az én tiltakozásomra nem figyelt.

-Kedves Maria. Nem tudom, hogy miért akarna Jasper veled menni, de én határozottan ellenzem, és mivel ő is megmondta, eléggé világosan, hogy nem akar menni, jobb ha most békében távozol.- adtam ki az útját félig-meddig udvariasan.

Jasperre nézett, aki szintén nem vághatott jobb képet mint én, mert felkelt a fotelből.

-Visszajövök még. Hátha meggondolod magad. -azzal kiviharzott a házból becsapva maga után az ajtót.

-Miféle múltról beszél ez a nő?-fordultam még mindig idegesen Jasperhez.

-Bella..ez egy hosszú történet...és elég bonyolult...én és..szóval..én öö..-kezdett össze vissza beszélni, ezzel még jobban felhúzva engem

-Jasper! Mi közöd van neked azon kívül Maria-hoz, hogy átváltoztatott téged?

-Én..szóval hát...Mi..együtt harcoltunk..és ..mi..együtt voltunk...-mikor gyanakvó képet vágtam hozzátette- ÚGY voltunk együtt Bella...

Nap és Hold-21.fejezet/3. részlet

Sziasztok! elnézést a késésért, de ma volt időm is, és erőm is dolgozni egy kicsit. megírtam a következő részletet is, ami végre lezárja ezt a fejezetet.:) Remélem nem zavart senkit a bontás, de higgyétek el ,ez így volt jó, mert elég sok mindet akartam ebbe a fejezetbe, és mivel úgy gondoltam nem lenne célszerű 18 és fél oldalnyi anyagot felrakni(mert annyi lett;) ) ...na mind1 is. a következő részlet hamarosan jön, mert már ugye az is készen van. ;) szeretném ajánlani ezt a részletet azoknak aki segítettek nekem ma(másoknak már tegnapról van szó) a torta ügyében. Remélem nem lesznek csalódottak a választásom miatt, de azt hiszem Kinga ihlette a tortát a pudingos ötletével:) Remélem tetszeni fog! Sok puszit, és jó olvasást:*

21.fejezet/3. részlet A boldogság kapujában...?

(Esme szemszöge)

Másnap reggel 8kor keltett fel Alice. Ami igazán kedves volt tőle. Tekintettel volt ránk azaz hogy mi csak "egyszerű halandók vagyunk még"- mondta Alice.

Reggeli után Bella, én, anyám, és természetesen Alice, elindultunk Port Angeles-be. Alice szerint pár dolgot innen kell beszereznünk a többit megrendeli.

Mire mindent végigjártunk, amit Alice mára tervezett, azt hittem összeesek. 18 éve ugyan volt már esküvőm, és az is nagyon szép volt, de nem éreztem ennyire fárasztónak, mint most. Lehet, hogy azért érzem így, mert csak eltelt már felettem is az idő egy kicsit.

-Ugyan már Esme! Nem vagy te öreg!-kuncogott mellettem anyám, én pedig ledöbbentem. Talán hangosan gondolkoztam volna?

-Nem Kicsikém, de mivel átvettem Edward képességét, így hallok mindent, amit mondasz.-mosolygott rám kedvesen.

-Oh! El is felejtettem.-fintorodtam el.

-Semmi baj, de most menjünk, még ki kell választani a legfontosabbat! A ruhád anyagát!

-Természetesen a legfinomabb selyem lesz az agyag. Mi más lehetne?- kérdezte Alice értetlenül - Amit már meg is rendeltem , és Franciaországban varratjuk a ruhádat, egy nagyon jó tervező ismerősöm van ott, a leggyönyörűbb esküvői ruhákat csinálja. Természetesnek vettem, hogy mivel már te is a családunk tagja leszel, a ruhádat én csináltatom. Remélem nem haragszol, de én már tudom, hogy milyen gyönyörű ruhád lesz. Csak győzd kivárni!-csicseregte Alice, és belibbent a következő üzletbe.

-Nem is értem, hogy minek kellek én ide, mikor mindent meg tud szervezni nélkülem is.-pislogtam utána nagy szemekkel.

-Esme! Ne butáskodj már!-kiáltott ki Alice.- A tortát nem tudom nélküled megvenni.- libbent hozzám, és a fülembe súgta- Többféle süteményt látok, és több variációjú tortát. Sajnos ehhez nem értek, hiszen mi sosem eszünk. Pláne nem tortát.-fintorodott el a végére.

Így hát bementünk, és egy órányi kóstolgatás után kiválasztottunk Bellával két ízt amit mindketten a legjobbnak és legfinomabbnak ítéltünk meg. Maradt tehát a csokoládés piskóta vanília pudingos-citromos-mézes töltelékkel és a másik a sima piskóta csokoládés-rumos töltelékkel.

Bella kifejezett kérésére sütnöm kell kedvenc tortájából is, tehát itt meg is voltunk. Szerencsére Alice kijelentette, hogy már a nagyjával meg is volnánk, és mehetünk haza.

(szerk.: alsó kép:Emse és Carlisle esküvői tortája; felső kép:Bella kedvenc süteménye, melynek receptjét csak Esme tudja;) szerk.)

***Otthon***

(Bella szemszöge)

Másnapra Alice megint csak betervezett egy esküvő-szervező túrát, amin a koszorús lány ruhánkat fogjuk már csak felpróbálni, és anya is felveheti a menyasszonyi ruháját. Teljesen ledöbbentem, amikor kijelentette, hogy anya ruháját már csinálják, aztán azon, hogy már ami ruháink is készen vannak. Szerencsére mára már végeztünk, és én fáradtan dőltem el az ágyon.

-Kicsim, jól vagy?-kérdezte Jasper

-Igen, persze, semmi bajom. - mosolyogtam fel rá fél álomban. - De most, hogy mondod, valami nem stimmelt nekem egész nap. - jelentettem ki homlok ráncolva.

-Igazán? Na és mi a probléma?-kérdezte mosolyogva

-Hát az Kedvesem, hogy egész nap nélkülöznöm kellett téged, és nem csókolhattalak meg akkor, amikor én akartam.-vigyorodtam el

-Ó igazán? Csak nem kihasznál az én Kedvesem? "Nem csókolhattál meg amikor Te akartál"?-vigyorodott el, és gonoszul csókot nyomott a nyakamra.

-Na és neked nem hiányoztam?-próbáltam nem felnyögni az érintéstől, kevés híján sikerült volna, ha nem kapok még egy csókot kicsit feljebb.

-Természetesen nem.-kuncogott bele a nyakamba, amitől felálltak a kis pihék a nyakamon, csiklandós érzést váltva ki, és én is felnevettem.

-Hát akkor, ha ennyire nem hiányoztam, akkor mit akar tőlem Jasper úrfi.-huncutkodtam egy kissé

-Nahát Bella kisasszony! Micsoda hirtelen váltás, ha jól emlékszem tegnap este nem kellett elmagyaráznom, hogy nem egészen tisztességes szándékaim vannak Önnel.

-Igazán? Nem is emlékszem. Felfrissítené az emlékezetemet úrfi.-kacsintottam, majd ledöntöttem az ágyra, fölé másztam, és megcsókoltam. Ő rögtön átölelte a derekam, és megfordított minket. Hemperegve csókolóztunk, egyre szenvedélyesebben, mikor hirtelen elszakadt tőlem, és felpattant az ágyról.- Mi a baj?-kérdeztem értetlenül. -Megint túlléptem a határt. Igaz?-világosodtam meg elkeseredett arcát látva.

-Nem Bella. Ez nem a te hibád. Én csak...annyira szeretlek, és ez a mai nap...csak egy kicsit voltál távol tőlem,és én majd megőrültem, hogy nem vagy mellettem. Tudtam, hogy semmi bajod nem eshet, de a tudat...Hogy nem érezhetem az illatod, hogy nem érhetek hozzád, hogy nem csókolhatlak meg, -itt elmosolyodott kissé, emlékezve, hogy én is ezt mondtam, nem is olyan régen- nem láthattam gyönyörű arcodat minden percben,-simított végig az arcomon - az teljesen kiborított. El is kellett mennem a házból, mert mindenki csak ideges lett miattam.-fintorodott el.- Ha nem vagy velem, nagyobb űrt hagysz magad után, mint mikor nem is ismertelek.

-Jasper...- két kezem közé vettem az arcát, és óvatosan, lehelet könnyen megcsókoltam. - Köszönöm. -suttogtam a mellkasába elpislogva pár könnycseppet. - Annyira szeretlek! El sem tudnám mondani jobban, mint te az előbb. Tiszta szívemből szóltál. Jobban szeretlek bárminél, és bárkinél ezen a Földön. Nem tudnék nélküled élni. Belehalnék, ha egyszer elhagynál...-motyogtam el legnagyobb félelmemet, amit már ezek után alaptalannak minősítettem.

-Bella, ugye tudod, hogy ez nem következhet be. Soha. Értesz engem? Soha, nem hagylak el!-monda nagyon komolyan a szemeimbe nézve.

-Igen.-Bólintottam a nyomaték kedvéért.- Te sosem hagynál el engem. Én pedig nem is hagynám, és én még a gondolatától is undorodok, hogy én tenném meg egyszer...Mert ez sosem fog bekövetkezni. Te vagy az életem, a mindenem.- Mondtam, és Jasper megcsókolt, olyan hévvel, mint még soha. Felkapott az ölébe, aztán lefektetett az ágyra, letépte rólam a pólómat, és végigcsókolta a felszabadult területet. Én sóhajtozva markoltam bele a lepedőbe, mikor leért a csípőmig, megállt egy pillanatra, felnézett rám, szemeivel mintha engedélyt kért volna. Némán, mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy bízom benne. Kigombolta a nadrágom, és egy pillanattal később el is tűnt rólam. Jasper kínzó lassúsággal végigcsókolta a lábaimat, a lábujjaimtól a csípőmig, majd a másikat, közben simogatva. Mindenhol csak őt éreztem, mintha megszűnt volna a világ körülöttünk, nem tudtam másra koncentrálni csak az érzésre, és hogy velem van az, akit a világon a legjobban szeretek.