Nap és Hold-21.fejezet/4. részlet

Sziasztok! Mint ígértem itt van a befejező részlet:D Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ehhez a fordulathoz! Kérek szépen pár komit, de megelégszem a kis gombokkal való vélemény nyilvánítással is. Ugyanis észrevettem, hogy sokan használják, aminek én kifejezetten örülök. Természetesen, most jobban örülnék a gondolataitoknak, de nem vagyok nagyravágyó.:)

Sok puszit és jó olvasást!:*

21.fejezet/4.-befejező részlet
A boldogság kapujában...?

(Bella szemszöge)

Másnap reggel nem volt olyan kíméletes Alice, mint az előző nap. Olyan hangosan kopogott, hogy azt hittem betöri az ajtónkat.

-Bella! Kelj fel, indulunk nemsokára!-kiáltotta

-Alice! Hagyd már!-torolta le Jasper, belépve az ajtón, kezében a reggelimmel.- Hoztam neked reggelit Kedvesem.-mondta lágyan, és az ölembe rakta a tálcát, majd bebújt mellém.- Hogy érzi magát az én Gyönyörűm ma reggel?- kérdezte felém nyújtva egy szőlő szemet.

-Csodálatosan.-válaszoltam csillogó szemekkel, emlékezve az éjszaka gyönyörűségeire - Soha sem voltam még ilyen boldog.-mondtam miután lenyeltem a szőlőt, megcsókolva őt.

-Örülök, hogy jól érzed magad Édesem.-csókolt vissza.

-És te, hogy érzed magad ma reggel?-kérdeztem megsimítva az arcát.

-Szavakkal el sem tudom mondani, hogy mennyire csodálatosan jól. - mosolygott, majd elkapva csuklómat, belecsókolt a tenyerembe.

-Édes vagy.-mosolyogtam, majd pár pillanatig egymást néztük,

részemről csodálattal,hogy egy ilyen csodálatos férfi az enyém. De a pillanat megszakadt, amint Alice ránk szólt.

-Gyerekek! Majd ha este hazajövünk, akkor folytathatjátok! Most nem érünk rá!-Csattant Alice szigorú parancsa, Emmett pedig nevetve hozzátette, olyan hangosan, hogy még én is hallottam.

-A kis gerlice párunk nem tudja mi a határ, ezt nevezem én szerelemnek! Hajrá gyerekek!-hujjogatott, mint egy meccsen a szurkolók, majd hangos csattanás, és Emmett feljajdult.

-Emmett Cullen! Moderáld magad! Most nem érünk rá!-kiáltotta mérgesen Alice, nyílván egy pofonnal kente meg Emmett reggelét.

-Jól van na Bogárkám! Ne haragudj már rám. Tudod, hogy csak vicceltem. - kérlelte feleségét Emmett.

Mikor felöltöztem, és lementünk Alice még mindig harapós kedvében volt.

-Na végre! Mi tartott ilyen sokáig!-morgolódott- Vegye mindenki a

kabátját, és indulás!- durcáskodott, aztán mikor elindultunk és jó messze voltunk a háztól elnevette magát.

-Beléd meg mi ütött lányom?-kérdezte értetlenül a Nagyi.

-Semmi különös, csak imádom amikor kijátszom Emmettet. Mindig azt hiszi, hogy egy bocsánat kérés, és bókok majd mindent megoldanak.

Már olyan rég próbálom elérni, hogy megértse, néha tapintatosabbnak kell lennie, különben könnyen megsérthet másokat. Ha engedtem volna, hogy tovább folytassa, nem mertél volna lejönni Bella az emeletről. Így jobbnak láttam egy kis durcit bevágni, mert ez addig is elterelte a figyelmét. Mikor kiléptünk a házból, még mindig azon rágódott, hogyan tehetné jóvá. Este pedig elvisz engem a vidámparkba, mivel tudja, hogy az a kedvenc helyem. - magyarázott mosolyogva Alice.

Mi pedig vigyorogva bólogattunk. Mikor beértünk a ruha szalonba már ott voltak a frissen varrott gyönyörű ruhák. A szalontulajdonosa azt mondta, hogy épp tegnap éjjel érkeztek.

Először mi vettük fel a koszorús lány ruháinkat. Mindenkinek más és más volt, de az egyéniségéhez tökéletesen illő ruhák.

Az enyém sötétkék éppen térd fölé érő egyszerű, de nagyon szép ruha, nekem nagyon tetszett.

A Nagyi ruhája is nagyon szép lett, az övé csokoládébarna, térd alá érő ruha, mell alatt világosabb barna csíkkal díszítve.

Rosalie ruhája is szép volt. Amikor felvette, szem kápráztató volt. Az övé egy térdig érő rikító rózsaszín spagetti pántos ruhácska volt. azt hiszem Edwardnak nehéz napja lesz amikor meglátja ebben a ruhában kedvesét.-kuncogtam magamban.

Alice viszont egy visszafogottabb sötétlila , térdig érő kis ruhát választott magának, amiben könnyen tud majd mozogni.(vagy inkább rohangálni az esküvő előtt, alatt és között)

És végül, anya felvette a menyasszonyi ruháját.

Mikor kijött a fülkéből, azt hittem káprázik a szemem. Egy gyönyörű hófehér ruha volt, mély dekoltázzsal, és arany díszítéssel.

A ruha felső része, cizellált mintával és gyöngyökkel volt kirakva,mell alatt egy aranyszínű gyöngyös csíkkal, a ruha alján a szegély szintén aranyszínű csík futott végig, a szoknyát pedig egy ugyancsak gyönyörű cizellált díszítés ékesítette.

Mi tátott szájjal nézük anyámat, Alice ugrált örömében, Anyám pedig azt sem tudta merre foruljon, hogy minden oldalról láthassa magát.

-Tetszik?-kérdezte csillogó szemekkel Alice

-Nagyon szép!-mondta Rose- Gyönyörűséges!- én - Elragadó!- a Nagyi

-Káprázatos!- végül anyám, szemében köny csillant.

******

Mikor végre kigyönyörködtük magunkat, és kifizettük a ruhákat, elindultunk haza. Kicsit korábban, mint gondoltam volna, de hát mást mára nem terveztünk.

Alice kijelentette, hogy innentől kezdve, csak neki lesz elfoglaltága, nekünk nem kell tennünk semmi mást.

Részemről örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy végre Szerelmemmel lehetek megint.

Mikor hazaértünk, a kocsifelhajtón Rose megállt.

-Mi a baj?-kérdeztük

-Ti nem érzitek? Valaki idegen van a házunkban.-sziszegte Rose. Sosem szereti ha valaki idegen van a közelünkben.

-Nem Alice, nem láttam semmit, ahogy te sem, Kedvesem.-mondta a Nagyi, nyilvánvalóan Alice gondolatára válaszolva.

-Ti maradjatok itt.-rendelkezett Rose, és beviharzott a házba.

Kezdtem már ideges lenni, de 5 perccel később megjelent a kocsi mellett.

-Bejöhettek. Bár nem ismerem ki ez a nő, de Jasperhez jött. -Nézett rám Rosalie, és én kipattantam a kocsiból. Amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a házba, megnézni, hogy mégis ki az a nő, aki az én Jasperemhez jött.

-Jasper!- szólítottam Kedvesemet

-Itt vagyok Bella, a nappaliban.-válaszolta, és én a nappaliba siettem

-Bella, kérlek, nyugodj meg Kedvesem.-szólt Jasper amint meglátott, odajött hozzám.

-Nyugodt vagyok.-morogtam

-Szóval te vagy a híres Bella.-szólalt meg egy női hang, aztán felállt a nekünk hátal álló fotelből.

-Te ki vagy?-kérdeztem a lehető legudvariasabb hangot elővéve amit csak tudtam.

-Ejnye Jasper! Drágám, hát nem is mutatsz be a barátnődnek?-a barátnőd szónál egy kis gúnyt véltem kihallani.

- Légy szíves, ne produkáld magad, viselkedj! Tartsd tiszteletben a Szerelmemet, ha jót akarsz magadnak!-válaszolt Kedvesem fenyegető higgatságal.

-Jól van, nem akarok én semmi..rosszat.-mosolygott ravaszan.

-Bella, Kedvesem, Ő itt Maria. Ő volt az aki átváltoztatott engem.

-Ó szóval ő az.-morogtam ellenségesen. Cseppet sem tetszett, hogy a házunkban van ez a nőszemély. Semmi keresnivalója a családom közelében, és főleg nem Jasper közelében.- Mit tehetünk érted?- kérdeztem nyájasan, hellyel kínálva.

-Óh,... de kedves.-vágott egy grimaszt Jaspernek, amikor azt hitte nem látom. Látszik rajta, hogy vámpír, de ő nem tudja, hogy én nem vagyok egy átlagos egyszerű kis ember. Leültünk mi is Jasperrel a kanapéra.

-Maira azért jött, hogy...-kezdett bele Jasper, de elhallgatott, mert nem tudta a folytatását a mondatának.

-Azért jöttem, hogy megkérjelek, gyere vissza velem, a csatamezőkre Jasper.

-Nem.-válaszoltuk egyszerre.

-Na de Jasper! Olyan jó csapat voltunk, azért nem haragudhatsz rám, ami a múltban történt. Hiszen én adtam neked új életet, ezt ne felejtsd el.-úgy tűnt az én tiltakozásomra nem figyelt.

-Kedves Maria. Nem tudom, hogy miért akarna Jasper veled menni, de én határozottan ellenzem, és mivel ő is megmondta, eléggé világosan, hogy nem akar menni, jobb ha most békében távozol.- adtam ki az útját félig-meddig udvariasan.

Jasperre nézett, aki szintén nem vághatott jobb képet mint én, mert felkelt a fotelből.

-Visszajövök még. Hátha meggondolod magad. -azzal kiviharzott a házból becsapva maga után az ajtót.

-Miféle múltról beszél ez a nő?-fordultam még mindig idegesen Jasperhez.

-Bella..ez egy hosszú történet...és elég bonyolult...én és..szóval..én öö..-kezdett össze vissza beszélni, ezzel még jobban felhúzva engem

-Jasper! Mi közöd van neked azon kívül Maria-hoz, hogy átváltoztatott téged?

-Én..szóval hát...Mi..együtt harcoltunk..és ..mi..együtt voltunk...-mikor gyanakvó képet vágtam hozzátette- ÚGY voltunk együtt Bella...