Sziasztok!:) Örülök, hogy tetszett nektek az első rész. Sajnos még csak most volt időm a frissítésre, de itt van, és remélem, hogy ez is tetszeni fog nektek.^^
A következő részlet még nem tudom, hogy mikor lesz, de amint lehet hozom.:)
Sok puszit, és jó olvasást.:*
21.fejezet/2. részlet
A boldogság kapujában...?
(Bella szemszöge)
***Otthon***
Miután hazaérkeztünk, hagytuk kicsomagolni Anyut, és Carlisle-t. Mi leültünk a nappaliban, és megbeszéltük, hogy mi nem tudunk semmit az esküvőről, szóval nagyon meg kell lepődnünk.
-Tehát. Mi az a nagy újság?-kérdezte Rosalie amint helyet foglaltak Anyuék.
-Szóval gyerekek, mint tudjátok, Carlisle és én, szeretjük egymást, és hát...-tartott egy kis szünetet - összeházasodunk. - nyögte ki Anya nagy nehezen, majd aggódva körülnézett. Mindenki arcán beleegyező, boldog mosoly volt. Utoljára nézett rám. Eléggé félve várta a válaszomat. Tudtam, hogy igazán csak az én véleményem számít neki. Hogy mit gondolok én erről az egészről. Rezzenéstelen volt az arcom. Kifejezéstelen. Aztán eltelt egy másodperc, majd kettő, és még egy, és hirtelen - ahogy terveztem - felugrottam, és boldog mosollyal Anya karjaiba futottam, megölelve őt.
-Gratulálok! - mosolyogtam rá - Megérdemled, hogy boldog legyél. És ha úgy érzed, ezt a boldogságot Carlisle megadhatja neked, -néztem most Carlisle-ra - akkor semmi akadálya annak, hogy összeházasodjatok ti ketten. - vigyorogtam mindkettőjükre.
-Köszönöm. - sírta el magát Anya.
-Ugyan' Anya!- ölelt meg újra - A te boldogságodról van szó...és én azt akarom, hogy olyan boldog legyél amennyire csak lehetséges.
-Annyira hasonlítasz az Apádra. - simította meg az arcomat. - Ő is ezt mondta nekem. Olyan nagyon sajnálom, hogy nem ismerhetted meg Őt. De Ő ismer téged. És azt üzeni, hogy szeret téged, és figyelni fog rád odafentről. - mondta Anya, amivel csak összezavart.
-Mi az hogy ezt üzeni? - teljes üzemzavar
-Majd elmesélem részletesen. - törölte le a könnyeit gyorsan, majd a többiek felé fordult. - Azt szeretném, ha mindenki boldog lenne. Az esküvő még várhat, még úgy is rengeteg dolog lesz vele, de azt majd később. Most meséljetek ti! Mi történt amíg nem voltunk itthon?
Én visszaültem Jasper ölébe, és anya is leült a kanapéra Carlisle mellé szorosan. Elmeséltük mik történtek, - bár megjegyzem nem sok minden...legalább is nem publikus. Sokáig beszélgettünk még. Aztán én felmentem fürdeni.
-Bella? - szólt Anya hangja a hálószoba ajtó túloldaláról.
-Anya, gyere be, nyitva van. - mondtam kicsit hangosabban, ugyan is Anya és én nyilvánvalóan nem hallunk olyan jól, mint ahogy a többiek.
-Kicsim. - mondta Anya, amint belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Megint nagyon komoly képet vágott. Ez határozottan nem tetszett.
-Anya.Valami baj van?-kérdeztem rá azonnal.
-Nem, nincs semmi baj. Gyere, üljünk le. El szeretném mondani, hogy mi történt velünk Rióban.
-Azt hittem jól érezted magad. Mégsem volt olyan jó?
-De. Természetesen csodálatos volt minden. Kivéve az utolsó esténket.-elhallgatott, és láttam a réveteg tekintetét, ahogy visszagondol, mi is történt.
-Mi az? Valami rossz volt. De biztos vagyok benne, hogy Carlisle nem bántott téged.-kezdtem el spekulálni
-Nem. Persze, hogy nem bántott. Csak tudod, amikor megkérte a kezemet...én haboztam. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Én még mindig szeretem apádat, és szeretni is fogom, míg világ a világ, sőt...De akkor elájultam. Úgy, mint aznap, amikor meghalt, láttam apádat. Nem tudom, hogy mi ez, de megint találkoztam Erikkel. Hihetetlen volt. Azt mondta nekem, hogy én már ide tartozom, és persze te is. Azt akarta, hogy fogadjam el, Carlisle ajánlatát. - mosolygott Anya könnyes szemekkel. - Azt mondta szeresselek titeket úgy, mint ahogy Őt szerettem... hogy olyan boldog legyek amennyire lehetséges. Azt mondta, hogy szeret téged, és hogy figyel téged fentről. -mosolygott Anya.
-Azt mondod, hogy beszéltél Apával? - kérdeztem szomorkásan. - Én sosem beszéltem vele. Sosem hallottam a hangját. Sosem ülhettem az ölébe. Pedig hiányzott nekem. Még így is, hogy nem ismerhettem Őt.
-Tudom Kicsim, tudom. Nagyon jóban lettetek volna egymással. Azt hiszem elkényeztetett volna téged. Tudod, ti annyira hasonlítotok egymásra. Ugyan úgy imádjátok a könyveket, ugyan az a lélek lakik bennetek. Hasonló a felfogásotok, és hasonlóan vagytok empatikus jellemek. Mindig mindenkiről a legjobbat feltételezed. Sosem ítéltél el senkit. Pont mint az apád. Ő mindig segített mindenkinek. Nagyon szerette mindenki, aki csak ismerte. Az apád, egy kivételes ember volt. Bármit megtett, csak azért, hogy a családjának, - és később nekem - jó legyen. Mindig a boldogságot tartotta a legfontosabbnak az életben. Te is pont olyan vagy, mint Ő. Tőlem leginkább csak a hajad színét örökölted.-mosolygott .
Büszke rám. -jöttem rá hirtelen.
-Anya, ez nem igaz. Mert amit most felsoroltál, az mind megtalálható benned is.
-Így igaz Esme. - lépett be az ajtón a Nagyi. - Tudod Szívem, én nagyon imádtam Eriket. Tudtam, hogy ő pont olyan mint te Édesem.-mosolygott a Nagyi Anyára.
-Tudom... - motyogta Anya, majd egy másodperc múlva letörölte a könnyeit, és felpattant az ágyról. - Na jól van, én most visszamegyek az én vőlegényemhez. Aludnunk kell, mert holnapra Alice betervezett egy csomó mindent az esküvővel kapcsolatban. - somolygott Anya. - Holnap találkozunk - puszilt meg engem is, és a Nagyit is. - Sziasztok!
-Azt hiszem én is megyek, hagylak pihenni, látom, hogy fáradt vagy. - kaptam egy puszit a Nagyitól is, és már el is tűnt, helyére Jasper érkezett.
-Én is lezuhanyoztam gyorsan amíg ti beszéltetek, szóval már mehetünk is aludni. - mosolygott rám kedvesen, aztán hirtelen felkapott az ágyról, én pedig ijedten pislogtam rá. - Nyugi, csak beteszlek az ágyba. - vigyorgott
-Nem vicces! - vágtam durcás képet - És egyébként sem vagyok már baba, hogy be kelljen fektetni a kiságyba.
-Dehogy nem Édesem! Te vagy az én babám. - villantott rám egy őrülten szexi mosolyt, amitől azonnal elpárolgott a hisztis énem, helyette egy másik, vadabb én költözött, aki fel akarta falni ezt a félistent, aki épp a karjaiban tart, egy nagy franciaágyban.
-Bella. Most aludnod kell. Ne csináld ezt velem. Azt hittem aludni fogunk, erre meg átadod nekem a tüzedet. - nyelt egyet Jasper, ahogy levettem a köntösömet, ami alatt egy igen szép, de majdhogynem semmit sem takaró rövidke hálóing volt.
-Igazad van, aludnom kellene. -Bújtam be mellé a takaró alá. Még jó, hogy van ágy melegítőnk is, különben valószínűleg megfagynék Kedvesem mellett. Így viszont nyugodtan pihenhettünk egymás mellett, anélkül, hogy én folyamatosan fogvacogtatva, összekuporodva feküdnék. Háttal feküdtem neki, jelezve látszólag semmi bajom azzal, hogy most aludnunk kell, de hozzápréselődtem annyira amennyire csak lehetett, és addig fészkelődtem amíg úgy nem gondoltam, hogy ennyi bőven megteszi. Jasper, egy morgással megfordított, és maga alá tepert.
-Bella...ha nem hagyod abba a csábítást esküszöm, hogy nem állok jót magamért. Nem foglak hagyni aludni téged, vagy - tette a mutatóujját a szám elé figyelmeztetve, hogy még nem fejezte be. - nem alszom veled. Kimegyek a szobából, sőt a házat is elhagyom, csak hogy aludhass. - jelezvén, hogy már befejezte, elvette a szám elől a kezét, lecsúsztatva az államon, végig a dekoltázsomon, aztán megmarkolta a csípőmet.
-Jasper, ha nem fejezed be, akkor én sem állok jót magamért. -nyögtem kifulladva, amint elkezdte apró puszikkal bombázni a nyakamat.
-Azt hiszem, hogy van még egy másodperced, hogy válassz! Vagy alszol velem, vagy egyedül .-morogta a melleim közé.
-Jasper, nem gondolod, hogy ez nem éppen fer dolog? - nyögdécseltem alatta, ő pedig csak belekuncogott a bőrömbe, egy percre sem elválva testemtől.
-És szerinted az fer dolog, amit te csinálsz? Hmm? - kérdezte, minden egyes szó után egy újabb puszival jutalmazva felhevült bőrömet.
-Mégis mire gondolsz?
-Minden nap a legtapadósabb, legészbontóbb ruhákat veszed fel, és este azon vagy, hogy minél szexisebb fehérneműt, és pizsamának nem mondható ruhadarabokat válassz.
-Egyértelműen azért teszem, mert szeretném ha tetszenék neked. Mindig szép akarok lenni, csak neked. Mégsem nézhetek ki bárhogy melletted. Én csak nem akarom, hogy szégyenkezned kelljen miattam. Azért öltözködöm csinosabban, mert azt szeretném, ha büszke lennél rám, hogy igen is egy szép lány van melletted. -vallottam be. Nem hittem hogy ez bűn lenne.- De ha nem tetszik neked, akkor változtathatok. Hordjak bővebb ruhákat? - kérdeztem. Azt hittem tetszik neki. erre meg kiderül, hogy pont ellenkező véleménye van. Szontyolodtam el.
-Dehogy is Bella. Nem azzal van a gond, hogy csinos akarsz lenni. Nem erre akartam kilyukadni, de örülök, hogy ezt is megtudtam. Imádom ahogy öltözködsz, sőt! Ha egy zsák lenne rajtad, akkor is tetszenél, mert mindenképp nekem Te vagy a leggyönyörűbb.
-Akkor mire akartál kilyukadni?
-Semmi ilyesmire. Én csak azt akartam kifejezni, hogy nem fer, hogy mindig, minden percben amikor rád nézek lepereg előttem az a kép ahogy letépem rólad a ruhákat, és magamévá teszlek. Tudod Te hogy ez mekkora kínzás nekem? - fintorgott egyet, megmutatva, hogy micsoda kín amit érez. - De ez egy édes kín. Amíg nem voltál velem, az már igazi, keserű kín volt. Nem akarom, hogy változtass bármit is. Rendben? Kínozz csak Bella, de az biztos, hogy hamarosan az enyém leszel .
-Már így is csak a Tiéd vagyok.- mosolyogtam rá, majd megcsókoltam. Ő pedig legörült rólam, maga mellé húzva.
-Most aludj Édesem. Pihenned kell, hogy a holnapi napot túléld Alice-esküvői üzem módját.
Én pedig pár percen belül, elaludtam végre.
1. Tedd ki a logót a blogodra!