Sziasztok! Hoztam a Frisset!:D Jó hosszú lett, bő 5 oldal lett, szóval van mit olvasni;)
Viszont a Banner-készítésre még nem jelentkezett senki.:S Örülnék neki, ha volna rá pályázó. Mint látjátok, ez egy hosszú fejezet lett..persze ezt nem tudhattátok előre. Minden esetre áll még az ajánlatom, viszont december 1. a határidő.
Sok puszit,és jó olvasást!:*
14.fejezet
(Carlisle szemszög)
Amint hazaértünk, a dolgozó szobámba siettem Esmevel, aki épp elszenderedett a karjaimban. Alice láthatta, hogy meg akarom vizsgálni, mert fent már minden át volt alakítva rendelővé. Lefektettem az ágyra Kedvesemet, majd aprólékosan, centiről-centire megvizsgáltam. Eltört egy bordája, és az arcán jól látszik Arazell keze nyoma. Iszonyatos düh öntött el megint:Haragudtam magamra, mert nem tudtam őt megvédeni ettől, és haragudtam arra a nyomorultra is, mert bántani merészelte.
Mikor elláttam Esme-t lementem a nappaliba.
-Alice? Mi volt ez az egész?-kérdeztem
-Láttam, hogy meg akar ölni téged, és nem volt jobb ötletem, hogy húzzam az időt, mint ez. Azonnal elindultak a fiúk, és tudtam, ha nem tartom fel addig amíg oda nem érnek...-fintorgott.
-Rendben. Mi a terved arra az estre, ha felhívna?
-Találkozom vele...
-És?
-A többit még nem tudom. Előbb el kell döntenie mit akar. Folyton változik a jövő. Valószínűleg megpróbálja kijátszani a képességem.
-Rendben. Addig is, vigyáznunk kell a lányokra.
(Esme szemszöge)
-Carlisle, Bella....Arazell...NEEE!!-kiáltottam, és hirtelen ültem fel,rém álmomból.
-Csss..nyugodj meg Kedvesem.-csitított finoman Carlisle. -Semmi baj. Most már biztonságban vagy.-mondta, majd visszanyomott a párnák közé. Körbenéztem, és láttam, Carlsile szobájában vagyok.
-Oké, rendben.-válaszoltam csendesen.-Mi történt?
-Arazell elmenekült...hazahoztunk, és most gyógyulsz, pár napja...
-Pár napja?
-Igen, 2 napja. Jasper altatásban tartott téged, hogy gyorsabban gyógyulhass.-mosolygott rám.
-Hol van Bella?
-Itt van ő is.
-Itt vagyok anyu.-lépett be az ajtón egy tálcával.-Tessék ezt edd meg, forró leves, ahogy azt te szereted.
-Csak lassan!-intett Carlisle,mert elkezdtem fészkelődni, hogy felülhessek az ágyban.
-Rendben. Nincs semmi bajom.-vettem el a tálcát Bellától.-És most? Mit teszünk?
-Hát..megvárjuk amíg kiderül, hogy mit tervez Arazell, aztán felkészülünk rá, bármi is legyen az. Addig is, itthon lesz mindenki, ketten-ketten mindig kint lesznek a ház körül...
-Te gyógyulsz, mi pedig vigyázunk rád anyu.-vázolták a tervet.
-Rendben. Mást úgysem tehetünk, igaz?-húztam el a számat.
-Nem. Egyenlőre.-fintorgott Carlisle is.
(Bella szemszög)
Már 1 hét is eltelt azóta, hogy anyu, és a többiek visszajöttek. Nagyon aggódtam érte, de Jasper azt mondta, most többet nem tehetünk, minthogy várunk. Várunk...Micsoda egy idegőrlő folyamat?!
-Bella!-hallottam meg a számomra legszebb hangot.
-Igen?-néztem fel rá.
-Van kedved megnézni velem egy filmet?-mosolygott rám angyalian. Hogy tudnék nemet mondani neki? Őrület!
-Persze, szívesen.-egyeztem bele. Megfogta a kezemet, és maga után húzott a szobájába. Szeretek itt lenni. Olyan biztonságban érzem itt magam.-Mit nézünk?-kérdeztem, mikor leültem az ágyra, szemben a hatalmas tévével.
-Hmm... Mit szólnál az Üvöltő szelekhez, vagy esetleg a Szerelmünk Lapjai? Vagy esetleg máshoz lenne kedved?
-Üvöltő szelek. Azt szeretném megnézni.-mosolyogtam rá, ő pedig már tette is be a filmet a lejátszóba.
Ez egy nagyon érdekes történet. A könyvet már rongyosra olvastam. Ez az egyik kedvencem. Jasper leült mellém, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem, ő pedig cirógatta a hajam. Mindig így nézzük a filmeket. Nagyon kényelmes így nekem, és szerintem neki is tetszik, hogy ilyen közel vagyok hozzá, mert mindig nyugodtság árad belőle ilyenkor.
A film közepén viszont laposakat pislogtam már, ezért inkább felültem, mert most nem akartam elaludni a filmen. Jasper csak mosolygott rajtam, viszont a film vége felé -mikor már teljesen felébredtem- megint visszafeküdtem a “megszokott helyemre”. Így sokkal kényelmesebb volt mellette.
-Lemegyünk, hogy egyél valamit?-kérdezte mikor vége lett a filmnek.
-Igen. Szívesen ennék valamit, amit te készítesz nekem.-mosolyogtam fel rá.
-Igen is hölgyem.-szalutált mosolyogva, majd felhúzott az ágyról, és lementünk a konyhába.
-Mihez lenne kedved?-kérdezte félig a hűtőben matatva.
-Nem is tudom. Valami édességet ennék talán...-mosolyogtam elpirulva.
-Megint egy kis mazsolás-narancsos vailiafagylaltot szeretnél csokoládé sziruppal, és egy kis somlói-galuskát hozzá?-vigyorgott rám.
-Igen, az jólesne..-pirultam még jobban. Az elmúlt pár napban csak ezt ettem édességnek.
-Rendben. Semmi akadálya.-vigyorgott még mindig, közben már elkezdte kiszedni a fagyit, a szirupot, és a somlói-galuskát a hűtőből.
-Kár, hogy te nem szereted az ilyesmit.-mondtam mikor elém helyezte a kelyheket, és egy nagy pohár tejet.
-Ugyan! Még jobb is így, mert nekem nem maradna.-nevetett, aztán mellém ült, én pedig csúnyán néztem rá, miközben egy falat somlóit tömtem magamba.
-Tudod, nem szabadna ennyire elkényeztetned.-dorgáltam, mikor lenyeltem a falatot, de utána már a számban volt a következő falat.
-Hát aki megérdemli, azt mért ne lehetne elkényeztetni? Amúgy meg nem is kényeztetlek el. Egyszerűen csak szeretném megadni neked, amit kérsz. Ez egyáltalán nem elkényeztetés.-magyarázta nekem nagy komolyan.
-Pont ezt hívják elkényeztetésnek.-mutattam rá a kanalammal.
-Hát jó. Akkor elkényeztetlek.-vigyorodott el.-De mért is olyan nagy baj ez?-kérdezte
-Mert így el fogok hízni. Aztán majd csak gurulni fogok, mint egy kismalac.-fintorodtam el.
-Te? Elhízni? Dehogy fogsz! De ha mégis elhíznál, attól én még szeretni foglak.-mondta, és nekem torkomon akadt a falat.-Bella!- kiáltott fel mellettem -Bella mi a baj?-kérdezgette Jazz, nekem pedig köhögés rohamom lett, amint sikerült lenyelni a falatot.
-Mit...mit..mit mondtál?-kérdeztem köhögve.
-Én...én csak azt mondtam, hogy...szeretlek Bella.-döbbent le ő is, amint felfogta mit is mondott.
-Igen...ezt...én is hallottam.-köhögtem tovább, és ittam egy korty tejet.
-Bella, én...
-Nem, semmi baj.-mosolyogtam rá.-Tudod csak meglepődtem, mert kimondtad, hogy szeretsz.
-Ohh...
-De most én is mondok valamit...-mondtam, és magam felé fordítottam az arcát -Én is szeretlek téged.-mosolyogtam rá, ő pedig csillogó szemekkel, mosolyogva nézett rám.
-Tényleg? Te szeretsz engem?-hitetlenkedett
-Igen. Szeretlek téged Jasper Whitlock Cullen!-erősítettem meg amit az előbb mondtam.
-Ohh Bella!!-kiáltotta boldogan, miközben felemelt, és megpörgetett a levegőben.
-Jasper, elég! Tegyél le!-nevettem. Óvatosan a földre tett, aztán mélyen a szemembe nézett, és hosszúnak tűnő ideig, az arca közeledett felém. Alig bírtam tartani magam, hogy ne ugorjak a nyakába, és én csókoljam meg őt, de türelmesen vártam. A várakozásomnak pedig meg lett a csodálatos eredménye. Ajkunk összeért. Először csak egy leheletnyit érintkezett az ajka az enyémhez, aztán egyre bátrabb lett. Finoman ízlelgette a felső ajkam, majd az alsót, utána apró csókokat kaptam tőle, és már nem bírtam tovább. Ujjaimat a selymes, méz szőke hajába fúrtam, és még közelebb húztam magamhoz. Ekkor vége lett a csókunknak, mert elájultam.
-Bella!-kapott utánam Jasper -Bella mi történt?-kérdezte ijedten, közben lefektetett a padlóra.
-Azt hiszem, hogy elájultam.-motyogtam kótyagosan.-Elfelejtettem levegőt venni.
-Hogy lehet elfelejteni levegőt venni? Te ember vagy, még gondolkoznod sem kell rajta.-nézett rám felhúzott szemöldökkel.
-Ez a te hatásod.-mutattam rá, már kicsit tisztább fejjel, még mindig a földön fekve.
-Jobban érzed magad?-kérdezte gyengéden, és láttam, hogy a fél család már ott van körülöttem.
-Igen, azt hiszem már jól vagyok.-sóhajtottam, majd óvatosan felültem.
-Bella jól vagy?-kérdezte anyu .
-Igen, persze.-pirultam el. Ilyet?! Elájulni az első csókunk közben.
-Jobb lesz, ha felviszlek a szobánkba.-jelentette ki Szerelmem, majd gyengéden az ölébe vett, és felvitt a szobánkba.
-Sajnálom...-nyögtem ki fülig vörösödve.
-Ugyan Bella. Semmi baj, csak megijedtem.
-Sajnálom.-kértem elnézést újra.
-Felhozzam az édességedet?-kérdezte mosolyogva.
-Igen, azt megköszönném.-mire ezt kimondtam, már vissza is tért hozzám, kezében a finomságokkal.
A délutánt végig beszélgettük, közben apró csókokat lopva a másiktól.
Estére anya, és a lányok sütöttek, főztek. 8 órakkor Alice szólt, hogy kész a vacsi, így elindultam lefelé, viszont mikor felálltam, Jasper megfogta a kezem, összekulcsoltam ujjainkat, és így mentünk le a lépcsőn, kéz a kézben.
(Carlisle szemszöge)
Esme bordája már begyógyult. Furcsállottam, hogy ilyen gyorsan meggyógyult, aztán rájöttünk, hogy ez nyilván Arazell erejének hatása. Legalább ennyi pozitivuma van, ennek a szörnyetegnek.
-Esme!
-Tessék.
-Volna kedved megnézni velem egy filmet?-kérdeztem. Tudtam, hogy Jasper is ezt tervezi Bellával, és jó ötletnek tűnt.
-Szivesen.-mosolygott rám kedvesen, én pedig a szobám felé vezettem. Míg Esme leült az ágyra, én a DVD-lejátszóhoz sétáltam.
-Mihez lenne kedved?-kérdeztem hátrafordulva a szekrényből.
-Nem is tudom. Mindegy. Amit szeretnél.-hagyta rám a választást.
-Rendben. Mit szólnál a Macskákhoz? Esetleg egy Love story?
-A Macskák az jó lesz. Rég láttam már.-én pedig azonnal raktam be a lejátszóba. Megfogtam a távirányítót, és leültem Esme-hez. Ő pedig, szinte amutómatikusan mellém bújt akár egy kiscica, és a vállamra hajtotta a fejét, én pedig átöleltem őt a derekánál. Érdekes volt, hogy ez a második filmnézésünknél már így volt. De kifejezetten tetszett. Jó volt ilyen közel lenni hozzá. Átölelni, biztonságban tudni. A musical közepe táján, felnézett rám. Rózsa szépségű ajkait felkínálva nekem, én pedig szinte gondolkozás nélkül lecsaptam ajkaira. Finoman csókoltam érzéki ajkait, aztán elengedtem őt. Behugyt szemmel mosolygott fel rám.
-Köszönöm.-suttogta
-Részemről az öröm.-somolyogtam csodaszép arcát nézve, és ő visszanézett rám, aztán visszafordult a tévé felé, engem pedig beszippantott első csókunk emléke.
Pont ugyanígy ültünk, a film véget ért, egy szerelmes történetet néztünk, félhomály uralkodott a szobában. Esme felnézett rám, kissé ködös tekintettel, kipirult arccal. Annyira gyönyörű volt, hogy nem tudtam ellenállni neki. Megsimítottam gyönyörű rózsás arcrát, óvatosan, figyelve reakcióit a közeledésemre, de nem tudtam mást leolvasni arcáról, mint az izgatott várakozást. Közelebb hajoltam hozzá, és végre elértem kívánatos ajkait.
Csodálatos volt. Mire magamhoz tértem az ábrándozásból, már vége is lett a filmnek. Amit annyira nem bántam, mert így újra magamra vonhattam a figylemét, és újra megcsókolhattam.
Mikor végetért a csókunk, Esme felült, és beszélgetni kezdtünk. Azután hallottuk Jasper rémült kiáltását.
-Bella! Bella mi történt?-egyszmásra néztünk Esme-vel, és már indultunk is ki a konyhába.
-Azt hiszem, hogy elájultam.-motyogta-Elfelejtettem levegőt venni.
-Hogy lehet elfelejteni levegőt venni? Te ember vagy, még gondolkoznod sem kell rajta.-hallottam őket, a konyhapult mögül.
-Ez a te hatásod.-mondta Bella vádlón.
-Jobban érzed magad?-kérdezte gyengéden Jasper, Bella már észrevett minket is.
-Igen, azt hiszem már jól vagyok.-sóhajtotta, majd óvatosan felült.
-Bella jól vagy?-kérdezte Esme.
-Igen, persze.-pirult el.
-Jobb lesz, ha felviszlek a szobánkba.-jelentette ki Jasper, majd óvatosan felnyalábolta Bellát a földről, és felvitte. Úgy gondoltam, hogy nem lenne értelme utánuk menni, hiszen biztos nem történt nagyobb baj, mit hogy elájult. Csak pihenésre van szüksége...és persze levegővételekre.
-Jasper? Mi történt?-kérdeztem, és Esme helyeslően bólogatott.
-Megcsókoltam Bellát, és ő elájult, mert nem vett levegőt közben.-sóhajtotta félmosollyal, majd megfogta a két kelyhet, és a pohár tejet amik a pulton voltak, egy tálcára tette, és már vissza is ment Bellához.
-Nahát.-csodálkozott el Szerelmem.-Ezek a mai fiatalok.-csóválta a fejét somolyogva.
-Esme! Esme!
-Igen? Itt vagyok a konyhában.-válaszolt Kedvesem.
-Tudtam, hogy itt vagytok ám!-kacsintott ránk Alice.- Volna kedved főzőcskézni velünk?-csillant fel a szeme.
-Hát persze, örömmel.-egyezett bele Esme azonnal.-Ugye nem bánod, ha a lányaimmal leszek estig?-nézett rám kérdőn.
-Hát persze, hogy nem.
-Rendben.-nyomott egy gyors csókot a számra Esme.-Szólsz Roselie-nak is Alice? Biztosan szivesen tartana velünk ő is.
-Presze. Itt vgyok.-libbent be Rose is a konyhába.
-Oké, amíg ti főztök, én addig kimegyek a fiúkhoz.-mondtam, majd még egy csókot loptam Szerelmem ajkairól, és kimentem Edwardhoz, és Emmetthez.
-Történt valami?
-Igen és nem. Nem történt, mert itt a ház körül nem történt semmi, viszont Alice-nek látomása volt.-válaszolt Edward.
-És mit látott?
-Arazell eldöntötte. Vármpírokat gyűjt maga köré. Alice homályosan, de látta, hogy kiket akar megkérni, egyikük másikuk még fiatal, képességek nélküli vámpírok. Úgy hisszük azért, mert nekik csak az erejük kell, hogy legyőzzenek minket, és úgy gondolhatja, nincs esélyünk egy csapat vámpír ellen.
-Tudjuk hányan jönnek majd?-hirtelen ideges lettem
-Igen. Mindegyikünkre egy-egy vámpírt szán, plusz ő maga jön. Kissé lebecsüli az erőnket.-morgott Emmett
-Akkor az 7 vámpírt jelent. Tudjuk azt is, hogy mikor jönnek?-kérdezetm
-Igen.
Sziasztok! Gondolom láttátok, hogy új dizit adtam az oldalnak, viszont a fejléc, valahogy nem illeszkedik.:S Szeretnék kiírni egy pályázatot! Csináljatok új fejlécet az oldalnak!( természetesen, a sztorival kapcsolatos legyen.) Küldjétek el nekem, és a nyertes előbb olvashatja a következő fejezetet, és kérdezhet tőlem akármit a történettel kapcsolatosan!:D:D Erre a címre várom a fejléceket:bafa@citromail.hu Kommentbe kérdezhettek ezzel kapcsolatban.
És hoztam a fejezethez egy képet is, amin Arazell van!:D
És el kell mondanom: nekem valahogy nem tetszik ez a fejezet, de lehet csak azért mert a végén, nem sikerül a csel.:/:D Remélem azért nektek tetszik. Sok puszit nektek:*
(Carlisle szemszöge)
-Apa! Kiáltott utánam Edward, de én nem álltam meg. Azonnal Esme keresésére indultam. Nem veszíthetem el őt! Nem, mikor már megtaláltam a szerelmemet.Éreztem Arazell illatát, és Esme finom aromáját. Így követtem őt. Még nem jutottak messzire, de mégis elkerültem őket. Egy idő után megzavarodtam.Minden irányból éreztem az illatukat, de aztán mégis megtaláltam a helyes utat...legalábbis reméltem hogy az a helyes út.
Három napig követtem őket, és végül egy vízesésnél kötöttem ki. Éreztem az illatukat, de a víz miatt nem tudtam pontosan hogy merre mentek. A környéken csak Arazell illata volt, Esmejé, pedig csak ott, ahonnan jöttek. Füleltem, hátha meghallom Esme-t. Hallottam a szívdobogását, kicsit halk volt. A vízesés felől jött, tehát arra felé igyekeztem. Felugrottam a vízeséshez, és bementem mögé.
-Esme!- odasiettem hozzá és a karjaimba zártam őt. Az arca sápadt volt, jobb oldalán egy csúnya kék-zöld folt, és ki volt kötve egy sziklába vájt lánccal.
-Carlisle.-jött a halk, rekedt válasz.-Csapda...menekülj...innen.-suttogta alig hallhatóan.
-Nem. Elviszlek innen. Annyira sajnálom Esme. Kérlek bocsáss meg nekem.-mondtam, mire hangos tapsolás jött a hátam mögül.
-Bravó! Csodálatos! Milyen szív szorító jelenet.-tapsolt tovább gúnyosan, színpadiasan letörölve, egy odaképzelt könnycseppet.
-Ne merészelj közelebb jönni!- figyelmez tettem morogva.
-Ooo! De félek!- játszott tovább- Mert mi lesz ha közelebb megyek?-kérdezte megkomolyodva, és közelebb lépett egyet.
-Hát ez!-válaszoltam vicsorogva, majd Esmét óvatosan visszadöntöttem a földre, és neki támadtam Arazellnek. De mire elérhettem, hirtelen megdermedtem.
-Micsoda karakter!-nevetett.-Azt hitted hogy elkaphatsz? Azt hitted legyőzhetsz engem?-kérdezte vigyorogva tőlem. Válaszoltam volna, hogy: igen, megöllek ,és darabokra téplek, ha bántod Esmet! Olyan dühös voltam, mint még soha.
-Hát had világosítsalak fel, drága hős lovag! Nem tudod megmenteni! Ő, és a bájos kislánya, Bella, az enyém!-folytatta tovább.-Nem tudod elvenni tőlem Esmet! Mindennek úgy kell lennie mint ahogy annak lennie kellett volna...hmm..Mennyi is Drágám?-fordult most Esme-hez látszólagosan elgondolkozva- Ó meg is van! Körülbelül röpke 100 éve.-nevetett megint, miközben odasétált Esmehez, és durván maga felé fordította az arcát.-Tudtad, Drága Esme, hogy pont ma van az évfordulónk? Képzeld! Pontosan ma 100 éve, hogy a családotokban vagyok.-húzta ki magát önelégülten. Mintha csak ma lett volna, hogy a te drága rokonod, Rachel, kikosarazott engem. ENGEM!?-háborodott fel az emléktől.-Nem is értem, hogy volt benne ekkora bátorság, hogy ellenem merjen fordulni. De most, csak ennyi év után csillapodott a dühöm. Folt esett a becsületemen, mert az a kis fruska, inkább máshoz ment, mint hozzám. Megmentettem az életét, erre ő? Hálátlanul máshoz ment.-fortyogott tovább.-De te, kedvesem, most egy olyan ajánlatot kapsz tőlem, amit szerény véleményem szerint, nem utasíthatsz vissza.-szólt ismét undorító, nyájas hangján Esme-hez.-Feleségül jöhetsz hozzám, ezzel megmentve az imádott leányod, akit persze magaddal hozol majd, és nevemre veszem. -ajánlotta nagy kegyesen, aztán hozzátette- Attól függetlenül, hogy egy fattyú!
-Az én lányom nem fattyú!-felelte alig hallhatóan Esme.
-Ó igaz is, csakhogy Bella nem tőlem van. Én mégis a nevemre veszem.
-Soha.-mondta szerelmem valamicskét erőteljesebben.
-Na de Esme! Ne dönts ilyen elhamarkodottan.-csóválta a fejét.-De hogy lásd milyen úriember vagyok, kapsz tőlem egy kis gondolkozási időt. És te!-fordult most újra hozzám.- Nézd csak meg, jó alaposan, mit tettél vele.-játszotta a kétségbe esettet.-Az én gyönyörű menyasszonyomat, miattad kellett megbüntetnem.-nézet rá megjátszott bűnbánattal.-Viszont tudod e? Milyen kis vadmacska az én Esmém? Úgy küzdött ellenem mint egy kis cica,aki tigrisnek képzeli magát- mondta, és egy gyöngyöző kacaj tört fel a torkából.-De aztán mégis engedte magát. Megfogadta a tanácsom, miszerint jobb élvezni, mint elszenvedni.-vigyorgott Esme-re, én pedig döbbenten néztem rájuk, aztán dühös lettem, és éreztem: az arcom már nincs megdermedve, így üvöltöttem dühömben
-Te szadista állat! Hogy merészelted !?
-Carlisle ez nem igaz- suttogta szerelmem.
-Ó dehogyis nem.-vigyorgott tovább, aztán elgondolkozva folytatta- Bár az igaz , hogy még az elején elvesztetted az eszméletedet, egy jókora pofon után, tehát te végül is nem élvezted, csak én. Ó, ha tudnád milyen csodálatos voltál még úgy is.-áradozott.- Én pedig éreztem, hogy kezdek felengedni. Ebben a pillanatban megcsörrent a telefonom.
-Nahát!-pattant fel Arazell, és kivette a zsebemből a telefont, majd felpattintotta.
-Halló!-szólt bele csevegő hangon. A vonal másik végén pedig megszólalt Alice:
-Arazell!
-Ó igen, én vagyok, miben segíthetek, kedves kis Alice.-szólalt meg nyájasan.
-Csak szeretnélek megkérni valamire.-válaszolt Alice ugyan olyan hangon.
-És mégis mire, ha szabad érdeklődnöm.-kíváncsiskodott Arazell.
-Ó csak egy apró kis csekélység az egész. Semmi fontos.-leserkedett Alice, és tudtam, valamire készülnek.
-Na de mégis. Csak van valami okod, hogy pont engem kérsz meg valamire.
-Hát igen, van.-Éreztem, hogy csak húzni akarja az időt.
-Hát akkor? Mond már mert majd megöl a kíváncsiság!-mondta, mire Alice gyöngyözően felkacagott a telefonba.
-Csak annyit hogy örülnék, ha találkoznál velem. Tudod szeretnék csatlakozni hozzád.-nem mondom hogy nem lepett meg, de sejtettem, hogy ez csak egy csel. Bárcsak tudnám, mit akar Alice.
-Nocsak! Ez igazán kellemes meglepetés. Elárulnád nekem, kedvesem, hogy mégis mért higgyek neked?
-Ó hát ez igazán egyszerű. Mert én is meg akarom kóstolni Emse vérét.-hallottam, hogy mosolyog, miközben beszél.
-Rendben. Viszont tudnod kell, hogy Esme nem fog meghalni. Ő a feleségem lesz. A nászajándékom neki, hogy átváltoztatom.-felelt csevegő hangon, én pedig még dühösebb lettem. Nem tudom hogy Arazell tudta e, de már majdnem elmúlt a dermedés. Már csak a bal lábam volt fogságban, viszont ugyan úgy maradtam, mint amikor megdermesztett.
-Hát ez nagyszerű! Micsoda hír. Esme igazán szerencsés! Rendezhetem én, az esküvőtöket? Nagyon jó esküvő szervező vagyok.-lelkesedett Alice.
-Ó hát persze! Örülnék ha te szerveznéd. De hol találkozzunk? Oh, majd elfelejtettem, hozd majd magaddal Bellát is, ő lesz a koszorús lány, viszont a többi Cullent nem akarom az esküvőmön látni. Tudod van egy kis problémám a családod tagjaival.-magyarázott tovább, közben én hallottam valamit a vízesés mögül. Messze volt, még , és nagyon halk is. De én meghallottam, viszont nagyon reméltem, hogy Arazell ,nem hallotta meg,és túlságosan lefoglalta a beszélgetés Alice-val.
-Rendben, viszont azt neked kell tudnod, hogy ők már nem a családom. Ezt elmondhatod Carlisle-nak is, és azt is, hogy elegem van az ön megtartóztatásból. Vámpír vagyok, és nem ember. Az emberek pedig csak arra valók, hogy kielégítsék a szomjukat. Nem igaz?-felelt Alice.Tudtam hogy nem mond igazat. Ő soha sem ivott ember vért. Még akkor sem, mikor felébredt. Teljesen egyedül volt szegény, de mégis volt akkora önuralma már akkor is.
-Hallottad, Carlisle? Épp az imént tagadott meg a drága lánykád.-szólt hozzám, megjátszott döbbenettel.
-Nem vagyok a lánya! Sosem voltam az.-háborodott fel Alice.
-Ó bocsáss meg Kedveském. Nem akartalak megbántani.- szímpadiaskodott tovább.
-Rendben van, megbocsájtok. Szóval hol találkozzunk?
-Hmmm..Legyen valami jó kis hely, ahol elbújhatunk. Tudod mit? Nem szeretném a mi kis hercegünk orrára kötni ezt az információt.-vigyorgott rám. -Majd később felhívlak. Most van egy kis elintézni valóm, ha nem haragszol meg. Épp csak egy kis apróság az egész. Meg kell ölnöm Carlisle herceget.-úgy beszélt mintha csak azt mondta volna, hogy be kell mennie a boltba egy kis süteményért.
-Ó rendben. Sajnálom hogy nem lehetek ott.-kesergett Alice. Ha nem lettünk volna ilyen helyzetben, biztosan elnevetem magam.
-Ó ne keseregj kedvesem.Esmeből kaphatsz majd egy kicsit, és te szervezed az esküvőnket.-vigasztalta Arazell.-De most mennem kell, később hívlak.-búcsúzott el jókedvűen.
-Rendben, de ne felejts el felhívni engem, lehetőleg hamar!-figyelmeztette Alice.
-Nem fogom elfelejteni.-nevetett Arazell, aztán összecsukta a telefont.-Tudod, igazán kezdem megkedvelni Alice-t. Igazán vicces lány.-nevetett még mindig- De most, mint mondtam,megöllek, aztán elmegyünk innen a menyasszonyommal, hogy találkozhassunk Alice-val. Micsoda boldogság. Pont mint ahogy annak lennie kell: leánykérés, aztán az előkészületek, virágok, ruhák, kár hogy tortát nem kell választani. De majd helyette elmegyünk vadászni.-kezdte el sorolni a teendőket, ujjain számolgatva. Ekkor már teljesen felengedtem, és hallottam hogy valaki felugrott a vízeséshez. Igen halk volt, de meghallottam, sajnos Arazell is, mert azonnal arra fordult.
-Nocsak vendégünk van.-indult el, s mikor elhaladt mellettem, rávetetem magam. Lefogtam a karjait, miközben megjelent Edward, Jasper és Emmett is. Mind a hárman odaléptek hozzánk, majd egyszerre akartuk széttépni Arazellt, de megint nem sikerült. Mind a négyünket megdermesztett.
-Komolyan nem értelek titeket!-nézett ránk bosszúsan, amint kiszabadította magát.-Nem fogjátok fel? Hogy engem, a képességem miatt, soha, de soha nem tudtok legyőzni?Igazán bosszantó egy társaság vagytok ám ti, Cullenek!-csóválta a fejét, mintha kisgyerekekkel beszélne, akik rossz fát tettek a tűzre. Most hagylak még titeket futni, de ha még egyszer, keresztül húzzátok a számításaimat, esküszöm, hogy megölöm az egész családotokat!-fenyegetőzött.-És te kedvesem! Nagyon rossz családba keveredtél tudod e? Téged most itt hagylak, de később, találkozunk, hogy megbeszéljük a részleteket, az esküvővel kapcsolatban.-mondta még, aztán elmenekült.10 perccel később, elmúlt a hatás. Én azonnal Esme-hez siettem, és átöleltem őt.
-Esme, jól vagy kedvesem?-kérdeztem aggódva.
-Igen, jól vagyok, csak nagyon gyöngének érzem magam.-válaszolt csendesen.
-Semmi baj, aludhatsz nyugodtan, majd én viszlek.-mondtam kedvesen, majd leszedtem a karjáról a láncot, és a karjaimba vettem őt, úgy fordultam a többiekhez.
-Miért ment el?-kérdeztem
-Azért, mert attól hogy lebénított, még tudtam, használni a képességem.Azt éreztettem vele, hogy futnia kell innen, mindegy merre, csak elég messze tőlünk. Még most is árasztom felé ezt az érzést, de nem hiszem, hogy sokáig tudok még hatni rá.
-Vigyük haza Esme-t. Meg kell vizsgálnom őt.-mondtam a fiaimnak.
-Rendben, induljunk.
Sziasztok! Sajnálom h. ennyit kellett várnotok, de megérkezett!:D próbálok majd kicsit sűrűbben frissenli, de ez nem mindig jön össze.:/ Elöljáróba még annyit h. lehet kicsit zavarosnak találjátok majd ezt a részt...Sok puszit és jó olvasást!:D:*
12. fejezet
(Alice szemszöge)
Esme és Balla már el is aludtak. Mi pedig újra az asztalnál ültünk, Jasperre várva. Meg kell beszélnünk, hogy mit is kellene csinálnunk, hogy megvédjük őket.
-Itt vagyok.
-Helyes! Apa!-szólaltam meg miután Jasper is leült a helyére.
-Tehát. A legfontosabb kérdés: Hogyan öljük meg Arazel-t?-tette fel apám a kérdést.
-Úgy gondolom, hogy követnünk kell az illatát. Meg kell találnunk őt, és végeznünk vele minél gyorsabban és hatékonyabban!
-Jasper! Ez csak ott bukik meg, hogy mi követtük a vámpír illatát, de elvesztettük!-figyelmeztette Emmett Jaspert.
-Igen ez igaz, de ha most elindulunk, talán még érezhetjük az illatát, és Edward is segíthetne. Figyelhetnéd a gondolatait.-az utolsó mondatát már Edwardnak címezte.Edward bólintott, mire Emmett is rábólintott a tervre.
-Rendben van. Legyen így.Jasper, Edward és Emmett, Arazel nyomába ered, míg mi többiek, védjük a lányokat.-Osztotta ki apánk a feladatokat, mi pedig helyeselve bólintottunk.
-Egyértelműen itthon kell maradnunk igaz?-kérdeztem apát.
-Alice! Most nem épp a legalkalmasabb az idő, hogy vásárolhass a lányokkal!-szólt rám Edward, mire én csak nyelvet öltöttem rá.
-Alice, nem hiszem, hogy ez most jó ötlet lenne. Később, ha ennek már vége, annyit vásárolhatsz velük amennyit csak szeretnél.- válaszolt apa.
-Hát jó.-kissé elkeseredtem, de a következő pillanatban látomásom volt.
Itthon ültünk a lányokkal a nappaliban.Én, Rose,Esme, és Bella.Beszélgettünk, és jókat nevettünk együtt.
Ez megnyugtatott. Biztos, hogy jól fogunk szórakozni.
-Alice, ennek száz százalék volt az esélye, hogy így lesz.-mosolygott rám Edward.
-Mit láttál Nyuszibogár?-kérdezte Em kedvesen, miközben izmos karjával, gyengéden átölelt.
-Csak azt, hogy itthon ülünk a lányokkal, és hogy együtt nevetünk majd.-simultam kedvesem mellkasához.
-Ó. Ez jól hangzik. Biztos nagyon jó móka lesz.-puszilta meg a fejem búbját.
Ezután elmentem Esme-ék házába, és összekészítettem nekik pár dolgot. Pontosabban összepakoltam nekik két táskányi ruhát, és a pipere cuccaikat sem hagytam ott. Mikor reggel lett, láttam, hogy Esme eldöntötte, felkel és iszik egy kávét.
-Jó reggelt Esme!-köszöntöttem a konyhában, egy frissen lefőtt csésze kávéval, amit átnyújtottam neki.
-Jó reggelt neked is Kedveském.-mosolygott rám álmosan, és leült a pulthoz.-Bella még alszik?-kérdezte pár perccel később.
-Igen, még alszik, Jasper ott van vele, és vigyáz rá.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Rendben... Alice?
-Igen?
-Szükségem lenne pár dologra, hogy...
-Igen tudom. Már láttam, és a szobátokban vannak a cuccaitok, amikre szükségetek lehet.-vigyorogtam rá önelégülten.Láttam, hogy szükségük lesz azokra a dolgokra.
-Köszönöm.-mosolygott rám kicsit zavarban.
-Ugyan, nem tesz semmit.Tessék egyél. Ez állítólag finom.-toltam elé egy tányérnyi gyümölcsöt.
-Oh. Köszönöm szépen.Ez igazán kedves tőled.-mosolygott rám hálásan.
-Semmiség.-legyintettem.-De most megyek az én mackómhoz, mert beszélni szeretnék vele mielőtt elindulnak.Oh, és Carlisle is itt lesz mindjárt, csak be kellett mennie a kórházba.Egészen pontosan akkor ér haza, mikor te elkészültél az öltözködéssel.-vigyorogtam rá és elsiettem az emeletre.
Em a szobánkban várt rám.
-Gyere ide bébi! Pattanj az ölembe!-vigyorgott rám, és én tudtam, hogy mire készül. Egy szökkenéssel az ölébe ültem, és szenvedélyesen megcsókoltam, mire ő egy mozdulattal az ágyra döntött és fölém gördült.
-Hmm..Macikám, ez most nem hiszem , hogy a legjobb időpont.-visszakoztam erőtlenül.Sosem tudtam ellenállni neki.
-Dehogynem Bogárkám! Egy gyors menet még belefér, mielőtt elindulunk.-mormolta a két mellem közé, és én már el is olvadtam. Nem ellenkeztem tovább.
Mikor sikerült felöltözni, már indulniuk is kellett, így nem tudtam megbeszélni vele teljesen amit akartam.
A földszinten ültünk a lányokkal a nappaliban, pont úgy ahogy a látomásomban. Nagyon jól éreztük magunkat, sokat beszélgettünk és nevettünk.
-Alice?
-Igen?
-Elmeséled nekünk hogy hogy változtál át, és hogy ismerkedtél meg Emmettel?-kérdezte kíváncsian Bella.
-Hát persze, szívesen!-válaszoltam- Hát.Igazából én nem emlékszem az emberi életemre. Mikor felébredtem, már vámpír voltam, és csak a nevemre emlékeztem, semmi másra. Azt sem tudom ki, és miért változtatott át engem. De hálás vagyok neki, mert biztos, hogy jót tett velem.-kezdtem bele a mesélésbe.
-És mi az eredeti neved?-kérdezett Bella.
-A nevem Marie Alice Brandon.
-És a szüleid?
-A családomról nem sokat tudok. Volt egy húgom. Ezt tudom csak. De semmi mást.-mondtam kicsit elkeseredve
-Na és Emmett?Vele hogy találkoztál?-terelte jobb irányba a beszélgetésünket Esme.
-Emmett-et én változtattam át.-mosolyodtam el újra-Már mindent tudtam a fajtánkról. Találkoztam is hozzám hasonlóval, de ők mind emberi vérrel táplálkoztak. Én sosem ittam emberek vérét. Mikor felébredtem, megéreztem az illatukat, de mikor rájöttem, hogy mire készültem, elborzadtam saját magamtól, és eldöntöttem, hogy más módot keresek a táplálkozásra. Mikor ezt eldöntöttem, látomásom volt.Azt láttam, hogy egy szarvas vérét iszom, a közeli erdőben...Mikor Emmett-et láttam,egy látomásomban, tudtam, hogy ő lesz életem szerelme.Láttam magunkat, boldogan. Kerestem őt. Pontosan 10 évet vártam rá, mikor újabb látomásom volt róla. Emmett vadászni indult a hegyekbe. Elindultam megkeresni azt a helyet, ahol láttam őt, de mikor odaértem a hegy lábához, szörnyű kép úszott elém. Emmett egy medvét talált, de túl közel ment hozzá. Megérezte az illatát, és megtámadta őt a medve. Nagyon megijedtem. Tudtam, hogy még nem történt meg, de sietnem kellett, hogy megmentsem őt a medvétől. Mikor már közel jártam, hallottam Emmett kiáltását.Még gyorsabban futottam, és kicsit késve, de még időben odaértem. A medvére vetettem magam, és ...-hirtelen eszembe jutott h. ezt talán nem kéne részleteznem- a lényeg, hogy megöltem a medvét, aztán odasiettem Em-hez. A medve súlyosan megsebesítette, de még élt. Akkor eldöntöttem, hogy megmentem őt.Nem hagyhattam meghalni.Újabb látomásomban láttam, hogy megharapom Emettet.Mikor vége lett, még mindig láttam, azt a képet, hogy mi együtt leszünk. Megharaptam, és ittam egy keveset a véréből.De tudtam, hogy sikerült átváltoztatnom, mivel még mindig láttam magunkat...3 nappal később Emmett felébredt.Szörnyű piros íriszei, megrémítették őt.De megnyugtattam, és elmagyaráztam neki mindent.Hogy én ki vagyok, hogy mi történt vele.Kicsit féltem, hogy talán elhagy, de a jövőbeli kép nem változott a mondandóm végére. Mikor elhallgattam, megvizsgáltam az arcát. Kicsit döbbenten meredt rám. Aztán elvigyorodott és csak annyit mondott:-Hát ez király!-jóízűen elnevettem magam,és mindenki nevetett velem együtt- Mikor Emmett és én már együtt voltunk 2 éve, uralni tudta már a szomját. Volt egy látomásom, a Cullen családról, és hogy mi is ott vagyunk velük.-mosolyogtam Rosaliera -Tudtam a nevüket, és a szemük színe is arany színű volt, nem pedig skarlát vörös mint a többi vámpíré, akikkel találkoztam. Láttam ,hogy Londonban élnek, messze a várostól, az erdő közepén.
-Már akkor is itt laktatok?-kérdezte Bella álmélkodva.
-Igen Bella. Már akkor is állt ez a ház. Persze nem pont olyan mint akkor volt...igazából újjá építettük az idők folyamán egy párszor.-válaszolt Rose egy halvány mosollyal.
-Megkérdezhetem ,hogy ez mikor is volt?-kérdezte kicsit félve Esme.
-1923-at írtunk mikor én átváltoztam, Emmett 10 évvel később, 1933-ban,1935-ben láttam a családunkat.
-Hűűha...hát ez..nem is tudom mi lenne a megfelelő szó...-Bella, még mindig hitetlen képpel meredt ránk.
-Megkérdezhetem, hogy láttál e minket is?-kérdezett Esme
-Persze, hogy láttalak titeket itt.-vigyorogtam rájuk.-Láttam a bált, és titeket. Mi úgy döntöttünk, visszaköltözünk ide, ti eldöntöttétek, hogy bált rendeztek. A sorsunk összefolyt. Láttam hogy te és Carlisle együtt lesztek, és természetesen azt is, hogy Jasper és Bella is.-mosolyogtam rájuk. Minden tökéletes lesz, ha sikerül elkapni ezt az Arazell-t.
És pont ahogy ezt végiggondoltam, láttam egy képet:
Emmett és a fiúk megtalálják Arazell-t, de kicsúszik a kezeik közül.
A következő pillanatban, láttam, hogy Jasper fel fog hívni.
Amint vége lett, hallottam is a telefonom csörgését.
-Halló Jasper.-szóltam bele.
-Alice. Láttál valamit?
-Igen láttam. Arazell-t megtaláljátok, de sikerül elszöknie. Azt nem tudom, hogy hogyan. Minden esetre figyeljetek, és én is figyelni fogok.
-Értem. Átadnád Bellának a telefont?
-persze.-mondtam, és odatartottam Bellának a telefont.
-Jasper, jól vagy? Hol vagy most?
-Bella, nyugodj meg kérlek. Semmi baj nem történt. Valószínűleg nemsokára ott leszek már nálad. Megpróbálok sietni, és ha ennek az egésznek vége, ígérem hogy elmegyünk sétálni, és megmutatom a rétet.
-Rendben. De kérlek vigyázz magadra, és a többiek is. Ne becsüljétek le őt. Nagy a hatalma.-Bellán érződött, hogy nagyon félti Jaspert, és a többieket.
-Nem lesz semmi baj. Mi hárman vagyunk, ő meg egyedül. Nekem is van képességem, és Edward hallja, hogy mit gondol.Sietek...és Bella?
-Igen?
-Szeretlek.
-Én is téged Jasper.-válaszolt Bella fülig pirulva, ezután letették a telefont.
-Baj van?-kérdezte Esme aggódva.
-Nem. Nincs baj.-nyugtattam meg gyorsan, majd magamban hozzátettem:egyenlőre.
A nap további része gyorsan telt. Főztünk a lányokkal, aztán úgy gondoltam, csinálok magunknak egy kellemes estét. Romantikus felmekkel, zsebkendőkkel, és popcorn-nal.Közben folyamatosan a jövőt figyeltem. Épp végetért az egyik film, mikor én láttam egy horror filmet a fejemben.
Arazell mégis megszökött,ahogy azt már láttam. A fiúk viszont elveszve érzékek nélkül fetrengtek a földön. Arazell eldöntötte: elrabolja Esme-t. Azt megint nem láttam, hogy hogyan, de azt igen, hogy sikerül neki.
Mikor visszatértem a valóságba, látam, hogy mindenki aggódva figyel engem.
-Alice mit láttál?-kérdezett Rose.
-Fel kell hívnom a fiúkat!-tértem ki a válasz elől, és már hívtam is Jaspert.
-Alice?
-Jasper, figyelj rám! Azonnal haza kell jönnötök! Arazell ide tart, és el akarja rabolni Esme-t! Láttam hogy sikerül neki, de siessetek haza, hátha sikerül megakadájozni. Mi nem tudjuk megvédeni. Nem láttam pontosan, hogyan sikerül neki, de azt igen hogy elviszi Esme-t.-hadartam el olyan gyorsan, hogy a lányok biztosan nem hallották, csak Rose értette meg mint mondtam.
-Azonnal indulunk! Szóljatok Carlisle-nak is!-mondta Jasper, és hallottam, ahogy futottak a fák között.
-Mikor?-kérdezte Jasper és Rose egyszerre.
-Nem tudom pontosan. Nem láttam rendesen, de az biztos hogy hamarosan.-válaszoltam. Nagyon ideges voltam.Két dolog miatt is:az egyik, hogy tudtam nem tudjuk megvédeni Esme-t, a másik, hogy nem láttam tisztán a dolgot.
-Sierünk.-ezzel letette a telefont, én pedig azonnal hívtam Carlisle-t.
-Halló. Történt valami?-kérdezte Carlisle egyből a lényegre térve.
-Carlisle! Azonnal haza kell jönnöd! Arazell ide tart, de nem tudom hogy mikor ér ide.Jasperéknek már szóltam, jönnek haza. Te is gyere haza minál hamarabb! Fel kell készülnünk, hogy megvédjük Esme-t és Bellát.
-Azonnal indulok!-felelte és letette a telefont.
-Mi történik? Mi a baj?-kérdezte Esme, és Bella is sürgetően nézett rám.
-Arazell ide tart.-válaszoltam. Ezután sokminden történt egyszerre.
Kivágódott az ajtó. Először azt hittem Carlisle, de utána láttam, hogy nem ő. Azonnal támadóállásba gugoltam, ahogy Rose is. Védelmezően a hátunk mögé toltuk a lányokat, ezután Arazell, pillanatok alatt a hátunk mögé ugrott. Nem értettem:Miért nem látom, mi történik majd?
-Adjátok fel.-szólt határozottan.
-Nem.-válaszolta Rose, és én helyeslően bólintottam.
-Rendben.-mondta, és a követkető pillanatban elvesztettem az érzékeimet, és megdermettem.
Nem láttam, nem éreztem semmit, csak hallottam, Emse sikolyát, és hogy becsapódik az ajtó, miközben Bella azt kiáltja: Ne!
Ezután semmit, csak Bella hangos hokogását.
Egy idő után érztem, hogy újra meg tudok mozdulni, és homályosan láttam is már. Azonnal Bellát és Rosalie-t kerstem.
Rosalie is pont úgy volt mint én, de ő még nem tudott megmozdulni.
Odasiettem Bellához.
-Bella. Jól vagy? Nem sérültél meg igaz?-öletem át óvatosan.
-Én nem, de anya..elvitte őt!-zokogta.
-Lányok!-kiáltotta Carlisle.
-Itt vagyunk.-szóltam. Már tökéletsen láttam.
-Mi történt?-kérdezte és odasietett Rose-hoz, hogy megvizsgálja.
-Arazell!-mondta Rosalie
-Mi történt?! Hol van Esme?-nézett körül még alaposabban, és aggódó pillantása, nem találta Esme-t.
-Elvitte! Elvitte!-sírta Bella, és ebben a pillanatban érkeztek meg a fiúk is. Jasper szél sebesen, hozzánk sierett,majd átölelte Bellát.
-Bella. Mi a baj?-kérdezte őt, és vígasztalóan simogatta a hátát.
-Arazell elvitte Esme-t.-jelentettem ki keserűen.
-Ez mégis hogy történhetett?!-kérdezte apa félőrülten.
-Arazell-nek van valamilyen képessége. Elvette a látásunkat , szaglásunkat, és még meg is dermedtünk. Nem tehettünk semmit. A képességem sem működött. Nem láttam semmit, semmilyen értelemben.-keseregtem tovább.
-Meg kell találnom őt! Nem veszíthetem el!-örjöngött apa. Teljesen meg értettem őt, de még így is furcsa volt így látni. Mindig higgadtan és nyugodtan kezelt mindent. De a szerelme elvesztése, ég őt is kihozta nyugodtságából.
-Apa!-kiáltott utána Edward, mert se szó se beszéd elfutott az erdő irányába.
