Sziasztok! Bocsánat hogy ennyit késtem. Nem is magyarázkodok, a lényeg h. elkészült a fejezet. Kicsit hosszabbra írtam, mint terveztem, "kárpótlásként". Nekem 12 oldal lett...igaz hogy van benne egy jegyzet rész, sz. inkább 11 és fél oldal;) Eseménydús fejezetnek mondanám. Amint írtam oldalt, benne van Elisabeth magyarázata, és a vége pedig Carlisle és Esme rajongóknak kedvez!:D:D
Ja még annyit előrebocsájtanék hogy ezentúl Elisabeth a Lisa becenevet fogja viselni.:)
19.fejezet
Ismeretlen ismerős
(Carlisle szemszöge)
Igazán különösnek tartottam hogy Elisabeth megjátszotta hogy meghalt. Ilyenről még nem hallottam, hogy valaki így zárta volna le az emberi életét. Igazán kíváncsi vagyok, hogy miért tette ezt. Viszont ha jobban meggondolom, igaza volt. Talán mindenkinek így kellett volna tennie aki családot hagy hátra.
-A lányok gépe fél óra múlva leszáll. Talán el kéne indulnunk.-monda Jasper.
-Én is megyek.-pattant fel Elisabeth.
-Nem. Azt hiszem jobb lesz ha csak mi megyünk eléjük. Nem tudom, hogy fogadják majd. Nem biztos, hogy egy emberekkel teli helyen kéne ezt a találkozást megejteni.-magyaráztam a nézeteimet.
-Rendben. Igazad van.-hajtotta le a fejét Elisabeth.
-Induljunk.-bólintott Edward is.
(2 óra múlva otthon)
Esme nem hitte el, hogy az anyja otthon vár mindet.
-Nem hiszem el Carlisle. Az anyám már majdnem 20 éve elment. Eltemettem. Nyitott koporsós temetése volt. Láttam, hogy ő volt benne. Nem hiszem, hogy bárkivel is összetévesztettem volna.-rázta a fejét.
-Anya. Mi van ha mégis igaz. Akkor... megjátszotta, hogy meghalt. Hiszen ha most itt van, akkor vámpír. Ha pedig vámpír, akkor nem halt meg...vagyis nem úgy. Vagyis...jaaj már! -magyarázott zavartan Bella- A Nagyi most itt van, ez a lényeg. Végre megismerhetem. Olyan sokat meséltél róla. Olyan jó lesz!-áradozott Bella. Ő legalább elhitte, hogy a Nagymamája él...már amennyire...
-A Nagyid nem tette volna ezt velem. Nem hagyott volna magamra. Ahogy én sem tettem volna veled. Nem hagytam volna, hogy keresztülmenj annyi borzalmon. Ezért kutattam éveken keresztül. Ezért olvastam fel neked a mesét, hogy valami fogalmad legyen az igazi történetről. Ezért mondtam el neked még mielőtt Jasperrel egymásba szerettetek. Ő..Ő nem. Ő meghalt. Eltemettem. Nem létezik, hogy ilyen csúnyán becsapott volna.-tagadott tovább Esme.
-Menjünk be és akkor majd mindent megbeszélünk.- átkaroltam Esme derekát és bevezettem a nappaliba. Elisabeth már ott várt ránk.
-Esme kislányom.-üdvözölte
-Anya? Te ...te?-mondta Esme és elájult. Mielőtt megüthette volna magát elkaptam, és lefektettem a kanapéra.
-Én megmondtam, hogy nem lesz egyszerű.-ültem le mellé
-Nagyi!-monda Bella meglepetten
-Bella kicsikém.-mosolygott Elisabeth, majd megölelték egymást
-Nagyi, miért nem jöttél vissza hozzánk? Miért kellett ez a szín játék? Anyunak nagyon hiányoztál.-ültek le a másik kanapéra.
-Hát ez egy hosszú történet. De szeretném csak egyszer elmesélni. Nem igazán jó dolgok történtek velem az elmúlt 19 évben. Átélni borzalmas volt, elmesélni hasonlóan rossz. Nem szívesen hangoztatom, és gondolok vissza az elmúlt időszakra.-húzta el a száját Elisabeth.
-Rendben. Akkor várjuk meg míg Anya felébred.-jelentette ki Bella hozzábújva Elisabeth-hez.
-Jaj kicsikém. Ha tudnád, hogy mindvégig veletek voltam.-ölelgette az unokáját.
-Igen?-ült fel meglepetten Bella.
-Igen, persze.-mosolygott kedvesen -Mindig figyeltelek titeket amikor alkalmam volt rá. Ott voltam Esme mellett, amikor meghalt az apád. Ott voltam a születésednél is. Ott voltam az első lépéseidnél. Mindig ott voltam veletek, csak ti nem emlékeztek rám, mert elvettem az emlékeiteket a velem eltöltött idő után. Te nem féltél tőlem soha.-simogatta Bella haját elmerengve.
-Igazán?-mosolygott Bella is- Akkor, sosem hagytál el minket.-Jaj de jó. akkor Anyának nincs miért haragudnia.-ölelte át újra Elisabeth-et.
-De igen. Sajnos nagyon sokat sírt az édesanyád miattam. Próbáltam ott lenni mellette. El sem akartam hagyni titeket soha. De Arazell nem engedte. Engem is megölt volna, ha nem veszem el az emlékeiteket rólam. Így is túl sokat engedett meg nekem...legalábbis szerinte.-fintorgott újra.
-Igazán szólhattál volna...-szólalt meg Kedvesem, még csukott szemekkel, kissé rekedt hangon.
-Esme!-ült le Elisabeth Esme-hez.
-Anya.-nyitotta ki a szemeit Kedvesem, de engem látott meg először.
-Itt vagyok melletted. Nem lesz semmi baj. Most már itt leszek veletek örökre.-simogatta meg Esme homlokát.
-Az jó lesz.-ölelték meg egymást végre
-De most mesélj. Mi történt veled? Miért hagytál el minket? Annyira hiányoztál nekem.
-Az az igazság, hogy nem volt más választásom. Arazell csak ezzel a feltétellel hagyta meg az életem. Elértem, hogy szeressen engem. De mivel ő arab származású - forgatta meg a szemeit Elisabeth - úgy hitte kell még neki 3 feleség. Azt magyarázta folyton, hogy ő mindig is így akarta. Úgy hitte én vagyok az első a családunkból aki végre belátta, hogy így volt megírva. Hogy neki Allah a mi családunk női tagjai közül választotta ki a 4 feleségét. Én látszólagosan "behódoltam" neki.-mutatta a kis idéző jeleket. - Azt mondtam neki, hogy örökre vele akarok maradni. Hogy nekem ő az egyetlen. Így átváltoztatott.-vonta meg a vállát. - Ezt akartam. És veletek is ezt tette volna. - mutatott végig magán. - Téged el akart venni feleségül.- nézett Esme-re. - Aztán te Bella, ha megházasodtál volna egy emberrel, ahogy mi is tettük az idők folyamán, neked is át kellett volna élned azokat a borzalmas időket, mint ahogy mi tettük, - hajtotta le a fejét Elisabeth szomorúan - akkor téged is átváltoztatott volna, ahogy engem. Szerinte ez volt az ára annak, hogy hozzá mehessünk feleségül. Meg kellett tisztítanunk a lelkünket, hogy hozzá méltóak lehessünk. - húzta el a száját megint. - Én megtettem, végigmentem az általa kijelölt úton. Mindent megtettem, egy feltétellel. Azt akartam, hogy a lehető legközelebb lehessek hozzátok. Hogy végigkísérhesselek titeket ezen az úton. Beleegyezett, de csak úgy, hogy elveszem az emlékeiteket a velem töltött időről. Így veletek lehettem, nem kellett teljesen elszakadnom tőletek. A temetésemet... meg kellett rendeznünk. Mindent meg kellett tennem, ahogy ő akarta. Én voltam az összeköttetés. Nekem kellett tájékoztatnom őt, hogy mi történik veletek. A titok szobádról is tudtam, de azt nem mondtam el neki. Azt akartam, hogy kideríts mindent. Én segítettem neked. Én választottam ki a nyakláncodat, és én mondtam el neki azt is, hogy hová mentek nászútra.-fordult el újra szomorúan. - Mindent el kellett mondanom. Nagyon sajnálom Eriket. Nagyon kedveltem őt. De nektek legalább megadatott egy közös év. Azt nekem köszönhetitek. Én beszélem rá Eriket, hogy maradjatok itthon, és húzzátok el a nászutat. Sokat voltatok együtt. Többet, mint bár melyikőnk ebből a családból. Aztán elérkezett a napja. Nem tudtam tovább visszatartani Arazellt. Már így is túl sokat voltatok ti együtt...szerinte. - fintorgott - És amikor bementetek a kórházba, megtaláltalak téged Carlisle. Tudtam, hogy közülünk való vagy. Azt akartam, hogy ti együtt legyetek majd. Így találkoztatok ti. Akkor már tudtam, hogy ti hozzánk fogtok tartozni. Megkerestem a családodat, láttalak titeket, tudtam kik vagytok pontosan. Csak állatokkal táplálkoztok ahogy én is. Azt akartam, hogy kijátsszátok Arazellt. Mindent teljes titokban tettem. Még ti sem tudtatok rólam. egészen addig amíg el tudtam rejteni magam a látomásaid elől Alice. De aztán, Arazell szervezkedni kezdett, tudtam, hogy ennek döntő szerepe lesz az életünkben. Ha nem sikerül...ha elbuktatok volna, az egész Cullen család most mágiján égne el, és nekem nem lett volna választásom, törölnöm kellett volna az emlékeiteket az elmúlt időkről, és minden úgy lett volna ahogy az elmúlt kitudja hány évtizedben volt. Nem voltam biztos benne, hogy sikerül. Engem kínozott azzal, hogy kijátszotta a képességemet. Nem hagyta hogy meglássam mi lesz a vég kimenetel. Elbízta magát. Az első látomásomra nem hallgatott. Amikor elmondtam neki, hogy ti győztök majd, nem hitt nekem. Azt mondta, hogy csak hazudok neki. Ezért elkezdett variálni a döntésén. Iszonyatosan kimerített, ahogy téged is Alice.-nézett most az említettre. Amikor már láttam, hogy tényleg az első víziónk lesz a helyes, akkor jöttem csak elő. Gondolatban üzentem Edwardnak. Aztán mindenki másnak is, hogy tudják, segíteni jöttem. Arazell tudta, hogy ott vagyok, a közelben. Érzett engem, de nem törődött velem, azt üzente gondolatban, majd meglátom, hogy győzni fog, és elveszi feleségül Esme-t. Mint mindannyian tudjuk ez az esküvő szerencsére ha nem valósul meg.-mosolygott felszabadultan.
-Azt hiszem ez így már teljesen világos.-bólogatott Esme elgondolkozva.
-Ha viszont Arazell nem létezik többé, igazán elmehetnénk már vásárolni!-csilingelte Alice.- Mivel mi tudjuk- kacsintott Elisabeth-re - hogy itt maradsz velünk, vásárolnunk kell. Be kell rendezni neked egy szobát és- hirtelen Alice és Elisabeth szemei elhomályosultak, aztán pár pillanattal később vissza is tértek.
-Úgy tűnik változott a terv.- nevetett Elisabeth.
-Igen. Akkor mindenki pakolhat. Igaz Apa.-mosolygott kedvesen Alice rám.
-Igen Alice, azt hiszem jobb ha elmegyünk Forksba. Túl sok minden történt itt, és nem hiszem, hogy jó lenne itt maradni, ráadásul az emberek is suttognak már.
-Rendben. Akkor megyek is.-mondta és már el is tűnt az emeleten.
Elisabeth, Esme és Bella a nappaliban maradt, mi többiek pedig elkezdtünk pakolni. Azt hiszem jobb is így. Jót fog tenni a lányoknak egy kis idő együtt, hogy mindent tisztázzanak az elmúlt évekről, és a levegő változás is jó lesz majd. Forks tökéletes hely a számunkra az újrakezdéshez, vagyis, inkább csak elkezdhessünk végre a közös életünket.
( Forks, 6 hónappal később)
Már elég jól berendezkedtünk. Elisabeth és én a helyi kórházban dolgozunk, a sürgősségi osztályon. Esme lak berendezőként dolgozik Port Angelesben. A gyerekek a Forksi gimnáziumban tanulnak. Lassan minden a megszokottá válik.
-Carlisle Kedvesem.-szólalt meg egyik este Esme. Épp egy moziból jöttünk ki. Eddig csodás esténk volt.
-Igen Kedvesem?-mosolyogtam rá, majd játékosan megpusziltam az orra hegyét.
-Volna kedved elutazni velem, ahogy azt már megbeszéltük még régebben?- hajtotta le a fejét zavarában.
-Örömmel.-válaszoltam somolyogva. Édes ilyenkor.
-Igazán?-csillantak meg szemei izgatottan
-Hát persze.-nevettem fel jókedvűen. Olyan könnyű örömet okozni neki.-Akár már most hétvégén is elutazhatunk, ha szeretnél.
-Az remek lenne.-ölelt át vidáman.
-Rendben, akkor még van két napunk elintézni mindent. Kiveszek 2 hét szabadságot. Aztán ha gondolod maradhatunk még. Lisa biztosan nem fogja bánni.
-Én épp most fejezek be a csapatommal egy házat, több projektem pedig nincs erre a hónapra még, úgyhogy nem is vállalok el többet. Majd a következő hónapra vállalok munkát.
-Renden akkor ezt meg is beszéltük.-pusziltam meg úrja a kis pisze orrot, majd elindultunk sétálni a parkba.
(két nappal később, a repülőn)
-Minden rendben?
-Igen. Már alig várom, hogy ott legyünk. Nagyon régen nem jártam már ott.-csatolta be izgatottan az övét
-Megtudhatom már végre, hogy hová viszel?-kérdezem most újra. Az elmúlt napokban nem volt hajlandó elárulni, hogy hová akar menni. Mindent megszervezett. Azt mondta nagyon szép hely, és pont úgy időzített, hogy mikor leszállunk, ne okozzon problémát a nap. Ebből tudtam, hogy napos helyre megyünk. Most is a saját gépével akart utazni, azt mondta már megszokta, és így sokkal kényelmesebb lesz. Bernardo helyett nem vett fel másik embert, azt mondta, nem akar senkit a helyére. Mariett a légiutas kísérője ott maradt Londonban, de Eduardo a pilótája hűségesen követte Esme-t. Most is vele repülünk.
-Nem, nem.-incselkedett- Majd megtudod ha leszállunk. Ismerős hely lesz neked is. Gyönyörű hely, és nem kell majd egész nap a szobában ülnöd, hanem velem fürödhetsz majd a parton.
-Rendben-rendben.-adtam meg magam feltartott kezekkel mosolyogva. Bár már sejtem, hogy hová megyünk, nem akartam lelombozni azza,l hogy elmondom tudom a megoldást. Csak kényelmesen hátradőltem a székemben, majd Esme-re néztem. Láttam átsuhanni az arcán valamit, de mire értelmezhettem volna, már el is tűnt.
-Valami baj van?-kérdeztem aggódva.
-Nem, nincs, dehogy is. Csak...mindegy, inkább csak pihenjünk.
-Rendben, ha nem akarod elmondani akkor nem kell.-mosolyogtam rá megnyugtatóan.
-Nem erről van szó. Csak..akkor ültem utoljára ezen a repülön amikor...18 éve hazajöttem Rio-ból.-nézett ki az ablakon.
-Semmi baj Szvem. Én itt vagyok. Nem vagy egyedül. Sosem leszel egyedül.-szorítottam meg a kezét.
-Tudod utoljára abban a székben Erik ült. Furcsa volt mást látni a helyén. -mondta az igazi okot. Nem szorította meg a kezem, csak nézett rám, hogy mit válaszolok erre. Igazából nem is tudtam, hogy mit kellene mondanom. Nyilvánvaló volt hogy hiányzik neki a volt férje...vagyis még mindig az.
-Sajnálom Esme. Nem tudtam.-álltam fel, de mire folytathattam volna elkapta a kezem
-Hová mész.? Ne haragudj. Nem akartalak bántani. Én Én..sajnálom-magyarázkodott majd elengedte a kezemet reményvesztetten. Kis butus azt hitte elmegyek.
-Semmi baj. Csak átülök veled szembe.-mosolyogtam rá elérve hogy felém fordísa gyönyörű tekintetét.
-Bocsáss meg nekem. Csak tudod az emlékek...Én nem akarom, hogy elülj mellőlem.-nézett vám néma kéréssel hogy üljek vissza mellé. Így visszaültem.
-Rendben van. Ha szeretnél, beszélhetünk róla. Csak hogy tudjam mi az a mit nem szabad tennem. Hogy ne hozzam felszínre az emléleket.
-Nem nem kell. Most csak kettőnkre akarok gondolni. Erik..Erik már nem velem van. Nem akarok a múltra gondolni, csak a jelenre, és a jövőnkre. Együtt.-mosolygott angyalian, én pedig nem bírtam ki hogy ne csókoljam meg.
(pár órával később, Rio de janeiro)
(Esme szemszöge)
Már csak pár perc és megérkezünk Rio de janeiro-ba. Direkt ide szerveztem az utazásunkat. El akarom vinni a szigetemre. Azt akarom, hogy tudja Erik a múltam. Azt nem tagadom, hogy még mindig szeretem Eriket és nagyon hiányzik. Örökké hiányozni fog nekem, de Carlisle végre kitöltötte az űrt amit Ő hagyott bennem. Végre megint teljes lehetek. Ezt akarom elmondani Csarlisle-nak. Vele akarok lenni. Szeretném, ha ezt megértené, és tovább léphetnénk.
-Na? Mit szólsz? Ugye ismerős.-kérdeztem mosolyogva miközben már a repülőtéren álltunk, és a kocsira vártunk, amit mindig használni szoktunk amikor....nem, csak használTUNK Erikkel amikor ide utaztunk. Azt hiszem ez nehezebb lesz mint gondoltam. Senki mással nem játram itt, csak Erikkel. Csak vele vannak itt emlékeim...
-Igen. Persze, hogy ismerős. Ebben a városban találkoztunk először.-mosolygott vissza rám.
-Hát akkor? Megnézzük a várost együtt?-kérdeztem kissé izgatottan. Már nagyon rég nem láttam a várost, és a kedvenc helyeket is fel kell keresnünk.
-Persze. Én sem jártam itt azóta.
- Mrs. Florientino, a kocsi a garázsban várja Önöket.-amikor kimondták, hogy Florientino összerezzentem. Már nagyon régen nem szólított így senki. Nyilván nem tudják, hogy mi történt, és az adatbázisukban így szerepel a nevem. Majd fel kell hívnom őket a névváltásomról.
-Kérem, csak Miss King, ha kérhetem.-mondtam, majd átvettem a kulcsokat
-Elnézést kisasszony.-sütötte le a szemeit zavarában, majd meghajolva elment
-Sajnálom, nem tájékoztattam őket.-néztem bocsánatkérően Carlisle-ra.
-Semmi baj.-mondta kedvesen. Azt hiszem egész jól viseli az Erikkel való dolgokat.
-Rendben, akkor menjünk.-mondtam majd egy gyors csók után elindultam agarázs felé.
Csodásan telt az este. Mindent megnéztünk. Semmi sem változott mióta itt jártunk. Felajánlottam, hogy nézzünk be a kórházba, de azt mondta, hogy nem lehet, mert még felismerhetik, és furcsa lenne, ha látnák őt pont ugyan olyannak 18 éve. Elmentünk a legszebb helyekre. Minden kedvenc helyet megnéztünk. Kiderült, hogy egy-egy helyen ő is megfordult, és neki is vannak kedvelt helyei a városban. Remekül szórakoztunk. Sokat nevettünk, és sorra vettük az apró dolgokat amiket majd hazaviszünk a gyerekeknek, és anyámnak. Hajnaltájban viszont úgy döntöttünk ideje elindulni a szállodába...vagyis csak azt hitte Carlisle hogy oda megyünk. Helyette a kikötőbe vittem.
-Esme drágám?
-Igen?-kérdeztem incselkedve
-Van még esetleg valami amit feltétlenül meg szeretnél nézni, mielőtt a szállodába megyünk?-kérdezte zavartan
-Nem, nincs.-feleltem ártatlan arccal.
-Akkor elárulod nekem, hogy mit keresünk a kikötőben?
-Persze. Megyünk a szállásunkra.-mondtam komolyságot színlelve. - Te csak pakolj ki a kocsiból kérlek, és kövess csak, én addig előkeresen a kulcsokat, és beszélek egy helyi emberrel. Rendben?
-Okéé, itt valamit szerveztél. Igaz?-mosolygott rám hamisan, én pedig játékosan megvontam a vállam, már alig bírva visszatartani a nvetést, majd hátatfordítva neki elindultam a kikötői iroda felé, hogy bejelentsem, elviszem a hajót.
Már a hajón voltunk egy órája. Szerencsére tudtam még az utat. Igazából nem is nehéz. Csak tartani kell a keleti irányt kiérve a kikörtőből, majd egy jó órányit végig szelni a hullámokat.
-Most már elmondod, hogy hová is hoztál?-kérdezte újra Kedvesem.
-Szerintem te már látos, hogy hová is hoztalak. Egy szigetre. A neve: Esme-szigete.-mosolyogtam rá.
-Ohh..ez a te szigeted?-kérdezte zavartan
-Igen, ez az enyém. Én kaptam még...
-Még Eriktől. igazam van.-mosolygott Carlisle megértően.
-Igen. Tőle kaptam, nászajándékként. Itt töltöttük el a nászutunkat, és ugyan úgy ahogy most te, én sem tudtam hogy mit akar a nyílt viszen. El sem tudtam képzelni. Ő s ugyan olyan titokzatos volt mint most én.-meséltem, majd le is állítottam a motort, mert megérkeztünk.
-Értem. Ez igazán kedves volt tőle.-mondta mosolyogva. Azt hiszem már kezdi érteni, hogy miért hoztam el ide. Egész éjszaka és hajnalban volt valami apróság, amit elmeséltem neki.
Segítesz bevinni a csomagokat? Van itt egy csodás kis ház. Ez lesz a szállásunk, a szállodai szoba helyett, ha nem bánod.
-Persze. Jobb is így. Legalább nem kell tényleg bezárkóznom majd a szobába.-válaszolta kedvesen, közben szedegetve a csomagokat.
-Egyáltalán nem kell majd, mert itt csak mi vagyunk. Senki más nem lakik itt, és nem is jön ide senki amig mi itt vagyunk, még a karbantartók sem. Itt önmagad lehetsz. Vannak itt állatok is. Szarvasok, madarak...-mosolyogtam. Tudtam, hogy ez lesz számunkra a megfelelő kikapcsolódási hely. Itt nem kell elrejtenie magát. Kimehet a napra, akkor sem fogja látni senki más csak én.
-Köszönöm, Nagyon figyelmes vagy.-csókolt meg kicsit hosszabban.
-Részemről az öröm Mr. Cullen, hogy boldog ha velem van.
-Ha veled vagyok, akkor csak boldog lehetek.-csókolt meg újra.- Beviszem a csomagokat. Te addig pihenj egy kicsit. Fáradtnak tűnsz.
-Igen. Köszönöm.-csókoltam meg most én, aztán mutattam neki az utat. Amig Carlisle behordja a csomagokat, én elmegyek zuhnyozni. Tényleg nagyon elfáradtam.
-Carlisle...Jaj, elfelejtettem, hogy milyen gyors is tudsz lenni.-huppantam le mellé a kanapéra fürdés után.
-Kis butus. Már rég behoztam az összes csomagot, sőt én is lezuhanyoztam, és még meg is néztem a házat. Igazán szép.-mondta majd magáhozhúzott.
-Megyünk aludni...vagyis hogy én.
-Persze. Gyere.-húzott fel a kanapéról.
Beléptünk a szobába, és azonnal meg is dermedtem, amjd egy pillanattal később elöntött a méreg.
-Megmondtam, hogy mindent dobjanak ki amit itt találnak személyes holni. erre pedig mindent itthagytak.-fújtattam méregtől flytott hangon. Erik dolgai, és az én régi cuccaim, mind a szobában voltak.
-Semmi baj szivem, majd elpakolok mindent amig te alszol. Rendben van? Na gyere. Pihenned kell.
-Hogy pihenjek, ha egyszer olyan mérges vagyok. Nem lehet rábízni semmit az itteniekre? Azt hittem érthető és világos voltam.-fortyongtam tovább, miközben a szépen bevetett ágyfelé tolt gyengéden.
-Nem történt semmi baj. Igazán nem kell aggódnod. Majd én elpakolok mindent ahogy mondtam. Nem lesz itt semmi olyan amit nem most hoztunk, vagy nem a berendezéshez tartozik. Rendben?-puszilta meg az arcomat, miután betakart, a könnyű és vékony szövésű takaróval.
Rendben. De addig ne csinálj semmit kérlek amíg el nem alszom. Jó? Szeretnék úgy elaludni ahogy otthon is mindig.-mondtam, miközben ő is befeküdt mellém az ágyba, majd megához húzott és mint mindig most is cirógatni kezdte a hátamat, hogy álomba ringasson.
(Carlisle szemszöge)
Mikor Esme elaludt elkezdtem összezedni Erik és Esme régi dolgait. Néhány ing, és rövidnadrág volt a szekrényben, a fürdőben régi borotválkozó készlet, a kis szekrényeken képek, egy karóra, és nyaklánc. Mind Erik dolgai. Esme régi ruhái, sminkes készlet, hálóingek, a pipere asztalán néhány itthagyott fülbevaló és egyéb ékszerek. Mindent összeszedtem, és egy nagyobb zsákba csomagoltam mindent, kivéve a képeket. Azokat megnézegettem amig Esme aludt. Mire felébredt, mindent eltüntettem, és helyükre a most hozott dolgokat raktam. Semmit sem találhat meg ami itt volt.
-Carlisle.-mondta mosolyogva mikor belépett a konyhába, és látta hogy épp reggelit, vagy inkább uzsonna szerűt készítek neki. Mosolyogva lépett hozzám , majd egy gyors csók után, láttam, hogy lehervad egy pillanatra a mosolya. Azt hiszem egy újabb emlék Erikkel. Nem tudtam hogy pont most miből juthatott eszébe, de ahogy az már megszokott el fogja mondani.
-Erik is rántottát csinált nekem az első éjszakánk után. Pont ugyan ez volt a forgatókönyv. Azzal a különbséggel, hogy te vagy aki rántottát csinál nekem, és már eltelt azóta 18 év és, hogy tudom, te nem halsz meg a mai nap folyamán.-fordult el szomorúan. Megint egy fájdalmas emlék. Talán ez az eddigi legrosszabb.
-Sajnálom Szívem. Ha gondolod készíthetek valami mást.-ajánlottam
-Nem, dehogy. Jó lesz. Köszönöm. -nézett rám hálásan, majd leült a asztalhoz és tovább figyelt engem.
-Esme azt hiszem ezt meg kell beszélnünk.-Tettem le elé a tányért, miután leültem én is.
-Rendben. Azt hiszem igazad van.
-Azért hoztál ide, hogy megoszd velem a múltadat. Igazam van?-kérdeztem ő pedig csak bólintott, lehajtott fejjel.- Azt szeretnéd hogy tudjam, Erik még mindig fontos neked és- emeltem fel az ujjam a szája elé, mert már meg is akarta cáfolni azzal amit már tudtam.- hogy tudjam, hogy le akarod zárni az erikkel való közös múltatokat. Igazam van?-kérdeztem mosolyogva, miután letettem a kezemet.
-Igen. Teljesen igazad van. Viszont még annyit akarok hozzátenni, hogy Szeretlek. És veled akarok lenni. Nem pedig az emlékeimmel. Erik...Erik elment. Már nagyon régen. És azért hoztalak ide, mert azt akartam tudatni veled, hogy most már te vagy az életem.-nézett a szemeimbe őszintén, majd lesütötte hosszú pilláit- Ha te most elhagysz, azt már tényleg nem élném túl. Erik nagyon nagy sebet ejtett a szívemen. Ha te most újra összetöröd, én soha többé nem leszek képes felállni. Akkor volt okom, hogy tovább fojtassam: a lányom. Ha Ő nem lett volna, és nem hallgatok az Erikkel kötött megállapodásunkra...Mi nem találkoztunk volna újra.-mondta lehajtott fejjel, és megéreztem a sós cseppek illatát a levegőben. Gyengéden az álla alá nyúltam, hogy felemelje a fejét, és bele tudja nézni gyönyörű, most könnyes szemeibe, melyben láttam a törékeny kis lelkét.
-Esme, ha te most vagy bármikor elhagynál engem, nem folytatnám tovább az öröklétet. Nem tudnám már elképzelni nélküled. 300 évet vártam rád. Mióta vámpír lettem, nem hittem, hogy valaki megérintheti a lelkemet. De aztán jötél te. Amikor megláttalak a kórházban. Olyan gyönyörű és tökéletes voltál. Mint egy gyönyörű rózsa. Én már akkor beléd szerettem, pedig te nem is tudtál róla. Tudtam, hogy Erik a férjed volt. Hogy miért is fekszel a kórházban. ezért intéztem el, hogy hazavigyék őt. Hogy neked ne kelljen semmivel sem törődni, csak azzal, hogy hazamenj. Azok után, hogy te elrepültél, mint kiderült Londonba, én csak rád gondoltam. Tudtam, hogy mély a gyászod. ezért sem kerestelek fel. A másik okom az volt, hogy nem hittem, hogy egy ilyen gyönyörű, és ártatlan lény az enyém lehet. Amióta újra találkoztunk, folyton arra gondolok, hogy nagyon nagy hibát követek el. De most, most hogy kimondtad teljesen tisztán és őszintén, hogy mit érzel irántam, én soha többé nem hagylak el! Értedsz engem? Soha többé, míg világ a világ.-mondtam minden egyes szót súlyosan komolyan. Ennyire sziklaszilárdan még életem, és létezésem alatt nem állítottam még soha. -Ez annyira tiszta, hogy azt kifejezni nem lehet. Ennél tisztább még a legfehérebb hó sincs.
-Teljesen őszinte minden szó, igaz?-mosolygott rám vággyal telt szemeivel.
-Igen.
-Örökké Szeretni foglak!- kiáltotta, majd az ölembe ült és hevesen csókolni kezdett, amit én boldogan viszonoztam. Esme egyre hevesebb lett, ezért felkaptam, és bevittem a hálóba.
Istenem! Annyira szeretem ezt a nőt, akit nekem teremtettél!-fohászkodtam magamban, miközben élveztük szerelmünk újabb lépcsőfokát.
képre katt tovább az oldalhoz!
