Nap és Hold- 22.fejezet

Sziasztok! Bocsi, hogy ilyen későn kerül fel a fejezet, de még péntek van;)

Mint látjátok, történt némi változás. Az első maga a fejezet címén történt, ugyanis kissé elszámoltam magam:$:$

A másik pedig a tartalom. Nem tudtam mindent beleírni ebbe a fejezetbe, mert túl hosszú lett volna megint csak.:$ szóval ami kimaradt az majd a kövi fejiben jelenik meg. Remélem így is tetszik majd nektek ez a rész.

Sok puszit és jó olvasást!:*

22.fejezet

A jelentől 104 lépés vissza

(Jasper szemszöge)

Éreztem, hogy Bella dühe elszáll, helyét viszont a döbbenet vette át. Hátrálva leült a kanapéra, majd maga elé meredve nem szólt egy szót sem.

Ettől féltem végig. Ha megtudja, hogy mit tettem..el fogom veszíteni Őt. De tudom, hogy előbb vagy utóbb el kellett volna mondanom neki mindent, hogy mit történt velem míg nem találkoztunk.

Pár percig csend volt. Ha nem tudom, hogy ember, azt hittem volna, hogy egy vámpír ül előttem. Bella sápadt mozdulatlanságát, csak a halk légzése, és ritmusos szívverése törte meg.

-Mit tettél?-hallottam meg a csendes kérdést. Nem éreztem sem vádat, sem szomorúságot felőle.- El kell mesélned mi történt veled.-jelentette ki kicsit hangosabban

-Bella, kérlek...

-Nem Jasper. Ezt meg kell tenned értem.

-Persze. Megteszek érted bármit, amit csak kérsz.- mondtam lehajtott fejjel. Nem mertem a szemébe nézni. Hogy is tehetném? hiszen elhallgattam előle mindent ami én voltam...amit tettem, megbocsáthatatlan.

-Rendben.- ahogy kiejtette. Mintha gyenge emberi testre ostorcsapást mértek volna. Annyira távolságtartó volt a hangja..de az érzései még jobban fájtak nekem. Úgy érzi becsaptam őt...sajnos ezzel nem tudok szembeszállni.-Kezd a legelejétől, kérlek.-hallottam meg csendes, de határozott hangját.

-Rendben, ahogy akarod.-mélyet sóhajtottam, majd belekezdtem életem legszörnyűbb és legsötétebb részébe: a múltamba.

-Az eredeti nevem Jasper Whitlock. 1861-ben őrnagy voltam, éppen 20 éves , mikor Maria átváltoztatott. Szolgálatban voltam, épp egy csapat civilt helyeztem biztonságba Houston-ban. Mikor visszaindultam a másik csoporthoz...Akkor láttam meg a 3 nőt az úton. Nem láttam őket tisztán, hiszen este volt, és felhős ég. De mikor leszálltam a lóról, hogy megkérdezzem mi történt velük, előbukkant a hold, és megláttam az arcukat...3 gyönyörű nő állt előttem, a hold sápadt fényében, úgy éreztem ez a leggyönyörűbb, amit valaha láttam. Sugdolóztak egymás között, majd Maria megkérdezte mi a nevem. Autómatikusan, reflexszeűen válaszoltam: Jasper Whitlock, őrnagy szolgálatukra hölgyeim.

-Tovább sugdolóztak, én pedig közelebb léptem hozzájuk, hogy jobban halljam őket. Pár másodperccel később a két másik lány elsietett mellettem, abba az irányba ahol a csoportot hagytam. Nem is szóltam utánuk, nem is néztem rájuk, csak Maria-t láttam. Sosem hittem a babonáknak. De akkor azt hittem, egy fekete angyalt látok. Az angyal közelebb lépett hozzám, belesuttogta a fülembe, hogy ezentúl hozzá tartozom, majd megharapott... - felpillantottam Bellára, hogy lássam mit szól mindehhez, de ő csak maga elé meredt , mint aki még mindig nem tudja mit kezdjen az információval. Légzése, szívverése nyugodt volt, de egy arcizma sem mozdult, érzései még mindig kavarogtak.

- 3 nappal később, mikor felébredtem, akkor kezdődött igazán minden borzalom. Maria, Nettie és Lucy volt a nevük. Nemrégen voltak együtt - Maria gyűjtötte össze a másik kettőt. Maria a képességem miatt változtatott át engem. Hasznára váltam a harcokban. Újszülött vámpírokat kellett kiképeznem, és harcolnom velük. Ez volt a feladatom. Mivel már emberkoromban is harcos voltam, és a képességemmel is megtanultam bánni, Maria-nak egyre értékesebb lettem...Idővel rájöttem, hogy vonzódik hozzám. -itt nyeltem egyet és megint Bellára sandítottam. -fintorgott egyet, ezzel jelezve nem tetszését. Vártam pár pillanatot, de mikor nem szólalt meg folytattam..ha már mindenképp el kell mondanom, hát megteszem amit kért tőlem.

- Maria és én kis idő elteltével nem csak szövetségesek voltunk már, hanem társak is. Én azt akartam, hogy Maria boldog legyen mellettem, és ő csak akkor volt elégedett, ha újabb és újabb területeket szerzett neki a kiképzett csapatom. Az irányításom alatt- vagyis a képességemnek köszönhetően, - gyorsan és eredményesen, majdhogynem veszteség nélkül haladtunk. Ez így ment 3 évtizedig. Sokáig kitartottam amellett, hogy ez így van jól. Ennek így kell lennie, ez a helyes, a vámpír világ rendje. A mi hadseregünk erős volt, ugyanis csak újszülött vámpírokból állt. Persze cserélnünk kellett őket. Mivel egy újszülött vámpír csak egy éves koráig van birtokában hatalmas erőnek, így egy évenként kellett ezt megtennem.

-De volt egy katonám, aki más volt. Nem szerette a harcot, de nagyon jó volt benne. Peter-nek hívják őt. Maria megengedte, hogy megtartsam őt, mert látta, hogy jó harcos. Így ezek után már együtt harcoltunk, együtt képeztük ki az újszülötteket, jó barátom lett. Pár évvel később megint itt volt az idő a cserére. Csendesen kellett csinálnunk, hogy a többi ne akarjon megszökni. Sorban haladtunk, de az egyik nőnél Peter izgatott lett, mondhatni ideges. Nem engedte a közelembe, elállta az utamat. Ekkor értettem meg: szerette azt a vámpírnőt. Charlotte-nak hívták, éppen egy éves volt. Peter tudta, hogy ha akarnám már rég végeztem volna mindkettőjükkel. De én csak álltam ott, és hagytam, hogy elfussanak tőlem. Ekkor döbbentem rá arra, hogy belefáradtam, hogy nem is szeretem Maria-t igazán.

-Mikor végeztem a többivel, Maria nem kérdezett semmit, így én sem szóltam. Tovább folytattuk a harcot, és egyre jobban kezdtem belefásulni az egészbe. Maria nem figyelt rám, de ha bármit is megérzett volna az sem jelentett volna gondot. 3 évvel azután, hogy elengedtem Peter-t és Charlotte-t, az egyik este Maria kedveskedni kezdett nekem. Nem értettem semmit, csak éreztem, hogy hátsószándéka van. Leállítottam, és kiszedtem belőle mit akar. Kijelentette, hogy el akarja foglalni azt a két tábort, amit még vámpírok uralnak. Belementem. Kidolgoztam a tervet, de rájöttem, hogy a két tábor összefogott ellenünk, és többen vannak mint mi. Ezért én is több katonát állíttattam elő Maria-val. Mikor elérkezett a harc ideje...túl sokan voltunk, mi és az ellenséges két tábor vámpírjai. A mieink képesek lettek volna a csendes leigázásra, de az ellenség nem. Észrevettek minket az emberek, és itt történt meg az, ami megint csavar volt létezésem során.- újra felpillantottam Bellára, de ő csak csendben nézett maga elé, kicsit mintha felengedett volna...az érzései is kezdtek visszaállni: kezdett megbékülni a helyzettel. Ez meglepett.

-Mi történt akkor?-kérdezte végül mikor nem folytattam, újabb meglepetést szerezve ezzel nekem.

-Öhm..persze ...Szóval. A csata közepe táján, mikor már épp nyerésre álltunk megjelent egy másik csapat. Maria hátraarcot csinált, ahogy meglátta a sötét köpenyes alakokat, így utána siettem és megfogtam a karját. El akart futni előlem, de nem engedtem el. Aztán egyszer csak azt éreztem, hogy elsötétül előttem a világ elszáll belőlem az erő, és kicsúszik a kezeim közül Maria karja. - most már végig Bellát néztem, félrebillentett fejjel figyeltem mit felel, vagy felel e egyáltalán. Mivel nem szólt, így folytattam.

- Mikor felébredtem, sötét cellában voltam, aminek végül is nem volt jelentőssége, mivel így is tökéletesen látunk. De a szomj annál aggasztóbb tény volt. Úgy saccoltam körülbelül 3-4 napja lehetek ott. Maria nem volt sehol. Kis idővel később zajokat hallottam, pár pillanattal később kinyílt a cella ajtaja. "A Mester látni kíván." jelentette be egy fiatal kislány. Mikor nem mozdultam iszonyatos fájdalmat éreztem. Később rájöttem, hogy ez egy képesség volt, és a vámpír neve pedig Jane. A Mesterről már hallottál Carlisle elmesélte Neked és Esme-nek, hogy kik ők.

-A Volturira gondolsz, akik Itáliában uralkodnak? -kérdezte kissé homlok ráncolva.

-Igen rájuk. Mikor Jane felvezetett a trónterembe, megláttam Maria-t és a 3 vezetőt, és persze a testőreiket. Maria szánakozva nézett rám, érzelmeiben pedig félelem, és csalódottság volt. Aro felállt, köszöntötte engem, kezét nyújtotta. Akkor még nem tudtam, hogy mi a képessége, csak miután elengedett. Kiderült, hogy azért vagyok ott, mert Maria meg akart menekülni a Volturi ítéletétől. Felajánlott engem, cserébe az életéért.

-Hogy micsoda??-pattant fel hirtelen Bella ültéből.-Mi? Mégis hogy képzelte?- dühöngött, amit én meg is értettem, csak nem számítottam rá.

-Bella, kérlek, nyugodj meg. -intettem, hogy üljön vissza, és küldtem felé egy nagyobb nyugalom hullámot. - Igen, ez az amit Maria úgy kezelt, mint egy apró dolgot, mintha csak elfelejtett volna eljönni egy randevúra...-fintorodtam el. Maria az én életemet ajánlotta fel a sajátja helyett..ezért sem kerestem meg őt később. Aro megbizonyosodott, hogy Maria igazat beszél e a képességemet illetően. Maira pedig tudta, hogy én elegendő leszek váltságnak, mivel Aro gyűjti a tehetséges , azaz képességgel rendelkező vámpírokat. Az alku megköttetett. Maria-t elengedték azzal a feltétellel, hogy nem szervez többé olyan harcot, ami veszélyezteti a faj sötétben maradását. Az egyetlen törvény az, hogy védd a titkot. Maria és a másik két tábor vezetője ezt megszegte. Mindenkit kivégeztek, kivéve kettőnket.

Aro ezután beillesztett engem is a többi kedvence közé. Újabb évtizedek következtek, amit immár a Volturinál kellett töltenem. Mindig tudtam, hogy én más vagyok, mint a többi kedvenc. Én nem csak kedvenc, és alattvaló voltam, hanem egyben rab is. Persze Aro próbálta ezt a tényt elfelejtettnek venni, de én mégsem szabadultam tőle. Tény, hogy jobb sorsom volt, mint Maria mellett. Nyugodtabb volt a létezés, de mégsem volt jó ott nekem.

Aztán az egyik este megjelent a város határán egy ismeretlen vámpír. Átutazóban volt, mint ahogy egy ember szokott...Nem éreztem felőle semmi rosszat, egyszerűen csak zavart, hogy a béke és nyugalom árad belőle. Elé léptem, és felvittem a kastélyba. Ez a vámpír volt Carlisle. Tőle tudod, hogy ott élt velünk a kastélyban. Vendég volt, ahogy nem szokott más. Azt is tudod, hogy próbálta a vezetőket áttéríteni az állatvérre. Carlisle azt viszont már nem mesélte el, hogy nálam sikerült változást is elérnie. Ugyanis én rájöttem, hogy jobb nekem ha nem kell embert ölnöm. Így nem érzem a félelmüket, és nem kell újra és úja átélnem az átváltozásom pillanatait. Mielőtt Carlisle elment volna, beszéltünk még, azt mondta, ha letelik egyszer a szolgálatom, keressem meg. Így is tettem.

Carlisle távozása után, én már csak állati vért fogyasztottam..persze volt mikor nem bírtam ellenállni a kísértésnek ..de mindig megkaptam érte azt az érzést..azokat az érzelmeket. Azokban az időkben úgy éreztem magam, mint egy kiskutya..aki megkapja a büntetést, ha rosszat tesz..az én esetemben az érzelmek, és a rossz emlékek voltak a büntetés. Egy idő után már csak állati vért ittam. Ekkor már Aro is felfigyelt erre. 1965-ben eljöttem a Volturi-tól és megkerestem Carlisle-t. Akkor már itt volt mindenki más ...persze rajtad és Esme-n, na meg Elisabeth-en kívül.

64 évet szolgáltam a Volturinál, és 40 évet Maria-nak. Emberi életemben még nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig leszek háború és katonasorban.-fejeztem be végül eddigi szörnyű életem súlyos beszámolóját.

Vártam, hogy Bella majd elküld-e, vagy kérdez e még valamit.

-Értem.

Ennyit mondott, és én újra felnéztem rá.

-Nem a Te hibád volt.

Még mindig nem értettem, mit akar mondani. Az érzelmei még mindig nyugodtak voltak. Semmi harag, gyűlölet, vagy megvetés.

-Bella..én megöltem egy csomó embert..összeszámolni sem tudom, hogy mennyit. Nem tudom már, hány embert öltem meg táplálkozás céljából, vagy vámpírrá tettem őket Maria által. Ha nem is a harcokban estek el, egy évvel később még a lehetőségét is elvettem annak, hogy esetleg majd így vámpírként élhetnének tovább. Amit tettem az szörnyű...sőt..talán nincs is erre igazán szó..egy hidegvérű gyilkos vagyok...-kezdtem már én elveszíteni a józan eszemet..már ha volt nekem egyáltalán ilyesmim. Hogy mondhatja, hogy nem az én hibám volt? Nem hiszem el, hogy ezt mondta.

-Jasper -térdelt le elém, két keze közé fogta arcomat, és úgy magyarázta el. - Te nem tehetsz erről. Nem te akartad megölni azokat az embereket, vagy később vámpírokat. Te csak parancsot teljesítettél. Aki mindezért vétkes az Maria, és nem Te. Érted már?-mosolygott rám kedvesen

-Bella...felfogtad, hogy mit mondtam? Én öltem meg őket azért, hogy valakinek a kedvében járjak.

-Én megértettem. a kérdés már csak az, hogy Te megértetted e amit én mondtam?-mosolygott még mindig, angyali arcáról csak a megkönnyebbülés, és a szerelem volt leolvasható...A szerelem???

-Bella... Te...ezek után is képes vagy engem szeretni?? Így, hogy gyilkos vagyok?? -ez borzasztó..most vallottam be, hogy annyi ember halt meg a kezeim között, hogy megszámolni sem tudom, erre ő még csak nem is undorodik tőlem, el sem húzódik, sőt hozzám bújik. Ez lehetetlen. Nem lehet igaz.

-Igen, Jasper Whitlock Cullen. Én ettől függetlenül, vagy inkább jobban mondva ezzel együtt szeretlek. És ez nem fog megváltozni, csakmert ez a Maria felbukkant, és tönkre akar tenni minket. De egyvalamit meg kell ígérned nekem!- nézett rám szigorúan

-Mi lenne az? Bármit kérj, megteszem.

-Azt, hogy elküldöd ezt a nőt innen. Nem érdekel, hogy hogyan, de nem akarom még egyszer a közeledben tudni.

-Rendben van. Megteszem. Ez nem akadály.-mosolyodtam el végül én is. Olyan boldog vagyok, hogy nem haragszik rám egyáltalán. Nem is értem, hogy lehet ennyire jóságos, ennyire tiszta, és tökéletes nő az enyém. Egy biztos: megérte Rá várni...akár kétszer ennyi időt is vártam volna rá ha tudom, hogy egy ilyen angyal végül az enyém lesz.

Nap és Hold-21.fejezet/4. részlet

Sziasztok! Mint ígértem itt van a befejező részlet:D Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ehhez a fordulathoz! Kérek szépen pár komit, de megelégszem a kis gombokkal való vélemény nyilvánítással is. Ugyanis észrevettem, hogy sokan használják, aminek én kifejezetten örülök. Természetesen, most jobban örülnék a gondolataitoknak, de nem vagyok nagyravágyó.:)

Sok puszit és jó olvasást!:*

21.fejezet/4.-befejező részlet
A boldogság kapujában...?

(Bella szemszöge)

Másnap reggel nem volt olyan kíméletes Alice, mint az előző nap. Olyan hangosan kopogott, hogy azt hittem betöri az ajtónkat.

-Bella! Kelj fel, indulunk nemsokára!-kiáltotta

-Alice! Hagyd már!-torolta le Jasper, belépve az ajtón, kezében a reggelimmel.- Hoztam neked reggelit Kedvesem.-mondta lágyan, és az ölembe rakta a tálcát, majd bebújt mellém.- Hogy érzi magát az én Gyönyörűm ma reggel?- kérdezte felém nyújtva egy szőlő szemet.

-Csodálatosan.-válaszoltam csillogó szemekkel, emlékezve az éjszaka gyönyörűségeire - Soha sem voltam még ilyen boldog.-mondtam miután lenyeltem a szőlőt, megcsókolva őt.

-Örülök, hogy jól érzed magad Édesem.-csókolt vissza.

-És te, hogy érzed magad ma reggel?-kérdeztem megsimítva az arcát.

-Szavakkal el sem tudom mondani, hogy mennyire csodálatosan jól. - mosolygott, majd elkapva csuklómat, belecsókolt a tenyerembe.

-Édes vagy.-mosolyogtam, majd pár pillanatig egymást néztük,

részemről csodálattal,hogy egy ilyen csodálatos férfi az enyém. De a pillanat megszakadt, amint Alice ránk szólt.

-Gyerekek! Majd ha este hazajövünk, akkor folytathatjátok! Most nem érünk rá!-Csattant Alice szigorú parancsa, Emmett pedig nevetve hozzátette, olyan hangosan, hogy még én is hallottam.

-A kis gerlice párunk nem tudja mi a határ, ezt nevezem én szerelemnek! Hajrá gyerekek!-hujjogatott, mint egy meccsen a szurkolók, majd hangos csattanás, és Emmett feljajdult.

-Emmett Cullen! Moderáld magad! Most nem érünk rá!-kiáltotta mérgesen Alice, nyílván egy pofonnal kente meg Emmett reggelét.

-Jól van na Bogárkám! Ne haragudj már rám. Tudod, hogy csak vicceltem. - kérlelte feleségét Emmett.

Mikor felöltöztem, és lementünk Alice még mindig harapós kedvében volt.

-Na végre! Mi tartott ilyen sokáig!-morgolódott- Vegye mindenki a

kabátját, és indulás!- durcáskodott, aztán mikor elindultunk és jó messze voltunk a háztól elnevette magát.

-Beléd meg mi ütött lányom?-kérdezte értetlenül a Nagyi.

-Semmi különös, csak imádom amikor kijátszom Emmettet. Mindig azt hiszi, hogy egy bocsánat kérés, és bókok majd mindent megoldanak.

Már olyan rég próbálom elérni, hogy megértse, néha tapintatosabbnak kell lennie, különben könnyen megsérthet másokat. Ha engedtem volna, hogy tovább folytassa, nem mertél volna lejönni Bella az emeletről. Így jobbnak láttam egy kis durcit bevágni, mert ez addig is elterelte a figyelmét. Mikor kiléptünk a házból, még mindig azon rágódott, hogyan tehetné jóvá. Este pedig elvisz engem a vidámparkba, mivel tudja, hogy az a kedvenc helyem. - magyarázott mosolyogva Alice.

Mi pedig vigyorogva bólogattunk. Mikor beértünk a ruha szalonba már ott voltak a frissen varrott gyönyörű ruhák. A szalontulajdonosa azt mondta, hogy épp tegnap éjjel érkeztek.

Először mi vettük fel a koszorús lány ruháinkat. Mindenkinek más és más volt, de az egyéniségéhez tökéletesen illő ruhák.

Az enyém sötétkék éppen térd fölé érő egyszerű, de nagyon szép ruha, nekem nagyon tetszett.

A Nagyi ruhája is nagyon szép lett, az övé csokoládébarna, térd alá érő ruha, mell alatt világosabb barna csíkkal díszítve.

Rosalie ruhája is szép volt. Amikor felvette, szem kápráztató volt. Az övé egy térdig érő rikító rózsaszín spagetti pántos ruhácska volt. azt hiszem Edwardnak nehéz napja lesz amikor meglátja ebben a ruhában kedvesét.-kuncogtam magamban.

Alice viszont egy visszafogottabb sötétlila , térdig érő kis ruhát választott magának, amiben könnyen tud majd mozogni.(vagy inkább rohangálni az esküvő előtt, alatt és között)

És végül, anya felvette a menyasszonyi ruháját.

Mikor kijött a fülkéből, azt hittem káprázik a szemem. Egy gyönyörű hófehér ruha volt, mély dekoltázzsal, és arany díszítéssel.

A ruha felső része, cizellált mintával és gyöngyökkel volt kirakva,mell alatt egy aranyszínű gyöngyös csíkkal, a ruha alján a szegély szintén aranyszínű csík futott végig, a szoknyát pedig egy ugyancsak gyönyörű cizellált díszítés ékesítette.

Mi tátott szájjal nézük anyámat, Alice ugrált örömében, Anyám pedig azt sem tudta merre foruljon, hogy minden oldalról láthassa magát.

-Tetszik?-kérdezte csillogó szemekkel Alice

-Nagyon szép!-mondta Rose- Gyönyörűséges!- én - Elragadó!- a Nagyi

-Káprázatos!- végül anyám, szemében köny csillant.

******

Mikor végre kigyönyörködtük magunkat, és kifizettük a ruhákat, elindultunk haza. Kicsit korábban, mint gondoltam volna, de hát mást mára nem terveztünk.

Alice kijelentette, hogy innentől kezdve, csak neki lesz elfoglaltága, nekünk nem kell tennünk semmi mást.

Részemről örültem neki, mert ez azt jelentette, hogy végre Szerelmemmel lehetek megint.

Mikor hazaértünk, a kocsifelhajtón Rose megállt.

-Mi a baj?-kérdeztük

-Ti nem érzitek? Valaki idegen van a házunkban.-sziszegte Rose. Sosem szereti ha valaki idegen van a közelünkben.

-Nem Alice, nem láttam semmit, ahogy te sem, Kedvesem.-mondta a Nagyi, nyilvánvalóan Alice gondolatára válaszolva.

-Ti maradjatok itt.-rendelkezett Rose, és beviharzott a házba.

Kezdtem már ideges lenni, de 5 perccel később megjelent a kocsi mellett.

-Bejöhettek. Bár nem ismerem ki ez a nő, de Jasperhez jött. -Nézett rám Rosalie, és én kipattantam a kocsiból. Amilyen gyorsan csak tudtam, bementem a házba, megnézni, hogy mégis ki az a nő, aki az én Jasperemhez jött.

-Jasper!- szólítottam Kedvesemet

-Itt vagyok Bella, a nappaliban.-válaszolta, és én a nappaliba siettem

-Bella, kérlek, nyugodj meg Kedvesem.-szólt Jasper amint meglátott, odajött hozzám.

-Nyugodt vagyok.-morogtam

-Szóval te vagy a híres Bella.-szólalt meg egy női hang, aztán felállt a nekünk hátal álló fotelből.

-Te ki vagy?-kérdeztem a lehető legudvariasabb hangot elővéve amit csak tudtam.

-Ejnye Jasper! Drágám, hát nem is mutatsz be a barátnődnek?-a barátnőd szónál egy kis gúnyt véltem kihallani.

- Légy szíves, ne produkáld magad, viselkedj! Tartsd tiszteletben a Szerelmemet, ha jót akarsz magadnak!-válaszolt Kedvesem fenyegető higgatságal.

-Jól van, nem akarok én semmi..rosszat.-mosolygott ravaszan.

-Bella, Kedvesem, Ő itt Maria. Ő volt az aki átváltoztatott engem.

-Ó szóval ő az.-morogtam ellenségesen. Cseppet sem tetszett, hogy a házunkban van ez a nőszemély. Semmi keresnivalója a családom közelében, és főleg nem Jasper közelében.- Mit tehetünk érted?- kérdeztem nyájasan, hellyel kínálva.

-Óh,... de kedves.-vágott egy grimaszt Jaspernek, amikor azt hitte nem látom. Látszik rajta, hogy vámpír, de ő nem tudja, hogy én nem vagyok egy átlagos egyszerű kis ember. Leültünk mi is Jasperrel a kanapéra.

-Maira azért jött, hogy...-kezdett bele Jasper, de elhallgatott, mert nem tudta a folytatását a mondatának.

-Azért jöttem, hogy megkérjelek, gyere vissza velem, a csatamezőkre Jasper.

-Nem.-válaszoltuk egyszerre.

-Na de Jasper! Olyan jó csapat voltunk, azért nem haragudhatsz rám, ami a múltban történt. Hiszen én adtam neked új életet, ezt ne felejtsd el.-úgy tűnt az én tiltakozásomra nem figyelt.

-Kedves Maria. Nem tudom, hogy miért akarna Jasper veled menni, de én határozottan ellenzem, és mivel ő is megmondta, eléggé világosan, hogy nem akar menni, jobb ha most békében távozol.- adtam ki az útját félig-meddig udvariasan.

Jasperre nézett, aki szintén nem vághatott jobb képet mint én, mert felkelt a fotelből.

-Visszajövök még. Hátha meggondolod magad. -azzal kiviharzott a házból becsapva maga után az ajtót.

-Miféle múltról beszél ez a nő?-fordultam még mindig idegesen Jasperhez.

-Bella..ez egy hosszú történet...és elég bonyolult...én és..szóval..én öö..-kezdett össze vissza beszélni, ezzel még jobban felhúzva engem

-Jasper! Mi közöd van neked azon kívül Maria-hoz, hogy átváltoztatott téged?

-Én..szóval hát...Mi..együtt harcoltunk..és ..mi..együtt voltunk...-mikor gyanakvó képet vágtam hozzátette- ÚGY voltunk együtt Bella...

Nap és Hold-21.fejezet/3. részlet

Sziasztok! elnézést a késésért, de ma volt időm is, és erőm is dolgozni egy kicsit. megírtam a következő részletet is, ami végre lezárja ezt a fejezetet.:) Remélem nem zavart senkit a bontás, de higgyétek el ,ez így volt jó, mert elég sok mindet akartam ebbe a fejezetbe, és mivel úgy gondoltam nem lenne célszerű 18 és fél oldalnyi anyagot felrakni(mert annyi lett;) ) ...na mind1 is. a következő részlet hamarosan jön, mert már ugye az is készen van. ;) szeretném ajánlani ezt a részletet azoknak aki segítettek nekem ma(másoknak már tegnapról van szó) a torta ügyében. Remélem nem lesznek csalódottak a választásom miatt, de azt hiszem Kinga ihlette a tortát a pudingos ötletével:) Remélem tetszeni fog! Sok puszit, és jó olvasást:*

21.fejezet/3. részlet A boldogság kapujában...?

(Esme szemszöge)

Másnap reggel 8kor keltett fel Alice. Ami igazán kedves volt tőle. Tekintettel volt ránk azaz hogy mi csak "egyszerű halandók vagyunk még"- mondta Alice.

Reggeli után Bella, én, anyám, és természetesen Alice, elindultunk Port Angeles-be. Alice szerint pár dolgot innen kell beszereznünk a többit megrendeli.

Mire mindent végigjártunk, amit Alice mára tervezett, azt hittem összeesek. 18 éve ugyan volt már esküvőm, és az is nagyon szép volt, de nem éreztem ennyire fárasztónak, mint most. Lehet, hogy azért érzem így, mert csak eltelt már felettem is az idő egy kicsit.

-Ugyan már Esme! Nem vagy te öreg!-kuncogott mellettem anyám, én pedig ledöbbentem. Talán hangosan gondolkoztam volna?

-Nem Kicsikém, de mivel átvettem Edward képességét, így hallok mindent, amit mondasz.-mosolygott rám kedvesen.

-Oh! El is felejtettem.-fintorodtam el.

-Semmi baj, de most menjünk, még ki kell választani a legfontosabbat! A ruhád anyagát!

-Természetesen a legfinomabb selyem lesz az agyag. Mi más lehetne?- kérdezte Alice értetlenül - Amit már meg is rendeltem , és Franciaországban varratjuk a ruhádat, egy nagyon jó tervező ismerősöm van ott, a leggyönyörűbb esküvői ruhákat csinálja. Természetesnek vettem, hogy mivel már te is a családunk tagja leszel, a ruhádat én csináltatom. Remélem nem haragszol, de én már tudom, hogy milyen gyönyörű ruhád lesz. Csak győzd kivárni!-csicseregte Alice, és belibbent a következő üzletbe.

-Nem is értem, hogy minek kellek én ide, mikor mindent meg tud szervezni nélkülem is.-pislogtam utána nagy szemekkel.

-Esme! Ne butáskodj már!-kiáltott ki Alice.- A tortát nem tudom nélküled megvenni.- libbent hozzám, és a fülembe súgta- Többféle süteményt látok, és több variációjú tortát. Sajnos ehhez nem értek, hiszen mi sosem eszünk. Pláne nem tortát.-fintorodott el a végére.

Így hát bementünk, és egy órányi kóstolgatás után kiválasztottunk Bellával két ízt amit mindketten a legjobbnak és legfinomabbnak ítéltünk meg. Maradt tehát a csokoládés piskóta vanília pudingos-citromos-mézes töltelékkel és a másik a sima piskóta csokoládés-rumos töltelékkel.

Bella kifejezett kérésére sütnöm kell kedvenc tortájából is, tehát itt meg is voltunk. Szerencsére Alice kijelentette, hogy már a nagyjával meg is volnánk, és mehetünk haza.

(szerk.: alsó kép:Emse és Carlisle esküvői tortája; felső kép:Bella kedvenc süteménye, melynek receptjét csak Esme tudja;) szerk.)

***Otthon***

(Bella szemszöge)

Másnapra Alice megint csak betervezett egy esküvő-szervező túrát, amin a koszorús lány ruhánkat fogjuk már csak felpróbálni, és anya is felveheti a menyasszonyi ruháját. Teljesen ledöbbentem, amikor kijelentette, hogy anya ruháját már csinálják, aztán azon, hogy már ami ruháink is készen vannak. Szerencsére mára már végeztünk, és én fáradtan dőltem el az ágyon.

-Kicsim, jól vagy?-kérdezte Jasper

-Igen, persze, semmi bajom. - mosolyogtam fel rá fél álomban. - De most, hogy mondod, valami nem stimmelt nekem egész nap. - jelentettem ki homlok ráncolva.

-Igazán? Na és mi a probléma?-kérdezte mosolyogva

-Hát az Kedvesem, hogy egész nap nélkülöznöm kellett téged, és nem csókolhattalak meg akkor, amikor én akartam.-vigyorodtam el

-Ó igazán? Csak nem kihasznál az én Kedvesem? "Nem csókolhattál meg amikor Te akartál"?-vigyorodott el, és gonoszul csókot nyomott a nyakamra.

-Na és neked nem hiányoztam?-próbáltam nem felnyögni az érintéstől, kevés híján sikerült volna, ha nem kapok még egy csókot kicsit feljebb.

-Természetesen nem.-kuncogott bele a nyakamba, amitől felálltak a kis pihék a nyakamon, csiklandós érzést váltva ki, és én is felnevettem.

-Hát akkor, ha ennyire nem hiányoztam, akkor mit akar tőlem Jasper úrfi.-huncutkodtam egy kissé

-Nahát Bella kisasszony! Micsoda hirtelen váltás, ha jól emlékszem tegnap este nem kellett elmagyaráznom, hogy nem egészen tisztességes szándékaim vannak Önnel.

-Igazán? Nem is emlékszem. Felfrissítené az emlékezetemet úrfi.-kacsintottam, majd ledöntöttem az ágyra, fölé másztam, és megcsókoltam. Ő rögtön átölelte a derekam, és megfordított minket. Hemperegve csókolóztunk, egyre szenvedélyesebben, mikor hirtelen elszakadt tőlem, és felpattant az ágyról.- Mi a baj?-kérdeztem értetlenül. -Megint túlléptem a határt. Igaz?-világosodtam meg elkeseredett arcát látva.

-Nem Bella. Ez nem a te hibád. Én csak...annyira szeretlek, és ez a mai nap...csak egy kicsit voltál távol tőlem,és én majd megőrültem, hogy nem vagy mellettem. Tudtam, hogy semmi bajod nem eshet, de a tudat...Hogy nem érezhetem az illatod, hogy nem érhetek hozzád, hogy nem csókolhatlak meg, -itt elmosolyodott kissé, emlékezve, hogy én is ezt mondtam, nem is olyan régen- nem láthattam gyönyörű arcodat minden percben,-simított végig az arcomon - az teljesen kiborított. El is kellett mennem a házból, mert mindenki csak ideges lett miattam.-fintorodott el.- Ha nem vagy velem, nagyobb űrt hagysz magad után, mint mikor nem is ismertelek.

-Jasper...- két kezem közé vettem az arcát, és óvatosan, lehelet könnyen megcsókoltam. - Köszönöm. -suttogtam a mellkasába elpislogva pár könnycseppet. - Annyira szeretlek! El sem tudnám mondani jobban, mint te az előbb. Tiszta szívemből szóltál. Jobban szeretlek bárminél, és bárkinél ezen a Földön. Nem tudnék nélküled élni. Belehalnék, ha egyszer elhagynál...-motyogtam el legnagyobb félelmemet, amit már ezek után alaptalannak minősítettem.

-Bella, ugye tudod, hogy ez nem következhet be. Soha. Értesz engem? Soha, nem hagylak el!-monda nagyon komolyan a szemeimbe nézve.

-Igen.-Bólintottam a nyomaték kedvéért.- Te sosem hagynál el engem. Én pedig nem is hagynám, és én még a gondolatától is undorodok, hogy én tenném meg egyszer...Mert ez sosem fog bekövetkezni. Te vagy az életem, a mindenem.- Mondtam, és Jasper megcsókolt, olyan hévvel, mint még soha. Felkapott az ölébe, aztán lefektetett az ágyra, letépte rólam a pólómat, és végigcsókolta a felszabadult területet. Én sóhajtozva markoltam bele a lepedőbe, mikor leért a csípőmig, megállt egy pillanatra, felnézett rám, szemeivel mintha engedélyt kért volna. Némán, mosolyogva bólintottam, jelezve, hogy bízom benne. Kigombolta a nadrágom, és egy pillanattal később el is tűnt rólam. Jasper kínzó lassúsággal végigcsókolta a lábaimat, a lábujjaimtól a csípőmig, majd a másikat, közben simogatva. Mindenhol csak őt éreztem, mintha megszűnt volna a világ körülöttünk, nem tudtam másra koncentrálni csak az érzésre, és hogy velem van az, akit a világon a legjobban szeretek.

Meghívó*.*

Sziasztok!:D

Gondolom már láttátok a Bd előzetesét.:) (aki még véletlenül nem, kattintson IDE .;) )

Találtam egy oldalt, ahol szép nagy képeken lehet látni a videóban lévő Bella&Edward meghívót .^^

Link

Érdekesnek találtam a pecsétet, és hogy 2011-re írták a dátumot^^

Sok puszit és gyönyörködést a meghívóban.;):*

Breaking Dawn videoklip :D

Sziasztok!

Nem tudom h. ki látta már és ki nem, de én megmentettem ezt a klipet mielőtt letörlik;)






Sok puszit és jó videózást;)

Díj 12;13:)

Sziasztok!:)

Újabb két díjjal jutalmazta a blogomat Juliet, akinek ezúton is nagyon szépen köszönöm!^^

1. Tedd ki a logót a blogodra!
2. Köszönd meg akitől kaptad!(linkelve)
3. Add tovább 7 embernek!
4. Hagyj náluk megjegyzést, hogy tudjanak róla!
5. Írj 7 dolgot magadról!

3. Akinek tovább adom (akik nem lesznek heten:$):
-Kácsa
-Ízisz
-Drusilla
-Feketeszivárvány

5. Magamról részt azt most kihagynám ha nem bánjátok:$

Sok puszit és ihletet azoknak akik itt most név szerint szerepelnek!:*
Sok puszit és jó olvasást azoknak akik megtisztelnek minket (blogtörténet írókat),hogy olvasnak, és bátorítanak minket!:):*

Nap és Hold-21.fejezet/2. részlet

Sziasztok!:) Örülök, hogy tetszett nektek az első rész. Sajnos még csak most volt időm a frissítésre, de itt van, és remélem, hogy ez is tetszeni fog nektek.^^
A következő részlet még nem tudom, hogy mikor lesz, de amint lehet hozom.:)
Sok puszit, és jó olvasást.:*

21.fejezet/2. részlet

A boldogság kapujában...?

(Bella szemszöge)

***Otthon***

Miután hazaérkeztünk, hagytuk kicsomagolni Anyut, és Carlisle-t. Mi leültünk a nappaliban, és megbeszéltük, hogy mi nem tudunk semmit az esküvőről, szóval nagyon meg kell lepődnünk.

-Tehát. Mi az a nagy újság?-kérdezte Rosalie amint helyet foglaltak Anyuék.

-Szóval gyerekek, mint tudjátok, Carlisle és én, szeretjük egymást, és hát...-tartott egy kis szünetet - összeházasodunk. - nyögte ki Anya nagy nehezen, majd aggódva körülnézett. Mindenki arcán beleegyező, boldog mosoly volt. Utoljára nézett rám. Eléggé félve várta a válaszomat. Tudtam, hogy igazán csak az én véleményem számít neki. Hogy mit gondolok én erről az egészről. Rezzenéstelen volt az arcom. Kifejezéstelen. Aztán eltelt egy másodperc, majd kettő, és még egy, és hirtelen - ahogy terveztem - felugrottam, és boldog mosollyal Anya karjaiba futottam, megölelve őt.

-Gratulálok! - mosolyogtam rá - Megérdemled, hogy boldog legyél. És ha úgy érzed, ezt a boldogságot Carlisle megadhatja neked, -néztem most Carlisle-ra - akkor semmi akadálya annak, hogy összeházasodjatok ti ketten. - vigyorogtam mindkettőjükre.

-Köszönöm. - sírta el magát Anya.

-Ugyan' Anya!- ölelt meg újra - A te boldogságodról van szó...és én azt akarom, hogy olyan boldog legyél amennyire csak lehetséges.

-Annyira hasonlítasz az Apádra. - simította meg az arcomat. - Ő is ezt mondta nekem. Olyan nagyon sajnálom, hogy nem ismerhetted meg Őt. De Ő ismer téged. És azt üzeni, hogy szeret téged, és figyelni fog rád odafentről. - mondta Anya, amivel csak összezavart.

-Mi az hogy ezt üzeni? - teljes üzemzavar

-Majd elmesélem részletesen. - törölte le a könnyeit gyorsan, majd a többiek felé fordult. - Azt szeretném, ha mindenki boldog lenne. Az esküvő még várhat, még úgy is rengeteg dolog lesz vele, de azt majd később. Most meséljetek ti! Mi történt amíg nem voltunk itthon?

Én visszaültem Jasper ölébe, és anya is leült a kanapéra Carlisle mellé szorosan. Elmeséltük mik történtek, - bár megjegyzem nem sok minden...legalább is nem publikus. Sokáig beszélgettünk még. Aztán én felmentem fürdeni.

-Bella? - szólt Anya hangja a hálószoba ajtó túloldaláról.

-Anya, gyere be, nyitva van. - mondtam kicsit hangosabban, ugyan is Anya és én nyilvánvalóan nem hallunk olyan jól, mint ahogy a többiek.

-Kicsim. - mondta Anya, amint belépett, és becsukta maga mögött az ajtót. Megint nagyon komoly képet vágott. Ez határozottan nem tetszett.

-Anya.Valami baj van?-kérdeztem rá azonnal.

-Nem, nincs semmi baj. Gyere, üljünk le. El szeretném mondani, hogy mi történt velünk Rióban.

-Azt hittem jól érezted magad. Mégsem volt olyan jó?

-De. Természetesen csodálatos volt minden. Kivéve az utolsó esténket.-elhallgatott, és láttam a réveteg tekintetét, ahogy visszagondol, mi is történt.

-Mi az? Valami rossz volt. De biztos vagyok benne, hogy Carlisle nem bántott téged.-kezdtem el spekulálni

-Nem. Persze, hogy nem bántott. Csak tudod, amikor megkérte a kezemet...én haboztam. Nem tudtam, hogy mi lenne a helyes döntés. Én még mindig szeretem apádat, és szeretni is fogom, míg világ a világ, sőt...De akkor elájultam. Úgy, mint aznap, amikor meghalt, láttam apádat. Nem tudom, hogy mi ez, de megint találkoztam Erikkel. Hihetetlen volt. Azt mondta nekem, hogy én már ide tartozom, és persze te is. Azt akarta, hogy fogadjam el, Carlisle ajánlatát. - mosolygott Anya könnyes szemekkel. - Azt mondta szeresselek titeket úgy, mint ahogy Őt szerettem... hogy olyan boldog legyek amennyire lehetséges. Azt mondta, hogy szeret téged, és hogy figyel téged fentről. -mosolygott Anya.

-Azt mondod, hogy beszéltél Apával? - kérdeztem szomorkásan. - Én sosem beszéltem vele. Sosem hallottam a hangját. Sosem ülhettem az ölébe. Pedig hiányzott nekem. Még így is, hogy nem ismerhettem Őt.

-Tudom Kicsim, tudom. Nagyon jóban lettetek volna egymással. Azt hiszem elkényeztetett volna téged. Tudod, ti annyira hasonlítotok egymásra. Ugyan úgy imádjátok a könyveket, ugyan az a lélek lakik bennetek. Hasonló a felfogásotok, és hasonlóan vagytok empatikus jellemek. Mindig mindenkiről a legjobbat feltételezed. Sosem ítéltél el senkit. Pont mint az apád. Ő mindig segített mindenkinek. Nagyon szerette mindenki, aki csak ismerte. Az apád, egy kivételes ember volt. Bármit megtett, csak azért, hogy a családjának, - és később nekem - jó legyen. Mindig a boldogságot tartotta a legfontosabbnak az életben. Te is pont olyan vagy, mint Ő. Tőlem leginkább csak a hajad színét örökölted.-mosolygott .

Büszke rám. -jöttem rá hirtelen.

-Anya, ez nem igaz. Mert amit most felsoroltál, az mind megtalálható benned is.

-Így igaz Esme. - lépett be az ajtón a Nagyi. - Tudod Szívem, én nagyon imádtam Eriket. Tudtam, hogy ő pont olyan mint te Édesem.-mosolygott a Nagyi Anyára.

-Tudom... - motyogta Anya, majd egy másodperc múlva letörölte a könnyeit, és felpattant az ágyról. - Na jól van, én most visszamegyek az én vőlegényemhez. Aludnunk kell, mert holnapra Alice betervezett egy csomó mindent az esküvővel kapcsolatban. - somolygott Anya. - Holnap találkozunk - puszilt meg engem is, és a Nagyit is. - Sziasztok!

-Azt hiszem én is megyek, hagylak pihenni, látom, hogy fáradt vagy. - kaptam egy puszit a Nagyitól is, és már el is tűnt, helyére Jasper érkezett.

-Én is lezuhanyoztam gyorsan amíg ti beszéltetek, szóval már mehetünk is aludni. - mosolygott rám kedvesen, aztán hirtelen felkapott az ágyról, én pedig ijedten pislogtam rá. - Nyugi, csak beteszlek az ágyba. - vigyorgott

-Nem vicces! - vágtam durcás képet - És egyébként sem vagyok már baba, hogy be kelljen fektetni a kiságyba.

-Dehogy nem Édesem! Te vagy az én babám. - villantott rám egy őrülten szexi mosolyt, amitől azonnal elpárolgott a hisztis énem, helyette egy másik, vadabb én költözött, aki fel akarta falni ezt a félistent, aki épp a karjaiban tart, egy nagy franciaágyban.

-Bella. Most aludnod kell. Ne csináld ezt velem. Azt hittem aludni fogunk, erre meg átadod nekem a tüzedet. - nyelt egyet Jasper, ahogy levettem a köntösömet, ami alatt egy igen szép, de majdhogynem semmit sem takaró rövidke hálóing volt.

-Igazad van, aludnom kellene. -Bújtam be mellé a takaró alá. Még jó, hogy van ágy melegítőnk is, különben valószínűleg megfagynék Kedvesem mellett. Így viszont nyugodtan pihenhettünk egymás mellett, anélkül, hogy én folyamatosan fogvacogtatva, összekuporodva feküdnék. Háttal feküdtem neki, jelezve látszólag semmi bajom azzal, hogy most aludnunk kell, de hozzápréselődtem annyira amennyire csak lehetett, és addig fészkelődtem amíg úgy nem gondoltam, hogy ennyi bőven megteszi. Jasper, egy morgással megfordított, és maga alá tepert.

-Bella...ha nem hagyod abba a csábítást esküszöm, hogy nem állok jót magamért. Nem foglak hagyni aludni téged, vagy - tette a mutatóujját a szám elé figyelmeztetve, hogy még nem fejezte be. - nem alszom veled. Kimegyek a szobából, sőt a házat is elhagyom, csak hogy aludhass. - jelezvén, hogy már befejezte, elvette a szám elől a kezét, lecsúsztatva az államon, végig a dekoltázsomon, aztán megmarkolta a csípőmet.

-Jasper, ha nem fejezed be, akkor én sem állok jót magamért. -nyögtem kifulladva, amint elkezdte apró puszikkal bombázni a nyakamat.

-Azt hiszem, hogy van még egy másodperced, hogy válassz! Vagy alszol velem, vagy egyedül .-morogta a melleim közé.

-Jasper, nem gondolod, hogy ez nem éppen fer dolog? - nyögdécseltem alatta, ő pedig csak belekuncogott a bőrömbe, egy percre sem elválva testemtől.

-És szerinted az fer dolog, amit te csinálsz? Hmm? - kérdezte, minden egyes szó után egy újabb puszival jutalmazva felhevült bőrömet.

-Mégis mire gondolsz?

-Minden nap a legtapadósabb, legészbontóbb ruhákat veszed fel, és este azon vagy, hogy minél szexisebb fehérneműt, és pizsamának nem mondható ruhadarabokat válassz.

-Egyértelműen azért teszem, mert szeretném ha tetszenék neked. Mindig szép akarok lenni, csak neked. Mégsem nézhetek ki bárhogy melletted. Én csak nem akarom, hogy szégyenkezned kelljen miattam. Azért öltözködöm csinosabban, mert azt szeretném, ha büszke lennél rám, hogy igen is egy szép lány van melletted. -vallottam be. Nem hittem hogy ez bűn lenne.- De ha nem tetszik neked, akkor változtathatok. Hordjak bővebb ruhákat? - kérdeztem. Azt hittem tetszik neki. erre meg kiderül, hogy pont ellenkező véleménye van. Szontyolodtam el.

-Dehogy is Bella. Nem azzal van a gond, hogy csinos akarsz lenni. Nem erre akartam kilyukadni, de örülök, hogy ezt is megtudtam. Imádom ahogy öltözködsz, sőt! Ha egy zsák lenne rajtad, akkor is tetszenél, mert mindenképp nekem Te vagy a leggyönyörűbb.

-Akkor mire akartál kilyukadni?

-Semmi ilyesmire. Én csak azt akartam kifejezni, hogy nem fer, hogy mindig, minden percben amikor rád nézek lepereg előttem az a kép ahogy letépem rólad a ruhákat, és magamévá teszlek. Tudod Te hogy ez mekkora kínzás nekem? - fintorgott egyet, megmutatva, hogy micsoda kín amit érez. - De ez egy édes kín. Amíg nem voltál velem, az már igazi, keserű kín volt. Nem akarom, hogy változtass bármit is. Rendben? Kínozz csak Bella, de az biztos, hogy hamarosan az enyém leszel .

-Már így is csak a Tiéd vagyok.- mosolyogtam rá, majd megcsókoltam. Ő pedig legörült rólam, maga mellé húzva.

-Most aludj Édesem. Pihenned kell, hogy a holnapi napot túléld Alice-esküvői üzem módját.

Én pedig pár percen belül, elaludtam végre.