Sziasztok!:) Meghoztam a frisst!:D Remélem örültök:) Ez a fejezet is inkább a Carlisle+Esme kedvelőknek való!:) Akik pedig jobban szeretik a másik párost,(Jasper+Bella) azok se bánkódjanak, lassan az ő "történetük" is megíródik.:)
Figyelem! oldalt van egy szavazás, ami a betűtípussal kapcsolatos véleményetekre kíváncsi!:D Szeretném, ha minél többen szavaznátok. Az utóbbi időben nekem nem igazán jön be.:/Valahogy nekem összefolyik.:S Ha más javaslatotok, van akkor azt kérem kommentbe! (ne chat-be!)
Sok puszit és jó olvasást!:*20. fejezet
Eljegyzés
(Carlisle szemszöge)
Csodálatosan telt az elmúlt másfél hét. Mindent megnéztünk, minden helyet felkerestünk. Olyan helyet is sikerült mutatnom Esme-nek amit eddig még nem látott és ezen még mindig jót mosolygok. Esme kivirult az elmúlt idő alatt, és egyre kevesebb lett az emlékek száma Erikkel. Már mindent tudtam róla, minden emléket megjegyeztem - még ha akarnám se tudnám elfelejteni - tudom, hogy hol kérte meg Esme-t Erik, tudom, hogy mi volt a kedvenc étele, és hol szerettek együtt lenni, minden helyhez volt sok sok emléke, amit én nem is bántam. Mindet szívesen meghallgattam, azt gondolom, hogy ez egy jó dolog. Ha kibeszéli magából, és ráadásul ezt pont nekem meséli el, az nagy előrelépés. Mint kiderült, direkt akar mindent elmesélni nekem. És nincs is ezzel semmi baj. Legalább megismerem őt. Mindent tudni akarok ami vele kapcsolatos, szóval zokszó nélkül , mosolyogva hallgattam a sok történetet. De ma, a mai nap más. Esme csendes. Már nem mesél nekem történetet. Mintha kifogyott volna belőlük, de mosolyog. Egész nap boldogan sétáltunk és beszélgettünk mindenről, kivéve Erikről. Nem mintha hiányzott volna vagy valami, de már megszoktam, és furcsa volt.
-Esme, történt valami amiről én nem tudok?-kérdeztem rá végül
-Nem. Semmi. Kellene történnie valaminek?-nézett rám meglepetten
-Nem, dehogy. Csak furcsa vagy ma. Elfogytak a történetek?-kérdeztem mosolyogva
-Hmm..Igen. Azt hiszem igazad van.-tűnődött homlok ráncolva- Ma nem meséltem róla vagy rólunk semmit..-gondolkozott tovább hangosan, félrebillentve a fejét.- Tudod mi történt?-nézett rám mosolyogva boldogan szikrázó szemekkel
-Nem. Mi történt?-kérdeztem somolyogva izgatottságán
-Az történt, hogy már mindent elmeséltem, és hogy már minden helyen van új, közös emlékünk. Többé nem Erik és én kötődünk csak a városhoz. Most már Te és én ismerjük a várost, és senki más nem ismeri olyan alaposan, mint mi ketten.-bújt hozzám szorosan, mint egy kiscica. Már csak a dorombolása hiányzik.-gondolkoztam el magamban somolyogva.
-Hát akkor ezt meg kell ünnepelnünk nem gondolod?-csókoltam meg boldogan. Biztos vagyok benne hogy kedveltem volna Eriket. Igazán jó ember lehetett. De egy részem mégis jobban örült, hogy itt hagyta nekem Esme-t. Persze nem önszántából hagyta el, még szerelmük kezdetén, ahogy azt megtudtam Lisa-tól is.
-Rendben, ez igazán jól hangzik. Elmenjünk táncolni ma este?Vagy más programot szerveztél?-kérdezte
-Nem is tudom, igazából semmi konkrét, de ha táncolni van kedved, hát menjünk táncolni.-mosolyogtam rá mindent tudón. Esme imádott táncolni, és én is nagyon szeretek. Élveztük az itteni táncos helyeket. Szerencsére megtalálható volt itt mindenféle táncos klub. A régebbi típusútól egészen a modern, fiataloknak való disco-s helyekig mindenféle. Még nagyobb szerencse hogy Esme is a régi szabályosabb tánc fajtákat szereti jobban mint a modern kori ugrálós táncnak nevezett valamiket. Egyedül tánc az amiben nem tudom már követni a világot. Például a 80-as évek borzalmas tánc stílusát egyszerűen már meg sem próbáltam. A tangó a mambó és az ehhez hasonlókat szívesen táncolom én is, ahogyan Kedvesem is....és mint kiderült Erik is.
A csodás táncos este után már otthon pihentünk az ágyban. Esme nagyon elemében érezte magát, és mikor visszaértünk a szigetre egy újabb édes hajnalunk volt együtt. Egyáltalán nem bántam, a hevességét, de nekem még türtőztetnem kell magam, nehogy kárt tegyek benne. Esme egyenletes szuszogása engem is elaltatott volna, ha tehettem volna követném őt oda is. Az álmai birodalmába. Kíváncsi lennék hogy mit álmodik. Biztosan szépet, mert olyan békés, és kisimult az arca. Órákig, sőt évekig év ezredekig tudnám őt nézni ahogy alszik. Olyan gyönyörű. Szív alakú arca, gyönyörű piros ajkai, amik most kissé duzzadtak a csókok után. Gyönyörű karamell haja selymes, csodásan illik hozzá ez az árnyalat. Hosszú gyönyörű pillái, meg-meg rebbennek álmában. Nem bírtam ki hogy meg ne csókoljam. Csodálatos teremtmény. Nem is ember Ő, inkább egy tünde, gyönyörűséges fénysugár, csillag, mit az ég most hozzám küldött. De én nem eresztem el Őt! Soha többé. Senki nem veheti el tőlem ezt a tüneményt, aki a karjaimban alszik, édesen, mint a legédesebb mész mit valaha földi halandó kóstolt. Hozzám tartozik már. De vajon mellettem marad e? Ha egyszer elhagy? Hisz ember. De nem, ő megmondta. Ő elmondta nekem. Mindent tisztán, és ragyogóan őszintén.Szeret engem. Engem, aki már sok-sok évtizede elkárhoztatva létezem a földön. Vissza emlékeztem minden együtt töltött percre. Lehunyt szemmel néztem végig az emlékeinket, mint egy filmet. Én is álmodtam. Azt álmodtam ami már megtörtént, és ami még megtörténhetne. Erre a gondolatra felpattantak a szemeim. Igen, ezt fogom tenni! Ezt kell tennem. De mikor vegyem meg? Már csak 2 napunk van itt, és úgy akarok hazamenni vele, mint ahogy már rég elterveztem. Igen ez a megoldás. Most kell elmennem, még mielőtt felébred.
Gyorsan, de gyengéden, hogy fel ne ébresszem kicsusszantam Szerelmem ölelő karjai közül, hogy felöltözhessek. Az a szerencse, hogy hagytam a parti dokknál egy csomagot ruhákkal, ha esetleg sürgősen kell visszamennem a városba. Gyorsan döntöttem. Tudtam, hogy pont elég időm van mindenre, hogy meg ne sejtsen semmit Szerelmem. Gyorsan úsztam, ahogy az vámpír képességeimből kitelik. A másfél órás utat megtettem alig több mint 30 perc alatt. Gyorsan átöltöztem, és azonnal, nyíl sebesen, de óvatosan, hogy meg ne lásson senki, egy ékszerész felé vettem az utat. Szerencsémre ez egy olyan város ahol sosem zár be semmi, de most nyitna amúgy is. Reggel 7 óra van, és ismerem már az egész várost tövéről-hegyére, szóval abszolút nem okozott gondot sem a közlekedés , sem az, hogy megtaláljam amit keresek. Az ékszerész nagyon meglepődött a korai vásárlásomon, de most nem tudtam fennakadni a részleteken. Nem sok időmbe telt kiválasztani a legdrágábbat, és azt a darabot ami leginkább Esme-hez illik.
Ez egy fehér arany, gyémántos gyűrű. Két gyémánt fog
ja körül a legnagyobb, középen elhelyezkedő követ. Szerintem igazán szép darab. Viszont már most tudom, és meg is ígérem majd neki, hogy minden évben kap tőlem egy gyönyörű gyűrűt, megerősítve Szerelmünket. Viszont azt is tudom már, hogy azt szeretném, ha ezt a gyűrűt viselné mindig. Emlékként erre az alkalomra. Hogy mindenki láthassa Ő hozzám tartozik, ahogy én is hozzá. Ezzel a gyűrűvel a szívemet is odaadom végleg. Ha elfogadja, én leszek a világ legboldogabb teremtménye, de ha nem... akkor is mindet megteszek, hogy boldog legyen. Bármit ,amit csak kér. Csak egy szavába kerül, és akár a csillagokat is lehozom neki az égből, csak vele lehessek, és boldoggá tehessem Őt örökké.
Kifizettem a gyűrűt, megköszöntem az eladó segítségét, bő jutalmat hagyva, majd kifordultam az ajtón, és sietősen, vigyázva a gyűrűre, visszaúsztam a szigethez. Elrejtettem a gyűrűt, gyorsan ellenőriztem Esme-t, hogy alszik e még. Nem csalódtam: békésen aludt az ágyban, pont ahogy itt hagytam. Ráérősen lefürödtem, és nekiálltam ennivalót készíteni szerelmemnek, mikor meghallottam a telefon csörgését.
Gyorsan felvettem, bár tudtam, hogy Esme nem hallja meg, túl halk volt az Ő fülei számára.
-Haló?
-Carlisle Cullen! Hála a jó magasságosnak, hogy végre eszedbe jutott!-nevetett Alice a vonal másik felén
-Alice! Mégis mire gondolsz?-kérdeztem reménykedve hogy nem látta mik a terveim, de természetesen erre azonnal rácáfolt
-Na ne csináld már! Pontosan tudod, hogy láttam, amit láttam. -nevetett jókedvűen. - Mindegy is, csak azt akartam kérdezni, hogy elkezdhetem e szervezni az esküvőtöket. Ha jól láttam akkor ham...
-Alice! Nem akarom, hogy elmond.-csitítottam le gyorsan.- Nem ér meglesni sem, és nem tisztességes az sem, ha elmondod nekem, hogy mi lesz ez esetben.
-Jól van jól van, egy szót sem szóltam. De mi a válaszd? Szervezhetem én?-kérdezte, én pedig szem forgatva választ adtam a teljesen felesleges kérdésre.
-Természetesen Alice. Nem is fordult meg a fejemben, hogy esetleg más rendezze meg életem legfontosabb napját.- mondtam teljesen őszintén. - És értékelem, hogy megkérdezted. -tettem hozzá.
-Remek! Egyébként pedig köszi, a plusz pontot.-csilingelte még majd kinyomta a telefont, én pedig somolyogva tettem le a telefont az asztalkára.
Eljött az este, és én már nagyon izgatott voltam. Esme semmit sem sejtett, teljesen természetesen tettem mindent ahogy eddig. Mindent elterveztem: Egy vacsora a tengerparton, lágy zene, és mikor szerelmem végzett az evéssel, megkérem a kezét...
-Esme.-szóltam, és mikor térdre ereszkedtem, láttam, ahogy meglepődik. -Hozzám jönnél feleségül?-nyögtem ki azt a kérdést amit már évszázadok óta fel akarok tenni annak a nőnek, akit feleségül akarok venni. Esme nem szólt semmit. Döbbenten meredt a gyűrűre amit vettem neki.
-Én...én...
-Esme!!- kiáltottam fel ijedten
***Eközben otthon***
(Jasper szemszöge)
Apa és Esme már egy jó ideje elmentek itthonról. De minden folytatódott tovább ahogy annak lennie kell. Mi iskolába jártunk. Lisa átvette Carlisle műszakját is, minden rendben is volt egészen addig amíg...
-ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ- hallottam meg Alice sikítását.
-Alice mi történt?-kérdezte Bella ijedten
-Esküvő lesz- Esküvő lesz- Esküvő lesz!!!-kántálta Alice ugrándozva
-Nahát, ez igazán jó hír. De mégis kiké?kérdezte Rosalie aki épp most lépett be a házba egy nagy adag szatyorral a kezében, míg mögötte Lisa jött egy másik adag szatyorral.
-Az én lányomé, és a vejemé!-vigyorgott szélesen Lisa.
-Tessék? Anyuék összeházasodnak?-élénkült fel Bella is az öröm hírre.
-Én szervezem az esküvőt! Calisle megengedte. Szabad kezet kaptam. Már tudom is hogy mit kell tennem, és azt is pontosan tudom, hogy milyen lesz. Jaj még a ruhákat is el kell intéznünk. De ehhez meg kell várnom Esme-t. Akkor a díszlet. Azt csinálhatom egyedül is. Jaj de gyönyörű lesz!-ugrándozott Alice lelkesen. Már egy ideje nem szervezett esküvőt, és ez teljesen felpörgette. Annyi energia sugárzott belőle, hogy egy egész várost is elláthatna árammal.
(Esme szemszöge)
-én..én...-haboztam, aztán elájultam. Erikre gondoltam és a lányomra. Én még mindig szeretem Eriket. De Carlisle-t is szeretem. Erik még él a szívemben, és mindig is szeretni fogom őt. Ekkor olyan dolog történt amire nem gondoltam volna. Láttam Eriket, amint a fényben áll.
-Esme, Kedvesem.-szólt egy lágy mosollyal.
-Erik! - éreztem, hogy sírni kezdek.- Erik, én annyira sajnálom...én...-kezdtem volna a bocsánat kérést, de félbeszakított.
-Esme, figyelj most rám!- én bólintottam.- Nem haragszom rád. Sosem tettem. De emlékszel, mit mondtam neked? Amikor arról beszéltünk, hogy mi lesz ha egyikünk elmegy?-kérdezte.
-Igen. Emlékszem. Azt mondtad, hogy legyek olyan boldog amennyire csak lehetséges.-válaszoltam
-Igen. Így van. Most itt a lehetőség, hogy boldog legyél végre. Carlisle lett neked szánva. Odafenn kaptam egy lehetőséget, hogy beszéljek veled, most utoljára.-mosolygott rám, és letörölte a könnyeimet.
-Szeretlek Esme. Ezt sose felejtsed el! Mindig is szeretni foglak, de neked most már Calisle-val és a lányunkkal kell lenned. Mi soha többé nem találkozunk, de mond meg a lányunknak, hogy figyelem őt majd fentről, és hogy nagyon szeretem őt. Te pedig mondj igent!- figyelmeztetett egy játékos mosollyal, ami már olyan rég hiányzott nekem.- Legyetek boldogok, szeresd őt, és az új családodat amennyire engem szerettél.
-Nem Erik, én még most is szeretlek!-tiltakoztam, de ő csak leintett.
-Tudom Kedvesem, de neked most már őket kell szeretned.-mondta és mosolygott azzal a lágy, kedves mosollyal ami a kedvencem.
-Szeretlek.-suttogta és megcsókolt, majd hirtelen felébredtem.
-Carlisle!-kiáltottam, és körbenéztem a szobában. Éreztem, hogy a szememből folyik a könny. Carlisle ott ült az ágyam mellett.
-Itt vagyok.- mosolygott, de láttam a szemeiben, hogy mennyire szenved.
-Carlisle, Szerelmem!-mondtam, és a nyakába vetettem magam. Ott zokogtam tovább. Mikor alább hagyott, Carlisle ölelő karjaiban felnéztem rá.
-Találkoztam Erikkel.-közöltem vele kisírt szemekkel- Azt mondta, hogy nagyon szeret engem, és hogy nekem most már veled kell lennem, mert nekem szántak odafenn.-mosolyogtam rá.
-Esme én nem kényszertelek semmire. Ha nemet mondasz, én megértem.-suttogta megtörten.
-Ez nem így van Carlisle.-mosolyogtam tovább, hiszen már tudtam, hogy mi a válaszom.
-Igen.-néztem rá elszántan, mosolyogva. Egy pillanatig nem mozdult.
-Esme. Ez.. most...igen?-kérdte miután felengedett.
-Igen, igen, a válaszom: IGEN!-mondtam neki, most már vigyorogva. Olyan aranyos volt, hogy nem hiszi el. Hirtelen felkapott, és megpörgetett a levegőben, majd lefektetett az ágyra és szenvedélyesen megcsókolt.
1. Tedd ki a logót a blogodra!
