Nap és Hold-17.fejezet

Sziasztok!:) Így utólag is mindenkinek B.U.É.K.:)<:o) Megérkezett a 2011. éve első fejezete.): Tudom, hogy "kicsivel" hamarabbira ígértem.:$ Kész volt már az ajándék része, és ma tökéletesítettem.;) Kicsit khm..pikáns lett a közepe-vége felé, szóval egy 16-os karikát mindenképpen..lehet h. inkább 18-as karika..nem tudom:D de a 16-os mindenféleképp jogos;) Sok puszit:*

17.fejezet

Ajándék,és készülődés

(Rosalie szemszöge)

Felfelé igyekeztünk a lépcsőn, miközben azon gondolkoztam, vajon jól teszem e, hogy megmutatom Bellának. Kedvelem őt, és Esme-t is. Örülök, hogy végre Jasper is, és apa is megtalálta a kedvesét. Már csak az hiányzik a teljes boldogságunkhoz, hogy letudjuk végre ezt az Arazell ügyet.

Még emberi életemben volt egy húgom, akit nagyon szerettem, és most is hiányzik. Egész életét végig kísértem, sosem volt boldogtalan. Amélia halála után megtartottam tőle pár dolgot. Az egyik a naplója volt, a másik egy karkötő, amit tőlem kapott még amikor együtt voltunk, és egy képes album, amit ő maga állított össze a családunkról, amiben még én is benne vagyok, és egy másik albumot, amit már akkor készített, mikor már saját családja volt.

-Bella...-szóltam mikor már a szobámban voltunk.

-Tessék Rose -mosolygott rám kedvesen, míg én elővettem a két albumot, és a dísz dobozt amiben a karkötőt tartottam.

-Gyere, ülj le ide mellém- paskoltam meg magam mellett az ágyat. Bella szó nélkül leült mellém.

-Szeretnék mutatni neked valamit, és adni is valamit.-mosolyogtam rá. Annyira hasonlított a húgomra...-Ez egy album, még abból az időből amikor még én is ember voltam, és a családommal éltem.-magyaráztam miközben kinyitottam a régi könyvecskét.-Ez itt a családom. Az édesanyám, az apám, a húgom, és én.-mutattam egyesével mindenkire, viszont észrevettem, hogy Bella is felfedezte a hasonlóságokat Amélia és saját maga között.

-A húgod...- kerekedtek ki a szemei- hasonlítok rá...

-Igen Bella hasonlítasz Améliára -nevettem kicsit a meglepődöttségén. Tényleg hasonlítottak. Bella arca, szeme és még az ajkai is hasonlítottak Amélia vonásaira. Amélaia szőke volt ugyan, de a loknijai pont ugyan olyanok voltak, mint Belláé.Végignéztük az albumokat, közben jót beszélgettünk. Meséltem neki Améliáról. Az életéről, hogy még a természetük is hasonló volt. Aztán mikor megnéztük az összes képet, félre raktam őket, és elővettem a díszes dobozt, melyet karmazsin vörös bársony fedett.

szintén -Ez Bella,- mutattam a kis dobozt-Améliáé volt. Ezt tőlem kapta. Ez volt az utolsó ajándékom neki halandóként. A 17. születésnapjára vettem. Pont az után változtam át egy héttel. Amélia nagyon szerette ezt, és még akkor is hordta, mikor már megöregedett.-mosolyogtam az emléken, mikor újra felidéztem azt a képet, mikor meglátogattam őt, kint ült a májusi napon, egy hintaszékben a házuk verandáján. Olyan szépnek láttam még akkor is, pedig már ráncos és beteg volt akkor. Még most is látom megcsillanni a csuklóján a kis karkötőt.

-És megtudhatom, hogy mégis mi ez?-kérdezte somolyogva Bella. Észre sem vettem, hogy elkalandoztak a gondolataim.

-Persze.-válaszoltam zavartan, és kinyitottam a dobozkát.

-Oh, ez csodaszép Rosalie.- nézegette Bella az ékszert.

-Igen az.-mosolyodtam el újra. Pont ugyan ezt mondta Amélia is amikor meglátta a karkötőt.-Fehérarany, benne gyémánt kövekkel, és a piros kő smaragd.- Jellemeztem gyorsan.- A legjobbnak a legjobb jár.-kacsintottam Bellára.

-Biztosan nagyon drága darab.-ráncolta homlokát Bella.

-Ugyan!-legyintettem- Ennek inkább eszmei értéke van. Ha akarnám, akkor csináltathatnék ebből még húszat is.-vigyorodtam el. Tényleg nem lett volna nagy kunszt- De ilyenből csak egy van a világon, és ez is marad az egyetlen darab.

-Értem. Nagyon szép Rose, de miért mutattad meg ezt pont nekem?- kérdezett rá a lényegre Bella. Tényleg Jasper-hez való ez a lány. Nagyon okos, és éles szemű.

-Azért mert ezt neked akarom adni.-mondtam ki azt amit már egy ideje tervezgetek.

-Na de....

-Semmi de!-vigyorodtam el- Ezt neked akarom adni. Mert te emlékeztetsz a húgomra, és egy kicsit így olyan mintha még mindig itt lenne velem. Az arcod, a hajad, a személyiséged, a reakcióid egyes dolgokra..pont olyanok mint amilyen Améliáé voltak egykor. Ne értsd félre kérlek. Nem pótolni, vagy helyettesíteni akarom a húgomat, csak szeretném ha ez nálad lenne, mert úgy szeretlek téged, mint ahogy Améliát szerettem, és még most is szeretem.-soroltam az érveimet. Remélem elfogadja.

-Köszönöm Rosalie.-suttogta könnyes szemekkel Bella.

-Jaj nekem! Ne sírj kérlek. Nem akartalak felzaklatni vagy ilyesmi.-zavarodtam meg hirtelen. -Nem akartalak megbántani, vagy bármi hasonló.

-Nem Rose. Nem bántottál meg, inkább meghatódtam, hogy a húgodnak tekintesz engem.-mosolygott rám szipogva.

-Oh, az más. Tudod mi vámpírok nem tudunk sírni, és kicsit megzavart.- nevettem idegesen.

-Semmi baj.. nővérkém..-mosolygott rám Bella.

-Oh köszönöm.-öleltem meg hirtelen. Mindketten meglepődtünk ezen, de Bella nem húzódott el tőlem, hanem inkább visszaölelt szorosan, már amennyire az ő gyenge kis erejéből telik.

Miután elengedtük egymást, kivettem a dobozkából az ékszert.

-Szabad?- kérdeztem

-Persze -mondta mosolyogva, és nyújtotta a csuklóját. Óvatosan, nehogy kárt tegyek a kis kapocsban, rácsatoltam Bellára. Nagyon szépen állt rajta.

-Köszönöm Rose.-mondta Bella hálásan, meghatódottan.- Hogyan hálálhatnám ezt meg neked?-kérdezte. Először azt hittem csak költői kérdésnek szánta, de mikor belenéztem kíváncsi szemeibe láttam, hogy komolyan kérdezi.

-Hmmm... Igazából volna valami.- mosolyodtam el, ő pedig csak kíváncsian hallgatta mit tehetne értem. Ebben is hasonlított Améliára.-Próbáld..nem, inkább csak tedd boldoggá a bátyámat.-mosolyogtam rá. Kicsit olyan lett az arc kifejezése, mintha azt mondaná, hogy "Ilyet kérni?! Ez természetes."

-Ez azt hiszem, hogy meg lesz.-mosolygott Bella is, aztán mégis csak hozzátette- Esetleg valami mást?

-Ha már azt illeti, igen.-gondolkoztam el színpadiasan.

-Ki vele! Miről van szó.-vigyorodott el pimaszul

-Éld túl az elkövetkezendő időszakot.-néztem rá most már komolyabban.

-Rendben. Megpróbálom.-húzta el a száját.

-Okéé...Azt hiszem, hogy most egy jó ideig szabad foglalkozáson vagyunk. A fiúk, és Esme terveznek, Alice fürkészi a jövőt..szóval csak mi maradtunk.

-Rendben, mihez lenne kedved?-kérdezett kedvesen

-Hát nem is tudom... Hallgassunk zenét, közben megcsinálom a hajadat, kisminkellek, aztán lakkozunk. Utána cserélhetünk, ha lesz még rá időnk.-vázoltam a tervet ma estére

-Ez jól hangzik.-egyezett bele

Ezután bevonszoltam a fürdőbe, megmostam a haját, aztán leültettem a sminkes asztalkám elé, és átfésültem a haját. Közben azon gondolkoztam, hogy milyen hajat csináljak neki. Azt hiszem, hogy csak szép nagy loknikba sütöm, és oldalt feltűzöm pár köves csattal. Nagyjából megszárítottam a haját, aztán besütöttem, közben beszélgettünk. Még több hasonlóságot fedeztem fel Amélia és Bella között. Csupán pár apróság ami nem is igazán fontos. Utána egy szolid sminket tettem fel neki. Vékonyan alapozót vittem fel, aztán kevés szemhéj púdert, fehér alappal, és halványan világos barnát, ajkaira rózsaszín, csillámos száj fényt. Mikor kész lett, megfordítottam a székben a tükör felé, és vártam a reakcióját. Ajkai elnyíltak a csodálkozástól, jobbra-balra fordította fejét, hogy minden szemszögből láthassa magát.

-Rose...ez...-kereste a szavakat

-Gyönyörű lettél Bella- segítettem ki.

-Igen. Azt hiszem , hogy ez a megfelelő szó.-bólogatott elismerően.

-Oké, akkor még ruha, és utána lemehetsz, megmutatni magadat Jaspernek, és a többi fiúnak.

-okkéé..-ez elég bizonytalanul hangzott. Csúnyán néztem rá.

-Gondolod, hogy nem szép ruhát adnék rád?-kérdeztem sértődést színlelve.

-Nem dehogy, épp csak aggódom, hogy esetleg elragadtatod magad, mint Alice szokta -kuncogott pimaszul

-Hah! Bármennyire is azt hiszed, én vissza tudom fogni magam, nem úgy mint Alice!-jelentettem ki,mire morgást hallottam föntről.

-Nem is igaz! Én is vissza tudom fogni magam.-hallottam kicsit hangosabban. Biztos azért mondta hangosabban, hogy Bella is hallja.

-De igen, igaz!-kiáltottam vissza kuncogva.

-Mindegy. Milyen ruhára gondoltál?-kérdezte Bella visszatérve az eredeti programhoz.

-Egyszerű összeállítás. Barna pulcsi, fehér póló, cső farmer.

-Hm. Oké, ez egész jól hangzik.

-Na ugye, hogy vissza tudom fogni magam!-vágtam vissza dacosan.

-Igen, tényleg.-nevetett

Kiválasztottam neki a ruhát, és odaadtam neki, és beküldtem a fürdőbe. Pár perccel később kijött, én pedig az egész alakos tükör elé állítottam, hogy láthassa ő is az összképet.

-Nagyon csinos vagy Bells.-mosolyogtam rá a tükörbe nézve.

-Igen, azt hiszem, hogy most tényleg csinos vagyok.-mosolygott zavarban Bella.

-Na gyere! Mutasd meg magad Jazz-nek!-húztam a lépcső irányába

-Hahóó! Nézzétek meg milyen szép lett Bella!-kiáltottam el magam, hogy jöjjenek ide.

-Hú kicsim! Nagyon szép vagy- mosolygott Esme

-Szerelem. Tényleg csinosabb lettél, de nekem előtte is tetszettél.-sétált Bellához Jazz. Hát igen, ezt csak egy szerelmes pasi mondhatja.

-Köszönöm.-pirult Bella. Olyan édes hogy egy kis bóktól is el tud pirulni.

-Azt hiszem ez hiányozni fog Jaspernek később.-suttogta nekem Edward, miközben átkarolta a derekam.

-Lehetséges.-suttogtam vissza.

-Mit sikerült megbeszélni eddig?-kérdezte Bella terelés képen.

-Igazából már megvan nagyjából a terv. Te és Esme a házban maradtok Rosalie-val. Alice azt mondta, hopgy a ház mögötti erdő felől jönnek majd, és Arazell a házba akar jönn. Úgy döntöttem, hogy a háztól elég messze bevárjuk őket. Ha sikerül, akkor ide nem jut el egy sem.

-Sikerülni fog.-mondta Alice

-Reméljük nem változik semmi.

-Nem hiszem. Arazell nagyon figyel az új vámpírokra, nem foglalkozik most igazán a lányokkal.

-Rendben. Reméljük, hogy hamar túl lehetünk ezen az egészen.-zárta le mára a témát Carlisle.-Esme kedvesem, menjünk pihenni.

Mindenki elment a szaját szobájába. Mi Edward-dal a nappaéiba telepedtünk le.

-Edward...

-Igen?

-Szerinted Apa és Esme...Nem is tudom.-habogtam össze-vissza

-Tudom mire gondolsz Szívem. Szerintem is olyan Esme mintha mindig is ő lett volna az édesanyánk.-mosolygott kedvesen

-Igen. Azt hiszem így van. Bella pedig olyan nekem mint Amélia. Valamiért hasonlít rá. Persze tudom, hogy Ő nem Mili, de mégis..olyan mintha a hugom lenne...mint Alice..azt hiszem..

-Igen. Nekem is olyan a kicsi Bella mint a hugom. Tudod szivem, szerintem ez csak azt jelenti hogy sikerült még két családtagot az albumba illeszteni.-vigyorgott elégedetten, mitha az ő lrdeme lett volna, hogy így történt.

-Héé! Tudod hogy az én kezem is benne van azért egy kicsit.-durcáskodott, de persze tudtam hogy nem is haragszik egy cseppet sem.

-Tudom-tudom kis oroszlánom.-doromboltam a nyakába-Talán ki tudlak engesztelni valahogyan...

-Hát ami azt illeti, lehet róla szó.- olyan mosolyt villantott amitől mindig is elolvadtam.

-Hmm..Tudod mit? Adj nekem egy percet és gyere utánam.-duruzsoltam csábosan

-Oké..-nyögte Edward, én pedig csípőmet ringatva indultam el felfelé.

Gyorsan a gardróbomba mentem, és kivettem egy vadonat új csipkés hálóinget. Piros volt, és hát nem sokta takart. Egy apró bugyinak nevezett kis csipke anyagdarab, és hozzá tartozó rövidke hálóruhácskával, ami éppcsak eltakarta a lényaget,csombjaim teljesen szabadon maradtak. Mikor felvettem, és elhelyezkedtem az ágyon, Edward belépett a szobánkba, és vágyakozóan nézett rám.

-Gyönyörű vagy kedvesem.-mondta

-Köszönöm.-mosolyogtam rá csábosan, nem mintha szükséges lett volna, mert Edwardot elnézve neki mindegy is volt hogyan nézek rá, és az is teljesen mindegy volt hogy mi van rajtam..legfeljebb az tölthette el elégedetlenséggel hogy sok rajtam a ruha...Edward átszelve a szobát, és azonnal rám akarta vetni magát, én azonban megállítottam felemelt újjammal, és elhajoltam a csókjától. Edward zavartan nézett rám, eddig sosem állítottam meg, bármit is akart csinálni. Most viszont újítani akartam egy kicsit, és éedöntöttem az ágyra. Mikor kényelmesen elhelyezkedett az ágyon, én elhelyezkedtem felette, figyelve hogy kényes pontja felett legyek éppencsak érintve őt. Edward felnyögött az érintéstől, én pedig letéptem róla ruháit. Utánam nyúlt, de én megfogtam a csukóit, és odakötöztem az ágy támlájához, egy-egy fényes piros szallaggal, jelezve, hogy most ő nem nyulhat hozzám, csakis én. Értette a célzást, és elvigyorodott. Úgí tűnik tetszik neki a helyzet.Mikor a másik kezét kötöztem, óvetosan megcsókolta a mellem, mire én felkuncogtam, aztán visszaültem a "helyemre". Egész testére apró csókokat leheltem, miközbenkényes pontjainkat éppen-éppen összeérintettem, szerelmem kéjesen sóhajtozott alattam. Mikor férfiasságához értem, már alig tudta tartani magát, de az én kedvemért, nem tépte el a sejem szallagokat. mikor már majdnem a gyönyör kapujába ért, kegyetlenül abbahagytam a kényasztetését. Felcsúsztam hozzá egy csókra, mire már nem bírta tovább, és eltépte "láncait". Belemosolyogtam a csókunkba, Edward fedig fordított a helyzetünkön, így most én kerültem alulra. Egy határozott mozdulattal letépte rólam az apró csipke darabot, és egy újjabb határozott, de gyengéd mozdulattal összeforrasztotta testünket, melybe mindketten kéjes nyögéssel adtuk egymás tudtára az élvezetünket. Edward előbb viszonylag lessú mozgással, később egyre gyorsabb ütemet diktált, és én élvezettel vettem fel a tempóját. Hosszú percekkel később együtt léptük át a gyönyör kapuját. Mikor kissé alább hagyott a csodálatos érzés, Edward fáradtan hanyatlott eám, én pedig szorosan öleltem Őt karjaimmal és lábaimmal. Néhány perccel később Edward legördült rólam, és ránk húzta a takarót, én pedig szorosan bújtam Kedvesem izmos mellkasához. Csendesen pihentünk egymás mellett,miközben én azon gondolkoztam, hogy ezt sosem tudnám megunni. Mikor erre gondoltam, éreztem hogy Edward hangtalanul kuncog alattam. Kérdőn néztem rá, Ő pedig (szokásához híven) a gondolataimra válaszolt.

-Azt gondolom, hogy ezt én sem tudnám megunni.-vigyorgott rám pimaszul

-Hát persze hogy nem tudnád megunni! Mellettem nem lehet megunni semmit sem!-válaszoltam kicsit túljátszva a pökhendiséget, mire Edward elnevette magát, és én is.

-Tudod, hogy nagyon imádom mikor ilyen viccesre veszed a figurát Cica?-kérdezte csak úgy.

-Miért? Egyébként nem vagyok elég vicces? Talán unalmas vénasszonynak gondolsz?-kérdeztem sértődötten

-Nem, persze hogy nem, csak imádm amikor boldognak látlak. Mert amikor viccelődsz mindig jó kedved van.-mosolygott rám békítőleg, én pedig elnevettem magam.

-Bevetted! Sikerült túljárnom az eszeden, vén ember!-navettem önfeledten. Olyan kis édes volt, hogy azt hitte megbántott engem. Talán nem tudtad, hogy te sosem bántottál meg engem?-kérdeztem gondolatban, mire ő csúnyán nézett rám..mint egy felbőszített kiscica. Hangosan nevettem megint, és tudtam hogy hallotta,m ert elkezdett vékony hangon puffogni, tényleg mint egy kicscica...

-Na megálljon a fákjás menet vénasszonykám!-vigyorgott gonoszan- Kit nevezett magácska vénembernek?-kérdezte, és elkezdett csikizni. Én nevetve vergődtem a kerjai között, szabadulni viszont nem tudtam, így hagytam ,hogy cikizzen egy idejig, aztán mikor úgy látszott meggyőztem, hogy ő nyert, nyorsan kipattantam az ágyból és a fürdőbe rohantam, továbbra is nevetve, mert tudtam hogy utánam fog jönni. Éppen beléptem a zuhanyzóba, mikor hátulról elkapott, és becsukta maga után a zuhany ajtaját. Megnyitottam a csapot, és hagytam hogy Edward végignézzen rajtam. Tudtam, hogy újra éled benne a vágy (egyrészt mert láttam, másrészt) azonnal a zuhany falának döntött) és és újrakezdtük szerelemtáncunkat. Hoszú perceken keresztül élveztük egymást, közben megfürdettük a másikat. Edward szárazra törölt mindkettőnket, és visszamentünk a szobánkba, vissza fekündtünk az ágyba épp úgy mint egy órával előtte. Pár perc hallgatás után újra megszólaltam.

-Én nem csak arra gondoltam...hanem mindenre. A családunkra, a barátainkra. Én...tudom, hogy régebben az volt a vágyam, hogy együtt öregedjünk meg a férjemmel, lássuk felnőni a gyerekeinket, és lássuk ahogy az unokák játszanak a kertben, de... Nem tudnálak elengedni... Már nem tudnám elviselni, hogy a szeretteim meghaljanek, hogy mi meghaljunk. Én örülök, hogy te velem leszel, míg világ a világ , és a család többi tagja is. Azt hiszem jó, hogy így történtek a dolgok,...hogy ilyen az életünk amilyen. Tudom hogy a vámpírságnak vannak negatívumai, de..ott van a sok pozitív dolog is. Ha nem válltozol át, sosem találkoztam volna veled, és nem lehettem volna ilyen boldog amilyen most is vagyok, és leszek még jobban... Tudom, hogy még nem sikerült megajándékoznom téged egy babával, de van még rengeteg időnk, és...-Edward nem hagyta hogy befejezzem a mondatomat, mert elhallgattatott egy szenvedéjes csókkal, amit boldogan viszonoztam, csak meglepett.

-Nem kell mondanod semmi többet Kedvesem.-mosolygott lágyan Edward, amitől még a fagyottnak hitt szívem is elolvadt.

-Tudom, én csak...-de megint nem hagyta hogy befejezzem, mert most egyik újját a szám elé tette, jelezve, hogy hallgassam meg Ő mit szeretne mondani.

-Tudom, hogy mire gondolsz, pontosan arra amire én is. Nem tudnék nélküled élni, és azt sem bírnám elviselni, hogy többé ne láthassam, ahogy felragyog az arcod egy egy apró dolog miadt. Mindíg látni akarom az arcod, és mindig csak veled akarok lenni, míg világ a világ.-mosolygott szívmelengetően, én pedig megcsókoltam őt hálám jeléül, hogy engem választott társául az idők végezetéig.

-Szeretlek.-mondtam, ő pedig visszahúzott engem a párnákra.

-Szeretlek, míg világ a világ.-válaszolta.

-Míg világ a világ.-ismételtem lágyan.

(pár nappal később)

-Rosalie. Ahogy megbeszéltük, te a házban maradsz a lányokkal.-Carlisle gyorsan újra végigment a terven, pedig már mindenki tudta, hogy kinek hol a hellye. Gondolom ideges a harc miatt.-Jarsper, és én előre megyünk. Edward,Emmett Ti kicsit leszakadva tőlünk, a jobb oldalamon áll Edward, míg Emmett Jasper bal oldalán. Alice. Te még egy kicsit hátrébb, mint a fiúk. Próbáljunk együtt maradni. Ha lehetséges, amit kétlek, beszlni fogok velük. Edward, próbálj figyelni Arazell-re. Alice, te addig figyeld a jövőt. Fontos, ha megváltozik valami, szólj Edwardnak, te pedig mond el nekem, lehetőleg minél diszkrétebben...bár valószínűleg ezt nem kell ecsetelnem. -rándult meg Carlisle ajka felfelé. -Emmett. Ha valaki megmozdul, lehetőleg ne ugorj azonnal, csak ha ők támadnak. Semmi szükség arra, hogy mi kezdeményezzük a harcot.-figyelmeztette Emmettet, aki most csodák csodájára nem szólt vissza, csak bólintott egyet összeszorított szájjal.

Tudtuk, hogy hamarosan elkezdődik. Féltettük egymást, de megbíztunk egymásban, és tudtuk, hogy koncentrálna kell mindenkinek. A felszült várakozást, Alice éles sikolya szakította félbe.

-Alice!-kiáltott fel Edward, és mint odasiettünk Alice-hez aki a konyhában csinálta a teát a lányoknak.

-Mi a baj?-kérdezte rögtön Carlisle, míg Em odasietett feleségéhez.

-Láttam! Arazell és a többi vámpír hamarosan ideér. Hamarabb, mint az eddig tervezte.-mondta Alice, de újra elhomályosodott a tekintete, aztán visszatért.

-Ez nem valami jó.-mormogott Edward.

-Mi az?-kérdezte Bella idegesen.

-Arazell szórakozik velünk. Percenként meggondolja magát. Most azt láttam, hogy mégis holnap jönnek, és nem...-mondta Alice, de újjabb látomás tört rá.

-Edward! Mond már mit lát!-szóltam idegesebben már én is.

-Alice most megint új időpontot lát. Arazell csak két nappal késöbbre tette át az időt.-magyarázott Edward.-Újra változott a kép. Arazell most a város felől akar jönni.-szürte a fogai között dühösen. Alice még mindig a jövőben járt.-Megint változik. Látok valakit. Ismerős, nem ellenünk jön..barát....