Nap és Hold-9. fejezet

Sziasztok! Bocsánat a késésért, de vendégeink vannak a hét további részére, de próbálok írni és időben frisselni. ez a fejezet hosszú lett. Próbáltam ellensúlyozni az előző fejezet rövidségét. Jó olvasást.Puszim

9.fejezet

Kórházi napok(2.rész)

(Esme szemszöge)

Csengettek. Nem tudtam, hogy ki lehet az ilyen későn, hiszen már elmúlt 11óra is. Ajtót nyitottam, és megláttam Dr. Cullen fiát, Jaspert.

-Jasper Cullen? Minek köszönhetem a késői látogatását?-kérdeztem udvariasan.

-Mrs. Florientino. Sajnálom, hogy ilyen későn zavarom, de rossz híreket kell közölnöm. A lányát, autó baleset érte. Már beszállították a kórházba, és az apám kezeli a sérüléseit.-tájékoztatott.

-Uram segíts!-fohászkodtam és azt hittem menten összeesem, de ehelyett azonnal kabátot vettem és elindultunk a kórházba.

Amint beértünk rohantam a recepciós pulthoz, hogy megkérdezzem hol van a lányom. Azt mondták hogy a műtőben van, és hogy várnom kell amíg végeznek. Már az ájulás határán voltam, amikor Jasper elkapott, és leültetett egy székre.Valami furcsa érzésem támadt. Egyszer csak kezdtem megnyugodni. Aztán már csak a gondolataimban tudtam, hogy most nagyon is izgatottnak kellene lennem, de ehelyett nyugodtan ültem a helyemen, és nem éreztem a pánikot. Pár óra elteltével megláttam Dr. Cullent a folyosón. Azonnal hozzám sietett.

-Esme, a lányod túl van az élet veszélyen, elállítottuk a vérzést, és sínbe tettem a lábát, és a karját is helyre tettem. Egyenlőre többet most nem tudunk tenni, de amint elhelyezik az 504-es szobában be mehetsz hozzá.-mondta mosolyogva Dr. Cullen, és én örömömben sírva fakadtam.

Bella ágya mellett ültem egész éjszaka, és csak reggel, amikor felébresztett egy nővér, vettem csak észre, hogy elaludtam. Felálltam, és úgy döntöttem, hogy kimegyek egy kávéért, mikor egyszer csak azt éreztem, hogy áll mögöttem valaki.

-Jó reggelt.-köszönt valaki. Mikor megfordultam láttam, hogy Jasper az, egy csésze gőzölgő kávéval a kezében, amit átnyújtott nekem.

-Jó reggelt. Köszönöm.-vettem át a kávét meglepődve.

-Én csak most érkeztem nem rég, és gondoltam, hogy bent van, ezért útközben bátorkodtam venni egy csésze kávét.-mondta magyarázat kép, az arcom elárulhatta, hogy meglepődtem, a figyelmességén.

-Oh. Értem. Köszönöm.-mosolyogtam rá, és hellyel kínáltam magam mellett.

Ebben a percben lépett be az ajtón Dr. Cullen.

-Dr. Cullen, jó reggelt.-köszöntöttem.

-Jó reggelt Esme, de kérem, inkább csak Carlisle, ha kérhetem.-válaszolta mosollyal.

-Apám.-biccentett Jasper.

-Fiam, hát te már bent vagy? Nem is láttalak.-nézett rá Carlisle meglepődve, aztán hozzám fordult.

-Esme, meg kell vizsgálnom Isabellát, ha gondolod bent maradhatsz.-mosolygott. Egyszerűen elkápráztat a hangja, és a mosolya. Az a szempár, szinte megigéz.

-Köszönöm.-mosolyogtam rá.

Miután Carlisle megvizsgálta Bellát, azt mondta, hogy a sérülései már nagyon szépen gyógyulnak. Ezután azt mondta, hogy még biztosan aludni fog egy keveset, tehát nyugodtan hazamehetek. Vonakodva, de elfogadtam, és Jasper felé fordultam.

-Jasper, haza vinnél, ha megkérlek?-kérdeztem.

-Nagyon szívesen hazavinném, de még volna elintézni valóm itt a kórházban. Ha megfelel egy óra múlva akkor, hazaviszem.-mosolygott kedvesen.

-Nekem most jár le a műszakom, ha gondolod, én szívesen hazaviszlek.-mondta hirtelen Carlisle.

-Azt nagyon megköszönném.-válaszoltam, és valahogy furcsán éreztem magam, mintha nem is én mondtam volna...

-Rendben, akkor máris indulhatunk.- mondta, és a karját nyújtotta.Elfogadtam a felajánlott kart, és elindultunk a folyosón. Mielőtt kiértünk volna a kórházból, elmentünk az irodája felé, letette a köpenyét és már indultunk is.

-Volna kedved velem ebédelni?-kérdezte mikor már a kocsiban ültünk.

-Persze.-válaszoltam gondolkozás nélkül, és még mindig olyan furcsán éreztem magam, mintha valaki befolyásolná az érzéseimet.

-Akkor olyan 11körül érted jövök.-kanyarodott be a házunkhoz. Észre sem vettem, hogy ilyen hamar ideértünk.

-Az jó lesz köszönöm, és azt is, hogy hazahoztál.

Elbúcsúztunk, és rajtam úrrá lett az izgatottság. Nem értettem, hogy miért történt mindez, de azt tudom, hogy Carlisle a legjobb orvos, ebben biztos vagyok. De a boldogságomat hirtelen felváltotta a szomorúság, és a bűntudat. Hogy lehetek ilyen? A lányom a kórházban fekszik, és én meg ebédelgetek az orvossal?... Nagyon elszégyelltem magam, és már sírtam is. Szegény kicsi Bellám. Miattam került kórházba...

11körül mégiscsak elkezdtem készülődni. Ha már megígértem, nem illene visszautasítanom mégis. Épp, hogy felöltöztem, már hallottam is a csengőt. Molly nyitott ajtót, és betessékelte Carlisle-t. Indultam volna lefelé, mikor találkoztam Molly mosolygós arcával.

-Nahát Kedveském, nagyon jó képű az udvarlód.-kacsintott rám, és én elpirultam.

-Tudom Molly, de ő nem az udvarlóm, hanem Bella orvosa, és még évekkel ezelőtt segített nekem, mikor Erik..-elcsuklott a hangom, ahogy kimondtam a nevét. Nagyon szerettem Eriket, és így, hogy tudom, hogy miattam halt meg, még nagyobb a fájdalmam, még ennyi évvel később is.

-Tudom aranyom, tudom. De nem élhetsz örökké egyedül az emlékeiddel. És biztos vagyok benne, bár én nem ismertem Eriket, de ha szeretett téged, biztos, hogy nem akarná, hogy egyedül légy.-vigasztalt. Nagyon is jól esett, és igaza is van.

-Köszönöm Molly, de most már mennem kell.-mosolyogtam rá halványan.

El is engedett maga mellett, és amint leértem a földszintre a szomorúságomat mintha elfújták volna, amikor megláttam Carlisle-t.

-Szia.-köszöntöttem mosolyogva, és azzal a lendülettel gondolatban fejbe is kólintottam magam. Hogy lehetek ennyire...ennyire...

-Szia.-köszönt Carlisle is, egy káprázatos mosoly kíséretében.-Indulhatunk?-kérdezte.

-Igen.-és megint elfogadtam a felajánlott kart.

Egy nagyon szép étterembe mentünk, az egyik kedvencem, itt Londonban.

Miután rendeltünk, jóízűen elkezdtem fogyasztani az ebédemet, és közben nagyon sokat beszélgettünk, és nevettünk együtt. Nagyon jól éreztem magam, és miután megettük az ebédünket(bár Carlisle nem valami nagyétkű, épp csak egy pár falatot evett),ittunk egy egy kávét, és utána elindultunk a kórházba.

Ott együtt mentünk be, és ő elment az irodája felé, míg én Bellához igyekeztem. Amint beléptem, meglepő látvány fogadott.

-Jasper?-kérdeztem elég illetlenül.

-Esme. Bocsánat, én csak, bejöttem Bellához meglátogatni.-mondta kissé zavartan.

-Semmi baj.-nyugtattam meg, és eszembe jutott, hogy ennek így kell lennie, hiszen ő lesz Bella férje hamarosan. Leültem mellé, és megpusziltam Bella homlokát. Szegény kicsikém...-gondoltam keserűen.-Remélem hamar felépül, hiszen majd Ő segíteni fog neki, hogy minél hamarabb felépüljön. Ez az Ő érdeke is, hogy minél hamarabb beteljesüljön az átok.-nagyon elkeseredtem, és mint mindig elsírtam magam.

-Semmi baj Esme, hamarosan felébred, és minden rendbe jön.-suttogta a fülembe Jasper, és a kezét a vállamra tette, majd megint éreztem az a furcsa érzést, hogy hirtelen megnyugszom.

-Köszönöm.- mosolyogtam rá halványan, és belépett az ajtón Carlisle.

-Esme. Jasper.-köszöntött minket, de mintha egy kicsit meglepte volna, hogy megint itt találja. Carlisle megint megvizsgálta Bellát, és mindent rendben talált.

Ezután csak úgy elsuhantak az órák, és megint csak este lett. Bent maradtam a kórházban, ahogy Jasper is, és közben nagyon sokat beszélgettünk. Nagyon kedves ez a fiú, és igazán illem tudó, akárcsak az apja, viszont észre vettem a furcsaságokat. Mind a ketten olyan sápadtak és szépek. Nem esznek, nem is isznak, és a szemük is ugyan olyan aranybarna. Tudtam, hogy Jasper és a többi gyerek is örökbe fogadott, de nagyon is hasonlítottak egymásra. Éjjel, 1 óra körül viszont Carlisle megint hazavitt.

Másnap, már én mentem be egyedül a kórházba. És, mint tegnap is Jepert megint ott találtam, szinte ugyan úgy telt az egész nap mint előtte. Jasper kiment 10-10 percekre, és én mindig elsírtam magam akkor, de mikor visszajött megint csak megnyugodtam. Kezdtem azt hinni, hogy valami nem stimmel ezzel a fiúval. Mintha nyugtatót vennék be, mikor a közelemben van.

Aztán este felé Bella felébredt. Kinyitotta a szemét, és rögtön felém fordította a fejét.

-Bella!Kicsikém!-mondtam, és megint csak elkezdtem sírni.

-Anyu. Mi történt?-kérdezte halkan.

-Bella, baleseted volt. Miután 2 nappal ezelőtt elmentél...

-2 napja?-kérdezte meglepődve.

-Igen kicsim. 2 napja volt a baleseted, este amikor elmentél otthonról. Sajnálom, nem kellett volna elengednem téged este.-mondtam bűnbánóan.

-Nem anya, nem a te hibád. Dühös voltam, de nem rád, és nem miattad történt a baleset, hanem az eső miatt.-nyugtatgatott.

-Igen kicsim ez igaz, de én nem tettem semmit, hogy megállítsalak, csak hagytam, hogy kimenj az éjszakába.

-Anyu. Semmi baj. Jól vagyok.-mondta

-Jasper, szólnál az apádnak, hogy Bella felébredt, kérlek?-kértem Jaspert. Igaz, hogy épp csak egy fél órája ment ki Carlisle, de azonnal meg akartam vizsgáltatni vele.

-Persze.-mondta, és azonnal kisietett a szobából.

-Anyu.-szólt Bella miután adtam neki egy pohár vizet.

-Igen?

-Találkoztam vele.-mondta szomorkásan, és nekem lehervadt a mosoly az arcomról.

-Mit mondott?-kérdeztem félve.

-Azt mondta,hogy válasszak. Ha nem hagyom el Jaspert, és a többi Cullent akkor megöli őket.-a végére már sírva fakadt. Szegény kicsikém...

-De hát mért akarná, hogy elhagyd őt, amikor pont ezt akarta mindig..ez nagyon különös.-nem értettem hogy mért csinálja ezt..valami nem stimmel.

-Azt monda válasszak, és hogy nem mondhatjuk el nekik.-sírta még, és én nyugtaóan magamhoz öleltem őt.

-Semmi baj kicsikém. Majd megoldjuk valahogy. De nem értem, hogy mért akarja ezt. Valami megváltozott. Soha nem változtatott a szabályokon olyan sok éven át, és most mégis.

-Itt is vagyok.-jött be az ajtón Carlisle, és Jasper.

-Carlisle. Megvizsgálnád kérlek? Most ébredt fel.-kértem

-Persze. Isabella...

-Bella.-javította ki, és én csak mosolyogtam rajta. Mindig ezt csinálja.

-Bella, követnéd az ujjamat, kérlek?-és Carlisle elkezdte mozgatni a szeme előtt az ujját, jobbra és aztán pedig balra.

-Rendben van. Fáj valamid?-kérdezte

-Nem. Jól vagyok, köszönöm.-mondta Bella, és mi furcsán néztünk rá. Biztos csak a fájdalom csillapító miatt. Ekkor Bella ránézett a karjára.

-Te jó ég! Ez meg minek van rajtam?-kérdzete ilyedten.

-Bella. Eltört a karod kicsim.-mondam

-De hát tudom mozgatni az ujjam, és egyáltalán nem fáj. Volt már eltörve a karom, de most biztos, hogy nem.-és tényleg tudta mozgatni az ujjait. Carlisle-ra néztem, és ő is frucsán nézte a dolgot.

-Bella, biztos vagy benne? A karod két helyen is eltört és a gyűrűs ujjad is.

-Ez furcsa.-szólalt meg Jasper is.

-Hát minden esetre meg röntgenezünk. A lábad?-kérdezte Caarlisle

-Az sem fáj...atya ég! Mindek van rajtam mindenhol gipsz meg kötés?-kérdezte Bella és egyre idegesebbnek tűnt.

-Bella a lábad is eltört. Pontosabban a térded tört össze.-modta most Jasper

-A tédem?-kérdezte Bella.-De hát jól vagyok.-mondta elámulva

-Azt hiszem, hogy szólok egy nővérnek, és előkészítjük a röntgent.-monda Calisle, és kisietett a szobából.

-Anya, én ezt nem értem.

-Semmi baj Bella.-nyugtatgatta őt Jasper. Én hálás pillantást küdtem felé, mikor láttam, hogy megnyugodott.

-Indulhatunk.-jött vissza Carlisle.

Megcsinálták a röntgent és melepetten vettük észre, hogy Bella minden csontja ép.

-Rendben. Most vissza viszünk a szobádba, és még bent tartalak egy- két napra, megfigyelésre.

-Rendben.-válaszolta Bella kissé elhúzva a száját.





(Bella szemszöge)

Ezt nem hiszem el. Minek ez a nagy felhajtás, és mért kell még bent maradnom, ha már jól vagyok.

-Bella.-ült le mellém Jasper.

-Jasper.-mosolyogtam rá. Érdekes, de azonnal megnyugodtam.
Beszélgettünk még, de aztán laposakat pislogtam.

-Aludj csak. Én itt leszek mikor felébredsz.-simított végig az arcomon Jasper, és én azonnal el is aludtam.

-Hogy lehet, hogy minden csontja összefort? Ez egyszerűen lehetetlen.-hallottam meg Jasper suttogó hangját.
-Tudom. Egészen hihetetlen ez a lány. Megvizsgáltam a vérét, de nem találtam benne semmi különöset. Talán a vámpír segített neki?-válaszolt Carlisle.
-Bella?-kérdezett Jasper. Mintha megérezte volna, hogy fenn vagyok, és hogy milyen ideges lettem.
-Jasper.- pillantottam rá.
-Hogy érzed magad?-kérdezte kedvesen Carlisle.
-Köszönöm jól.-válaszoltam, Carlisle rápillantott Jass-re, mire ő bólintott, mintha csak megerősítést várt volna.
-Most megvizsgállak.-jelentette ki Carlisle, mire Jasper kisurrant az ajtón.
Mire végeztünk, Jasper, anyuval jött vissza.

-Bella, kicsikém. Hogy érzed magad?-ült le mellém.
-Jól vagyok anya.-mosolyogtam rá.

Az egész napot Jasperrel, és anyuval töltöttem. Carlisle néha-néha benézett hozzánk.
Aztán hirtelen, belépett egy lány az ajtón.

-Szia Bella. Gondoltuk meglátogatunk.-köszönt két puszival, aztán visszább húzódott, hogy a többiek is láthassanak engem.

-Sziasztok.-köszöntem én is, de annyira meglepődtem, hogy csak egy kis késéssel.

-Szia! Én Emmett vagyok! Hogy vagy kis csaj? Hol tartotok a mi Rómeónkkal?-és Jasperre pillantott, mire én kissé zavarba jöttem, és elpirultam. Mintha csak ezt várta volna Emmett, és öblösen felnevetett.

-Emmett.-csitítgatta a fekete hajú lány.-Én Alice vagyok.-mosolygott rám.

-Szia Bella! Én Edward vagyok.-köszönt egy bronzos hajú fiú.-Ő pedig itt Rosalie-húzott maga mellé egy gyönyörű szőke hajú lányt Edward. Kicsit bosszúsnak tűnt, és nem szólt hozzám, így csak intettem neki, mire még komorabbnak tűnt.

Mind elhelyezkedtek a szobában, és így folytattuk a társalgást. Igazán jól éreztem magam velük. Alice volt a legkedvesebb, és legvidámabb közülük. Emmett-ről pedig egy nagy medve jutott eszembe, aki valahogy mindig zavarba tudott hozni a vicceivel, de igazán kedveltem őt is. Edward mindig Rosalie mellett volt, és őt is kedveltem, de valahogy furcsának tűnt, ahogy elgondolkozva, és kíváncsi szemekkel méregetett. Rosalie egyáltalán nem szólt hozzám, csak morcosan nézett. 5 óra körül mind elbúcsúztak, kivéve Jaspert. Ő ott maradt velem. Anya, és Carlisle is elment, miután megbeszélték, hogy 7-re Carlisle érte megy, és elviszi vacsorázni. Nagyon örültem nekik. Anyu csak úgy ragyogott, amikor Carlisle a közelében volt, és viszont.
Jasperrel maradtam, akivel egyre közelebb kerültünk. Megbeszéltük, hogy amint kikerülök a kórházból elmegyünk sétálni. Azt mondta, hogy van egy hely, amit szeretne megmutatni nekem.

Másnap reggel, anyu és Carlisle együtt jöttek be. Megfogadtam, hogy kikérdezem anyut, amint kettesben leszünk. Megint megvizsgált Carlisle, és azt mondta, hogy minden rendben, és hogy délután már haza is mehetek.