Sziasztok! Bocsánat a késésért! Itt a friss, és a következő a szavazatok alapján fog alakulni!:) Érdekességként írom, hogy ma Bella névnap van!:D Személy szerint jót nevettem!^^ Sok puszit és jó olvasást!;)
11.fejezet
Minden kiderül
(Esme szemszöge)
-Esme. Azt hiszem, nem titkolhatjuk tovább a dolgokat egymás előtt.-kezdett bele Carlisle- Tudunk az átokról, de el kell mondanotok a részleteket is, hogy segíteni tudjunk, és nekünk is el kell mondanunk valamit....-mondta Carlisle, de elhallgatott, mintha nem tudná hogyan is folytassa mondandóját. Én személy szerint egy kicsit meglepődtem. Eddig is sejtettem, hogy valami nem stimmel velük. De most talán megtudhatom, hogy mi is ennek az oka.
-Miről beszélsz?-tettettem az ártatlant.Talán nem kell elmondanunk, hogy mi történik körülöttünk. Nem kell, hogy belekeverjük őket...még jobban. Arazel megmondta:El kell őket küldenünk magunktól....Szomorúan pillantottam Bella felé, aki nagyon meglepődött a dolgon.
-Esme. El kell mondanotok a részleteket is. Csak így tudunk megvédeni titeket. Tudjuk, hogy mi történik,valamilyen szinten. De ettől jóval több információ kell.-vette át most a szót Jasper, és megint éreztem egy hullámot...egy nyugalom hullámot? Olvastam erről..ha igaz a sejtésem, akkor ez mindent tisztázni fog.
-Ti...ti tudjátok?-kérdezte Bella, még mindig nagyon meg volt lepődve.
-Igen Bella. Tudjuk. De el kell mondanotok, és nekünk is el kell mondanunk valamit. Enélkül az információ csere nélkül, nem tudunk megvédeni titeket.
-Rendben. Mit tudtok?-kérdeztem hirtelen. Talán ha tudom, hogy miről beszélnek pontosan, és hogy menyire súlyos a helyzetük, akkor talán még van esélyük kisétálni ebből az egészből.
-Hogy van egy ...-habozott most megint Carlisle.-talán menjünk el hozzánk, és ott megbeszélhetünk mindent biztonságban.
-Rendben. Menjünk. De előtte el kell hoznom valamit a...szobámból.-majdnem elkotyogtam a titkos szobát a könyvszekrény mögött! Még jó, hogy észbe kaptam. Közben felsiettem a lépcsőn, és beszaladtam Bella szobájába, és elvettem a könyvespolcról a könyvet, majd visszamentem a nappaliba, és már indultunk is.
Carlisle autójával mentünk. Én ültem mellette, a gyerekek meg hátul. Idegesen néztem magam elé és gondolkoztam, hogy vajon mennyit is tudhatnak rólunk, és hogy mi lehet az a nagy titok amiről beszéltek. Talán igaz volt minden? Végeztem egy kutatást, amiből rájuk ismertem egy két dologban, és egyre inkább érzem , hogy talán igazam van. Rengeteg időt áldoztam a kutatásaimra Arazellel kapcsoltban, és valahogy a Cullen család olyan furcsának tűnt nekem. Aztán rájöttem, hogy valamiért ismerősek is ezek a furcsa dolgok, de annyira nem voltam biztos benne, hogy inkább kiűztem ezeket a gondolatokat a fejemből.
Mire ezt végéig gondoltam, már ott is voltunk a Cullen háznál. Ez egy nagyon szép , és régi építmény, ami nagyon jól fel lett újítva.
Bementünk, és az egész családot az étkezőben találtuk meg. Mindenki olyan komoly arcot vágott, hogy azt hittem mindent tudnak. Carlisle hellyel kínált a hosszú ovális asztal egyik végén, jobb oldalon, Bellának pedig a bal oldalon, ő pedig leült közénk az asztalfőre. Mellettem ült Edward, mellette Rosalie, Bella mellett természetesen Jasper, mellette Alice és a másik végén ült Emmett.
Pont olyan érzésem volt mintha egy katonai megbeszélésen ültem volna, ahol megbeszéljük hogy, és miként igázzuk le az ellenséget.Természetesen ez nem így volt. Az ellenség Arazel, és nem egy hadi flotta..annál sokkal erősebb.
-Nos-szólalt meg Carlisle, miután elhelyezkedett mindenki- úgy gondolom mindenki tudja miért vagyunk itt.-nézett körül az asztalnál-Meg kell beszélnünk a dolgokat, mert már nem lehet titkolózni.-ezt már inkább nekem mondta, kissé idegesen néztem vissza rá.
-Rendben. Halljuk előbb mi, mit tudtok rólunk pontosan.-válaszoltam
-Rendben. Szedjük össze: Tudunk az átokról, hogy valaki már nemzedékek óta üldöz titeket. Azt is tudjuk, hogy ez a valaki egy...-kezdte megint Carlisle, de megakadt.
-Maga a halál...-segítette ki Bella csüggedten.
-Nem Bella.-tiltakozott Carlisle, mire meglepődve néztem rá
-Nem?-kérdeztük kétkedve
-Nem Esme! Nem így van. Ő egy vámpír.-jelentette ki szikla szilárdan Carlisle, és elállt a lélegzetem a csodálkozástól
-Valóban?-kérdeztem
-Igen Esme. Az a valaki egy vámpír. Ennyit tudunk róla és, hogy a családotokat zaklatja már régóta.-vette át a szót Jasper, aki eddig csendben hallgatta az eseményeket.
-Ezt most ugye nem mondjátok komolyan?!-csattant fel Bella-Már így is elég nagy pácban vagyunk anyuval, ti meg még belekeveritek magatokat még ennél is jobban?-a végére már könnyes szemekkel nézett Jasperre és Carlisle-ra felváltva.- Hallgatnunk kellett volna rá! El kellett volna engednünk titeket! Miért nem tettük meg?-az utolsó mondatát már nekem címezte.
-Van itt még valami Bella!-szólt közbe Carlisle-Mi is vámpírok vagyunk mind.-jelentette ki Carlisle, és én ahelyett, hogy megijedtem volna, megnyugodtam, és önelégültség kúszott végig rajtam.
-Tudtam.-néztem rájuk mosolyogva.
-Hogyan?-kérdezte mindenki, még Bella is ,aki szerintem mindkét kijelentésre reagált.
-Végeztem egy kis kutatást, mivel kíváncsi voltam. Arazellel kapcsolatban, nagyon beleástam magam a mítoszok, és mesék világába, ahol rábukkantam egy olyan dokumentumra, amelyben kifejtik elég hosszasan a vámpírok sajátosságait.-magyarázkodtam- Foglalkoztam ezzel egy kicsit, és gondoltam, hogy igaz. Arazel vámpír, ténylegesen. De nem gondoltam ezelőtt teljesen komolyan ezt a variációt. Nem ismertem eléggé, hogy tudjam igazam van e. De titeket, megfigyeltelek. Sohasem esztek, vagy isztok. Ha mégis olyan arcot vágtok hozzá, mintha földet etetnének veletek. A szemetek színe változik, de nem kontaktlencsék miatt. Hol aranybarna, hol fekete, és az ezek közötti átmenetek. Carlisle, te szinte mindig bent vagy a kórházban, kivéve ha már nagyon gyanús, hogy sokat vagy bent, hazajössz, vagy épp velem vagy. A hirtelen felbukkanások, és eltűnések. A hófehér és jéghideg bőr...ha süt a nap, és jó idő van sosem látni titeket, csak ha esik vagy csak borongós.-fejeztem be a mondandómat, aztán felnéztem, és végigmértem a többieket: Carlisle figyelmesen, Balla ledöbbenve, Jasper érdeklődve, Edward álmélkodva, Rosalie durcásan, Alice és Emmett pedig vigyorogva néztek rám.
-Ez mind igaz.-mosolygott rám Carlisle-Ez mind jellemző ránk.
-De...de anya! Te tudtad, és mégsem szóltál nekem?-Bella most ébredt fel a sokkból.
-Igen Kicsim. Sejtettem, hogy így van. És mintha lenne különleges képességetek is.-fordultam a többiek felé-Neked Jasper valami érzésekkel kapcsolatos képességed lehet. Valahogy mindig érzek egy furcsa érzelem hullámot a közeledben.-Jasper bólintott egy halvány mosollyal-Edward, te pedig mintha bele látnál a fejembe! Nem egyszer kaptad fel a fejed ha rád gondoltam-néztem most az említettre, aki egy bátrabb mosollyal, és elismerő bólintással válaszolt.- És a kis Alice. Neked is van valamilyen képességed, de még nem jöttem rá, hogy pontosan mi is. De talán valami jövővel kapcsolatos dolog lehet...Amikor ma Jasper elszólta magát félig...hogy láttál valamit?-néztem most Alice-re, aki mintha örömtáncot járt volna gondolatban, úgy vigyorgott.
-Igen Esme! Az én képességem a látás! Látom a jövőnket!-válaszolt nekem úgy mintha most végre elmondhatta volna ami a szívét nyomta eddig, egy óriási mosollyal.
-Esme! Nem is gondoltam, hogy ennyi mindent tudsz rólunk.-szólalt meg most újra Carlisle.
-Hát igen. Úgy tűnik nem csak nektek jó a megfigyelő képességetek, hanem nekem is.-mosolyogtam rá.
-Rendben! Most már tudjátok, hogy mik vagyunk. Megtudhatjuk mi is az igazságot rólatok?-kíváncsiskodott most Edward.
-Igen.-feleltem, és elmeséltem mindent. A könyvet, hogy én hogy tudtam meg. Elmeséltem az egész történetet az elejétől a végéig.
Mikor már minden tisztázódott, hajnali 4 óra volt. Bella, és én haza szerettünk volna menni, de a Cullen család megkért minket, hogy maradjunk inkább itt náluk.
-Jobb lesz, ha inkább itt maradtok. Itt biztonságban vagytok. Ha hazamentek nem biztos, hogy meg tudunk védeni titeket.-jelentette ki Jasper.
-Rendben. Itt maradunk, de szeretnék egy kicsit pihenni, ha ez lehetséges.-mondtam.
-Persze! Természetesen! Ne haragudjatok ránk, de mi nem szoktunk aludni.-lépett elém Alice kissé bűn bánóan.
-Semmi baj.-mosolyogtam rá kedvesen.
-Gyere Bella. Felviszlek a szobámba. Ott nyugodtan aludhatsz.- simogatta meg Jasper Bella haját, aki már félig aludt, és felvitte az emeletre.
-Esme te pedig az én szobámban pihenhetnél.-simította meg Carlisle a karomat mosolyogva, és én boldogan beleegyeztem.
Carlisle szobájába nagyon szép volt, de nem volt már erőm körbenézni. Úgy döntöttem, hogy majd ha felébredtem megnézem az egész szobát. Carlisle adott nekem egy pizsamát, amit Alice ajánlott fel nekem. Átöltöztem, és be is feküdtem az ágyba. Carlisle azt mondta , mivel neki nincs szüksége a szobára, ezért ő átmegy a dolgozó szobájába, hogy nyugodtan pihenhessek. Rábólintottam kissé zavarban, hogy így lefoglalom a szobáját, de amint letettem a fejemet a párnára, már el is aludtam. Hosszú nap volt, és elég kimerítő.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése